Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1909-06-27 / 26. szám
4 26-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. junius 27. pedig sokan megkezdik, — kénytelen ugyanott folytatni ezt az egyéb iránt rendszerint igen olcsó foglalkozást. De különbözik azoktól Ószőlőfüred egyebekben is. Például abban, hogy azokban az idén még semmi sem történt. Ugy látszik legalább, mart ha történt volna, a fürdői levelek már világgá körtölték volna. Ószólőfűreden ellenben annyi minden történt már ez idén, hogy talán bele se férnek egy fürdői levélbe. Azért csak néhányat veszek tollhegyre ez alkalommal. Kezdem azon, hogy Oszőlőfüred már hetek óta teljesen benépesült. Hála az orvosok szerint különösen jóindulatu kanyaró járványnak, a városi iskolákban a szokottnál hamarább bezárták a tanévet s igy az iskolás gyermekek szülői is hamarább áttehették főhadiszállásukat Ószőlőfüredre. Alig egy-két család késlekedik még. Azok is itt lesznek egy-két nap alatt. A Surányi-mulató hetekkel ezelőtt megnyílt. Szűkös, de árnyas terraszán nap-nap után megjelennek a „rabló-lovagok, hogy egymást „Uhu !" „Tógó!" „Kontra!" ,Üsd el!" s más efféle siuindián harci jelssavak hangoztatása mellett kifosztogassák. Megkezdődtek a vasárnapi tarokk-pártik is, a Szikszay, Korányi, satöbbi villákban, amelyek arról nevezetesek, hogy kezdetük „pont félkettőre !" szokott kitűzve lenni s három—négy—öt —hat óra tájban meg is kezdődnek. Hol a harminchármas hármast hol a negyvenhetes négyest játszák olykor hatanheten is. Ez az ószőlőfüredi felsőbb mathematikához tartozik. Szesztay Bandi is elfoglalta nyári hivatalát az erdei megálló állomásfőnökségét. Ujabban, ugy látszik, üzletvezetői babérokra vágyik. A pajtásokból egész gyalogos-vasúthálózatokat szervez össze. Kinevezi az egyiket motornak, a másikat traktőrnek, a harmadikat füstösnek. Van ott aztán helyi vonat, sóstói vonat, dombrádi vonat, tehervonat; szóval minden. Olyan csengetéssel, sípolással, fütyüléssel, futkároznak a kis fürge vonatok, hogy még ! Néhanapján holmi apróbb vasúti szerencsétlenséget, kisiklásokat, összeütközéseket is rendeznek. Sok szóbeszédre adott okot Ószőlőfüreden a Csalóköz feliratú tábla eltűnése. Odaát Nyíregyházán azért panaszkodnak, mert az Érkertben nincsenek utcajelző táblák. Ott meg azt nehézményezte valaki, hogy volt. Pedig a Csalóköz elnevezést le nem mossa arról többé a záporeső sem. Hire járt egyébiránt, hogy az érdekeltség saját költségén ujabb, díszesebb, öntött feliratos táblát készített, és ünnepélyesen fogja elhelyezni. Jó magasra, hogy egykönnyen el ne távolithassa többé valaki. Nevezetes esemény volt a napokban Ószőlőfüreden a kutya-hajtó vadászat. Ilyen is csak Ószőlőfüreden történhetik meg. A Herceghágótól nem messze eső nyaralók környékén tünt fel esténként a fenevad egy lompos kutya képében. Az egyik nyaraló tulajdonosa elejét veendő a vadállat azon rettenetes garázdálkodásainak, hogy alkonyat után a nyaralók környékén megjelenni és a kidobált ételmaradékokat, csontokat mi egyebet fellakmározni merészelte, kimondotta reá a megfelebbezhetlen halálos ítéletet. Az Ítélet vérehajtásával önmagát bizta meg. Gondosan kidolgozott haditerve szerint egy este kenyérdarabokkal becsalogattatta a nyaraló egyik szobájába. A cselvetés sikerült. A vad gyanutlanul lépre ment. Az elszánt vadász felemelte addig gondosan rejtve tartott browningját, célba vette a mit sem sejtő állatot, már-már el is rántja fegyvere ravaszát, mikor eszébe jut, hogy a fenevad kiomló vére bepiszkítaná a szoba pádimentumát. Ennek tudatára jönni s szándékát megmásítani, mind ez egy pillanat műve volt. Kiadta hát a rendeletet, hogy a kutyát csalják ki a szobából. Ez is sikerült. Kiment a csalogató szóra s mit sem sejtve a reá váró halálos veszedelemről, leheveredett az ajtó előtt a rábtörlőre. Ezen a lábtörlőn kellett tehát megbűnhődnie az emberiség ellen elkövetett bűneiért. A rettenthetlen biró s egyszersmind halálos itélet-végrehajtó ott vette újból célban. Gondosan, a félig behajtott ajtó mögül, nehogy ha a golyó nem ölné meg azonnal, a sebzett vad ellene fordulhasson. És eldördült a lövés. Viszhangzott a liget. Felriadtak az alvó fülemülék, cinegék és verebek, mindha mindenikük azt kérdezné : mi történt ? És ott feküdt a küszöb előtt elnyújtózkodva, mozdulatlanul, átlőve ... a lábtörlő. A kutya! Az megriadt a lövés zajától és gyáván megfutamodott. Másnap este hajtóvadászatot rendeztek ellene. A szomszéd nyaraló vadászni szerető tulajdonosára várt a feladat, hogy a felhajtandó vadat elejtse. Kiszemelték a posztját. Az egyik villa egyik sarkát. Arra van csapása a vadnak, arra jár. És a szürkület beálltával megkezdődött a hajtás, botokkal, karókkal felfegyverkezve. Megzörgettek minden szőlőtőkét; megütögettek minden fát, zajos „Huj-huj !" „Ahunni!" „Ne bocsásd" s más efféle közkeletű hajtóvadászati kurjongatások közepette. A kezdetnél több nyilas szőlőt felölelő köre a hajtók csapatának mind szűkebbre szorult ; mig végre félórai fáradságos hajsza után lőtávolba érve, felhangzott a „Tüzet szüntess !" vezényszó. A felállított szóló-jáger ugyan nem szüntette meg a tüzelést, mert nem volt mit megszüntetni, hanem azért felelnie kellett arra a kérdésre : — Meglőtted ? — Nem volt mit. Szinét se láttam ! Ekkor derült ki, hogy nem jó helyen állott. Az épület másik sarkához kellett volna állania, — hátha arra vette útját a hajtott vad ? Nyomban határozatba ment, hogy legközelebb ujabb hajtást rendeznek. Az ujabb hajtásról még nem érkezett hir az „Oszőlőfüred és Környéke" cimü nyelvnyomatásban. Talán legközelebbi fürdői levelemben arról is beszámolhatok. Ha csak ki nem szorul, mint sok más ebből a mostaniból. Ószőlőfüredi. U. i. Igaz is! Hát arra jár-e eső ? Mert mi már szinte meguntuk. Már aki megunta. Ó. TANÜGY. Értesítés. a) A nyíregyházi á. h. evang. főgimnázium első és második (I-II) osztályába junius hó 28, 29 és 30 ik napján a főgimnázium dísztermében d. e. 8—12 óráig veszem fel a tanulókat. A felvétel sora ez : Első napon a nyíregyháziak és pedig 8—10 óráig az evangélikusok, 10—12-óráig bármely más vallásfelekezethez tartozók a jelentkezés sora szerint vétetnek fel. Az 1-ső osztályba tépő tanuló köteles az elemi iskola negyedik osztályának (esetleg V VI) „sikerrel" való elvégzését igazoló bizonyítványt, születési bizonyítványt (keresztlevél) s himlőoltási igazolványát felmutatni. A felvétel alkalmával minden nyilvános tanuló köteles az összes iskolai fizetések első felét és ped'g tendijban 30, felvételi s egyéb címeken i5 koronát összesen 45 koronát befizetni; ezen kivül a reformátusok és izraeliták még vallás tanításért félévenként. 3—3 koronát fizetnek. Fizetés halasztásnak helye nincsen! Azon tanulók kik az elemi iskola 4-ik osztályát mayán uton végezték él, kivétel nélkül felvételi vizsgát tesznek. Ennek eredményétől válik függővé a felvétel. Az í-II ik osztályba felvett, tanulók a jövő 1909/10-ik tanév elején és pedig szeptember ho 4-ig bezárólag az osztályfőnöknél a felvetel alkalmával kapott igazolványai személyesen jelentkezni kötelesek. Akik ezt elmulasztják, azok a belépésre szerzett jogosultságukat s befizetett dijaikat elvesztik. A többi osztályokba (1II-VIII) a tanulókat általában szeptember hó első három napján fogjuk felvenni. b) A tanév végén elégtelen osztályzatot nyert tanuiók (két tárgy) igazgató utián csak fontos okok mellett folyamodhatnak javitó vizsgálatra való engedélyért. A folyamodványokat méltóságos és főtisztelendő Zelenka Pál ev. püspök úrhoz Miskolcz, intézzék, de juüus hó 4-ik napjáig nálam nyújtsák be kérvényüket. Ezen túl beérkező kérvényeket figyelembe nem vehetek. c) Tandijelengedésért csakis szegénysorsu, jó-magaviseletü és előmenetelü tanulók folyamodhatnak július 10-éig. Később beadott kérvényeket figyelembe nem vehetek. Első osztályba lépő tanuló tandij elengedésre még igényt nem tarthat. Nyiregyháza, 1909. junius hó 9-én. Leffler Sámuel. főgimn. igazgató. Meghívó. Az ipariskolai tanítók országos egyesületének szabolcsvármegyei köre Nyíregyházán folyó hó 30-án délelőtt 11 órakor az ág. ev. központi iskola helyiségében rendes gyűlést tart, melyre a kör tagjai ezennel meghívatnak. Tárgy sorosat : 1. Az alakuló gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 2. Az iparos-tanonciskolai tanítók képesítése című tételre vonatkozó határozati javaslat. Előadó Nandrássy Aurél. 3. Az iparos-tanonciskolák belső életének emelése cimü tételre vonatkozó határozati javaslat. Előadó Kuhacska István. 4 Szabolcsvarmegye területén működő iparos-tanonciskolai tanítók fizetésének rendezése tárgyába i előterjesztés. 5. Tagsági dijak befizetése. 6. Indítványok tárgyalása. Nyíregyházán, 1909. junius 24. Orsovszky Gyula, köri elnök. Meghívó. A Szabolcsvármegyei Tanítóegyesület választmánya folyó hó 30-án Nyíregyházán az ág. ev. közponii iskola helyiségben, délelőtt 10 órakor tartandó gyűlésre. Tárgysorozat : 1. Jegyzőkönyv hitelesítés. '2. Elnök időszaki jelentése. 3. Az Eötvös alap ez évi jótéteményeiért pályázó egyesületi tagok kérvénye és azok gyermekeinek a tanítók házába leendő felvetele ügyében intézkedés. 4. Az egyesület pénztárállapotárő! időszaki jelentés. 5. Tagdíj hátrányok behajtása ügyében hozandó véghatározat. 6. Lampel R. könyvkereskedés ajánlatának tárgyalása. 7. A folyó évi rendes közgyűlés idejének és helyének kitűzése. 8. Indítványok tárgyalása. Nyíregyházán, 1909. június 24. Ozvald József, főjegyző. BfSiHr Lapunk mai számához postautalványt mellékeltünk, melynek leihasználásával kérjük az esedékes előfizetések szíves beküldését. Telefon szám 139. üj reád a városházán. A módosított városi szervezkedési szabályrendelet intézkedései szerint megválasztott városi tisztviselői kar július hó l-éti kezdi meg működését. Ugyanezen a napon lépnek életbe a szabályrendeletnek azok az intézkedései is, amelyek eltérnek az eddigiektől A legnevezetesebb változás természetesen a pénzügyi tanácsosi állás szervezése következtében állott elő, amely állás munkakörébe a város háztartását és pénztárát érdeklő összes ügyek előadói, tennivalói osztattak be. A pénzügyi tanácsos hivatalos helyisége az eddigi gazdasági tanácsosi helyiség lesz, mig a mellé beosztott irnok tennivalóinak ellátásával a tanács a mezőrendőrségi tollnokot bizta meg, kinek hivatalos helyisége s egyszersmind a mezőrendőri ügyosztály az eddigi első aljegyzői szobában lesz elhelyezve. Az első aljegyző a tanácsterem melletti eddigi másodaljegyzői szobába megy át, a második aljegyzői hivatalos helyiség pedig az eddigi mezőrendőri ügyosztályi helyiség lesz.. Ugyanebben a helyiségben nyer ideiglenes elhelyezést a gazdasági intéző. Nevezetes változás lesz julius 1-től a hivatalos órák meghosszabbítása akként, hogy a hivatalos órák hétköznapokon télen-nyáron egyformán délelőtt V29-től 12-ig, délután V23-tól 5-ig tartanak. Ellenben vasárnapokon, továbbá a nagy ünnepek második napjain és Nagypénteken részleges munkaszünet lesz, amikor csak inspekciós tisztviselők látják el a halasztást nem tűrő tennivalókat. A nagy ünne-