Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1909-05-09 / 19. szám

19-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. május 9. 3 lionárin. 11. Gr. Merveldt M. őrn. 5 é. sp. k. Good tor Nothing ap. Örelío, a, MonetaVI. Gazdasági Egyesület dija. Mezőgazdák versenye. Síkverseny. 100 kor. az elsőnek, 30 kor. a másodikpak, 20 kor. a harmadiknak. Futhat minden szabolcsvármegyei mezőgazda lova, melynek tulajdonosa lovának származását hiteles adatokkal igazonl tudja; telivérek kizárva. Helyárak : Tribün ülőhellyel 3 kor., II. hely 60 fillér. A versenyteren fedett tribün, totallsateur, buft'et, czukrázda és zene. Belépti jegyek Jakabovits Fáni kisasszony dohánytőzsdejében előre és kint a versenytéren válthatók. A közönség tájékozására közöljük, hogy a váróiból a gyakorló térig vagy vissza az egyfogatú bérkocsiknál 1 kor. 60 fill., a kétfogatuaknál 2 kor. 40 fill., a talyigáknál egy személytől 1 kor., két személytől pedig 1 kor. 40 fill. a viteldíj. Honi levél. VIII. Kedves Barátom ! Nem tudom, kivénültem-e már a világból, vagy még bele se vénültem, csak azt tudom, hogy kezdem magamat nagyon nem itthon érezni ezen a darab földön. Mert hát tudod, ugy áll a dolog, hogy azok a régi bölcselők, akik a legfőbb emberi boldogságot a lélek zavartalan nyugalmában keresték, azt hirdették, hogy ez a zavartalan boldogság csak belső harmóniának, összhangzatnak lehet eredménye. Ez az összhangzat sok mindent feltételez, legfőbbképen pedig azt, hogy az embernek legyen tiszta, szilárd erkölcsi világnézete, melyet megtagadnia nem kell s melyet a külvilág nem támad, nem üldöz szakadatlanul. Nekem, bála Isten, meg van a magam sok jó emberével egyező világnézetem, melyet se magam se más előtt nincs okom rejtegetni, de ezzel az én világnézetemmel sehogy sem tudom megérteni az embereket meg a körülöttem zajló, morajló életet. Nemcsak azokat nem értem meg, akik a maguk lelkiismerete helyett idegen hangok után járnak-ktlnek és cselekesznek, hanem azokat sem, akik a maguk állítása szerint lelkiismeretük s a közlelkiismeret hangjait szólaltatják meg hivatásszerűen. Vegyünk csak egy példát. Komoly embereket évek óta foglalkoztat már az a kérdés, miként lehetne az egyre tolakodóbban fellépő pornográfiától megtisztítani legalább azokat a helyeket

, ahol az ifjúság vissza Ádám úr azon üzenetével, hogy „ura nem ér a szerelmeskedésre, mert sok baja van a némettel." Újra felvette hát gyászruháját a csalódott asszony. S mióta a város lakói megtudták, hogy felbomlott a barátság kőzte és a fejedelem közt, nemcsak lenézték a boldogtalant, hanem olyanról is szó esett, hogy ha a szegényebb fajta bűnösöket „brevi manu karóba húzgálják, az özvegy is megérdemelné legalább is a szégyenkalodát." Ez a vágy később oly általánossávált a nép között, hogy a jólelkű főbiró azt tanácsolta az özvegynek, hogy menjen el a városból. . . . Simándi Katona Péterné összetört lelkével és egy viruló szépségű árvaleány-rokonával csakhamar elhagyta Debreczent. Dús kincseket vitt magával Budára, ahol fényes házat rendezett be abban a hitben, hogy a fejedelmet visszahódítja. . . . Sötét novemberi este volt. ... A budai csöndes részeken már lepihentek az emberek. Mariska és huga, a lenvirágszemü Magda orsót forgattak és rokkát pergettek. Im egyszerre lépések hangzottak a folyosó kőkockáin és pár pillanat múlva Szapolyai lépett be a nehéz tölgyfaajtón. ... Az özvegy nem tudván magát fékezni, egyenesen a fejedelem karjai közé omlott, mit látva és meg nem értve Magda, észrevétlenül kiosont a szobából. A fejedelem szóraK070tt volt és keveset beszélt. Mariska igyekezett felderíteni, de Szapolyai hideg udvariassággal válaszolt a szerelmes asszony enyelgéseire és csakhamar távozott. . . . megfordulhat, vagy éppen megfordulni kénytelen. A tanügy es nevelésügy emberein kivűl, hatóságok es nagyon érthetően a szülők komolyan gondolkozó része is határozottan szükségesnek tartják, hogy ezen a téren végre-valahára történjék valami. Történni pedig nem történik semmi, éppenséggel semmi és nem is történhetik mindaddig, mig az egész közvélemény egyértelmüleg nem sorakozik az üzletszerüleg folytatott erkölcsrontás ellen. Mert hogy itt erről van szó és semmiről másról, arról szentül meg vagyok győződve, ki is mondom, le is irom, ámbátor azt is jól tudom, hogy ezzel sok, nagyon sok oldalrol kihívom magam ellen a szenteskedés vádját, mert oly társadalomban van szerencsénk élni, mely mindenben a szabadság korlátozását látja, ami csak távolról is határok közé akarja szorítani az érzéki hajlamok tobzódását, telhetetlen önkielégitési vagyát. Ott van a hires Fidibus-eset. A fidibus árusítók pörbefogását a Nap cimü közkedveltségü kétkrajcáros pöfeteg a sajtószabadság ellen elkövetett merényletnek deklarálta éktelen rikácsolással. A pörbefogott mételyszatócsok pedig absolutiót nyertek. Kérdem most már mi is hát az a szabadság és különösen a sajtószabadság ? A Nap véleménye szerint termeszetesen a szabadság abszolút korlátlanság gondolatban, szóban és tettben, ugy amint az a Nap által napról-napra gyakoroltatik sajtószabadság cimén. Őszintén szólva, ha ez a sajtószabadság, akkor nem kérek belőle. Azonban, hála Istennek, a szabadság egészen más valami, mégpedig oly kényes, tiszta és szent valami, hogy szóval való meghatározása szinte lehetetlenség s egyetlen illetékes magyarázója az épizlésü, önzetlen emberek lelkiismerete. A sajtószabadság a maga igazi mivoltában nagy és szent dolog; mai közkeletű értelmezése veszedelmes erkölcs és nemzetrontó elv. Szenteskedésre igazán nincs szükség, de jó ízlésre annál több szükségünk van. A jó izlést pedig ma éppen azok irtják, akiknek hivatása volna azt nevelni, fejleszteni: művészek, irók meg a sajtónak nem jelentéktelen része. Művészeink, iróink ugy vannak a sajtószabadsággal és művészeti szabadsággal, mint a vásott gyerekek az első bicskával, amit kezükbe kapnak: kipróbálják az élét mindenen, ami csak kezük ügyébe akad; összemetélik, karcolják a legszebb bútorokat, lefaragják a fák kérgét, elvágják a kis malac pórázát, hogy szabadon turkálhassa fel a virágos kertet, szóval korlátlanul disznólkodhassek. Az emberek már sok mindenből csináltak üzletet, sok szent dologból, örök szégyenére az emberiségnek. Miért ne csinálnának hát üzletet Az özvegy lelkében csak akkor gyúlt világosság, mikor a fejedelmet lekísérő szolga elujságolta asszonyának, hogy a távozó nagyúr embere, Ádám, egy aranynyal telt erszényt adott ndki, hogy egy levelet adjon át Magdának. Simándiné vadul ragadta ki a szolga kezéből a levelet és olvasni kezdte. És amint olvasta, olvasta, elborult előtte a világ és lerogyva a selyem kerevetre, keserves zokogásban fult el szava. Az ütés szíven találta. . . . Szapolyai légyottot kért Magdától. Egy leánytól, akit valószínűleg csak Ádám mondott be neki és akivel nem váltott egy szót sem az életben. . . . Mikor nagy fájdalmából magához tért, gondolkozni kezdett. Megmutassa-e a levelet Magdának, vagy pedig hallgasson a djlogról. Az utóbbit választotta. Minek tudná meg a leány, hogy a fejedelem árucikknek tartja az erényt, a női becsületet. Másnap talpig gyászban elment az özvegy Szapolyaihoz. ... A fejedelem meghallgatta a szemrehányó szavakat, de kijelentette, hogy viszonyuknak véget kell szakítani, mert királyi jegyesével, Izabellával pár hét múlva házasságra lép. Ez a nemzet akarata. Egyebeket nem tehet, mint azt, hogy emlékezetébe zárja a multat és ha végzete nehéz napokat küld rá, vigasztalast fog meríteni a boldog órákból. . . . Simándi KatonaPéterné megalázottan hagyta oda Szapolyai fényes termeit. A fejedelem csakugyan megnősült, nem annyira szívét követve, mint inkább érezve, | hogy nemsokára ápolóra lesz szüksége. Házassága előtt azonban megtudván, hogy Ádám irta ' a sajtószabadságból is, elvágván éles bicskájukkal a malackodó hajlamok pórázát? És folyik a malackodás úton-útfélen s a Nap álláspontja szerint ne az szégyelje magát, aki malackodik, vagy éppen disznólkodik, hanem az, akinek ez ellen kifogása van. Ezen az úton aztán odáig nevelődtünk, hogy már nemcsak az ügyes és szép érzéki formákkal ékeskedő malaczságokkal szemben vagyunk elnézők, hanem a Fidibus-féle disznóságokat is egy szent eszme oltalma alá helyezzük. Schiller Wallensteinje szerint az ember utánzó teremtmény s dajkája a megszokás. Ennek okábol azután odajutottunk, hogy az erkölcstelen képekről és iratokról a legtöbb ember már ugy gondolkozik, mint a dohányról a nagy pipások: gyereknek nem való, de felnőttnek nem ártalmas, sőt jó időtöltés. A világ pedig halad ősi törvények szerint: a gyereknek mindig éppen azért folyik a nyála, amit a nagyok élveznek; a pornográfia szatócsai pedig csak nem azért üzletemberek, hogy azt latolgassák, hány esztendős a kundsehaftjuk. Pedig hát azt már mindenki tudja, még az is, akinek az ember testiszervezetéről, lelkiéletéről csak halvány fogalma van, hogy se az alkohol se a nikotin nem oly veszedelmes méreg, mint az amit szemérmetlen képekből és iratokból szív magába az ember, A legijesztőbb pedig a dologban az, hogy ennek a mételynek üldözése szinte lehetetlen mert védői hatalmasak s reakcióról, a szent szabadságnak lábbal taposásáról ordítoznak, mihelyt valaki gyalázatos köreiket bolygatni meri. Ennek okából jámbor óhajtás marad az ifjúságnak e mételytől való megvédelmezése, mindaddig mig a jó ízlés és a jövendő nemzedék testi-lelki épségeért való jogos aggodalom oly bátor nem lesz, mint amilyen vakmerő a pornográfia ; s a legkíméletlenebbül nem tapos össze mindent, ami útjában áll. Egyelőre ugy áll a dolog, hogy a Nap és Fidibusz izlése a magasabb erkölcs, az enyém meg a tied sötét reakció. És ezt az Ítéletet tűrnünk kell bölcs stoikus lelki nyugalommal; ezt kívánja tőlünk a pórázától megszabadult disznóság. Szerbusz öreg! Ölel hived : Elvy Tamás. Szabolcsvarniegyei gazdasági egyesületi közlemény . A kassai m. kir. III. honvédkerület hadbiztossága a kerületéhez tartozó csapatok részére 1909. szept. 1-től 1910. aug. 31-ig szükséges élelmi- és lótáp-cikkek .-zallitására vonatkozó hirdetményt megküldte. A szállításra vonatkozó részletes feltételek a gazdasági egyesület titkári hivatalában megtekinthetők. a Magdához címzett levelet, eddigi hűséges emberét nyomban elbocsátotta szolgálatából. Budán ebben az időben eleven, pezsgő élet folyt. Lassan-lassan Simándiné is elfeledte Szapolyait, belevegyült a társaságba és mikor Magdát egy német lovag feleségül vette, ő a daliás Keveházi Lászlóval kötött szoros barátságot. A gyönyör azonban másodízben hirtelen elszállott. . . . Keveházi őrült módon szórta az özvegy vagyonát és amint ürültek az aranyzsákok, oly mértékben fogyott a László szerelme. És mikor a budai zsidó az utolsó drágagyőngyős nyakéket is elvitte, László otthagyta a hitéből, pénzéből kifosztott asszonyt kétségbeesésével. A többi aztán jött egymásután. Szépsége elmúlt, az idő, a szenvedések tönkretették. — Aztán végre, mint aki nyitott uzemmel rohan a veszedelembe, felkerekedett és harminc évi távollét után hazament Debreczenbe. . . . Itt már nem ismerte senki az egykori szép asszonyt. Aztán csakhamar hire ment, hogy egy házról-házra járó koldusasszony jövendöl, kuruzsol és olyan italt árul, mely „visszahozza az elszállott szerelmet" . . . Ezt a hirt meghallotta a magisztrátus is, mely „captiváltatta

1' és halált olvasott fejére. . . . Csak ekkor tudták meg, hogy a lángsírban elpusztult asszony nem volt más, mint özvegy Simándi Péterné, az asszonyokat szerető Szapolyai debreczeni rózsája. . . . 0<J