Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)
1908-07-12 / 28. szám
28-ik szám. N Y I R V I D É K 1908. julius 12. 7 hagyja jóvá haszontalan vásottságait. Ezek a lapocskák nem abból élnek, amit megírnak, hanem abból, a mit elhallgatnak. Igaza van a példabeszédnek: hallgatni csakugyan arany. A főváros példája veszedelmesen ragad a vidéken is. A ki tehetségesebb ember, az rendszerint helyet kap a tisztességesebb fővárosi lapoknál, de azért vannak a vidéki sajtónak is igen derék, jeles munkásai. A locális sajtónak a vidéki partiális közérdek képviseletében, a közvélemény irányításában és egészséges fejlesztésében elvitathatatlanul lényeges jelentősége van. Természetes, hogy már anyagi szempontból sem nyújthat a vidéki újság olyan szellemi qualitást, mint a fővárosi. De tisztesség dolgában nem lehet különbség köztük. Nem fogadható el az a mentség, hogy kisebb tehetségű ember könnyebben megbotlik. A ki nem ért a fegyverhez, ne nyúljon hozzá, mert a fegyver hatalmat képvisel, mely avatatlan kezekben sokkal végzetesebb veszedelmeket idézhet elő, mint a nyugodt lelkiismeretű, biztos öntudatu férfi acélmarkában. A vidéki újságírót ép úgy, mint a fővárosit, könnyen éri támadás. Hol joggal, hol méltatlanul. De sohasem roskadhat össze a támadás súlya alatt az az újságíró, a ki rendíthetetlenül kitart ama hite mellett, hogy a köz érclek jogos védelmében kapott seb nem az övé csupán, hanem a közérdeké is. Annyira a közérdeké, hogy azt attól elválasztani s magánügygyé, egyéni bántódássá devalválni nem szabad. Azt hiszem, ez ábécéje az újságírásnak, A ki nem ezt vallja, vagy buta, vagy gazembér. Dr. Bartos Sándor. & nyíregyházi vasúti állomás épület. Lapunk olvasói bironyára emlékeznek még rá — hiszen mindössze pár hetes dologról van szó — hogy a Nyírvidéknek a nyíregyházi uj vasúti felvételi épület épitése ügyében irott a törők szultán a magyarok megsarcolására, kirablására Magyarországba kirendelt, hogv ő azalatt a másik oldalon kényelmesebben nyomulhasson be. Megtudták a magyarok ezt a kiküldetést, s azért jártak-keltek a kassai főkapitány seregei, hogy megverjék egy kicsit a prédaéhes tatárokat. De hát már ki is zöldült a fa, s még sem jelentek meg a tatárok. A két- három részre oszlott sereg hol itt, hol amott jelent meg, s a hasztalan várakozásban bizony mindig több és több időt szenteltek a pihenésnek. Budaházy János állandóan a közép csapatnál, a Teuíenbach uram közelében tartózkodott, aki nagyon kedvelte az élénk, de rakoncátlan 24 éves legényt. Volt velük egy Csombordi Sándor nevü jezsuita is; ez is kedvelte Budaházy Jánost, de sokszor összekaptak, mert Budaházy nagyon sokra vitte a káromkodásban. — Meglásd Jankó, ezért a sok káromkodásért, Isten nevének hiába való vételéért meg fogsz lakolni. — Ej páterem, hisz én azért Istenfélő vagyok, de hát ha már gyerekkorom óta a verekedés a magyar főfoglalkozása, nem tehetek róla, nem lehet káromkodás nélkül verekedni. — Na, na Jankó vigyázz. Yégre verekedhettek. Jöttek a tatárok. Összecsaptak, meg is verték a tatárokat, de hát nem hiába nevezték Teufenbachot lassúságáért „rákhátonjárónak", mert bizony a szétoszlott sereg közt épen a legnagyobb zöme a tatároknak nyomúlt le a magyar alföldre. Budaházy János e mindennapos csatározásoknál felségesen harcolt. Még Csombordi újságcikkére való válaszként Kdllay Leopold úr a bogdányi kerület országgyűlési képviselője s a képviselőház közlekedési bizottságának alelnöke, megkűldötte vármegyénk főispánjának az úgynevezett beruházási törvényjavaslat indokolását, amelyben a nyíregyházi vasúti állomás kibővítéséről és az uj felvételi épületről több nevezetes adat foglaltatik. A főispán úr őméltósága átengedvén kérésünkre a füzetet fölhasználásra a „Nyírvidék"nek, közöltük is abból a bennünket érdeklő részleteket és mindjárt az ezt követő szamában lapunknak kifejezést adtunk afölött való csalódásunknak, bogy — bármennyire hangsúlyozza is a beruházási törvényjavaslat a nyíregyházi, minden szempontból tarthatlan épület helyett egy uj felvételi épület emelésének sürgős szükségességét, de az előirányzatban erre a célra valamelyes tétel felvéve nincs. A vármegye közigazgatási bizottságának csütörtökön tartolt ülése alkalmából KdUay Leopold orsz. képviselő úr — e kérdesben való érdekeink megvalósulásának, mint a képviselőház közlekedési bizottságának alelnöke, egyik szószólója és hathatós támogatója, városunkban időzvén, alkalmat kerestünk rá, hogy találkozást nyerve tőle, az ügy mibenléte iránt felvilágosítást nyerhessünk. A képviselő úr teljes készséggel kijelentette, hogy rendelkezésünkre áll, s így módunkban van most, hogy az ő közlései nyomán, tehát a legautentikusabb helyről nyert információ alapján a kérdés mibenléte felől a kővetkezőket írhatjuk : ,A város és a vármegye közönségének megnyugtatására — bár a kérdés mai stádiumában mindent még meg nem mondhatok — közölheti lapjában a következőket: A nyíregyházi vasúti állomás felvételi épületének az ügye, Nyiregyházá város körűitekintő és előre látó fellépése folytán ma úgy áll, hogy az eredetileg 300000 koronás költséggel tervezett uj felvételi epület helyett, mértékadó helyen egy 10000 korona hijján lVs millió koronába kerülő uj felvételi épület emelésének szüksége érlelődött meg. A terv már készen van. Csupán kisebb, a helyi viszonyok szerint módosuló részletkérdések végleges megállapítása van még hátra. Biztosithatom — ismérvén a tervrajzot — hogy a nyíregyházi uj vasúti állomás épület oly impozáns lesz, hogy valapáter is megdicsérte azzal azonban, hogy egy kondás sem tud ugy káromkodni, mint nemes, nemzetes es vitézlő Budaházy János úr, Konczhazának leendő ura. — Mondtam páter, hogy nem lehet másként. Még júliusban is verekedtek, jött a tatár kisebb-nagyobb csapatokban; egykor csak hírnök jő Budaházy Jánoshoz. Pecsételt levelet hozott. Meg volt benne irva, hogy Konczháza ura a nemes Budaházy György az Ungmegyeiekkel szintén tatárlesen volt, s egy kutyafejű tatár úgy lenyilazta, mintha csak épen ezen célból kelt volna útra átkozott hazájából. Menjen tehát haza, vegye át a gazdálkodást, de ejtse útba Ungvár városát, ahol Katalin testrérje a rábízott zsák pénzzel várja. Budaházy János megkönnyezte apját, aztán jelentkezett Teufenbachnál, hogy néhány hetekre elmegy, de visszajön majd a hazatérő tatárok lekaszabolására. — Jól van fiam — szólt Teufenbach — szívesen várlak vissza. Ott volt Csombordi Páter is. — Na páterem, igaz, hogy atyám meghalt, de csatában, hát nem szabad siratnom, hanem lásd megkapom a/ uradalmamat, s még a néném pénzt is őriz számomra. — Na Jankó, az Isten bizonyára nem a káromkodásért engedte megőrizni a pénzedet, amire nagy szükséged van, hanem bizonyára azért, hogy annyi hitetlent küldtél a másvilágra. — Apámat is azok ölték meg. Ezután fogok még csak aprítani kőztük. S megeresztett egy olyan káromkodást, hogy Csombordi ijedten fogta be füleit. — Jaj Jankó — szólt a páter — most nem verekedel, mégis káromkodol. Meglásd nem lesz Konczháza egy napig sem a tied. melyik Balkán állam bátran elkívánhatná magának parlamenti palotául. Elmondhatom azt is, hogy sürgetésemre a közigazgatási bejárás rövid idő alatt meg fog történni s ezzel együtt a megegyezés a várossal a tervek vegleges megállapításában, bízván abban, hogy kicsinyes szempontok a varos vezető elemeit a bölcs mérséklésben korlátozni nem fogják. Igaz, hogy a költségvetésben a nyíregyházi uj állomás épület költsége — első részletében is — fölvéve nincs, de a kormány modot fog találni arra, hogy a költségvetés egyes tételei közötti átruházási joga alapján, a sürgősség szempontjának mérlegelésével az épitkesést mielőbb megkezdje. Az epület nagyarányú lesz s alkalmas arra, hogy ennek a hatalmasan fejlődő városnak ebben a tekintetben nem csak a mai, de a jövendőre való igényeit is kielégítse. Nyíregyháza város közönsége nyugodt lehet az iránt, hogy ő is, mint e vármegye szülötte s egyik képviselője és dr. Meskó László államtitkár, Nyíregyháza városának e varos érdekeit mindig szívén viselő orsz. képviselője, mint ahogy a múltban is szívünkön viseltük ennek a nagy érdeknek a megvalósúlását, a jövőben is mindent elfogunk követni, hogy e tekintetben való jogos igényeink teljes kielégítést nyerjenek. Nyugodjon meg a közvelemény abban, hogy a varakozás, bár milyen nehéz is volt az, csak előnyére vált ennek az ügynek, s hogy — igaz leven a közmondás : várt leány várat nyer — óhajtásunk rövid idő alatt tényesen megvalósul!" A dolog formája oem helyes.*) E percben olvasom a kővetkező körlevelet: „Igen tisztelt Törvényhatósági biz. tag úr ! u „A küszöbön levő fős/.olgabiroi választással kapcsolatban hozzá irott levelemre hivatkozással értesítem a következőkről: A főispán és alispán, valamint a vármegye s az érdekelt járások intéző köreinek óhajtásához képest Angyalossy helyére Kisvárdára Okolicsányi Dezső kemecsei, Kemecsére Mezőssy László mándoki főszolgabiró, ennek helyére én s a nyugdíjazandó *) E sorok mult szombaton lapzárás után küldettek be hozzánk, — s igy csak a inai lapban voltak közölhetők. Budaházy János ijedten nézett a papra. — Ne bolondozz páter, mit josolgatsz ilyen bolondokat. — Megint káromkodtál. — Mikor? — Most, most. — Nem tudom páter, nem tudom. Akkor magától jött. Erre, amarra azt a . . . Csombordi ismét befogta füleit. — Na Isten veled Jankó; de már látom, hogy nem lesz a tied Konczháza. Budaházy János megkapta lz aranyait Katalin nénjétől s vígan lovagolt, hogy átvegye Konczházát. Minden intézkedés meg volt téve. Forró augusztusi nap volt. János ur bóbiskolva ült a lovon, midőn az az Ung hidján kocogott keresztül. Szembejött vele egy hosszú jezsuita. Hosszú fekete kabátját rázta, bogy egy kis szellőt hajtson magára. A paripa már messziről nézte azt a hol vékony, hol meg túlvastag alakot. A szellő ugyanis alá-alá kapott a bő kabát alá s felfújta a ruhát. Mikor közel volt a pap ismét lengette a kabátot, a szellő alákapott s a kabát szárnya a ló felé indult. A paripának ez nem volt tréfa, s nagyot ugrott. Budaházy János uram pedig lepottyant, a hidon térve magához a bóbiskolástól, A kantárt azonban nem eresztette el. János ur körül nézett, hogy mi is volt ez ? A ló még akkor is erősen fujt a jezsuita felé. — Az argyillusát, te fekete pap, hát te vagy az oka ? Felugrott, megkapta a papot s belelökte az Ungba. Egész nagy ívben repült kezéből a vékony jezsuita.