Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1909-05-02 / 18. szám

12 17-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. április 2. amely hajdanában a népnél volt. ezidő szerint a fejedelmet illeti." Látjuk azonban, hogy egyes öntudatra ébredt nemzetek már a 13- ik században korlátok közzé igyekeznek szorítani a fejedelmek túlhatalmát s Werbőczynek hármas könyve is arról tesz tanúbizonyságot, hogy a magyar nemzet nem elégedett meg az aranybullában lefektetett s jobbára meddőknek bizonyult szabadság biztosítékokkal, hanem oda törekedett, hogy a nagyon is kibővült királyi jogok gyakorlásának a nép (értsd: a nemesség) is részese legyen. Különösen Angliában, az alkotmányos élet ős hazájában látjuk azt egész világosan, hogy a haladó korszellem mindinkább körülbástyázza a kormányzottak jogait szemben a fejedelem hatalmával s hogy e törekvés mindinkább egy alkotmányos parlamenti kormányrendszer kialakulásában és megerősödésében nyer kifejezést. amely szerint a „fejedelem nem tartozik ugyan felelősséggel a népnek, de működési köre a törvények által van megszabva." És az angol alkotmány annyira féltékeny fokozatosan kivívott függetlenségére, hogy alkotmánysértésnek vétetett p. o. az is, ha a fejedelem kezdeményezőig valamely törvényjavaslatot nyújtott be, sőt az is, ha a fejedelem „egyátalán foglalkozott a parlament valamely határozatával vagy eljárásával, vagy efelett tetszésének vagy nemtetszésének adott vala kilejezést, mielőtt az vele jóváhagyás céljából közöltetett volna." A miniszteri felelősség elméletének gyakorlatilag is bevált rendszere megváltoztatta ugyan a régi alkotmány formáit, de lényegét és alapeszméjét nem; mert igaz ugyan, hogy ma nemcsak hogy megilleti a fejedelmet a kezdeményezési jog, sőt feltétlenül megilleti őt az előzetes beleegyezési jog mindarra nézve, amit törv. javaslat alakjában miniszterei a törvényhozás elé vinni szándékoznak, de azon felette fontos körülmény, hogy a azon töri a fejét az ember, bogy mi miért van, minek mi a nyitja, hanem azon, hogy miként lehetne régi dicsőséget, régi nemzeti nagyságot visszavarázsolni, rozsdás pajzsot fényesre súrolni, tépett lobogót ugy összefoldozni, hogy a vadonatújnál is ragyogóbb legyen. Magam addig ilyesmivel nem törődtem. Ahol az ősök örök, szent almaikat alusszák, ahol az utódok reményeik, ábrándjaik csillogó pókhálóját szövögetik, az a föld az embernek igazi hazája, s nekem akkor még ilyen hazám nem voll. De volt Júszuf Zijának. Legalább is olyan tüzes, elragadó beszedőnek kellene lennem, mint ő volt, ha híven akarnám elmondani mindazt, amiről akkor beszélgettünk. Az éj homálya szinte tündérkárpittá alakult s mintha csak rávetitették volna, úgy jelent meg rajta minden kép, smít a fiatal író képzelete felidézett. II. Mehemmed s a ragyogó félhold, akkor az e?ész Nyugat réme, az Aja Szófia ormán; I. Szelim khalifasága s vele a török hegemóniára alapított pániszlamizmus eszméje; Törvényhozó Nagy Szulejmán. a kereszt védelmében elbukott régi dicső Magyarország, a reszkető Bécs, a rettegő Róma. Jött azután a hosszú hanyatlás, az évszázados sötét éjszaka, melyben a félhold egyre halványodott, a sötétség egyre sűrűbb lett, buja kéjnek, eszeveszett pazarlásnak, rablásnak, gyujtogatásnak adva palástot. Majd megkondult a janicsárok üslje, — lótáslutás, menekülés, aztán aortüzek a pádisáh nevében, s a régi Törökország elkorhadt oszlopa, miniszterek a törvényhozásnak felelősek, hogy azok csak a parlamenti többség jelöltjei lehetnek, hogy a nemzet budget joga korlátlan s igy ezzel befolyást gyakorolhat a kormány magatartására, hogy a bizalmikérdést a parlament minden percben felvetheti stb., mindezek teljesen elegendők arra, hogy oly államban, amelynek létalapjai a jog és törvény, a fejedelem kezdeményezési joga, vagy ha e kezdeményezés a parlamentből eredne, a fejedelemnek esetleges vetojoga csak mint helyes alkotmányjogi tényezők és olyan előjogokként szerepelhessenek, amelyek nem alkalmasak alkolmányszegésre, de igenis alkalmasak arra, hogy a fejedelem alkalomadtán ez úton a népakaratra is apellálhasson. — — A fejedelem vetojogának kérdése azon alkalomból került most napirendre, hogy Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter a f. ápril hó 2 /-én tartott függetlenségi párti értekezleten eként nyilatkozott: — „A király tegnap kihallgatáson fogadott. Nemcsak mint erős függetlenségi ember, hanem mint magyar ember is védtem az önálló bank álláspontját. A király kegyesen halgatta meg előterjesztésemet. Azután elismerte, hogy a magyar nemzetnek joga van *z önálló bank fölállitásáhez, de kijelentette, hogy a mostani belső helyzetre és a külpolitikai bonyodalmakra való tekintettel nem lesz abban a helyeetben, hogy az »nállé bankról ssóló javaslatot annak idején sMentesíthesse. Ezt tudomásul kellett vennem, mert ez a nyilatkozat alkotmányos formák kötött történt i s mert a királynak, mint a törvényhozás egyik iaktorának, joga van erre as álláspontra helyezkedni. Hát én megengedem, hogy Kossuth Ferencz „erős" függetlenségi, sőt azt tudom is, hogy „magyar ember," sőt eltérve egy általánosan elfogadott sablontól, a helyzet tisztázása szempontjából helyeslem azt is, hogy a koronát kijelentéseinek keretébe bevonta ; de hogy mire érthette ő azt, hogy a „király nyilatkozata alkotmányos tormák között történt," erre megfelelő feleletet adni nagyon bajos lenne; de még bajosabb alkotmányjogi szempontból megindokolni a miniszternek azon kijelentését, hogy a „királynak, mint a janicsárság, nem volt többé; de a sötét, véres romokra rásütött f-Ménken, komor felhők köxül. a megújhodott félhold, II. Mahmud reformkorszaka. És a félhold egyre bízta

1 óbban ragyogott. Hazáról, szabadságáról, nemzeti nagyságról kezdettek írni és beszélni az arra hivatottak. A mult század hetvenes évei már tele vannak vérmes reményekkel. A nemzeti eszme, legalább az irodalom terén, első fényes diadalait üli, a rodostói Kemál bejt a sztambuli színházban lelkes tömeg élteti, mert ő tudja elmondani a leglelkesebben, a legtüzesebben: mi a haza; ő érzi át legmélyebben a régi dicsőséget, s ő álmodja legfényesebbnek a jövendőt. De a szabadságnak korán nyilt virágait korai fagv ért*. Megbukott Midhát pisa alkotmányostul, parlamentestül. Kemál börtönbe került, patkányok, skorpiók közé, meg is halt; de elsiratni nem volt szabad. Amit írt, azt elkobozlak, nevét leírni, v»gy hangosan elmondani tilos. A szabadság többi apostolait is elnémította a félelem, vagy a szultáni kegy. De él meg a „Jeune Turquie", az ifjú törökök szövetsége, s dolgozik, terjeszti titokban a hazaszeretet világosságát, a legigazibb vallást, mely nélkül nincs erény, nincs szabadság, nincs igazi emberi méltóság. Azonban mit ér ez is? Tettre nem kerülhet a »or, mert a Jeune Turquie csinálhatna ugyan forradalmat, elég erős hozzá; de ott vannak az örökké éhes nagyhatalmak; Oroszország, Anglia, Ausztria, s azok csak a kedvező alkalmat várják, hogy akár közmegegyezéssel, akár egymás kijátszásával elszakíthassanak valamit a szultán birodalmából. a törvényhozás egyik faktorának joga van erre az álláspontra helyezkedni Mert figyeljünk csak jól. Mikor gyakorolja a király alkotmányosan vetojogát? Akkor-e, mikor a király a szakminisztert (de csak őt magát) nagyon kegyesen fogadja és meghallgatja és öt perc lefolyása után legkegyesebben, de üres tarisznyával kitessékeli, vagy talán akkor, ha bár a nép akaratából és a parlament elhatározásának forrásából fakadt, de az országgyűlés mindkét háza előtt nem tárgyalt javaslattal az öszminiszterium járul a király elé s a király tiltakozólag azzal helyezkedik szemben ? A vetojognak alkotmányos formák közötti gyakorlása egészen más Valami. Első feltétele annak, hogy a király „alkotmányos formák* között gyakorolhassa vetojogát az, hogy miniszterei készítsék elő alkotmányos uton és módon az ügyeket s igy terjesszék azokat jóváhagyás céljából a király elé. Több mint 200 éve annak, hogy Angliában a fejedelem vétójogával élt volna. S miért nem élt? Azért, mert erre alkalma nem nyilt; u. i. akár mint kir. előterjesztések tárgyaltattak a törv. javaslatok, akár mint indítványai a törvényhozás egyik vagy másik házának, a miniszterek itt döntették el azot sorsát, s inkább kormányválság állott be, s inkább uj képviselőválasztás utján kérdezték meg a nemzetet, de a vétójog alkalmazásától mindenkor megkímélték a királyt; mint egy alkotmányjogi dogma fogadtatott el és ment át a gyakorlatba azon elv, hogy : „mielőtt egy a fejedelemnek nem tetsző javaslat a parlament mindkét házában tárgyaltatván ugyanott elfogadtatnék, a koronának a nemzet elhatározását kikérni jogában van, valamint hogy kötelessége a fejedelemnek engedni és a neki nem tetsző törv. javaslatot is sanctionálni az esetben, ha a megkérdezett választó közönség a javaslat mellett döntene. Tehát vagy uj választás vagy kormányválság. ha t. i. a kormány felelősségével a ki

rály vétóját nem fedi. Igy álltak a dolgok tizenhárom évvel ezelőtt. A tettek ideje akkor még igazán nem érkezett el, mert Törökországnak minden ellensége oly jól érezte magat, hogy alig fért a bőrébe. Ezért történt, hogy 1897 ben, mikor a török-görög háború kitört, a Jíune Turqui* nyilt szózattal fordult nemzetéhe/., hogy mig a háború Törökország régi nagy nevéhez méltó diadallal be nern fejeződik, minden izgatást beszüntet és minden török hazafi tartsa szent kőtelességeaek, hogy készen álljon, mikor a luza becsülete a harc terére szóiitja. Ugy is történt. Az egész tőrökség megértette a nagy történelmi pillanatokat s ha as a háború nem oly káprázatos is, mint amilyennek atóta volt tanuja a* emberiség, a tájékozottak tudják, hogy milyeu eshetőségekre kellett akkor Tőrökországnak elkészülve lennie, mikor Oroszország, Anglia, Franciaország és Itália népei gyűléseztek, estélyeket rendeztet kormányaik biztatására Görögország érdekében. Törökország győzött. A külső siker teljesen kielégítő volt, de a Jeune Turquie-nek még mindig várnia kellett, a belső átalakulás ideje még mindig nem érkezett el. Előbb el kellett következnie az Aglia gyengéit leleplező délafrikai háborúnak, a cár irodalmát földig alázó japán-orosz háborúnak, meg az orosz forradalomnak; csak azután foghatott a Jeune Turquie komoly, nagy feladatának megvalósításához. Mindezekét szép rendben elgondoltam, mikor a kubáni obiászt hivatalos lapjának világraszóló híradását olvastam Ucskulánban.