Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-10-18 / 42. szám

2 43-ik szám

. gét — malmára hajtotta volna a vizet ez uj kavarodással a nemzetiségeknek, a nemzetközieknek s a Kristófy-féle patkányoknak. Igy került le a napirendről Szabolcsvármegye kikerekitésének a kérdése is. és igy jutottunk mi ma abba a szomorú helyzetbe, hogy Yay Gábor gróf, aki exponálta magát ebben a kérdésben, azt a konzekvenciát vont i le magára nézve a vármegye kikerekitésének elejtéséből, hogy neki ezért le kell mondania főispáni állásáról. Mint már mondottuk, értjük az érzelmi momentumot s teljes mértékében méltányoljuk is. hogy a íiú, az utód, a Vayivadék igy gondolkodik s így határoz. De engedje meg nekünk Vay Gábor gróf főispán úr őméltósága, hogy figyelmeztessük arra, hogy nincs Szabolcsvármegye népe között egy teremtett lélek, aki neki ezért szemrehányást tenne, mert hiszen e vármegyének egész közönsége szívvel és lélekkel mellette áll, követi őt és követeli őt magának és hálás iránta azért, hogy nyiltan, egyenesen szószólója volt történelmi jogunknak a vármegye területének visszaállítása kérdéséhen. Sőt abban is bizonyos lehet o főispán ur, hogy a vármegye közönsége a legteljes-bb belátással méltányolja azokat a körülményeket, amelyek a belügyi kormányzatot ezek között a mesterségesen kavart forrongások között — a vármegyék kikerekiíése kérdésének a napirendről való levélelére vezették. Nincs tehát oka — ezen a címen — Vay Gábor gróf főispánnak, hogy bennünket elhagyjon. Sőt joga sincs, mert a kötelesség, amelynek érzete vármegyénk élére állította, ezekben a nehéz időkben szinte parancsolólag kell, hogy figyelmeztesse őt a helytállásra. Hiszen tudja, látja a bomlást, az erjedést, a kishitűség szegénységét, mely a mi nemzeti ideálunk zászlója mellől, a |

M

»l

>riflll«aMa

Ma

UI

BaaíÍMHM bennünket; mutass csak egy jobbágyot, aki azt mondaná, hogy jó urai vagytok. — Nincs — felelt sóhajtva ismét, az ifjú, — de lehet még. Aztán, bátyám, nagyon kicsi Pálócz. — Sok nektek az is. Mátyus felemelte fejét. — Atyám testvérje vagy és idegen, jöttment emberekért akarsz koldussá tenni, esetleg elzárni a javulástól. Az öreg a széke mellé helyezett mankót kapta fel s dobogott a kockákkal kirakott padlón. — Halleass! Kevés idegen van, de azok is jobb hazafiak, mint az élő és leendő Pálóczyak. Majd felemelkedett a székből, a másik kezébe is mankót vév°, kiegyenesedett. A 80 éven leiül levő öreg igy majdnem egy fejjel volt nagyobb, mint Mátyus. — Ismerlek benneteket — szólt — már feje voltam ennek a Szenthelynek, midőn 1370. évben a Csicseryek fegyverekkel támadtak ránk. Pedig nem volt okuk, mert amit kerestek, önként ki-díam már 3 évvel azelőtt. De rabló ver volt bennük. Akkor visszavertem az erőt, erővel. Ma már gyenge vagyok s nem tudom társaim közül bir-e valaki azzal az erélylyel, amivel én bírtam. De hát elvegre is a verekedés nem fő hivatásunk. Tudom, látom én azt, hogy a Csicseryek után majd jönnek a Pálóczyak. Nézd — s odalépett a nagy vasajtóhoz s m^gdöngette botjával — emellett vannak bezárva az okira'ok, amelyek hiányával elfoglalhatod Helmecet, jó barátod Budaházy György pedig Vajkócot. Erre gondoUa készítettem s álli tattam igy be ezt az ajtót, öt kulcsra jár, egy nállam, egy egy ennél a két embernél áll: ezeket még elvehetnéb-k, de a másik ket kulcs mindig távollevő ket szerN Y I R V I D É K pillanatnyi sikertelenség látványa által széjjel riasztja a függetlenségi eszme katonáit. Az ő távozása a főispáni székből, — akinek a mi a sok százados függetlenségi lobogónk mint főispánnak jutott — vezérül — kezébe — ennek a zászlónak Szabolcsvármegyében való lehanyatlását jelenlené. Epen ebben a nehéz időben, amidőn megint föltámadt kísértetek uralma után következett hajnalhasadásban a nemzetet az a nagy, az a rettenetes csalódás sújtja, hogy a maga akaratát — törvényesen és parlamentárisai! kifejezésre juttatva bár — nem érvényesítheti, és épen ebben a nehéz időben, amidőn a mi ötök nagy nemzeti ideálunknak, nemzeti függetlenségünknek vezérei is — és közöttük első helyen a Kossuth Lajos fia — az aktív politika szolgálatában a dekadenciának ezt a látványát mutogatják: ebben az általános bomlásban, a jövendőben való hitnek is ebben a megrendülésében Vay Gábor grófnak, mint főispánnak nem szabad helyéről eltávoznia. Epen ebben a megtévesztő időben, a benne, az ő személyében és egyéniségében való hitünk szerint szükség van arra, hogy állásában való megmaradása és abban való kitartása által, a látszólagos körülmények csüggesztő, megtévelyitő, közönyösségbe, nemtörődömségbe hajtó hatásával szemben példát mutasson í csüggedőknek, a kishitüeknek, oda állítván magát exponensül: -Én bízom, a hitemet én még nem vesztettem el!" Szabolcsvármegye közéletének más irányokban való érdekeiről semmi szükség nincs, hogy szóljunk. Marasztjuk, kérik, hogy maradjon, nem ereszlik, követelik, hogy ne menjen gróf Vay Gábor, mindezek a nagy érdekek. Azok a nagy érdekek, amikről Kállay András, a „beamter főispánok "-ról szólva valamit, a 13-diki közgyűlésen, megmondott mindent. zetesnél van, akik csak hívásomra es csak pár órára jönnek ide. Ki nem nyithatjátok Betörésére pedig a ti bandátoknak egy fél nap kellene, az alatt pedig kongana a harang és embereim kopogtatnak meg fejeteket. — A jobbágyok — szólt bele Mátyus s gúnyosan mosolygott, kardjára csapva. Az öreg visszadőlt a székbe. — Igen, a jobbágyok, az én, a mi cséplőinkkel, rudjainkkal, meg az én két mankómmal. Titeket, a nemeseket! Matyus meghajolt az öreg előtt.. Egy szót sem szólt többet. Eltávozott. Lelesz végén egy ember várta. Máivus megállította a lovat s igy szólt az emberhez : — Péter, igaz-tt, hogy a medvétől én men tettelek meg ? . . . — - Igaz uram. Életemet neked kőszönhelem. De miért kérded ? — Eddig ez volt egyeljen jó cselekedetem. Hasznot akarok belőle húzni. Te kocsis vagy a papoknál. Megtudod azonnal, ha az öreg prépost meghal. Azt kívánnám tőled Péter, hogy mihelyt megtudod. hr>gy az öreg meghalt, azonnal rohanj, vagy küldj valakit G^icserbe Csicsary Miklóshoz, hogy adja tudtomra a hírt. Megteszed? — Uram, csak a halál akadályozna meg, hogy meg ne tegyem. Meglesz. Az 1403-ik év január 28-án kapta a hírt Csicsery Miklós, hogy meghalt Tuz Pető fia, Domokos. Nála volt éppen ket testvérje, Pető és Mihály és Ardy Mihály. Nyomban lóra ültek, négy csatlóst vive magukkal s átmentek Veskócra. Ott Budaházy György isatlakozott hozzájuk s ugy mentek Pálócra, ahol a két Pálóczy fiún kívül még vagy négy nemes volt. _ 1908. október IS fálasi Malonyay Gyuia yr „Nyílt Mé

Í

S-re. Mélyen tisztelt kedves Gyula bátyám! Miként szerény cikkemben is jeleztem, ülőre számítottam az igazságért járó competentiara vagyis fejbeveresre, de — nyíltan megvallva — igen suk másoktól inkább vártam azt, mint tőled kedves Gyula bátyám, éppen azon egyszerű következtetésből, hogy te egyike vagy ezen példa kivételeinek es nem sújtasz ram azonnal, oly erzékenyen. Nem értek az újságíráshoz s csak éppen szerény, de tiszta lelkösedéssel viselt állásom s ezzel természetszerűleg összefüggő kötelessegérzetemből folvólag kísérlettem meg annyival is inkább m^g újdonsült egyesületi titkár koromban egy-egy mező,- vagy közgazdasági érdekeket érintő kérdésben hírlapi cikket írni, mert hittem és hallottam, hogy a magamfajta rögös uton döcőgőknek meg van engedve itt-ott tapasztalataikat s talán még véleményeiket is — fejvesztés terhe nélkül — közzé tenni. Mivel pedig ugy első, mint azóta mindezideig többi kísérleteim — pedig talán még ennyire sem sikerültek — csakugyan nem okozták koponyám repedését, bizonyos merészség nélküli önérzettel tettem ezt most újból. Bűnbánólag beismerem, hogy a terhemre rótt merész és károsnak nevezett sorokat te, kedves Gyula bátyám, nem kerted, de mit szólnál ahhoz, ha ezt esetleg mások többen is tették volna, habár ez incriminált soruk irányát l"iífeljebb nézeteimet ismerve, csakis sejthették. A szóban forgó kérdésben célunk azt hiszem, teljesen azonos, hogy t. i. borainkat mindig legmagasabb árban sikerüljön értékesítenünk. E közös érdekünk elérésére alkalmazóit módok és eszközök bírálatába mertem én bocsátkozni, amit én nézetiiyilvánitásnak — és ha éppen okvetlen követeled tőlem a nagyzást, ugy legfeljebb meg tanácsnak — minősíthetnék, de már leckének igazán nem. Leckét nem adtam, de igenis kaptam tőled ás pedig keményet, amit mindenkitől, annyival inkább tőled megnyugvással veszek, de csak az esetben, ha arra alapot is szolgáltattam. Jelen esetben pedig ez alap — eltekintve szerény saját meggyőződésemtől — ugy nyílt leveled kelte, mint annak megjelenése után mos tekintélyes tényező megnyilatkozása szemű — teljesen hiányzik. „Szüretünk előtt' cim alatti cikkemben Írtam « ezekpt most is áHitom : Nagy dorbézolás volt Pálócon s igy csak másnap reggel ludtak beszélni a halálhírről. Január 29-én délután szánkókra ültek a fentnevezett fiatal urak és a csailósokkal együtt vagy harmincan indultak Lelesz felé. Euy üres szekér is ment utánuk, azon akarják Pálócra hozni az öreg holttestét. II. A nagyteremben volt kiieiiive a rend nagy halottja. A t metéshez készültek, amelyre a rend más házaiban levők közül is többen megjelentek. Mindnyájan, mintegy húszan a n igy teremben voltak s a' elhunyt <rdeineiről be^zelgettek. Közbe-közbe egy-egy cseléd «s jobbágy is bejött, ho^y egy imát mondj.mak el a halott mellett. Éjféltájban csak a papok maradtak bent. Hirtelen nagyot dörrent a templom felőli ijtó s egymásután betolullak Páloczi Mátyus és barátai talpig felfegyverkezve. Egy-egy ember az ajtóhoz állott, hogy senki ki ne mehr - n Az ősz Jáno- perjel lépett elő. — Mit akartok? Pálóczy Milyus feleit: — Nagybátyáin holttestét elvinni. — Nerri latiét, ő a mi emberünk volt, a mi főnökünk, ő itt fog pihenni. — Nem, ő Pálóczy és Palócon fog pihenni. — Miért ? Ha az utolsó Arpidhazi király III. Endre nejének egy testrésze itt pihen, egy Pálóczy sem széiryellieti a szomszédságát. Mátyus raffirraedt a tiszies öregre. — HaJlgnss. ne papolj. Visszük és meg van. De ez nem ele^. Követeljük írásainkat innen — Semmi' nem követelhettek. Sem mt n m kaptok.