Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1909-01-17 / 3. szám
4 3-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. január 17. vaslatban gazdaiár.s3dmunk, dohánytermelésünket veszélyeztető mizériák elhárítására 3 irányban tesz előterjesztést : 1. A talaj minősítésnél a dohányjövedék azon helytelen magyarázata ellen, mely szerint számos dohánytermelésjre engedélyezett kötőit talajon kapadohány termelésre meg nem engedhető. A földnek csakis másodszori megadóztatásaként tekinthető holdankénti 4 korona engedély illeték jogosulatlan megterbelbtést föltétlen törlendőnek tartja. A fuvarpótlék körüli rendelkezéseket, akként kívánja módosítani, hogy a fuvapótlékok külön állapíttassanak meg azok részére, kik illetékes beváltóhivataluktól 10 kilométerig és kü ön azokra, kik 10 kilométeren felül esnek. 2. A dohánybeváltási szabályzatok részbeni módosítását a javaslat épp oly szükségesnek tarlja, mint a dohánybevaltási árak emslését. Első sorban igazságtalannak mondván az eljáró dohinyjövedéki közegeknek a beváltási idény alatt vagyis a dohány kisrjedése előtti égéii próba alapján azon nézeteit, hogy egyes községeink területein termett dohányanyag rosz illetve egyáltalán nam égő, miért is azok felsőbb oiztalyokba be nem válthatók, indítványában a dohány égési fokát a teljes fermentálás után es termelőnként kívánja megállapittatni. Szorosan a beváltás osztályozását véve, a ma fennálló szabályzatainak az 1 b. osztályánál a „területen* jelző helyett „jelentéktelenül sérül!" kifejezést kér alkalmazni. A II. osztály körülírásánál a „jelentektele nül sérült* kitétel helyett „sérült* kifejezést kér továbbá ugyancsak a 11 osztályba kivánja sorozni nemcsak a nagyobb, hanem az összes jobb minőségű hegylevelek és visszatetsző szinü anyalev*lekst, melyek jelenben indokolatlanul a 111 osztályba soroztainak. így a 111. osztályba tartoznának: a nagyobb mérvben jégvert, rongyos, valamint kisebb mérvben szivegeit anyalevelek is, mely utóbbiaknál a szi végett rész a fermentálás alatt kitöradezvén, még mindig igen tekintélyes résjök jó vágóanyag marad. A kipadohánynál 1. osztályba volna sorozandó : a sérületlen és jelentéktelenül sérült, tartalomdús anyalevelek, a 11-ikba a sérült anyalevelek és jó hegylevelek, a 111-ikba pedig a vagy rongyos anyaievelek, fejletlen hegylevelek és az aljdohány. 3 A dohányárak emelésével a minőségre való törekvés czéljáhól a jelenlegi beváltási áiakat a kapadohánynál: az 1. osztályt 10, a II. osztályt 8, a III. osztályt 6 koronával, a debreczeni leveleknél : válogatott osztályt 30, az 1. a.) osztályt 20, I. b.) osztályt 13, II. osztályt 10, III. osztályt 8 koronával kivánja emelni. Egyben az O. M. G. E., illetőleg a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségének e tárgyben tartandó szakosztályi ülésére az egyesület rendes képviseleti tagjai mellé Klár Gusztáv és ifj. Kállay András választmányi tagokat is kiküldte. ÚJDONSÁGOK. Telefon szám 139, A Bessenyei-Kör estélye. A mult év december 19-dikére tervezett estélyt közbejött akadályok miatt a műsoron való kis változtatással e hó 13-án tartotta meg a Kör. Az eló'ző nap lezajlott Fráter-estélyen kifáradt közönség csak lassan gyülekezett ugy, hogy V28 óra helyett csak JA9 órakor kezdhettek a műsor első számának az előadásába. Az estély kimagasló pontja kétségtelenül Weidt Lucy a wieni udvari Opera primadonna soprano-ja volt. Óriási hangterjedelmét, magasan és mélyen egyaránt csengő hangját és minden taktust illető leg hajszálnyi finomsággal megokolt előadását őszinte csodálattal hallgattuk; ehez járult még az ő bájos kedvessége is, amely elárulta, hogy ő nemcsak a hangverseny emelvényen érzi otthonosan magát, hanem kiváló színészi tehetséggel megajándékozott opera énekesnő is. Weidt Lucyval egy sorban kell hogy megemlítsem az estély másik művészét Földesy Arnoldot, aki jelenleg egyike "a legnagyobb magyar cello-művészeknek. A bámulatos technikával párosult öntudatos finom előadás egy kiforrott kész művész benyomását telte a közönségre. A közönség lelkesedése a Sarasate-Földesy „Czigánydalok"' előadása után érte el a tetőpontját, amelyet a művész maga irt át kedvenc hangszerére. Igen sok élvezetet nyújtott még Polónyi Elemér művészi zongora-játéka, akinek előadott darabjai igen kedvesen illettek be az estély többi számjai közé. Érdekes és vonzó volt Dr. Molnár Géza egyetemi és orsz. zeneakadémiai tanár szabadelőadása a zenéről. A zene fajait és hatásait tárgyalta szellemes és élvezetes előadásában, amelyet a közönség feszült figyelemmel hallgatott végig. »—U. — Uj tanár a főgimnáziumban. A nyíregyházi ag. h. ev. főgimnázium kormányzó tanácsa a Mészáros Ferencz halálával megüresedett phyzika-malhematikai tanszékre Ssalay Sándort, a kolozsvári tud. egyetem hpysikai szertárának első aszistensét valasztotla meg, ideiglenes minőségben. — Gyűjtés. Az olaszországi szerencsétlenül járt embertarsaiak felsegélésére városunkban is megalakult a helyi gyűjtő bizuttság. Erre vonatkozólag Májerszky Bíla polgármester kedden délután 5 órakor értekezletet hívott össze a városháza kistermében, mely értekezlet a gyűjtés foganatosítását asépen határozta el, hogy a nyíregyházi összes egyesületek és intézetekhez gyűjtő-iveket bocsát ki, hogy azon, tagjai körében gyűjtsenek a szerencsétlenül járt olasí testvéreink részére. A gyűjtött ősszeg a város házipénztárába szolgáltatandó be minél előbb és onnan fog a város adományával együtt az országos gyűjtő-bizottsághoz megküldetni. — Gróf Dessewffy Marianne a helybeli jótékony nőegylet védnöke évi kegydija címen az idén is 200 koronát küldött, melyért ez uton is hálás köszönetét nyilvánítja özv. Básthy Barnáné, n. elnök. — Községek átcsatolása. A naj-ybákai körjegyzőséghez tartozó községek, nevezetesen Lövőpetri, Nyírlövő, Nagybáka és Kisbáka közsegek kepviselőtestüleír kérvényt adtak be a törvényhatósági közgyűléshez az iránt, hogy a tiszai járásból a kisvárdai járáshoz csatoltassanak. Legfőbb indokuk e kérelmük előterjesztésénél az, hogy míg a körjegyzőség székhelye Nagybáka a járási székhelyhez Mándokhoz 22 kilométernyire van, addig Kisvárdát csak 9 kilométernyi távolság választja el Nsgybákától. A járási főszolgabiro pártoló előterjesztéssel terjesztette be az ügyet a vármegye alispánjához. — A Nyírvízszabályozó társulaf tegnap, szombaton délelőtt választmányi ülést tartott, melyen társulati mérnökké ifj. Imre Jánost a Vágbalparti társulat ideiglenes mérnökét, Imre János helybeli ügyvéd fiát választotta meg egyhangúlag. Ugyanezen az ülésen Kálnay Zoltán igazgató indítványára elhatározták, hogy az ártéri nyilvántartás az uj kataszteri felvételeknek megfelelően lesz átalakítandó. Az erre vonatkozó éiőintézkedések megtételére az igazgatót felhatalmazták. — A József kir. herceg Szanatórium táncestélye. A József kir. herceg Szanatóriumnak január 9-én a Kaszinó helyiségeiben megtartott táncestélye bár a hozzáfűzött várakozásokat ki nem elégítette, mind azáltal sikerültnek mondható. Igen sokan voltak akadályozna családi körülményeik által; ha ehez hozza vesszük, hogy ugyanakkor volt Miskolcon a híres fillér bal, hogy kevéssel előzte csak meg a leányegyesültt táncmulatsága, — mindjárt utánna jött a Fráter estély, — a Bessenyei-Kör estélye, majd a jótékony nőegylet bálja, nem csodálkozhatunk, ha a jelsnvoltak száma az ötvenet alig haladta meg. Ha kevesen is voitak, de igen jói mulattak s reggel felé oszlottak csak széjjel, magukkal vivén egy vidáman, kellemesen eltöltött mulatság emlékeit. Ott láttuk : Burger Palné, Flegmann Sándotné, Jóni Lászióné, Káhler Józiefné, Kovács Lászlóné, Lórencz Gyuláné, Modveczky Aladárné, Ochínek Károlyné, Propper Ödönné, Szabó Líszlóné, Szopkó Dozsőné úrasszonyokat, Básthy Berla, Jóni Médi, Koliáry Margitka, Lórencz Annuska úrleányokat. Fcilülfizetiek: Bornemissza Dénes 7 kor., Burger Pál 15 kor., Dr. Flegmunn Sándor 6 kor., Dr. Fráter Ernő 7 kor., Dr. Goldmann JÓ2sef 5 kor., Geduly Henrik 17 kor., Juhász Etel 2 kor., Kahier János 4 kor., Dr. Kováeh Elek 17 kor., Klár István 4 kor., Kiár Jeni 4 kor., Kovács László 5 kor., Lorencz Gyula t> kor., Dr. Mesko Lásaló 10 kor., Nórák Zoltán 2 kor., Propper Ödön 14 kor., Silberstein Miklós 5 kor., Struncz Jenő 7 kor., Dr. Szabó Lászb 5 kor.. Dr. Szopkó Dezső 4 kor. és Trak G*za 5 koronát. Jegyeiket megváltották: Básthy Barnáné 5 kor., Dr. Bartók J nő 3 kor., Burifer Móricz 5 kor., Epbinder Károly 4 kor., Fried Dániel 10 kor, Dr. Járossy Sándor 10 kor.. Jóba cég 12 kor., Dr. Kauzsay Ödön 4 kor., Dr. Konthy Gyula 10 kor., Dr. Korányi Endre 10 kor., Májerszky Béla 10 kor., Mikecz Dezső 10 kor., Osgyani József 10 kor., özv. Pulicz Jánosné 6 kor., Dr. Szesztay Zoltán 10 kor., N. N. 3 kor. és O. M. 3 koronával. Ugy a felülfizetésekért, mint a jegy megválásokért ezúttal mond hálás köszönetet a Szanatórium elnöksége. — A Bessenvei-kör t. bérló'inek szíves figyelmébe. Azok a t. bérlők, akik szelvényeiket meg nem váltották ki, szíveskedjenek azokat meg a Gulp-este előtt a Ferenczi fele köny vkereskeih-sben kiváltani, mivel a régi bérletjegyek érvénytelenek és az estékben csak az illető estere szóló szelvényekkel lehet részt venni, vagy az egyes estékre váltott jegyekkel, a melyeket a jegyszedőknek okvetlenül fői kell mutatni. Azok a t. bérlők, akik a f. hó 13-iki estén vették at szelvényeiket és tévedésből vagy mert nem tudták, hogy a 26-iki rendkívüli estéért a bérlőknek személyenként 2—2 koronát kell fizetni, ezt nem egyenlítették ki, sziveskedjetn-k azt a Ferenczi-féle könyvkereskedésben m'glenni. 13 darab ilyen kiváltott, jegy kifizetetlen maradt. — Színházi est Kisvárdán. E hó 9 én szombaton este rendezte a Kereskedő ífjvk egyesületi kiválóan sikerült színházi estélyit. Rég nem látott a nagy vendéglő színházi terme oly szép számú és előkelő közönségst, mint az estélyen. Mielőtt a lefolyt színházt est taglalásába fognánk, elismeréssel és dicsérettel kell adóznunk Kálmán Sándornak a kereskedő ifjak egyesület elnökének es a vigalmi bizottságnak, kik nem ismérv? fáradságot, — törekedtek, hogy az est a páratlan siker jegyében folyjon le. Áttérve a színházi est részleteire, először magát a darabot méltatjuk. Elejétől végig katona darab — merész tartalommal. Földes Imre jeles irónk darabját a Tisza elleni korszak alatt irta és akkoriban az esetleges botrányt és tüntetést elkerülendő, nem hozták szinre. Pedig teljesen aktuális lett volna. Azóta a katonai kérdésekből egyet-mást elintéztek, — még legutóbb a fizetés rendezést is. Ezt is megkapták a „Császár katonái", amint a szerző a közös hadsereg tisztjeit nevezi. Amely darab akkor botrányt idézhetett volna elő, — azt most élvezettel hallgattuk végig és elismeréssel adózunk a nagytehetségű szerzőnek, ki darabját nagy irói tudással szerkesztette meg. A darab előadásában különösen Ternyey Lajos és Zilahy Gyula szereplését emelhetják ki, kik oly művészettel játszották végig szerepüket, hogy minden jelenéseikben frenetikus tetszést aratlak. Igen jó volt még Békés Gyula. Hahnel Arankától azonban többet vártunk. Epizód szerepükben különösen Nádor Zsiga és Bérczy Ernő érvényesültek. Krasznay Ernő nehéz és hálátlan szerepet játszott. Nagy művésznek kell annak lennie, ki ezt a szerepet érvényre tudja juttatni és ennek a követelményeknek Krasznai nem felelt meg. A többi szereplők elég jók voltak, kik mindnyájan a darab sikeren fáradoztak. A rendezés és az előadás eléggé kielégítette a közönséget. Az előadás után reggelig tartó tánc következett. A táncosok faradhatlanoknak bizonyullak és az a sok szép asszony és leány ki a mulatságon részt vett, kellemes emlékekkel távozott a késő reggeli órákban és meggyőződött arról, hogy a kisvárdai kereskedő ifjak nemcsak az üzleti udvarias kiszolgáláshoz, hanem egy min-