Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-08-30 / 35. szám

35-ik szám N Y I R V I D É K 1908. augusztus 30 3 naridó tétovázást, a melylyel az állam velünk experimentál. A 4 elemi, 8 gymnásiális és 1 akadémiai összesen tehát 13 évi tanfolyam és 1 gyakorlati év elvégzése után is néha ugy bánik velünk, mint katonáéknál a manipuláns őrmesterekkel szoktak, munkakörünket is ekképen szabja meg: kézbesítés, marhalevél kezelés, adóvégrehajtás stb. A másik napon már jobban megbecsül: a közsé-i birák melle rendelt közegeknek tekint. A harmadik napon egészen megemberel: adókat vettet ki; kihágási Ítéleteket hozat, állami közokiratot fogalmaztat, községi háztartást vezettett, bünügyi vizsgálatot teljesittett velünk és elvárja azt a magasabb feladat teljesítését is, hogy sociális téren eredményeket mutassunk fel és mint veszélyes posztokra kihelyezett őrállások teljesítsük hazafias kötelességünket. — Igazán Jézus Kiisztus isteni tulajdonságaival kellene bírnunk, hogy mindezeket teljesítsük. Azután meg a mi népünk tür, de nem felejt. Aki az ő párnáját adóba egyszer el exekválta, azzal ő félvállról beszél, a pipaszár mellől csinál valamit és annyit mond neki, hogy „nyúzzó vagy." A jelenlegi kormánytól még ellenségei sem vitathatják el azt a/, érdemet, hogy minden eddigi kormánynál jobban törődik a kis emberek bajaival. Ennek kellő méltatása nem fér meg egy szerény kulturális egyesület halvány elnöki jelentésének keretében, de jól esik annyit felemlíteni, hogy hazafias kormányunkkal osztozik ezen érdemekben maga a Képviselőház többsége is. Csodálni lehet tehát, hogy ennyi jóakarat mellett az ország kisközségi lakosainak érdeke kielégítést nem nyer s amíg milliárdos budgetünk keretében a cultura és anyagi jólét sokkal magasabb fokán álló rendezett tanácsú városok, szab kir. városok és a székesfőváros ezer szálú érdeke figyelembe vétetik; Pozsony, Fiume, Zágráb városok javára külön törvényben 55 millió korona névértékű kölcsönre bélyeg és adómentesség biztosíttatik, egyetlen budapesti színház kibérlésére 3 millió folyósittatik; balatoni vasútra 14 és Va millió; állami vasúti beruházásokra 260 millió; állami vasgyárakra 29 millió; munkásházakva 12 millió; állattenyésztésre 12 millió; vízügyi beruházásokra 110 millió; birák, ügyészek, néptanítók, vasutasok, tiszti özvegyek, körorvosok, honvédek fizetésének javítására, munkásbiztositás, tengeri hajózás, iparfejlesztésre együttvéve 56 és Va millió vétetik fel a költségvetésbe, — érthető irigységgel veszszük tudomásul, hogy ezen horribilis számokkal szemben szegény kis községeink gyámolitására annyira szánandóan csekély összegek fordíttatnak, hogy ezek az állam által reájok erőszakolt teendők elvégzésére is pótadó emeléssel vagy a vezető jegyző zsebére felfogadott munkaerőket alkalmaznak s nemcsak kulturális, de még szegényügyi kiadásaikat is képtelenek teljesíteni. A pásztor, vagy egy veszett vadász által megmart sportman éles saslátással van megáldva. Vagy távolságból megkülönbözteti a hasonszőrű göröngyöt a meghúzódó nyúltól, mert azt is meglátja, hogy a göröngynek szőre nincs. A rövidlátó többnyire azért válik ezzé, mert körülményei négy fal közzé szorították és kénytelen-kelletlen kőnyvmollyá kellett válnia, utalva van tehát arra, hogy De csak nézzen, de lásson is. Persze akadnak olyanok is, a kiknek látkörük a homorú szemüvegnek használata mellett sem bővül, Tehát vannak némelyek olyanok is, a kik a rövidlátást affektalják. mert ez nezetük szerint a megfeszített szellemi foglalkozásnak bizonyítéka, pt-dig hát legtöbbször felerőszakol' testi fogyatkozás. Igen jól emlékezem arra, hogy Nagyváradon 1842-ben lettem principista. a szakadatlanul hazafias érzelművé maradt, praemontrei rendnek gimnáziumában. Principista, szekundista, grammatista. szintaktista, retor, poéta, logikus és philozofusnak volt a nyolc gimnáziális osztály abban az időben elnevezve, pedig hát ezek a nagyhangú elnevezések a néu" utolsó osztályra egyaltataban találóak nem voltak. A ven embernek joga van a régi emlékekből élősködni, összehasonlitasokat kockáztatni és az incifinciskedő legjobb akaratú, de a feltűnés viszkedés«el bőven fehuházott a tojásból ma kibujt ironcokkal szemben a saját nézetéi a legnagyobb alázatossággal elmondani Ma már eleg, ha valaki azt vallja magáról, hogy ő ujságiió, — mert a riporter címzést epen ugy restellik, mint a vigécek a magukét, a kiknek némelyikét kivételképen több helyen ki szokták tessékelni. A legtöbbje a reportereknek azt hiszi magáról, hogy nélküle a világ felfordulna. Többször voltam congressusokon, a hol potya bankettekkel igyekeztek a rendezők az igaz magyar vendégszeretetet feltüntetni a minket kiröhögő idegenek, vagy külföldiek előtt. Ilyen helyre utcagyerekeket nem bocsátanak; de tapasztaltam azt, hogy élemedett komoly emberek el lettek az u. n. buffetlől könyökölve, a kik a tolakodásnak nyomása alatt mosolyogva vonultak háttérbe, naert ha csekely szerénységre figyelmeztetnék őket, a közvéleménynek megsemmisítő itelő széke elé dobnák a merénylőket. Dí hát tulajdonkép'-n en nem az újságíró vagy kereskedő vigécekről akartam beszelni, hanem a Concar pápaszemről, a mit a rövid látók használnak, de a kik többnyire mélyebben látnak mint a messze látók, vagy jobban mondva nézők, bámulok. Két ember ritkán van egy nézeten; de akár tetszik valakinek, akár nem, még is csak azt 1< het mondani, hogy a gimnáziumi oktatás, nevelés eredményesebb volt hatvan és egynehány ev előtt mint ma. A mai gimnáziumi tanrend hátrányos, siralmas. Ellopja az időt az ifjúságtól, amelynek erőt kellene gyűjteni arra, hogy ne a hivatalok után rohanjon, hanem a rendkívül sok ábrázatú reális természettudomány oriasi parlagon lu-verő mezőikőn szerezz n magának érvenyesüle.t. Az a jogi pálya, amelyre legtöbben tolulnak, olyan, hogy egy szállodai portási állásra már jotjvégzett egyének is pályáznak. Sok orvost ösm^rek olyant, a ki mikor a kutyabőrt zsebre vá^ta, tudott annyit, mint egyik-másik egyetemi tanár; de nem nyillott neki alkalom arra, hogy tehetsegét érvényesíthesse. E/.ek nem züllöttek ei, de a körülmények szorították őket háttérbe. Konkáv, tehát rövidlátónak való szemüveggel kezdettem, tehát ezzel folytassuk. A hét első gimnaziáiis osztályt Nagyváradon, Budapesten, Pozsonyban és Kassán vegeztem, az az hogy nem is végeztem, mert a német nyelvből tertiát kaptam, a magyar nyelvből pedig semmit. A minek a története kővetkező. A hetedik gimnáziális osztályt 1850. évben Kassán jártam, a praemontreiek iskolájában, abban az oskolában, amely rend hazafias érzületben egyenrangú volt a benediktinusokkal és a piaristákkal. Nam a német nyelvet, de a német suprematiát akkor is ugy utáltuk, mint ma is kellene. A praemontreiek épen ugy nem vették be begyükbe a bachkorszaki német kulturát, mint ez ma sem fér lelkületűnkhez. Minden tantárgyat praemont rendűek tanítottak. A német nyelvet egy Schmeltz nevü emb' r, aki Mózes vallásunak született, amely vallásnak Jézusunk volt a reformátora. Az eperjesi líceumba óhajtván német tanárrá bejutni, luteranussá vetkezett. Miért, miért nem, onnan kitették a szűrét. Ekkor római katholikussá vedlett, hogy a kassai gimnáziumba bejuthasson. Természetes dolog, hogy ilyen dupla renegátnak csak olyan tekintélye lehetett, mint a Kristóffy fajzatnak. Mi történhetett tehát más, mint az, hogy ne.n túlságosan rokonszenveztünk vele. Száztizén voltunk annak az epületnek egyik gerendás szobájában, a hetedik osztályba beheringezve, amely most kaszárnyáva avanzsirozott, mert hát nem az érzés, de a Manlicher adja a tekintélyt, már t. i. addig, mig a solferinói és königrác/.i csorbát nem tetőzik. Abban az időben kurucabb kölyök lehettem, mint a milyennek ma is narudtam. Meg kellett tehát ticiJni a germanizátort. Ez pedig ugy tőrtént, hogy Schmeltz parókát hordott, mert a moly az utolsó hajszálát is lerágta. Az iskolai sors upy hozta magával, hogy sokan lévén, nem fértünk el a katédrával szemben, hanem a katédra mellett is volt jobbról balról egy-egy pad a fal mellett, amely kissé hátrább állolt a katedránál. Az én ülőhelyem a katedra közvetlen kőzeleben volt. Mit volt mit tennem, mint azt, hjgy a felső padozatnak egyik gerendajába b ;vert szeget meggörbítve, egy cérnának egyik végére egy régi puska golyóbis mellé egy halász horgot kötöttem, csakhogy az a gazság is megtörtént, hogy a cérnának másik vége a kezemtien volt. Schmeltz ur roppant tekintélyt affecktált, és ha bejött a terembe, hirtelen maga ala rántotta a széket. Mint a féle sunyi kölyök, húzgáltam a cérnát, amelynek a másik végén a halászhorog voit. Addig-addig rángattam a cérnát, mig eltaláltam, hogy miként lehet lerántani horoggal a parókát. Fényesen sikerült. Dühbe borult, de a tekintély megszűnt. Duzzogva ült helyére, mert Gálos nevü kollegánk „Hora regia* kiáltással visszaterelte katedrájára. A magyar nyelvnek tanára egy Tarnóczky nevü tót ember volt. önként értetődik, hogy Schmelcztől tertiát kaptam, bár a hazafias érzelmű praemontreiek látszólagosan szigorú vizsgálatot rendeztek és tudakozták, hogy ki volt az a gazember, a ki Schmelczet csúffá tette. Azt is megtették, hogy a sekundásokat prímával kecsegtették, ha megmondják, ki volt a tánc ingerlő. Áruló nem akadt. Akkor Szidor volt az igazgató, Soltész és Hollóssy a legtekintélyesebb tanarok. A legeslegszigorubb vizsgálat után megmondottak suttyomban azt, hogy „Jól tetted fiam", maradj ilyennek. Csakhogy a csapónak vége is volt, mert olyan hencegő voltam, hogy a civil Tarnovszky tanárnak a vizsga alkalmával tett kérdésére azt mondottam, hogy miután az ős apám ős apjának, annak a dédapjának meg az ükapjának minden ize magyar volt, a tekintetes ur pedig ma is tót, én a Tekintetes ur előtt magyar nyelvből vizsgát nem teszek. A Gotterhaltéért akkor is ugy rajongottam mint ma és ahogy reménylem, minden ivadékom rajongani fog. Emek az lett a vége, hogy olyan bizonyítványt kaptam, amelynek alapján a nyolcadik osztályba sehol felvehető nem lettem volna. Apám akkor Bécsben udvari tanácsos volt mint a legfőbb és semmitőszék magyar osztályának egyik birája. Simor Jánossal, a későbbi esztergomi prímással, apám jó baráti viszonyban állott, aki akkor osztálytanácsos volt a kultuszminisztériumban. Miután pedig a minisztérium ugy a múltban, valamint a jelenben, valószínűleg a jövőben is omnipotens, be lettem sikkasztva a bécsi „Schotten* benediktinusok gimnáziumának nyolcadik osztályába. Akkor még egy kukkot sem tudtam németül, de miután restellettem azt, hogy apám eddig szerzett érdemeiért félévre Szibériába, azaz hogy az inas szobába számkivetett, hozzám egy szót sem szólott, komisz mundurban járatott, neki gyürkőztem és az első félévben nem érzületben, de nyelvben olyan németté váltam, hogy azon esetben, ha Lueger, akit német helyesírás szerint, de handabandái miatt is Lügernek kell nevezni, keblére ölelt volna.