Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1909-05-16 / 20. szám

nyíregyháza, 1909, XIX. éYfolyam, 20. szám, vasárnap, május 16, A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szaboicsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. SJíflzetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor.. Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁZ-TSH 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fili., minden további szé 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. T //. A tanügy vármegyénkben. // A vármegye tavaszi rendes közgyűlésén nagyobb vitára adott okot az alispáni jelentésnek a tanügyre vonatkozó fejezetének az a része, amely szerint a vármegye óvó- és tankötelesei között nem magyar anyanyelvűek is találtattak az 1906/907-ik tanévben. Pedig ez a tény nem is olyan rendkívüli és meglepő, ha tudjuk és figyelembe vesszük azt, hogy Magyarországon az 1906/907. tanévben csak egyetlenegy vármegye akadt olyan, amelyből nem magyar anyanyelvű tanköteleseket nem tüntet fel a statisztika. Ez Hajduvármegye volt. Véletlenül épen az a Hajduvármegye, amelynek egyebek között a székvárosában, Debreczenben, nagyszámú katonaság tartózkodik, amelynek tisztikarában és altisztjei között sok a nem magyar anyanyelvű, és amely vármegyében fekszik az a Balmazújváros, ahol német nyelvű református egyház van. Az ország többi vármegyéiben vala. mennyiben voltak idegen nyelvű óvó- és tankötelesek. Hajduvármegyén kivül csak Csongrád, Jásznagykunszolnok és Hevesvármegyék adatai voltak valamivel kedvezőbbek a Szabolcsvármegyebelieknél. Ezek után következett Szabolcsvármegye, ahol a magyar anyanyelvűek számaránya, vagy arányszáma a statisztika szerint 99*3 százalék. Tehát a nem magyar anyanyelvüeké 7 ezrelék. Ez még tehát önmagában véve nem volna nemzeti szerencsétlenség. Sokkal nagyobb baj az, hogy az ilyen arányban magyar anyanyelvű tankötelesek közül megdöbbentően nagy az iskolába nem járók száma! Az alispáni jelentésben is felvett statisztikai adatok szerint 45704 elemi iskolaköteles közül csak 34435; a 18552 ismétlőiskolaköteles közül csak 1 1358 járt iskolába! Szinte hihetetlen volna, ha a statisztika nem bizonyítaná, hogy vármegyénkben az 1906/907. tanévben 11269 elerni és 7194 ismétlő iskolaköteles nem járt iskolába! Pedig hogy az átlapolok a valóságban még elszomoritóbbak, az kitűnik a következőkből. Az 1900-iki népszámlálás szerint a vármegye összes lakossága 288672 volt. Ebből 6—11 éves, tehát elemi iskolaköteles 44476, vagyis 15%; 12—14 éves 20369, tehát 7%. Az 1907. évi statisztikai évkönyv adatai szerint a természetes szaporodás figyelembe vételével kiszámított lakossága a vármegyének az 1907. év végén 320726, a kivándorlások figyelembe vételével kiszámított lakosság 3163a0 volt. Ha most már ebből a kiszámított, lakosságból a titkos, illetve a hatóságok előtt ismeretlen kivándorlásokra és elköltözésekre leütjük a 6330-at — (ami pedig túlzás) — s a vármegye lakosainak számát csak 310000-re tesszük, az elemi iskolakötelesek száma 15%-al számítva 46500. az ismétlő iskolakötelesek száma pedig 7%-al 21700 lesz. Amiből nyilvánvaló egyfelől, hogy a tankötelesek összeírása tökéletlen, ami természetes, mert könnyebb összeírni az összes lakosságot, bár nagyobb munkával jár, mint annak egy részét; nyilvánvaló másfelől, hogy vármegyénk területén a statisztikában kitüntetett mennyiségnél a valóságban nem hogy kevesebb, de jelentékenyen több nem járt iskolába az 1906/907. tanévben. Hogy ez az állapot azóta javult valamivel, az kétségtelen. A vármegye kir. tanfelügyelője igazán fáradságot nem ismerő buzgalommal követ el minden lehetőt., hogy az iskolába nem járó tankötelesek iskolába járjanak. Az iskolába járásnak azonban első és elengedhetlen feltétele az, hogy kellő számú iskolák és tanítók legyenek. Hogy állunk ebben a tekintetben, illetve hogy állottunk az 1906/907. tanévben Szabolcsvármegyében ? Bizony nagyon szomorúan. Volt összesen 311 iskolánk 43S tanítóval, tehát minden valószínűség szerint ugyanannyi tanteremmel. Az iskolába járó 34435 elemi iskolaköteles tanítását tehát 438 tanitó teljesítette. Egy-egy tanítóra és egy-egy tanteremre átlag S0 tanuló jutott! Pedig a megoszlás nem az átlagok szerint történik a valóságban. És még igy is iskola nélkül maradt 11269 elemi iskolaköteles, akik számára a SO-as átlag mellett is 140 tanteremre Dr. Pröhie Vilmos. Maholnap tizenöt esztendeje lesz, hogy Isztambolban a Diván-jolun kivettem egy kis hónapos szobát másfél török fontért. Házi gazdám, Árif efendi, igen kedves, udvarias török bácsi volt. Kávéháza, vagy min* ő címezni szokta, olvasóterme, a földszintet foglalta el. az emelet valami kis szálloda féle akart volna lenni. Ott volt az én másfélfontos szobám is. Ajtaja egy eléggé világos, szőnyeges folyosóra, ablaka Ahmed szultán mecsetjére nyílt. Leszámítva azt a kis kényelmetlenséget, hogy a szobának rajtam kivül még töméntelpn -ok lakója volt, bajos lett volna megfelelőbb lakást találnom. A török főváros egyik legszebb mecsetjére s a hires At-mejdán térre való kilátás egyenesen arra való, hogy az emberben hangulatokat, csengő-bongó rímeket idézzen fel. Mikor esténként a nyitott ablakon át behangzott hozzám az Atmejdán platánjainak suttogása. me°r a müezzin szózata, sokat, ábrándoztam, sokat elméláztam. Agyamban köllői képek kergetőztek, lelkemen megmagyarázhatatlan hangulatok rezegtek végig, csak a szavakat és rímeket kellett volna hozzájuk válogatni s kész lett volna ezer és egy versezet, a Bodenstedt modorában. Vénus helyeit Zulejkhával, Adonisz helyeit Júszuffal példálóztam volna, ha a csábításnak engedek; de a gnóthi szeautont sokkal ir>bban a felünkbe vprte annak ideién a fförö? professzorunk, semhogy az igazi raptus úrrá lehetett volna lelkemen, mint ahogy abból az osztályból, amelylyel én koptattam és faragcsáltam a gimnáziumi padokat, nem is került ki egye!len egy költő, egyetlen egy színész sem, de annál löbb jegyző, ügyvéd, bíró, állat- és emberorvos, no meg egy báró; de még ez sem tudott költeni. Tehetsége volt ugyan hozzá, de nem volt hajlama, s ez a legszerencsésebb dispositió, amivel az ég az ő kiválasztottjait megáldhatja. Szóval rekem hiába suttogtak a platánfák, hiába kornyikált a müezzin, hiába sütött a holdvilág, én egy kis ábrándozás után nem kaptam Háfiz lantjához, hanem szépen lesétáltam a földszinti olvasóterembe feketekávézni, nargilét szívni, újságot olvasni. Az első estébet egyedül töltöttem egy asztalnál, senki sem jött felém, csak néha-néha a jó Árif efendi, hogy szórakoztasson. Egyszer azonban Árif efendi másodmagával állott elom. Egy rendkívül értelmes arcú, tüzes szemű szőke ifjút mutatott be, miután előzetesen kikérte engedelmemet. Az ifjú Júszuf Zijá volt, a Mektéb szerkesztője. Lehetett vagy huszonkét, huszonhárom éves, jómagammal egyívású. Megbarátkoztunk. Ót a magyar érdekelte, engem a török, fiatalok is voltunk, fejünkön volt a remény koronája. A fiatalkori barátsághoz ennél több nem kell. Júszuf hamarosan elárulta magát, hogy ő uj-török s a lelke mélyéből gyűlöli Abdul Hamid zsarnoki uralmát. ~m mr . r . .. . . , Mikor egy ízben arra kértem, hogy kisérjen el a szeiámlikm, szive egész izzó gyűlöletét kitárta előttem. Megmondotta egész nyiltan, hogy hol szeretné látni a nagy elődöknek méltatlan utódát. Mondhatom, hogy nem a tizenegy cserkesz nő társaságát s az Állatim villát emlegette, nem is a Mohammed paradicsomát. Az ő társaságától mindig óvott egy másik, igen jólelkű, müveit tőrök iíju, Ali el Murtazá. Ne érintkezzél ilyen emberekkel, szokta mondani, ha duetthan pöfékeltünk; hiszen ezek felforgatok, s veszedelmes, forradalmi törekvéseik vannak. Ali el Murtazá is jó török volt, igazi, vérbeli török. Az első, vitéz, nemes egyszerűségben élő szultánok, Ertogrul, Oszmán voltak eszme nyképeí. Érezte a nemzeti hanyatlás rettenetes voltát, de őszinte vallásos lelkülete irtózott a kalifa ellen való fegyverfogás gondolatától s a nyugati észjárás mélelyét látta minden forradalmi gondolatban. Szerettem, becsültem őt is; de Júszuf Ziját nem tudtam megtagadni az ő kedvéért, sőt végtelenül öiűlíem, ha jól kibeszélhettem vele magamat. Egy este nagyon izgatottan állított be hozzám Júszuf Zijá. Volt is reá oka. A töiök reactió fénykorát élte akkor, amivel ef?\ütt járt a nemzetnrk örökös, napról-napra való rm?alázá?a oflhon és a külföld flott.