Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-11-22 / 47. szám

47-ik szára. N Y I R V I D É K 1908. november 22. 5 Végül pedig a 3zai már-Németi és Püspök­ladány kőzött közlekedő 1709. sz. személyvonat menetrendje Szatmár-Németi és Nagykároly kőzött akként változott, hogy e vonat Szatuiár­Németiről 2 perccel később indulva 1 perccel később fog érkezni Nagykárolyba. — Lelkészi jubileum. Tóth Lajos ref. lel kész, tanácsbiró és számvevőszéki elnök .25 éves lelkészi évfordulóján f. hó 15-én ritka szép ünnepség színhelye volt Tiszadob. Az ün­nepséget istentisztelet előzte meg, melyet dr. Ballhazár Dezső esperes tartott. Az ünnepi gyűlést esperes megnyitván, az egyház és köz­ség nevében Bodnár László községi jegyző meg­kapó szép beszédben méltatta a jubiláns érde­meit és átnyújtotta az egyházközség tagjai állal vett remek kötésű szent bibliát az ünne­peltnek. Mint a tanitók atyai barátját a taniló­teslület nevében Makay Balázs ref. tanitó üd­vözölte megható szavakban a jubilánst, mint iskolaszéki elnököt s átnyújtotta a tanitó tes­tület ajándékát, egy remek selveinpalástot. Az ünnepi gyűlés után társas ebédre gyűlt össze Tiszadob s.'.ine-java, mely alkalommal szintén sok szép beszéd hangzott el. Az ünnepelt meg­hatottan köszönte meg az ünneplést. — Elitéit kivándorlási ügynökök. Munkács város rendőrkapitánya Morgenstern Wolf, Vei.sz Ignacz és Neumann Hers munkácsi lakosokat — titkos kivándorlás közvetítése miatt — egyen­kint 600—600 kor. pénzbüntetésre és 2—2 hónapi elzárásra Ítélte. — Köszönetnyilvánítás. A helybeli jótékony nőegylet által fenntartott Erzsébet árvaház egyik kis lakója még szeptemberben meghalt tüdő vész­ben. A temetést Ruttkay Gyula, g. k. esperes plébános ur volt szíves teljesen díjtalanul elvé­gezni. Fogadja érte a nőegyesület hálás kö­szönetét. — Adakozás. A jótékony nőgylet állal fenn­tartott Erzsébet árvaházban december 20-án felállítandó karácsonyfára Vajay Endréné u:nő 4 koronát, az árvaház részére pedig Zucker Menrikne urnő 2 zsák burgonyát és 1 véka babot küldött. Fogadják érte hálás köszönetemel. Ötv. Bdíthy Bamáné n. e. elnök. — A nyíregyházi izr. nőegylet e hó 28-án szombaton a Kereskedők és gazdak kórenek helyiségében zenés estét tart Ricz Marci 14 tagu zenekarának közreműködésével, A jótékony célra tekintettel biztosra vesszük, hogy ezen igazán kellemes és kedélyesnek Ígérkező zenei esten a családok nagy számmal fognak részt venni. Belépő dij 1 korona. — Vásárok napjai Nyíregyházán. Nyíregyhá­zán, az 1909. évben az országos vásárok az alabb megjelölt napokon fognak megtartatni úgymint: 1. Tamás-napi vásár márczius 8 és 9-én 2. Pün­kösdi vásár május 24 és 25-én. 3. Kisasszony­uapi vásár szeptember e és 7-én. 4. Lucza-napi vásár december 13 és 14-én. Ezen országos vásárokon kivül még junius hó 8-án díjazással egybekötött országos lóvásár; s minden szerdán és szombaton és pedig az utóbbi napon szarvas­marhára, lóra, sertésre és juhra is hetivásár lartatik. — A kisvárdai önk. tűzoltó testület folyó hó 29-én a nagyvendéglő színháztermében, a róm. kath. dalárda közreműködésével, saját zenekara javára jótékonycélu műkedvelői előadással egy­bekötött zártkörű táncmulatságot rendez. Szinre kerül: A Doktor ur. Felvonásközben a róm. kath. dalkör a kővetkező dalokat adja elő: I. Storeh Anlal. „Dalra.* II. Révfy Károly. ,Ere­deti magyar dalegyveleg.* Helyárak: Páholy 10 kor. I. rendű ülőhely 3 korona. II. r. ülőhely 2 kor. Állóhely 80 fill. Karzat 40 fillér. Kezdete este fél nyolc órakor. A tiszta jövedelem a tűzoltó zenekar és a r. kath. da'árda pénztára javára fordittatik. E nemes célra fordított felül­lizetéseket köszönettel vesszük és hirlapilag nyug­tázzuk. Az előadáshoz megváltott jegyek (álló­hely es karzat kivételével) a táncmulatsagra is érvényesek. — Öngyilkosság. Turnusz József 22 éves kereskedő segéd e hó 16-án korán reggel a Háromrózsa korcsmában kelszer rálőtt a pincér leányra, majd miután az életveszélyes sebével kimenekült a szobából, önmaga ellen fordito'ta a gyilkos fegyvert és halántékon lőtte magát. A leányt az Erzsébet korházba, a fiatal ember holttestét pedig szülei lakására szállították. — Darányi a gazdasági egyesületekért. A földmivelésügyi tarca jövő évi költsége őirány­zatában a gazdasági érdekeket szolgáló egyesü letek, körök, bizottságok segritését szolgáló tétel másfélszeresére emeltetett. Ujabb lépést jelent ez abban az irányban, amelyet Darányi már első minisztersége idején maga elé tűzött. Mező­gazdaságunk fejlesztésének nagy munkájában a szaktestületekbe tömörült gazdákkal karöltve kivan eljárni a miniszter s ez.zel is gyarapítani és fejleszteni akarja a munkájukat. — A Kereskedő Ifjak Egyletében f. hó 28-;in tartják ir,e b' a már j.lzett zenes estélyt. Az estélyié külön m gh'vok nem küldetnek, vendé geket szívesen lát az egylet. E kedélyesnek Ígér­kező estély iránt a közönség körében általános az érdeklődés. — Az elsó' segély. Kuba ska István urnák, az iparostanonciskol á „Otthon" részére aján­dékozott 31 drb. könyvért ez uton mond hálás köszönetet az .Otthon" vezetősége. — A menetrend. Drága pénzbe kerülő vas­kos füzeteket ad ki tavasszal meg ősszel a vasút arról, hogy pontosan mikor érkezik vagy indul a vonat Kajászó-Szent-Péterről Szent Márton­Kátára. Nohát haszontalanabora nem ii?en dobja ki a vasút a pénzét, mint ezekre a füzetekre: a menetrendekre. Soha rendetlenebbül nem sza­ladgáltak a vonatok, mint mostanában. Egy két órai késés nem is ritkaság. Sőt az a ritkaság, ha pontos időben fut be az állomásokra a vonal. Valahol hiba van! Vagy a vonatkísérő, vagy az állomási személyzet) vagy a kocsihiány. Szerk.) amerikázik. Piendes, viharmentes tiszta idő jar, ez tehát nem zavarhatja a menet­rendet, csakis a forgalmi személyzetben van meg a botrányos késedelemnek oka. Nem eré­lyessége! követelünk, csak pontosságot, mert a menetrend felrúgása az utazó közönség érdekebe mélyen belevág. Annyi sok fóruma van a vasutaknak, talán valamelyik intézkedhetne — ha már megvan — a meneirend pontos be­tartásáról. — Az idó". A meleg, derült őszi napoxnak egyszerre vége szakadt. Normálisan hideg és csapadékos idő állott be s a csapadék nagyobb­részt hó alakjában jelentkezett, nagy felhőzettel, de e hó is csak kis mennyiségű csapadék ered­ménnyel. A gazdaközönséget a legnagyobb aggo­dalmak fogák el, hogy sem a mult évben, sem pedig az idén a legalkalmasabb őszi időben nem szánthatott és nem vethetett a szárazság miatt. Az ú'én — mint Meteor írja — még nagyobb veszedelemnek néz elébe a gazdaközönség, mint a mult évben, mert ha a most beállott hideg idő még nem is állandó de ezan évben előbb fog beállani a léi, mint a mult évben. A félel­metesebb fagyok már a dicjmber hó 2-iki cso­mópontok körül várhatók, amelyek napciklon esetén bevezetik az állandó téli hideget. — Dr. Katona Mihály, sárospataki homeopata orvos ismét rendel Debrecenben f. hó 2li-ikán és 27-ikén d. e. Durabos-u. 55. sz. alatt. — Értesítés. Körünk választmányának amaz eszméje, hogy közgazdasági kérdésekben tágabb ismeretekre, szélesebb látókörre tegyünk szert, mtgvalósitás előtt áll. A tél folyamán négy kiváló szakerőt sikerült megnyerni, hogy előadást tartson. A előadások sorozatát Szávay Gyula úr, a kerületi kereskedelmi és iparkamara főtitkárja, a Petőfi-társaság tagja fogja megnyitni és Socialismus a levegőben cím alatt e hó 25-én, szerdán este 8 órakor fogja előadását megtartani. Jelezni van szerencsénk, hogy december hóban Szerde Pál dr. úr, az O. M. K. E főtitkárja az adórendszer bírálatáról, a jövő év január és február havában Gaszner Géza úr, a Debreceni E'ső Takarékpénztár jelzálogosztályának főnöke a jegybankról. Sugár Ignác ú', a Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara titkárja az agrár és ipar-politikáról fognak minket tanul-ágos sz tkelőadásban résxesiteni. A midőn tehát a folyó hó 25-iki előadásra felhivjük a figyelmet, úgy véljük, hogy Szávay Gyula úr szíves elő­zékenysége iránti hálánkat csak a tömeges meg­jelenés utján megnyilatkozó érdeklődésünkkel há'álhatjuk meg. Vendégeket a Kör szívesen lát. Nyíregyházán, 1908. evi november hó 20-án. A Kereskedők és Gazdák Köre: Grósz L. H., elnök. Dr. Hoffmann Móric, titkár. — A hajduhadházi műkedvelő társaság 1908. evi november hó 28-án a vendéglő nagy­lermében saját pénztára javára táncvigalomma! egybekölölt nűkedvelő előadást rendez. Sz.inre kerül: 1. Rendelő óra. Vígjáték egy felvonásban. II. Ivatönásan. Vígjáték egy felvonásban. Bjlépli díj személyenként két korona. Gsaládjegy öt korona. Kezdete este 8 órakor. — Az „Apolló" színház e hiti műsora pom­pás meglepetéseket tartalmaz. A legutolsó es legkitűnőbb filmujdonságok kerülnek műsorra. Tanulságos, ismeretterjesztő felvételek. Látvá­nyosságok, balettek, mesék, nagyszerű humoros képek ctb. A 10 számból álló műsorból kiválta­nak, Látogatás Sst. Nazaire kikötőjében. Remekül sikerült természetes felvételek. Élethű képakbm láthatjuk a tenger óriásait, kereskedelmi és hadi hajókat, a kikötő mozgalmas életét, az Arzenál hatalmas gépműhelyeit stb. A tánckirályni. Gyö­nyörű szines balett látványosság. A nagynéném. Kitűnő tréfás képsorozat. A tinó lelkiismerete. Nagyhatású dealisztikus történet napjainkból. Az elektromagnetikas album. Rendkivül mulattató bűvészi látványosság. Meglepő jelenetek. A király leány és a seamárbör. Hoffmann meséiből. Gyö­nyörű jelenetek. Pompás színezés! Sicilia szige­tén. Feltűnést keltő újdonság, amely a pazar természeti szépségekben gazdag sziget leggyö­nyörűbb részleteit tárja elénk egy bájos szerelmi történet eseményei közben. Ezenkívül még több csakis kitűnő kép 1 A színház várócsarnokában és a nézőtéren kellemes meleg és jó levegő van. Kedvezményes jegyfüzetek a pénztárnál kapha­tók. Szinháznyitás este fél 8 órakor. Előadások kezdete 8 órakor. — 1908. nov. 22-én. A napokban fog meg­jelenni huszonhatodik évi árjegyzéke az ország­szerte legjobbhirü, Löfkovits Arthúr és Társa debreceni órás és ékszerész cégnek. A közelgő karácsony alkalmából ajánljuk annak díjtalan beküldetését. — Aki szereti a jó kávét, próbálja meg a Hoffmann féle finom pörkölt kávét. Naponta friss pörkölés. Finom fajok Pompás keve­rekek. 621 -26—5 Giapdineftó. Megtörtént ! 1849-ben Kállóban a várme­gyeház előtti lócákon az úgynevezett pletyka széken ültek a központban lakó vármegyei tiszt­viselők és vidékről belátogató urak. Az utóbbiak közé tartozott Finla Marczi tekintélyes geszterédi földbirtokos is, akinek 2000 holdas birtokát később Gencsy Zsigmond vette meg. A harctérről érkezett legújabb hírekről be­szélgettek. A nagykállói pék, akinek nevét elfelejtet­tem, többet magával szájtátva leste az érkezett híreket, ami Finta Marczit bosszantván, azt kérdi a péktől „Quis es ipse?" (Kicsoda maga). A pék mellére üt mondván „Ego sum pecus nagykállóiensis." (Pecus azonban nem péket, hanem barmot jelent). Finta csak annyit válaszolt rá, „Ríclum habét amice !" (Igaza van barátom !) — Praktikus gondolat, hogy amikor olyan színdarabot adnak, amelyet leányok teljességgal meg nem nézhetnek, a szinlapot vörös papírra nyomják. — Miért praktikus ? — Mert az ember rögtön tudja, hogy no most érdemes színházba menni. Szerkesztői üzenet. V. P. ref. lelkész úrnak, Székely. Szívesen helyt adunk közérdekben történő felszólalásoknak, de megkívánjuk, hogy ez lapunknak megfelelő han­gon történjen. „Vigyázó" — Kisvárda. Mielőtt felszólaláíát közölnénk, tudnunk kell azt, hogy a kisvárdai ipa­rostanonciskola dolgában illetékes hatósági fórum előtt tettek-e már panaszt s ha igen, milyen ered­ménynyel ? Piaczi árak. Nyíregyháza, 1908. nov. hó 21-én. \ nyíregyházi keresk. és gazdák körénél jegyzett termény árak. Buza 50 klgramm 11 K 80 fill. Rozs 50 klgramm 9 K 80 fill. Árpa 50 klgramm 7 K 40 fill. Zab 50 klgramm 7 K 50 fill. Tengeri 50 klgramm G K 40 fill. Paszuly fehér 50 klgramm — K — fill. Paszuly tarka 50 klgramm — lv — fill.

Next

/
Oldalképek
Tartalom