Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-11-15 / 46. szám

Hyiregybá&a, 1808. XXII, évfolyam, 46, szám. yasámap, noYcmber 15. A Szaboicsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4- kor.Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁR03KÁZ-TÉH 6. SS. Telefon szám: 139. Kéziratokat nein adunk vissza. Hirdessek árszabás szerint számíttatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Tervezet a .szabad km mepiiitása ügyében. Sokszor hangoztatott régi óhajjlásnak felelt meg egyesületünk, a Bessenyei-Kör, akkor, amikor saját kebelében a szabad liceum szakosztályát is szervezte. Nem mintha már .eddig is nem igyekezett, volna eleget tenni azon kötelességének, hogy az általános műveltséget emelje; hiszen népszerű tudományos előadásai, vitái, s különösen sikerült, élvezetes művészestéi nem •csupán szórakoztató, hanem egyszersmind tanulságos hatással is voltak társadalmunk művelt osztályára; de nem lehetett közömbös előtte az az igény sem, melynek ily közművelődési egyesülettel szemben a nagy közönség szélesebb rétegeiben is föl kell ébrednie. Sőt többet mondok: ha ez az igény, ez a szükséglet magától nem támadna., a mi feladatunk, hogy múlhatatlanul fölébresszük. Országos érdekek teszik szükségessé, különösen most. mikor a legszentebb polgári jognak nagyarányú kiterjesztése van napirenden, hogy az ismeretekben, s az ezek megszerzésével tisztúltabb világiéi fogásban rejlő erőt. könnyen hozzáférhetővé tegyük azok részére is, akik azt az iskolában meg nem szerezhették, vagy ha megszerezték is, idők folytán elfelejtették. A társadalom rendje ép úgy nem tűrheti meg az analfabétákat, mint a célzatosan félrevezetett tömegeket. A nagyobb világosság immár nemcsak a nemzeti haszon, hanem a nemzeti becsület kérdése is E szempont helyes fölismerése szabja meg helyi viszonyaink figyelembevételével a szabad liceum életbeléptetésének módozatait és eszközeit is. Módot kell nyújtanunk minden jelentkezőnek az irás-olvasás elsajátítására ; meg kell nyitnunk a további ismeretszerzés útját hivatásra és társadalmi állásra való tekintet nélkül minden felnőtt előtt, aki abból részt, kér magának; gondoskodnunk kell végül tagtársaink s a művelt közönség irodalmi igényeinek fokozottabb kielégítéséről is. Ami az első célt illeti., abban a meggyőződésben vagyok, hogy az lelkes tanítóink közreműködésével s az iskolaiért tartók támogatásával nem sok áldozattal is könnyen megközelithető. Hasonlóképen bizom abban is, hogy iróink javát s irodalmunk méltatóit nagyobb mértékben és több sikerrel vonhatjuk működésünk körébe ; egyesületünket ugyanis eléggé jóhirnevünek tartom arra, hogy körében föllépni bárki is ambíciójának tekintse. Körülményesebben kell azonban szólauom a / tuíomúnyok nópszQrüsJtéséro hivatott szabad líceumról, amilyet már sok helyen szerveztek, anélkül mégis, hogy vele számottevő sikert értek volna el mindenütt. Sokat gondolkozván e kérdésről s figyelemmel kisérvén az erre irányuló mozgalmat és intézkedéseket, feladatukat úgy képzelem, hogy a tudományos eredtnénye.

. . ' • .'._' H-jMlÜ ket népszetü alakban minden hallgatóval egyformán közölvén, azt igyekezzünk elérni, hogy egyfelől magának a tudományos foglalkozásnak értékét kézzelfoghatóvá, másfelől közelebbről érdeklődő hallgatóinkat a nagyobb elmélyedésre fogékonyakká s az önképzés utján való továbbhaladásra alkalmasakká tegyük. Ezen cél elérésének, vagy legalább megközelítésének reménye nélkül akár hozzá se fogjunk ahhoz a nagy munkához, mely minden tudományosan képzett, nemeslelkületü ember élénk érdeklődésére, esetleg önzetlen közreműködésére számot tart s melynek előre látható fáradalmainál csak az elérhető siker megnyugtató öntudata lehet nagyobb. Hibásan felfogott és sikertelen intézménynek bizonyult a szabad liceum mindenütt, ahol a felnőttek ismeretszerzésének csupán egy-két szaktanár tetszés szerint választott, sokszor érdektelen vagy legalább is nem általános érdekű előadására kellett szorítkoznia talán épen zártkörű társaságban, hova csupán jogosítottaknak lehetett belépniök. Feladatunknak mindenben csak úgy felelhetünk meg, ha előadóink közt. tanár, jogtudós, orvos, gazda, hallgatóink közt pedig az úgynevezett értelmiség, kereskedő, iparos, földműves egyaránt helyet foglal. Ami magát az előadást illeti, annak alapjában tudományosnak, feldolgozásában népszerűnek, közlésében vonzónak kell lennie, s mindenesetre föl kell használnia a legújabb eredmények ismeretét, a fogaiEgy világtalan „szemtanú." Van egy törvényszéki biró ismerősöm, kit nem iégen egyszer fölkerestem. Régi gyermekkori pajtásom, ki az agglegénység bús napjait tli. Már évek óta terveztem e látogatást; mult ősszel aztán megjött az alkalom. Dolgom volt a megyei székvárosban s első utam is a régi jó pajtáshoz vezetett. Az előszobában egy fiatal ember fogad tt, kiről azonnal láttam, hogy valami inas-féle. Szép, szőke fiu volt, körülbelől 20—22 éves korban. Megmondtam nevemet s kértem, hogy jelentsen be gazdijának. Meredt szemekkel nézett reám s lassan megfordulva a belső szobák felé indult előre nyújtott karokkal. Akkor vettem csak észre, hogy ez a fiu vak. Különös! Az én barátom agglegény, senkije sincs maga körül, csak egy világtalan fiatal ember! Hogyan is tudja hasznát venni? Mialatt, ezen a furcsa állapoton (őprengtem, ismét megjelent a fiatal ember s jelenlette, hogy barátom vár odabent. Szeretetteljes meleg fogadtatásra találtam. Ifjúkori barátom kitörő örömmel szorított karjaiba. Megrémültünk mindketten. Az ezüst hajszálak egyformán belepték fejünket. A viszontlátás első percein túlesve, szivarra gyujtotlunk s kedélyes csevegésbe merültünk. De engem a kíváncsiság nem hagyott nyupodni: miért tartja maera mellett ezt a világtalan fiút ? Rá is tértem hamarosan s megkérdeztem tőle : — Ugy-e barátom, ez. a te inasod vak ? — Igen. Miért kérded V — Nagyon különösnek találom, hogy nőtlen ember létedre egy ilyen hasznavehetetlen fiatal fiút tarts magad mellett! — Derek fiu! Engem pontosan kiszolgál, dolgát elvégzi kifogáslalanuí ! — Milyen szomoru arckifejezése van ! — Hja barátom, nagy események történtek vele. Egy szörnyű tragédiának volt ő hőse. — Nagyon kíváncsivá teszel! — Elmondom, — ha érdekel — mint iró ember föl is használhatod. — Hálás leözek a regénytárgyért! S elkezdte mondani a következő töriénetet: Kunhalom legszebb pár embere Fazekas Mihály gazda volt az ő élete párjával, Bükki Sárával. Jó módban, kölcsönös szeretetben éltek ugr, hogy a faluban már közmondásossá vált a Fazekasék boldog házasélete. Derekas, szép asszony is volt Sára. Valódi tűzről pattant magyar szépség, milyet az Ur Isten csak igazi jó kedvében teremthet a magyar ember gyönyörűségére. Olyan asszony volt, ki gondozó szeretettel várja haza a munkában kifáradt gazdát, hogy bágyadt fejét a szerető hitves ölébe hajthassa. Sárának egészségtől duzzadó idomai s szabályos szép vonásai voltak; arcán csak ugy hajnallott az ifjú vér, szeme hasonlított a szelíden pirkadó éghez; de bensejében sűii vér által táplált zabolátlan «7>>nvedély lobogott. Szerelmes természetű volt! Égett, mint a láva. Maga Fazekas Mihály egy komoly, munkás ember, ki már tul volt az első fiatalságon. Szorgalmas, becsületes gazda, ki egy-két év alatt megkétszerezte vagyonát, s a szép Sárának még selyem "iganót is szerezhetett. Nem is volt boldogságukban semmi hiba; örökös jó kedv, mosoly derengett arcukon mindaddig, mig Fazekas Jóska, a világtalan árva házukhoz nem került. — Ez a te fiatal embered ? — vágtam közbe kíváncsian. — Igen! Ez az én hűséges szolgám. Őt hívják Fazekas Jóskának. Ds hallgasd csak tovább a történetet! Egyszer azt mondja Mihály a szép Sárának : — Édes asszonykám ! A kis öcsém, a Jóska most kerül ki a vakok intézetéből. Azt irta. hogy hozzánk jön. Minek is járná világtalanul az ország útját. Egy falat kenyér neki is kijut a mienkből. ő meg majd amennyit tud dolgozni, hát majd csak ledolgozza. Mit szólsz hozzá édes asszonyom ? — Hát csak hozassa ide lelkem uram azt a szegény fiút; elélhet itt nálunk holta napjáig. Ugy sem adott a jóságos Isten egyéb apróságot, aki nekünk gyönyörűségünkre lenne ! S mintha csak a gyermek utáni vágy fakasztotta volna, — egy mély sóhaj szállt föl kebléből s arcán végig gördült egy pár forró gyöngyszem. — Ne busulj asszonykám — vigasztalta Mihály az ellágyult élettársat — legalább egyszerre naEfV fiunk le

cz. A Jóska öcsém ide='ova Mai számunk 12 oldal.