Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-07-04 / 27. szám

Nyíregyháza, 1909. XII évfolyam, 27. szám, vasárnap, julius 4. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők ás a Szafcoicsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye Hirdetesek árszabás szerint számíttatnak. A nyill-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 flll., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: lOSHAZ-TÉR 6. SSAH, Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek : Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor. Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Debreczen—Nyíregyháza. Egymás közelében fekszik ez a két város. Alig ötven kilométernyire egymástól. Az egyik ősi, nagy, népes, gazdag, tősgyökeres magyar. A másik aránylag ifjú, kiterjedése, népessége felényi, határa negyedrésznyi, sokkal szegényebb s lakossága nyelvének megmagyarosodása sem fejeződött be egészen. A logika törvényei szerint nem az volna-e a természetes, ha ez a két, egymáshoz közel fekvő város a lehető legközvetlenebb, legbensőségteljesebb összeköttetésben állana egymással? Erre utalnak a hivatali, kereskedelmi, ipari, sőt részben a gazdasági viszonyok is. A kir. Ítélőtábla, a kir. főügyészség, a kereskedelmi és iparkamara, a M. Á. V. üzletvezetősége stb. Debreczenben székel. Debreczenben van jogakadémia, theologia, tanítóképző intézet, felső kereskedelmi iskola, gazdasági akadémia és még jó egy néhány olyan kulturális intézmény, amelyek arra is hivatva volnának, hogy nemcsak Nyíregyháza, hanem az egész Szabolcsvármegye, mint kulturális központ felé, Debreczen felé gravitáljanak. És mit tapasztalunk? Azt, hogy a nyíregyháziak és szabolcsvármegyebeliek a közel levő Debreczen helyett más városokkal ha külön-külön talan nem is, de együtt véve sokkalta nagyobb összeköttetéseket tart fen Nyíregyháza és Szabolcsvármegye, mint Debreczennel. Az élőhalott Különös előszeretettel viseltetem a téli, hosszú esték iránt. Az a rejtelmes félhomály, mely oly kellemessé teszi a szobát, a kandallóban a vigan pattogó tűz és a nagymama érdekes meséi jobban szórakoztatnak és hatnak a kedélyemre, mint minden más léha beszéd és mulatság. És mily érdekes meséket tud az a nagymama ! Most is itt ül nagy karosszékében. Fején fekete csipkedísz van, mely oly jól illik ezüstös hajához. — Kezei ölében nyugosznak összefonva, mig két hüvelykujját nyilsebességgel forgatja egymás körül. Szép, sötét nagy szemei a múltban elmerengve nézik a fel-felnyuló lángnyelveket, mintha onnan olvasná le mosolygó ajka lágy, szelid hangjával azokat a régen, oh oly nagyon is régen elmúlt dolgokat. * * * Iskolába jártam még, midőn egy napon kezeimhez került egy könyv, mely alig volt nagyobb egy közönséges imakönyvnél, de amint feinyiíom, örömmel olvastam: .Regény egy s?ép leányról.' Tehát egy regény! A könyv a mienk volt és édes apám — az Isten nyugtassa — hagyhatta az asztalon véletlenségből, midőn a könyvszekrényben rendezkedett. Vége volt a mai tanulásnak. A regényt egyik iskolakönyvembe teltem és titokban olvastam, de a legkisebb neszre is összerezzentem; úgy féltem, hogy rajtakapnak. Egy fiatal, csinos leány története volt az, kit a sors arra szánt, hogy az élettenger hul lamai messze sodorják el a parttól, küzdve az öt fenvs'ető v-'«7--'lvpkkpl. mi? vé<?re célt ér Közlekedési viszonyaink, vasúti összeköttetéseink pedig igen kedvezőek. Napon' ként hat vonat közlekedik Debrecen és Nyíregyháza között. És mégis azt látjuk, hogy a szorosabb értelemben vett hivatalos vagy kereskedelmi célú utazásoktól eltekintve a nyíregyháziak több utat tesznek távolabbi más városokba, mint Debrecenbe. Debrecenieket meg épen csak elvétve lehet Nyíregyházán találni. A felsőbb iskolákba járó tanulóifjúság sokkal nagyobb számmal keresi fel a kassai, eperjesi, sárospataki, kolozsvári, budapesti felsőbb tanintézeteket, mint a debrecenieket. Hogy mi lehet ennek az oka és magyarázata, ki ebben a hibás, azt most nekeressük. Inkább keressük azokat a módozatokat, amelyekkel ezen a természetellenes állapoton segíteni lehet. Ezek között a legelső az: ismerkedjünk meg egymással! Aki a viszonyokat közelebbről megfigyeli, mulhatlanul reá kell jönnie arra, hogy a debreceniek és nyíregyháziak — egyes szórványos esetekiől eltekintve — tulajdobképen nem is ismerik egymást. A debreceniek általánosságban Nyíregyházát csak mint földrajzi fogalmat ismerik. A valamivel beavatottabbak előtt egy tót város, egy tirpák fészek képe lebeg legfeljebb. Arról azonban, hogy eleven, pezsgő, előre törekvő gazdasági és kulturális élet folyik, amely a legszebb reményekre joEgy magara hagyatott lény, ki az egyensúlyt sohasem vesztette el, ha meg oly magasra korbácsolta is a dühöngő ár kicsiny sajkáját. E könyv minden egyes pontja mélyen vésődött t'ogékoiiy szivembe. Szegény leány! Zaklatva, bántalmazva mindenkitől: egyedüli jó barátja volt csak egy vén diófa. Amint csak menekülhetett, hozzá futott és ekkor egy-kettő és fent volt a nagy diófán. Innen a szédelgő magasságból aztán nézte a lenyugvó nap utolsó sugarait, az ide-oda röpködő madarakat és gondolatainak szabad folyást engedett. „Egy-kettő és fent volt a nagy diófán.* Ez zúgott folyton a füleimben és még az este elhatároztam, hogy közelgő születésnapomra majd megkérem édesanyámat, hogy engedjen el a nyári hónapban Gyuri bátyámékhoz. Ungmegye egy kies fekvésű falujában laktak Gyuri bátyámék és én vigan ugrottam ki a kocsiból, amint vágyaimnak netovábbja végre teljesedésbe ment. Nagy kert közepén állott egy csinos ház, körülfuttatva vadszőlővel, a kertet pedig óriási fák díszítették. — Istenem, de boldog is voltam én akkor! Alig ráztuk le magunkról a port és egy kis frissitőt vettünk magunkhoz: már is a kertbe siettem. Ott a ház mögött, egy egészen csendes magányos helyen állt egy gyönyörű nagy diófa. Tanácstalanul allottam meg azonban előtte, hiszen hogyan jutok én majd arra föl evvel az irtózatos széles krinolinnal? Hogyan? Hát fölveszem előbb uszóruhámat, aztán reá húzom ezt és nem fogja senki sem észrevenni, hogy én miben töröm a fejem. É^ másnap, alkonyatkor, csakugyan ott filt^m m r n ma<rac f> ^tpj^bfn gosit a város jövője tekinletében, csak igen keveseknek van tudomásuk. Viszont Nyíregyházán Debrecent a legtöbben csak egy önmagának éiő szinte mozdulatlan, sorsával megelégedett s másokkal mit sem törődő gazdag nagy tömegnek tartják, amely hivatását betöltöttnek véli azzal, ha napjait minden emóció nélkül leéli egymásután. Hogy ez a felfogás is mennyire téves, azt sem kell fejtegetni azok előtt, akik Debrecen céltudatos munkásságát a haladás terén közelebbről ismerik. Első sorban tehát arra volna szükség, hogy ezek a kölcsönös téves felfogások eloszlattassanak. Hogy a két város, a két városnak lakossága, irányadó körei egymást kölcsönösen megismerjék. Ehhez viszont a megismerkedés lehetőségére van szükség. Ilyen megismerkedésre ad alkalmat a debreceni hires régi dalegylet átrándulása Nyíregyházára. Ezt a látogatást hir szerint viszonozni fogja a nyíregyházi dalegylet Debrecenben az ősz folyamán. Üdvözöljük ezeket a látogatásokat. És azért üdvözöljük, mert ugy tűnik fel előttünk, hogy ez annak a jég megtörésének a kezdetét is jelenti, amely a két várost egymástól eddig elkülönítette és a két város kölcsönös érintkezését egymással megakadályozta. Ha ebben a feltevésünkben nem csa_ lódurtk, ha a két város között az érint kezes ezután gyakoribb lesz, feltétlenüj — És mit néztél a fa tetejéről édes nagymama ? — kérdem kíváncsian. — Semmit kis leányom. Én nekem a madár ép úgy repült, a felhő ép úgy kóválygott a magas fa tetejéről nézve is, mint a földről ; sőt a déli szél is csak ép oly boglyasra fújta a féktelen, göndör hajamat, mint akár az északi, avagy nyugati szél, de a közelben álló meggyfa, az már jobban érdekelt. — Lementem tehát a diófáról és siettem a meggyfara, mert oly csábitólag kandikált rám a píross^emü meggy, mint Petőfire a szomszéd bácsi körtéje. A meggyfán aztán már jobban éreztem magam, mivel a pirosszemü bogyókat csak úgy ajkaimmal csippenthettem le. És amint igy eszegettem a nagyszerű gyümölcsöt, azt veszem ászre, hogy bátyám kedvenc kutyája, a hosszú szőrű, fehér „Hektor" velem jött és iszonyúan vonítani kezd az én krinolinomra, melyet a faágra akasztottam. A szél fel-felfujta és Hektor utána kapkodott, mert sehogyan sem tudott megbarátkozni evvel az ide-oda himbálódzó csodával. Evvel a kutyával jártam aztán sétálgatni. Kedvenc helyen volt az erdő, mely a kicsi falut, mint egy Koszorú, körülfogta. Egy keskeny kis út huzódotr. végig az erdő szélen és kertek alján, de nem is volt nap, hogy én igy a falut körűi ne jártam volna. Különösen egy ház, a falu túlsó felében, tünt föl nekem. Kastélyszerüen volt építve és minden rajta és körülötte oly igen-igen tisztának látszott. Sokszor jártam már erre, de u cs< ledségen kivül senkit sem vettem észre, s irne egy napon a kastély verandájáról két gyönyörű szép nö jött le a 'éocsőkön. Lábam Mai szamunk 12 oldal.