Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1909-09-19 / 38. szám
38-ik szám. N Y I R V l D É K 1909. szeptember 19 5 el a szép ünnepély színhelyéről, melynek létre hozatalában és rendezésébén Horváth Fenne birtokosnak és Bistey Béla jegyzőnek volt főrészük és érdemök. Este két helyen is táncmulatság volt. Az ünnepély folyamán, Kállay Leopold cimére érkezett taviratokban elmaradásukat kimentették Papp Elek, Bernát Béla és Bakonyi Soma orsz. képviselők. Honi levél. XVI. Kedves Barátom! Azt mondod, hogy lusta vagyok, mivelhogy régen nem irtam. De hát, uramfia, miről irjon az ember mostanában?! BL riot atröpült a Csatornán, Latham beléesett a Csatornába, Zeppelin megjárta Beilint, kapott császári csókot, Cook megjárta az éjszaki sarkot, de megjárta, mert állítólag Peary is ott jart; s mindezek a dolgok annyira lekötötték a figyelmemet, hogy csak olvastam, csak faltam a róluk erkezó hireket s igy írásra se kedvem se időm nem volt. Most azonban, hogy Cook és Peary az Elnök intesére elcsendesedtek, hogy Blériot is csak ezután fog Budapestre jönni, ráérek egy kissé a magam és magunk ügyes-ba;os dolgaival foglalkozni. Igaz ebből is annyiféle van, hogy azt sem tudja az ember, melyiken kezdje ; de azért U.lán nem tévedek, hogy magyar papaszemmel nézve, az összes világraszóló esemenyek között legfontosabb volt az a nemzetközi sokadalom, melyet Aesculapius szolgái és hívei rendeztek a mi szék- és fővárosunkban. Hiába, mégis csak felfedeznek bennünket a nagy nemzeteknek, ha nem is a politikusai, legalább a tudósai, időről időre; eltalálnak szepen Budapestre, bár van egy egész rakás közkézén forgó orosz es német szótár, melynek betüsoros földrajzi névjegyzékében megtalálható Ceylon, Hongkong, Szcawnica, Napaedl, Lerchenfeld, Kráhwinkel stb., de Magyarország és Budapest nem ! Hogy szláv felebarátainknak az ilyesmi ép oly kévéssé tetszik, mint a szász és oláh fajzatnak, azt értem. Szvatopluk keservét nehéz elfeledni s ha a mi vitéz, párducos őseink meg nem kedvelik Alpár mezejenek füveit, ma bizonyosan minden Tisza-Duna-menti fűzfa alatt totok laiagnak a főzókanalat, fonnák az egérfogót s a szláv kultúra ép ugy virulna Pesten, mint akár a Nagy Kriván tövében, vagy a belgrádi konakban. Éppen ezért szinte örülök annak, hogy a nevezett törzsek oly elkeseredetten üvöltöztek ellenünk s egy cseppet sem csodálkozom azon, hogy oláhok, szászok es osztrákok is pukkadoztak egy kicsit, mert hát egy nemzetközi orvoskongresszus mégis csak nagy dolog s azt Budapesten látni nem minden néptörzsnek lehet kellemes. Utólag azonban tőrtént valami, ami egy kissé tragikomikus, tragikus tudniillik nekünk és komikus lehet ellenségeinknek. Talán olvastad is, hogy a lengyel orvosok milyen panasszal lepték meg magyar kollégáikat s a magyar közvéleményt. Ők szegények a kongresszuson nem szerepelhettek mint egy nemzet kepviselői, nem mondhattak beköszöntő és búcsúbeszédeket a lengyel náció nevében, se olyan hosszút, mint Korányi báró, se olyan rövidet, mint Kitaszato dr., pedig hát, mint mondják, ha Lengyelhon három felé van is szakítva, ha nincs is hivatalos Lengyelország, van lengyel nemzet, mely husz millió lelket számlál, s ők ezt a lengyel nemzetet képviselték s igy nekik is szót kellett volna adni. Mivel pedig ez meg nem történt, reánk magyarokra szamitanak, hogy pártjukon leszünk, s őket támogatni fogjuk abban az irányban, hogy ahol nemzetek nevében szólanak, ott a lengyel nemzet képviselői se legyenek némaságra karhoztatva. Megható naivitás igazán. Az embernek a szive vérzik, ha elgondolja, mi minden rejlik e mögött az elfojtott, alig hallható panasz mögött : egy rettenetes tragédia, melynek nem holmi gőgös Corjolánuszok és őrült Lear királyok a hősei, hanem egy egész nemzet, mely dicsőséges hosszú mult, a nagyratermettségnek oly sok fényes emléke után földre taposva, bekoba verve úgyszólván némán kénytelen hallgatni, mint rikácsoljak fülébe, hogy meghaltál, nem létesel! Rettenetesen nagy tragédia ez s talán minden csepp eső, mely lengyel földre hull, Kosciuszko Taddeusznak könnye. Ami azután reánk nézve igazán szivszakgatóan keserves elben a tragédiában, az az, hogy legszomorúbb részeit a lengyelekkel együtt játszottuk el vért és könnyet hullatva zsarno kaink undok röhögése közben s a kifejlés átkát is közösen viseljük ! És most lengyel testvéreink, a jó Isten áldja meg őket, hozzánk fordulnak támogatásért, erkölcsi gyámolilásért, talán azért, mert szegény ember panaszát csak szegény ember tudja méltányolni. Mi méltányoljuk is a lengyel panaszt: szivvel-lélekkel együtt busulunk velük, de váljon akkor, mikor mi egymást kölcsönösen nemzetnek szólítjuk, nem jut-e eszükbe közős ellenségeinknek az egyszeri két szabó legény, kik némely vasárnap délután szépen kiöltöztek, s ennek megfelelően elhatározták, hogy akárhol leülnek egy pohár bor mellé, mindenütt nagyságos uiamozni fogják egymást, hogy a pincérek előtt több tekintélyük legyen? Nem jut-e ez eszébe a mi drágalátos {szomszédunknak s nem fog-e rajta pogányul röhögni?! Olvassák el kedves lengyel testvéreink a chlopyi hadiparancsot és megfogják látni, hol kopogtattak nemzetvoltuknak elismertetése végett. Nemzeti aspirációk, akár csak a chlopyi-féle parancsok, csupán ágyufedezet mellett érvényesülhetnek igazán. Ezt mondanám én egy búsuló lengyelnek, ha eljönne hozzám, s aztán, amint a viszonyokhoz illik, rendeznék vele egy alapos sirva-vigadást. Szervusz kedves törzsbéli rokonom ! ölel híved: Elvy Tamás. Szabolcsvármegyei gazdasági egyesüíeti közlemény. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület Gilvácson, (vasúti állomás közvetlen közelében) Jantyik Testvérek gazdaságaban az Első Magyar Gazdasagi Gépgyár Részvénytársaság, Kőszegiféle motoros talajmivelő gépgyár Részvénytársaság és az Univcrsal Automotor Compagnie (képviselője Tanczer József Budapest) részvételével motorikus és magajáró gőzese bemutatást rendez, melyen egyúttal néhány ujabb rendszerű talajművelő eszköz és kisebb mezőgazdásági gép is be lesz mutatva. A bemutatás kezdete 1909. évi szeptember hó 23-án délelőtt 9 és Vs órakor, befejezése szeptember 24-én délután 5 órakor lesz. Tekintettel a kedvező vonatösszeköttetésre, a leránduló közönség ugy Szatmár Németi, mint Nagykároly városokban elhelyezést talál, az egyesületi titkári hivatal előleges felhívásra az elszállásolásról gondoskodik; ételek és italok méltányos árban, a helyszínen felállított sátorban a közönség rendelkezésére fognak allani. Részletes tájékozással a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület titkári hivatala szolgál (Szatmár Atilla-utca 5/c.) Amidőn a kétségtelen érdekes és tanulságos gépbemutatást gazdatársainknak megtekintésre a legmelegebben ajánljuk, egyben célszerűnek látnánk, ha t. gazdatársaink, kik azt megtekinteni kívánják, ebbeli szándékukat egyesületünkkel is közölnék. Ssabolcsmegyei Gazdasági Egyesület. ÚJDONSÁGOK. Telefon szám 139. — Egyházmegyei közgyűlés. A ág. hitv. ev. tiszai egyházkerület f. ho 15-étől 17-ig tartotta rendes évi közgyűlését Debreczenben Szentiványi Árpád ker. felügyelő és Zelenka Pál püspök kettős elnöklete alatt. A közgyűlés melegen ünnepelte Zelenka Pál püspököt 70 éves születési évfordulója alkalmából. Az ősz püspököt ltlkésztársai, valamennyi kerületi lelkész és egyházkerületi tisztviselő arcképét magában foglaló albummal lepték meg. A több mint száz tárgyból álló tárgysorozat letárgyalása ket napot vett igénybe, s az ezen kerületben megszokott egyertelmüséggel hozta meg minden egyes tárgyban határozatait. Az egyházkerület közgyűlési tagjainak tiszteletére Gebauer Károly a debreczeni ág. ev. egyház felügyelője a Bika szálloda nagytermében csütörtökön délben 1 órakor ebédet adott, amelyen Debreczen város és Hajduvármegye előkelősegei is részt vettek. Mint rendkivüliséget emiitjük meg, hogy a több mint 200 teritékes banketten felszólalás megengedve nem volt. Ez a jelenség a közgyűlés vezetői hatarozott kívánságának eredménye. Tény az, hogy a rendkívül nagyszámban jelenlevő kiváló szónokok tétlenségre való kárhoztatását nem a mondanivaló hiánya okozta. Délután a közgyűlés csaknem valamennyi tagja a m. kir. gazdasági akadémia meghívása folytán külön vonaton a Pallagra rándult ki, ahol Kerpely Kálmán akadémiai igazgató vezetése mellett e valóban mintaszerű intézet berendezesét tekintettek meg. A közgyűlés pénteken délután 5 órakor ert véget. A kerület egyházi előkelőségei közül ott láttuk dr. Meskó László államtitkár egyházmegyei felügyelőt, Glatz Antal bihari főispánt, Dessswffy Tamás császári és királyi főkonzult, Hevesy Bertalan nagybirtokost. Nyíregyházáról a kerületi közgyűlésen Geduly Henrik és Paulik János lelkészek, Balla Jenő egyházfclügyelő, Leffler Sámuel főgimnáziumi igargató, dr. Vietórisz József és Adorján Ferenc főgimnáziumi tanárok és dr. Prok Gyula egyházmegyei ügyész vettek részt. — Kállay Leopold orsz. képviselőnek a nyirbogdányi kerület választó polgáraihoz intézett Nyilt levelét a „Nyírvidék" mai számának külön mellékleteként csatoljuk. Kállay Leopold képviselő ur ezt a beszámolót eredeti szándéka szerint a Bujon mult vasárnap végbement Kossuthszobor leleplezési ünnepély alkalmából kívánta elmondani. Ez az ünnepély azonban, végbemenetele idejének tartama szerint és a vármegyeszerte megnyilvánult érdeklődés folytán idő és tartalom szerint is annyira kibővült, hogy a képviselő ur elállva előbbi szándékától, nyilt levél alakjában számol be választóinak s mi — érdemes és okos olvasni valót nyújtva ezzel lapunk közönségének mellékeljük ezt a beszámolót a „Nyírvidék" e számához. — A vármegyei virilis bizottsági tagtk 1910. évre érvényes névjegyzékének összeállítása tárgyában a vármegye alispánja a következő hirdetményt tette közzé: „A legtöbb adót fizetők 1910. évi névjegyzékeinek egybeállításánál alapul szolgáló adóhivatali kimutatások beterjesztetvén, értesítem az érdeklődőket, hogy azok a folyo évi szeptember hó 17-től kezdődőleg 8 napon át a vármegyei főjegyzői hivatalnál megtekinthetők és a netaláni felszólamlások ezen idő alatt az igazoló választmányhoz beadhatók. A kétszeres számítás kedvezményére irányuló bejelentések az igazoló választmány később kitűzendő üléséig tehetők meg." — Paulik János helybeli lelkészt legutóbb az a kitüntetés érte, hogy az ez idén Kassán ülésező országos lutheránus gyűlések ünnepi szónokául őt delegálták, amiért is a nevezett lelkész ur e hó 25-én Kassára utazik, hogy ott az evangelikus templomban a magyarhoni Luthertársaság és Gyámintézet együttes istentiszteletén az ünnepi beszédet megtartsa. — Képviseleti közgyűlés. A képviselőtestületnek szeptember 17-én tartott rendes közgyűlése a késő esti órákba benyulott a tárgyak nagy száma s azok fontossága miatt. Hosszabb vita indult meg a város általános csatornázása tervének elkészíttetésére nézve előterjesztett tanácsi javaslat felett, melyet azon pótlással fogadott el a képviselőtestület, hogy a korlátolt versenytárgyalás megtartása tárgyában hozott határozatát felülvizsgálat végett a fóldmivelésügyi minisztériumhoz felterjeszti. A pesti hazai első takarékpénztárnak 1500000 korona folyó számla hitel nyújtásra nézve az osztrák magyar bank mindenkori kamattétele felett 1-25%-al tett ajánlatát eltogadta. Hosszabb tárgyalás és megvitatás után elfogadta a telekértékemelkedési illeték (betterment) tárgyában elkészített s a pénzügyi és jogügyi szakosztály s tanács által elfogadásra ajánlott szabályrendelet tervezetet. A magyarországi rokkant és nyugdíjintézet alapító tagjai közé 200 korona tagsági dijjal belépett.