Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-11-22 / 47. szám

g i7-ik szám . Nyíregyházára, ahol kellően méltányolják az ér­demet, hanem azért is, mert művészestéinket ezentúl Debreczennel együtt rendezzük s igy kevesebb kockazattal többet nyujthatunk egye­sületünk tagjainak s az érdeklődő közönségnek. Végtelenül örvendünk, hogy a két városnak e téren való közős erőkifejtése lehetővé vált, s szívből óhajtjuk, hogy ez a viszony úgy a művészet támogatása, mint a műizlés fejlesztése dolgában hasznos gyümölcsöket teremjen. A művészesték érdekében kedvezőnek te­kinthetjük az igazgató-választmánynak azon intézkedését is, hogy a iudományos előadások is irodalmi feiolvasasok tartását a legutóbb szervezett Szabad Liceupi szakosztály körébe utalta s ezzel mindkét iránya céljának magva­lósítását jobban megközelíthetővé tette. Remél­jük is, hogy az a tervezet, melyet lapunk leg­utóbbi számának első helyén ismertettünk, híven tükrözteti vissza a közönségnek ez irányú szük­ségletét s alkalmas lesz úgy az ismeretek nép­szer üsitésére, mint a nagyobb igények kielégí­tésére. Ami magát a november hó 17-án megtartott első művészestét illeti, annak középpontja a világhírű Vecsey Feri volt. Az ifjú művész Mendelssohn E-moll hegedű-koncertjével lépett a közönség elé. A feszült várakozás legmélyebb csendjében csapott hegedűjének húrjaiba s az első ütemek után magával ragadta az igazán előkelő, fényes közönségét. Mindnyáján éreztük, hogy a nagy komponista bájos zenejét a művétz teljesen megértette. A valóban „molto appas­sionato* játszott első résszel fölkeltett ábrán­dokból az első tapsvihar ébresztett föl, de csak azért, hogy a második rész, az Andante, ismét új viíágbk terelje érzésünket. E részben mutatta be Vecsey, hogy csupa szív és lélek ; játekanak nagy, széles tónusa, valamint crescendói es decrescendói tüneménysrerüek voltak. Az utolsó részben, a .mollo vivace'-ban végül bámulatos technikáját mutatta be, s lépten-nyomon érez­tette, hogy minden hang a lelkéből fakad. A második szám Marschalkó Rózsi hang­verseny-énekesnő föllépésé volt.. A művésznő első két dala, amelyeket tagadhatatlanul nagy tehetséggel adott elő, kevésbbé ragadta magával a közönséget; Hubay Miatyánkjának eléneklésé­vei azonban teljesen meghódított mindnyájunkat. A hatás még fokozódott a következő részben, amely a kíséretet is szolgáltató kiváló kompo­nistának, a mi Dienzl Oszkárunknak, egyik bajos szerzeménye volt. Marschalkó Rózsi különben nem tulsáe-o^an nagv terjedelmű hangjával ig. n alá és elkezd — kibicelni. Mini ha huszonegyet várna. Pedig csak a versét varja. Nézi a vezércikket — ott nincs. Hja, persze ! A politikát előbbrevalónak tartják a* irodalom­nál. Nézi a tárcát — ott sincs. Hja, valami protekciós semmiházira pazarolják a vonaialatti helyet. Fordit egyet — a második és harmadik oldalon sincs semmi. Kezd kellemetlen lenni a dolog. Ha már az újdonságok elé se tették, akkor valamelyik ellensége kezébe került a vers. Fordit, tovább nézi az üzeneteket, meg a nyílt­teret — biába, nincs sehol. Végig lapozza még egyszer az újságot, akkor sincs sehol. — Szamarak! — mormogja a poéta és falnak fordulva magára rántja a dunnát és eme kijelentéssel: — Hiába, nem méltányolják már az igazi tehetséget. . . . Úgy elalszik, hogy 9 óráig fel sem ébred. ni. Ugyanaz, ha a ver$ megjelent. Megesik, hogy az újdonságok végén, a hir­detések előtt napvilágot lát a ,mű." (T. i. el fogyott a kézirat és valamivel pótolni kellett egy fél deciméternyi űrt.) Ilyenkor e y óra hosszáig ágyban fekve olvassa el újra, meg újra a verset. Egyszer lágyan, aztán lelkesedéssel, majd ujjongva, végül kiabálva, hogy felebred az egesz ház. Aztán felugrik az ágyból, magara kapia a ruhát és szalad a kávéhazba, hogy elolvassa azt a lapot, amelyben a verse megjelent. Kíváncsi rá, vájjon hogy fest a kávéházban. Ott megmutatja a pincéreknek is, meg a kassza tündérének is. azmán elmegy egy közeli trafikba és megvásárol egynehány példányt, hogy .vélet­lenül" előhúzhassa azokat a zsebéből. N Y I R V I D É K ügyesen tud bánni; csupa érzés volt minden dala, csak a pianói nem érvényesülhettek mindig, mert idő előtt a merendő utolsó fázisába csaptak. Igen sok kellemmel énekelte a bájos művésznő Lányi Ernő három dalát is, melyek közül az „Üllői uti fák* cimü volt a leghatásosabb. Csak az a kár, hogy a tagadhatatlanul szép melódia bantóan gyenge értékű szövegre támaszkodott. Vecsey második száma Bachnak egyik darabja volt. Ezt a nagy zeneszerzőt bizonyára nem mindenki tudja megérteni, de a kongeDÍális művész oly finoman kidolgozta s oly közvetet­lenséggel interpretálta a mély gondolatokat, hogy mindnyájan együtt éreztünk vele és cso­dáltuk bamulatosan fegyelmezett, mégis lelkes játékát. Szép és sikerült volt az ezt követő melo­dráma is: Arany János Zách Klárája Lányi Ernó zenéjével s kíséretével, ifjabb Lányi Ernő előadásában. Az ifjú előadó sok pathosszal sza­valt s érthető túlzásai mellett is helyes felfogásra valló alakítást mutatott be. A zongorakísérő tökéletes, az énekkar pedig, amelyben Dr. Popini Albertné, Eckerdt Ilona, Eckerdt Irén, Kelner Terka, Mayer Ferenc és ifj. Vietórisz Dániel vettek részt, a könnyekig megható volt. Ilyenkor látja igazán az ember e különben korcs műfajnak, vagyis inkább egyvelegnek jogosultságát. E drámai pont utan jól esett felüdülnünk néhány könnyebb es népszerűbb hegedüszámban melyek közül Juon Románca volt a leghatáso­sabb. Az estét ugyancsak Vecsey előadasa fejezte be, aki záradékul Paganininak az angol himnuszra irt variációit adta elő. Mindenképen bravúros előadás volt ez s a legnagyobb hegedűművészeket juttatta eszünkbe, különösen Kubeliket, aki hang­versenyeit szintén ilyen darabokkal szokta végezni s akinek technikájával is bátran versenyre kelhet Vecsev Ferenc. Kissé talán hosszas jelentésünket azzal a nagy érdeklődéssel kívánjuk megokolni, melyet a közönség ez alkalommal is tanúdtól*, mely értékes és maradandó műalkolás élvezetét a zene intenzivebb tanulásaval is biztosítani akarja s mellyel már is kíváncsian nézünk a kővetkező művészesték elé. a + 1». A szabad lyceunokrói. Azok az államok, melyek kulturális tekin­tetben messze túlhaladták már hazánkat, eltö­rölték az ug nevetett bizonyítvány kényszert s a szabad ta r >nak nyitottak olvan teret, a Kilenc órakor bemegy a hivatalaba, ahol a főnöketói a hivatalszolgaig mindenkinek fel­olvassa, aztán leakaszt az ajtó mögül egy nagy karikára húzott kulcsot s elzárkózva fenhangon szavalja művét: — .Bánatos hangok" — irta Tarjagossy Mihály. . . . IV. A színész. A színész sokkal gőgösebb, semhogy ko­rábban keljen egy kritika vegett, de sokkal hiúbb, semhogy sokáig tudná halasztani a lap­olvasást. Szóval a reggeli próba előtt bemegy a kávéhazba — de nem kér se kávét, se snap­szot, c?ak azt a lapot, mely a tegnap esti szerepléséről hoz kritikát. Vezércikk, tárca, napi hírek — neki mind semmi. M ndjárt a színházi rovatot keresi s abban se kevesebbet, mint a saját, ritkított betűkkel szedett nevét. Ha a neve után azt olvassa, hogy Dumas, vagy Moliére szándékát megértette és jól dom­borított, vagy ami meg több, hogy egymaga vált ki a szereplők közül, akkor odakiált a pin­cérnek, hogy adjon egy szilvóriumot. S mig a szilvóriumot hozzák, gyönyörűséggel olvassa, hogy vetélytársának nem sikerült az alakítása és százszor boldogabbá teszi a saját dicsereté nél az, ha ellenfeléről az is meg van irva, hogy ripacsbandába va ó. Ámde, ha történetesen ő róla emlékszik meg úgy a kritikus, hogy még sokat kell tanul­nia, amíg színpadunkon megállja a helyét, le­csapja az asztalra a lapot és azt mondja a pincei neK, hogy — ez a lap tönkre akarja tenni a magyar kulturát. És ha próba alatt az ellenfél megkérdi tőle, hogy olvasta-e a kritikát, éles megvetessel vágja oda: — Jegyezd meg, hogy én sohase szoktam a kritikát elolvasni! Dézsi Sándor. 1908. november 22. melyen ezen ahamott igazi ki való iiai érvénye­sülni képesek is. Példa erre Franciaország és az Északameríkai Egyesült Államok, amelyekben nem kívánjak például az egyetem vagy tanító­képző vagy bármely más felsőbb intézetbe je­lentkező ifjútól a nálunk szokásos alsóbb fokú képesítésnek iskolai bizonyitványnyal való iga­zolását, sőt tovább mennek ezek a modern államok és a szakvizsgákra jelentkezőktől az egyetemi vagy szakiskolai végzettségnek bizo­nyitványnyal való igazolasát sem kívánják, de bocsátanak vizsgára minden jelentkezőt. — Ott azután alapos rostáláson mennek keresztül. Ná­lunk ma még éppen ellenkező felfogas dominál. Itt. csak a bizonyítvány beszél; a tehetség, szak­értelem vagy rátermettség itt még nem számit. A két irányzat közt az a külömbség oko­zoja, hogy a kultur államokban az úgynevezett szabad tanulási rendszer magasan ki van fej­lődve, mig nálunk a keretekbe szorított tan­rendszer tartja igában igen sok olyan jelesét a társadalomnak, akik a szabadabb rendszer mel­lett kitűnően érvényesülhetnének nemcsak ön­maguk, de a kőz javára is. Ezt a modern, igazán felvilágosult embe­rekhez illő rendszert külföldön a szabad lyceu­mok teremtettek meg, amelyek mondhatni, hogy műveltté tették e kulturállamok polgárságát. Ennek a szabad lyceumnak ma mar nálunk is van talaja. Egy-két éve csak, hogy meghono­sult s már is meséi gyorsasággal foglal teret és hódit rriínden irányban. — Nincs kizárva, hogy megéri még a mai generáció, miszerint a bizo­nyítvány bemutatási kényszer elmúlik s közok­tatásunk és főleg felsőbb és szakképzésünk egé­szen uj és egészen, helyes alapokra lesz fek­tetve. A kultuszminisztériumban sokat foglalkoztak e kérdéssel s már közelednek a helyes megoldás felé. Államsegélyekben részesitik a vidéki sza­bad lyceumokat, amelyek igazi melegágyai a tudásnak és fészkei a helyes önképzésnek. Qui bene distinguit bene docet. Lássuk magát a tényt. Elképzelhető-e, hogy a könnyedén gondol­kozó s mondhatni kényszerűség hatása alatt tanuló egészen fiatal nemzedék lelkében már oly magasan ki legyen fejlődve a tudásvágy é3 a tökélstesbülés iránti törekvés, mint az éret­tebb, idősebb ifjúságban? Milliók vannak, akik elhagyják az iskola padjait a negyedik, hatodik, nyolcadik osz ály utan, azzal a számítással, hogy valami módon majd csak eltengődnek az élet­ben. Az is természetes, hogy ehhez az elhatá­rozáshoz többnyire az anyagiak hiánya adja meg a döutő tanácsot. Mikor ezek az élet for­gatagába kerüive belátják, hogy bizonyítványuk csaknem értektelen, mert az általuk ambicionált állasokra nem képesít, — akkor ezek a miiliók gondolkozni kezdenek és szidjak a nálunk divó szokásokat, amely őket az érvényesülés teré­ről kirekeszti. Nagy horderejű társadalmi probléma ez, amelyen hogy segiténi kell, azt az igazan kultur­apostolok nagyon is érezték s ennek a nemeg, humánus érzelemnek a hatása alatt teremtették meg a szabad lyceumokat, ahol felnőtteket ok­tatnak, okos embereket képeznek mág okosab­bakká, megadva nekik a lehetőséget ahoz, hogy ha bizonyítvány kényszer rendszerünk mellett nem is érvényesülhetnek ambícióiknak megfele­lően, legalább a lélek nemes ösztöne nyerjen kielégítést és önképzésük terén e lyceumok igazi kultur missziót teljesítsenek, annál is in­kább, mert igen sok esetben és sokaknál meg­könnyítették már a szabad lyceumi előadások a pótló vagy szakvizsgák letételet Minden kezdet nehéz Minden újítás beve­zetése akadályokkal jár. Örömmel látjuk ennél­fogva, hogy a közoktatási kormány szabad lyceumok előadóit tiszteletdíjakban részesiti. A munkás méltó az ő bérére. Karolja fel társadalmunk mentől szelesebb mederben ezt az intézményt. Önmagának is használ vei". Szaboicsvármegyei gazdaság egyesületi közlemény. Az Országos Magyar Gazdasagi Egyesület könyvkiadó vállalata .Ocso KSnyvtár" cimén havonüint megjelenő vailalatot indít meg f. év december havab.n, mely a meiőgazdasag min­den ágára (fötdmive és. állatt-nyesztes, gép-'szet) kiterjedő köíiem^nyeHet fog tartalmazni. A programm s az előfizetésre vonatkozó tudnivalók a gazdasági egyesület titkári hivata­lában megtekinthetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom