Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-12-06 / 49. szám

50-ik szám. N Y I R V I D É IC 1908. december 13 3 Nézzük most már, hogy társadalmi, sőt magyar nemzeti szempontból helyes-é a vegyes házasságokat igy megszorítani ? Cikkíró boldogult Mikecz János alispánsága idejében néhány izben volt a katonai sorozásoknál polgári elnök és azt tapasztalta, hogy arányin') leptöbb a katonai szolgálatra alkalmatlan a zsidók közt, akik akkor meg igen közeli rokonságban házasodhattak, különben sem vegyült évezredek óta elé?gé a zsidó vér. Ezután következtek a kis községek lakói, ahol mint tudjuk, az egész falu népe egy vállá son szokott lenni. Ennek pedig az rolt az oka, hogy a magyar paraszt igen konzervatív gondolkozású és bar ujabban falubelijeivel elmegy Amerikába, de már házasodni ritkán megy ki a falujából, a mig ott leényt kap. Minden bizonnyal innen van, hogy nemcsak a katonai körök, de a tudományos világ is napról-napra látja és irodalmilag is tárgyalja a magyar faj degenerálódását. Igy legújabban epy tudományos irányú cikkben olvastuk, hogy aránylag legtöbb erős ember van Törőkországban, és pedig azért, inert, oda az asszonyokat különböző messzefekvő tar tomanyokból viszik. Mindezekből nem ok nélkül következtethetjük, hogy a magyar faj satnyulását csak ugy akadályozhatjuk meg, ha a házasodást minél szélesebb körben lehetővé tesszük és a vegyes házasságok ellen irányuló pápai dekrétumokat törvényes jogunknál fogva visszautasítjuk, sőt arra törekszünk, hogy törvényeinkből is kitöröltessék a reversalisok megengedhetősége. Nyírbátor, 1908. december 1-én. Szikszay József A varmegye közgyűlése. Hogy megtörtént a törvényhatósági bizottmány tagjainak — az ismeretes előzmények utan — a Korona szálló nagytermébe való összehívása, a „Ne temere* pápai decretumnak. s a vármegye kikerekitése kérdésének a napirendre való kitűzése s köztudomású dolog lé vén, hogy a vármegyei 48-as függetlenségi párt a törvényhatósági biiottmanyi közgyűlésnek ezt. az alkalmát fel fótija használni az Í

a'lásában megmaradt főispán iránt való bizalma ragaszkodása, tisztelete és szeretele tolmácso. lására : mind ezek a körülmények külön és j együtt véve ntgy érdeklődést keltettek föl a j vármegyének e Közgyűlése iránt. A „Korona" szállónak egyébkén' eleg dij szes, de nem a köztanácskozások méltóságos | hangulatához berendezett nagy termét sürü ! sorokban töltötték meg a bizottmány tagjai, | türelflietlenül várva, hogy túlesve a tör vény | hatósági vámos közút 1909. évi, egyébként elég szomorú képet mutató megállapításán, a belügyminiszternek a vármegye kikerekitése tárgyában kelt leirata kerüljön tárgyalás alá. A közgyűlés a belügyminiszter leiratát -- Kállay András felszólalása utan tudomásul véve Vay Gábor gróf főispán szólalt föl, hogy e kérdéssel kapcsolatban megokolja főispáni állásáról történt lemodását s aanak visszavonását, hálásan megköszönve a vármegye közönségének személye iránt kifejezett ragaszkodását s szeretetét. Hrábovszky Guidó, mint a varmegyei 48-as függetlenségi párt ügyvezető alelnöke üdvözölte ezután a főispánt, a párt köz gyűlésének megbízásából, s indítványára a köxgyülés egyhangú lelkesedéssel mondotta ki, hogy a főispán iránt, állásáról történt lemondásának visszavonásáért, köszönetét nyilvánítja. Mikecz Dezső alispán indítványára ezután, a tárgysorozat rendjenek megváltoztatásával, Korocz József bizottsági tagnak a ,Ne temere* kezdetű pápai decretum ügyében tett s lapunk legutóbbi számaban egész terjedelmében közölt indítványát vette a közgyűlés tárgyalás alá. Petrovits Gyula r. k. apátplébános szólalt fel először, nagy figyelemmel hallgatott s közbe szólásokkal többször megszakított beszédében teljes készültséggel bizonyítani akarván, hogy a püspöki karnak a ,Ne temere" kérdésében való állásfoglalása s gróf Mailáth erdélyi r. k. püspöknek ez ügyben Rómába való küldetése mellett, ennek a kérdésnek a törvényhatóság elé való hozatala s az abban való határozatnak provokálása nem időszerű. Indítványozta azért, hogy a közgyűlés térjen a kérdés felett napirendre. Görömbey Péter ref. esperes szólalt föl ezután, kijelentvén, hogy az előtte szóló állás melegágya, ápolója és fentartója a kegyeletnek, mig a hamvasztás éppen az ellenkező eredményt mutathatja fel. A vadnépek elégethetik halottaikat, mert ők esetleg a tüzet tartják mindenhatónak. Nekünk már nincs erre szükségünk, mert fel tudjuk fogni az Isten létezését s a tüzet csak eszköznek tartjuk anyagi céljaink élvezesére s még arra, hogy a hasznavehetetlen lim-lomokat elegessük benne. Már pedig aki a holtakat szintén erre a sorsra tartja méltónak, abban kegyelet épen nern lakbatik. Megdől tehát a hamvasztás híveinek azon állítása, hogy az elföldelés sérti a kegyeletet. Nézzük a második érvet. A halottégetés hívei nagyon sz retnek hivatkozni a történelemre, különösen az olyan modernfélék, akik félfüllel hallottak valamit harangozni a művelt görögök és rómaiak hamvasztási eljárása felől, de a bizonyítást a történelemre bizzák ilyen feleletekkel: „üsse fel a történelmet, ennek minden lapja világos, kétségbevonhatlan bizonyítékot szolgáltat!" Fogadjuk meg szavát és vegyük elő a világtörténelmet. A természetimádó népek nem jöhetnek számba, meri ezek a méveltségnek alacsony fokán állottak ; a tüzet imádták Isten gyanánt. S csak természetesnek fogjuk találni, hogy annak akarták visszaadni az emberi testet, akitől azt származtatták?! Ezekről tehát nincs mit mondanunk, különben á halottégetők iu ókor művelt népeire, a görögökre és a rómaiakra hivatkoznak. Itt megjegyezhetjük a halottégetők egy közös tulajdonságát: e két népnél tovább nem lapoznak a történelemben. Mert ha tovább lapoznának, megtalálnák a többi es pedig nagyobb számmal levő ókori művelt népeket. Dícsőiljük • két klasszikus népet; csodálattal szemléljük Hellasz műremekeit, bámulattal hajlunk meg a rómaiak államalkotó képessége előtt: de elismeréssel kell adóznunk a többi ókori népeknek is. Ninive, Babilon, Thébe, Memfisz, Jeruzsálem a műveltségnek olyan jeleit mutatják fel, melyek ellenmondás nélkül odaál litják őket a görögök és rómaiak mellé, sőt felüimulják ezeket. A történelem lapjai kétségtelen bizonyítékokat szolgáltatnak ezen állítás mellett. É," e népek sohasem fogadták el általános temetkezési szokásnak a halottégetést, sőt lealázónak tartották azt magukra nézve s büntetésül alkalmazták. A zsidók törvénykönyve világosan kimondja, hogy a házasságtörő i hulláit a kivégzés után a bünteiés súlyosbításául el kell égetni. A halottégetés hivei tehát nem merik forgatni a világtörténelmet, mert tudják, hogy épen a saját érvük cáfolja meg őket. Midőn tehát morális consensus, az ókori művelt népek többsége veti el a halottégetést, nevetséges rájuk hivatkozva mellette érvelni. De a rómaiak és a görögök sem égették el mindig halottaikat. Ha célszerűbbnek tartották volna a hamvasztást az államra vajy a népre nézve, műveltségüknél fogva feltehetjük, hogy általános szokássá tették volna. A sirok és síremlékek, továbbá a göröf és római irók arról tanúskodnak, hogy ez kinekkinek tetszésére volt bizva. S hogy a halottégetést is használták, arra csak egy okot lehet találni; az volt ugyanis a hitük, hogy a lélek csak akkor szabadul meg teljesen a testtől, ha ez végképpen megsemmisül. Főképpen e hit indította őket arra, hogy a halottakat elégessék. Ez pedig csak nem lesz elég ok arra, hogy mi is hasonlóképen járjunk el halottainkkal szemben ? Valóban, bámulnunk kell azt a vakmerőséget, amellyel a halottégelés barátai állításuk bizonyilására ilyen érrekkel lépnek fel. S ha feltennénk, hogy az ókori müveit nepek mindnyájan elégették volna halottaikat, ebből következik, hogy nekünk nem szabad másképpen cselekednünk ? Hiszen mi műveltebbek vagyunk, mint ők voltak, mi csak egy század alatt is csaknem többre haladtunk, mint az ókori népek közül némelyek egész létezésük alatt. S ha egyszer a közmegegyezés elitélte eljárásunkat évszázadokon keresztül, nekünk nem szabad ellene szót emelnünk. (Folyt, köv.) foglalása folytán kénytelen megjegyzéseit megtenni, mert egyébként nagyon szerette volna, ha az állandó választmány által előterjesztett javaslat minden hoztászólás nélkül, egyhangú határozattal emeltetett volna határozattá. Magyar hazafisági szempontbói kéri a javaslatnak egyhangú elfogadását. Korocz József okoIU m g ezután inditvá nyát, átlátszóságig tiszta érvekkel bizonyítva a „Ne temere" kérdésiben való állásfoglalásnak szükségeséét, hangsúlyozva, hogy indítványának megtételére nem feiekez-ti szemponfoi vezették. Kötelességet teljesített, midőn a törvényhatóságot ez ügyben, indítványának beadása által állásfoglalásra hivta föl. Magyarországon evenkint álla

p' 40000 vegyes házasságot kötnek. Ilyen formán évenkint nyolcvaneder embernek kellene évenként, hitét és vallásat megtagadnia, ha a Ne temere pápai decretumnak a házasságok kötésére vonatkozó rendelkezasei — t. i. hogy a nem katholikus pap előtt kötött vegyes házasság nem törvényes házasság s ennél fogva az abból származó gyermekek törvénytelenek — Magyarországra is kiterjesztetnének. Ea dekretum ellenkez k a mi törienyeinkkel, tehát törvénytelen, bekövetkezendő hatasában pedig hazaellenes. Kéri indítványának, illetőleg az annak szellemében tett állandó választmányi javaslatnak elfogadását. Megyery Géza szólalt még föl, hangsu lyozván. hogy Szaoolcsvármegyében, ahol jó ismerőseinkről is alig-alig tudjuk, hegy ki milyen vallású, felekezeti kérdéstől nem lehet szo. indítványozta, hogy az állandó választmány javaslata abban az értelemben fogadlassék el

T hogy a felirat a „Ne temere" decretumnak csupán a házasság kötésre vonatkozó részével szemben tartalmazzon magában állásfoglalást. A közgyűlés nagy többsége elfogadta az állandó választmánynak, az alispán es a választmányban Kálláy András által tett javaslatok egyesítésével hozott következő határozati javaslalát: „Szabolcsvármegye közönsége mély aggodalommal van eltelve a felett, hogy ha ezen pápai dekretum Magyarországon életbe lép, a felekezeti harcot idézi elő, mely az egyházpolitikai törvények megalkotása idején mar eléggé érzékenyen sújtotta hazánkat s a különböző vallású házasfelek családi békéjét zavarja itt meg akkor, midőn Magvarország valamennyi polgárának a hazát a múltban ert csáDasok után éppen ma a legnagyonb egyetértésre van szüksége, hogy abból erőt merítsen a jövő nehéz küzdelmeihez. Az 1894. évi XXXI. és XXXII. törvénycikkéi szemben a pápai dekrelumnak joghatálya nincsen ugyan, de azon intézkedése, hogy a római katholikus lelkész a vegyes háza.sag megkötésénél csak azon esetben működhetik, ha más valláson levő áttér, vagy születendő gye.mekeit a róm. kath. vallásban neveli s erről előre is Írásbeli nyilatkozatot ad, különben pedig a házasságkötés érvényességét vallási szempontból el nem ismeri, sőt azt titkos viszonynak minősiti, Magyarországon, hol a vegyes hazasságok száma nagy, valóban alkalmas arra, hogy a nép vallási nyugalmát nagymértékben megzavarja nemcsak, de ez áldatlan viszálykodások magvát hintse el a különböző vallásfelekezetek kőzött. Megnyugvásunkra szolgál, hogy belátta és jól tudta ezt a hazafias róm. kath. püspöki kar és illetékes helyen a rendelet felfüggesztése és módosítása céljából kormányon levő férfiak nyilatkozatai szerint az állam támogatása mellett lépéseket is tett. A felfüggesztés a jövő év elejéi? szóló érvénnyel már meg is tőrtént. Most mar azonban midőn a felfüggesztés hatályának lejárta közeledik. Szabolcsvarmegye közönsége feszült várakozassal és rokonszenvvel kiséri a róm. kath. főpapságnak azon törekvését, hogy a „Ne temere" pápai dekrétum M igyarországon alkalmazast soha ne nyerjin, s mivel a róm. kath. clerust ezen törekvésében hathatósan támogatni kívánja, kimondja, hogy immár elérkezett az ideje annak, hogy a magyar kormány ne nézze tovább tétlenül a közelgő veszélyt, de tekintélyének egész súlyát latba vetve, figyelmeztesse a szentszéket, a rendelet szomorú következményeire s annak viszszavonását, vagy az országnak a rendelet hatálya alól való kivéiJét nemzeti közérdekből eszközölje ki. Ugyanazért a vármegye közönsége az 1886. evi XXI. t.-cz. '2. §-ában gy6<e-