Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-09-19 / 38. szám

6 38-ik szám. N Y I R V l D É K 1909. szeptember 19 Bartos György közvágóhidi és jéggyári gépésznek fizetéséi 1500 koronára, lakbérét 300 koronára felemelte. A női kereskedelmi tanfolyam felügyelő­bizottságában Balla Jenő lemondásával meg­üresedett helyre Trak Géza tanácsost válasz­totta meg. Az iparos tanonciskola felügyelő-bizottsá­gában Oberlánder Károly eltávozásával meg­üresedett egyik tagsági helyre szintén Trak Géza tanácsost választotta meg. Vass János városi irnok részére 3 heti szabadság időt engedélyezett s végül tudomásul vette, hogy a vallás és közoktatásügyi miniszter ür a női kereskedelmi tanfolyam szervezését s megnyitását engedélyezte. — A vármegyei községi jegyzó'k egyesülete e hó 14 dikén tartotta meg ez évi őszi rendes közgyűlését, Tóth Jóssef elnöklete alatt. A minden részletekre kiterjedő, nagy gonddal készült elnöki jelentésben foglalt indítványokat a közgyűlés elfogadta, s az elnöknek köszöne­tét nyilvánította. A 16 pontból alló tárgysoro­zat nyomán elfogadta a közgyűlés az 1910 évi költségvetést, tudomásul vette az alapszabályok módosítását jóváhagyó belügyminiszteri rende­letet. A nyugdíjügy országosan egyöntetű ren­dezése kérdésében örvendetesen tudomásul vette a közgyűlés a vármegye törvényhatóságának kezdeményező határozatát. Györvármegye jegy­zői egyesületének, a jegyzők sérelmeinek orvos­lása tárgyában kelt átiratát tudomásul vette a közgyűlés, miután hasonló feliratot már több ízben intézett a vmegyei egyesület a belügy­minisztériumhoz. A községek országos takarék­pénztárának megalakítása kérdésében függőben tartotta a közgyűlés állásfoglalását az orsz. jegyzői egyesület ez ügyben hozandó határoza­táig. Az orsz. központi egyesület közgyűlésére Tóth József elnök, Kéky László, Simák István, Balogh Lajos, Erdélyi Farkas és Újhelyi Sándor küldettek ki. — A nyíregyházi Sport-klub diadala Buda­pesten. A budapesti „Postások" altal kedden rendezett országos Atlétikai versenyen nyíregy­házi atlétáink nem kevesebb mint 5 (öt) első dijat, két tiszteletdijat, azonkívül több második és harmadik dijat nyertek a .Magyar Atlétikai Club" (M. A. G.) és a „Budapesti Egyetemi Atl. Club" (B. E. A. G.) azonkívül az aradi, temesvári és több elsőrendű hazai egyesületek versenyzőivel szemben. Különösen ki kell emel­nünk Pivnyik Gyulának, ennek a kiváló fiatal atlétának kitűnő szereplését, aki helyből (vagyis iramodás nélkül) 3 méter 7 cm.-t ugrott s ezzel az országos rekordott megjavította. Ezenkívül ugyanő első dijat vitt magas ugrás (handikap), — »ulydobás (handikap) — versenyben és rá­adásul benne volt az egynegyed angolmérfőldes 4-szer 100 jard staféta versenyben is, amelyet atlétáink a M. A. G. és B. E A. G. stafétáival szemben fölénnyel nyertek meg. Staféta csapa­tunk tagjai voltak: Garay Kálmán, Pál Sándor, Mácza István és Pivnyik Gyula. Különösen az első kettő tűnt ki klaszikus futamával. Végül pedig Mácza István nyert, ugyancsak első dijat a diszkoszvetés (handikap) versenyben. A gyö­nyörű közönség atlétáinkat valósággal ünnepelte s minden egyes győzelem után folyton és foko­zatosan emelkedett városunk szülötteiért a lelke­sedés, a mely a végén különösen a díjkiosztás alkalmával szűnni nem akaró „Éljen Nyíregy­házai!" Éljenek a győztes nyíregyháziak!!" óvá­ciokba tört ki. Megalakul itt egy sport-egyesület. Lelkes vezetőséggel, szorgalmas, buzgón működő tagok­kal. Eljárnak Debrecenbe, Ujhelybe, Patakra, Tokajba ver-enyekre; haza hoznak csomószámra első versenydijukat; itthon — a Bujtoson be­rendezett pályán — rendeznek házi versenyeket : észre sem veszik őket, házi versenyeiken nincs közönség. Ugyan hol is történhetne meg ilyen másutt, mint Nyíregyházán! Mindezek dacára elmennek Budapestre olyan versenyre, ahol a legelőkelőbb fővárosi sport-egyesületek kiválasztott favoritjain kivül Szeged, Temesvár, Arad stb. sport-egyesületei vettek részt. És íme itt, a nagy Budapesten felfedezik Nyíregyházát, a glóbusnak ezt az ismeretlen helyét és rajta a mi sport egyesületünket és a mi athletáinkat. A szabolcsi homoknak Kandra-Kabos kel­tette azt a hírét, hogy innen, itt nem születhet, nem pattanhat ki semtniléle kiválóság! Mert itt minden alszik s ami életre kelne, befújja a homok. Hát a mi athlétáink itt születtek s hogy elmentek a fővárosba, megmutatták, hogy terem ez a főid arravalókat is és olyanokat is, akiket nem temet el a homok. Üdvözöljük ezt a fiatalságot! És vezéreiket dr. Szabó Lászlót és dr. Nagymáté Andrást! Az a nagy, fényes és kizárólagos siker, amit a nyíregyházi Sport-egylet tagjai Buda­pesten elértek, talán keresztül tör a homokon is és — a nagyközönség érdeklődését is fölkelti a nyíregyházi sport klub iránt. — A hitves gyilkossággal vádolt Róth Albert ügyében, öt napi tárgyalás után, kedden este hozták meg verdiktjüket az esküdtek, több mint. 7 szóval kimondván, hogy Róth Albert a felesége meggyilkolásában netn bűnös. E ver­dikt alapján a kir. törvényszék Róth Albertet az ellene emelt vád alól fölmentette s elren­delte szabadlábra helyezését. — Lóverseny Kisvárdán A Kisvárda-vidéki gazdakör jövő hónap 10 én lóversenyt rendez. — Halálozás. Vettük és mely részvéttel közöljük az alábbi gyászjelentést: A kunszent­mártoni alesperesi kerület papsága mély fájda­lommal tudatja Oldali Jenő érd. aleip tőrök­szentmiklósi plébánosnak élete 53-ik, áldozó papsága 30-ik évében rövid szenvedés s a haldoklók szentségeiiek ájtatos felvétele után f. hó 15-én történt elhunytát. A boldogult hült tetemei f. hó 17-én délelőtt a lelki üdveért bemutatandó engesitelő szentmise-áldozat után fognak a törökszentmiklósi sírkertben nyuga­lomra tétetni. Törőkszentmiklós, 1909. szept. 16. Az örökvilágosság fényeskedjék neki ! — Mácsánszky Lajos helybeli ág. ev. tanító a Budafokon augusztus hó folyamán tartott borkezelési tanfolyamon jeles eredményű vizsgát tett. — Dijnokok fölvétele. A nagykállói kir. járásbíróságnál azonnal, a helybeli kir. törvény­széknél pedig október hó 1-től való alkalmaz­tatással fölvétetik egy-egy dijnok. Föltétel: arra­valóság s a bírósági hivatalnoki állásokhoz szük­séges kvalifikáció. A kérvények a kir. törvény­szék elnökéhez nyújtandók be. — Bodrogközi Ünnepély. A .Bodrogközi Jó­tékony Nőegylet" 1909, évi szept. hó 19-én tartandó ünnepélyének rendezősége szíves figyel­mébe ajánlja a t. érdeklődő közönségnek azt, hogy a meteorologiai .megfigyeléseken alapuló időjóslások, melyeknek állitasai az eddigi tapasz­talatok szerint elég valóknak bizonyulta 1* — folyó hó 16-án, csütörtököt kritikus napnak jelezték, ha ne talán e kritikus napot kővető pénleken esetleg még szombaton is kedvezőtlen időjárás lenne; kéri a rendezőség a t közön­séget, hogy az időjárás ama szeszélye ne aka­dályozza az ünnepélyen való megjelenésben, mi­vel folyó hó 19-én, vasárnapon a meteorologia a legkedvezőbb időjárást helyezi kilátásba. Az ünnepély belépési diját a rendezőség újból közzé teszi: Egész napi jegy, mely az egész napi prog­ram megtekintésére jogosít, vacsorával együtt személyenkint I. oszt. 12 kor., II, oszt. 7 kor. — Ket tagból álló rsalád részére személyen­kint I. oszt. 11 kor. II. oszt. 6 kor. — Három vagy ennel több tagból álló család részére sze­meiyenkint I. oszt. 10 kor. II. oszt. 5 kor. — Tribün-jegy, egyedül a délutáni díszmenet meg­tekintésere: I. oszt. 5 kor. II oszt. 2 kor. — I. oszt. jegy az esti előadásra és vacsorára I. oszt. 7 kor., II. oszt. 5 kor. III. oszt. jegy a díszmenet megtekintésére 40 fillér. Tekintettel az ünnepély jótékony voltára a napi hely illetve belépő-jegyek két osztályba soroztattak ; a rendezőség a t. közönség meg­nyugtatására közzéteszi, hogy a II. oszt. jegy épen olyan és annyi kedvezményben részesít és látványosságot biztosit mint az I. oszt. jegy. Tisztelettel: gróf Mailáth Józsefné. Féláru vasúti jegyek Perbenyikre és vissza, Ruzsonyi Pál és Kerekes Pál urak üzleteben kaphatók. — Eljegyzés. Mayer Leopold, a .Nyíregy­házi Takarékpénztár" tisztviselője, eljegyezte Eckerdt Elek kir. tanácsos pénzügyigazgató és neje leányát Ilonkát. — Tanitók figyelmébe! A József-szanatórium egyesület elnöksége a helybeli kir. tanfelügyelő­ség utján atra kéri a tanítókat, hogy a szana­tórium-egyesület gyűjtő-tarsolyait minél hama­rább küldjék vissza közvetlenül az egyesület elnökségéhez. (Budapest VII. Akácfa-utca 30 sz. — Báró kó'mives. Kisvárdának nevezetes­sége ez a baró névszerint báró Perényí Nándor István, aki báró létére kőmives mesterember s hogy különös mivolta még feltűnőbb legyen, egyszersmind szabó is. Mint ahogy megtudtuk ezt a báró Perényí Nándor István részére a honvédelmi miniszter által megadott kivételes nősüléli engedély aktáiból. — Atlétikai házi verseny. A Nyíregyházi Torna és Vivó Egyesület szépen sikerült hazi versenyt rendezett f. hó 12-én. Az eredmények közül különösen kiemelendő Pivnyik Gyula 3 m. 6 cméteres helybőltávugrása, amely 2 centimé­terrel jobb az országos rekordnál. Szép ered­ményt ért el továbbá Groszinann a kalapács­vetésben, Pivnyik a sulydobásban és Garay a 100 yardos síkfutásban. Részletes eredmények a következők : 100 yardos síkfutás: Két előfutam után döntőben 1. Garay Kálmán. 2. Pivnyik Gyu a 3. Pál Sándor Küzdelem után fél yardal nyerve, egy yarddal harmadik. Idő 11 mp. Sulydobás: 1. Pivnyik Gyula 11 m. 02 cm. 2. Pál Sándor 10 m. 39 cm. 3. Móhr Gyula 9 m. 86 cm. Helybőltávugrás: 1. Pivnyik Gyula 3 m. ü cm. 2. Garay Kálmán 2 m. 87 cm. 3, Móhr Gyula 2 m. 85 cm. 1. angol mértföldes síkfutás: 1. Gsernák Lajos 5 p. 25 és 3/5 mp. 2. Gsernák Kálmán. Magasugrás: 1 Pivnyik 158 cm. Inczédy Lajos 155 cm. 3. Szamuely Jenő 146 cm. Kalapácsvetés: 1. Groszmann Alfréd 27 m. 37 cm. 2. Pál 3. Szamuely. Távolugrás nekifutással: 1. Móhr Gyula 5 m. 50 cm. 2. Pál 5 m. 30 cm. 3. Tamáska. 4-szer 100 méteres staféta-futás: 1. az A. csapat 49 mp. — Deli Mátyás. A Budapesti Hírlap e hó 17-iki számában a következőket olvastuk: (Deli Mátyás szíve.) Debreszenből írják nekünk : Évtizedeken át hires állatorvosa volt a Hortobágynak Deli Mátyás. Bihar, Hijdu és Sza­bolcsvármegyékben mindenki ismerte, mindenki szerette, a Hortobágyon meg eppen tűzbe mentek volna érte. Közel negyven esztendőt töltött Deb­recen város szolgálataban s ez alatt az idő alatt a hires pusztának minden kis zuga szivehez nőtt. Nem volt nálánál lelkesebb, hűségesebb rajongója a napsütéses legelők birodalmának. A horto­bágyi állatorvosi állást sokan unalmas foglal­kozásnak tartanák. Deli Mátyást azonban a világnak semmi pénzével, javadalmával nem lehetett volna innen elcsábítani. Csak hajlott öreg korában hagyta abba a mesterségét, hogy nyugalomba vonuljon, nagy szomorúságára a Hortobágy népének, a gulyásoknak, csikósok­nak és egyébb pásztorembereknek, akik a tudo­mányát csodatevőnek tartották. Ugy látszik azonban, hogy rajta is oetelt a költő mon­dása: .Lassú hervadás emészti azt a fát, melyet vén korába tesznek más földbe át . . Deli Mátyás nem tudott a Hortobágy nélkül élni. Néhány esztendei tengés-íengés után most meg­halt szülővárosában, Tiszapolgáron, ahová nyu­galomba vonult. A szive azonban a halálos ágyáról is a Hortobágyra vágyott vissza. — Végrendeletében ugy intézkedett, hogy halála után boncolják föl s a szivét urnába zárva temessék el a Hortobágy kellő közepén, vala­hol az alomzugi puszta csöndes ölére. Az örö­kösök teljesíteni is fogják az öreg állatorvos kívánságát, a kinek a szive igy haló porában is azzal a földdel vegyül majd, melyet eletében annyira szeretett." Már szinte uborka szezonba való a hir, hogy Deli Mátyás a pesti lapok tudósítója sze­iint. meghalt. A multkorában még tárcacikk is jelent meg róla. Most újra azt olvassuk, hogy meghalt, pedig az öreg urnák hála Isten semmi baja, jól érzi magát. Telefonkérdezősködésünkre azt a választ kaptuk: „Éppen most döcög egy kocsin a főbíróval a városháza előtt." — Sertészár. Nziregyházán az ujabba fel­lépett sertésvész miatt a sertészárlat újból el­rendeltetett 30 napra. — Lopás. A „Rafael" fényképnagyitó vál­lalat képviseletében két 16 éves fiatal leány uta/iott és gyűjtött megrendeléseket, Havik Anna, az egyik elelmes ágens nem volt az üz­let eredményével ugy látszik megelégedve, mert Csernyik Mihályné Debreczeni utca 62 sz. lakostól egy őrizetlen pillanatban a fehér ru­éáSL SB

Next

/
Oldalképek
Tartalom