Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1908-06-21 / 25. szám

2 25-ik szám. N Y I R V I D É K 1908. junius 21. Csevegés muzeumunk érdekében is. A félévi alispáni jelentésnek saroglyájában ott az kucorog muzeumunknak gyarapodasa is; de bizony utóbbi jelentésekben olyan törpe volt, hogy ahoz kepest Turcsányi András nyiregyházi törpe rikkancs druszám is óriásnak mondható. Emiatt annyira elbúsultam magamat, hogy akasztássat akartam végemet vetni. De legjobb akaratom mellett sem tehetem, mert ezen mesterségben magamnak gyakorlatom nincsen, de meg pénzem sem, hogy Bali Mihályt illendően honorálhaltam volna; de meg ő is kissé már kijött a gyakorl

a'

b 'potyára épen ugy nem űzi művészetét, mint azt elődje Kozarek sem tette ezt. Eg hóhért ösmertem csak, a ki ezt talan szívességből Is megtette volna. Ez ,Kerbalta" volt a nagyváradi hóhér, a kit működni nem láttam ugyan, de hírből jól ösmertem, mert fiatal koromban Varadon az volt a legnagyobb káromkodás, hogy „Kerbalta legyen a papod." Elmondom első és utolsó találkozásomat vele. A hatvanas években egyszer Váradon kóborogtam óriási hőségben. Ilyenkor még Bismark sem vetette meg a sört, A talán még télen sem. Nem kell tehát agyonkővezni, ha én is betértem a Rimanóczyeféle sörcsarnokba torkomat meglocsolni. A szomszédos törzsasztalnál vagy nyolc darab uri kinézésű ember szopogatta az árpalét, de valamennyi olyan borostyánkő csibukot is szopogatott, a melyek szaláminak is beillettek volna. Egyszer csak az egyik legkisebb termetű, Napoleon szakállú es bajuszu elegáns kinézésű ember, nem tréfából, hanem komolyan csaknem sirva következőleg panaszkodott. „Sok évekig szolgáltam az államot. Tizenkét embert akasztottam fel. Hivatalos hatalmammal soha vissza nem éltem, mert csak azokat akasztottam tel, a kiket az igazságszolgáltatás kezeimre bizott. Nagy hálátlanság, hogy nyugdijat nem kapok." Ez az úri ember talán szívességből is felakasztott volna, de méiy sajnálatomra a k érlelhetetlen kaszás őtet is már régen leterítette. De most már nem bánom, n?ert különben nem gyönyörködhetném legújabb szerzeményeinkben ; a nagyszerű Krisztuselőtti évezredből származó petneházai Sipos Emil és Papp József-féle vasleletben; a demecseri Elek László-fele és négy remek lándzsából áiló Bálint János ref. lelkész ur által ajándékozott geszterédi bronz leletben; az Elek László állal ajándékozott XVI ik századbeli lemezes fejű vasbuzogányban, de különösen azon gazdag ajándékban, melylyel id. Liptay Ede nagyfa'ui tudós földbirtokos ur gyarapította tegnapelőtt muzeumunkat. Az ajándékozott tárgyak Nagy falu határából gyűltek. Legnagyobbrészt a Kistelek dűlőben levő őstelepről, a mely a Tiszához közel a Nagymarotva mellett emelkedett ki és a mely helyre egymásfelé bronzkori, La Téne iori, népvándorlás és honfoglaláskori népek telepedtek. Az ajándékozott tárgyaknak felsorolásával nem untatom a „Nyírvidék olvasóit, ásítsanak tőle az Archeológiai Értesítőnek régész olvasói. A k' pedig érdeklődik, megtekintheti azt muzeumunkban akkor, a mikor gondosk dva lesz arról, hogy meghatározott napokon és időb n bakter gubbasszon, nehogy pajkos elemek kárt tehessenek. Én ni m csak örömmel, de bármikor hálára kötelezetten mutatom be gyűjteményünket a mi ősmultunk szürke nnpon láttam meg őt, az akadémia egyik termében, ahol egy élénk és szenvedélyes szónok igyekezett a közönséggel elhitetni állelkeseüését; ő igy szólt hozzám: „Milyen nevetséges mindez . . — „Rettenetesen . . vá'aszoltam én. Felém fordult elégedetten, amiatt hogy találkozott egy épp oly száraz lénnyel, mint amilyen ő volt. Nem irunk egymásnak, mert nem hiszünk a szerelmi levelekben. Soha nem adotl egy fürtőt hajából, egy gyűrűt, virágot, vagy bánuinő ajándékot ; felvilágosított, hogy mindezek mitsem érnek és rendesen a limlomok közé, a konyhába kerülnek. Ha azt mondtam, hogy szeretem, hitetlenül mosolygott és igy szólt: „Ne igyekezzél erről engem meggyőzni, úgysem hiszem el." — Ha esküdni akaitam arra, hogy menynyire imádom, nev. int kezdett és rendesen hozzátette : „Ne esküdjél, m rt mit s- m tudsz . . . hátha nem szeretsz . . Soha el nem sápadt, soha el nem vörösödött, nem igyek. zett felkeresni, nem ült oldalomhoz, i.e.i. totta meg a kezemet, nem nyújtotta a karját: egyetlen megnyilatkozása a mosolya volt; hideg és nyugodt mosoly. Soha nem adta jelét valamely lelkesedesnek : semmi nem indította meg lelkét, semmitől nem melegedett fel. Nem érlelt művészethez, nem értett politikához, nem értett tudományhoz, nem értett az istenhez; nyugodt és hideg lerombolója volt mindazon dolgoknak, amelyekben mások hittek; igazi apostola a skepticizmusnak. Mily fényesen bizonyilja a dolgok valótanságát a természet hazugságát, az erény hazugságát a szenvedely hazugságát E.ős, szép, hatalmas; szürke macskaszemeiben lelkének ércessége tükröződik. Olyanok azok, mmt az acél . . . Amióta szeretem, egész ^ft^Z™**- ^ndolkozom, Lit pillanataiban űt : tDe hát miért is szerelsz? • • • /avarba jón es akadozva válaszol: „Ki tudja? • • Mit sem tudunk ide lenn a löldö

n . . . N

J

e

m ?r

m •„;,; u s csendese

n gondolkozva maradunk egymás melleit, kiszáradt lelkünk végtelen pelte kétségei közeÚjból csend támad. Egyikük sem zavarta meg A <orrö és barna éjszakában elhangzott szerelmüknek a volt'mindegyiknéf

mÖkne

k' am0l

>' °'

y r

a»

yon különböz

ő hárman! "

gyanazt a férfiu

t szerették mind a iránt érdeklődő és a művelt osztályhoz tartozó bárkinek, de gyenge látóképességemmel ragadós kezekre ügyelni képtelen vagyok. A Liptay E le-féle gyűjtemény, az 1877-ben Budapesten tartott régészeti kiállitás alkalmával méltó feltűnést keltett. Azóta elajándékozás miatt kissé megapadt ugyan, de azért még is sok okmányt szolgáltat Nyírünk őskulturájának némi megvilágítására. Az ajándékozásnak históriáját a jövő számban mondom el. Nyíregyháza, 1908. junius 17-én. Ur. Jósa András Milyen eljárás fonomimikai ol Sőt kifunomimikáról. követendő, hogy a Ivasás tanításnál a/, olvasás az írással párhuzamban haladjon? Irta és felolvasta a Szaboiösvármegyei tanító-egyesület nyiregyházi járáskórének 1908. junius 9-eii tartott ülésén Bercsényi Pál nyiregyházi tanitó. Mintha most is hallanam volt jó öreg tanárom szavait, melyek szerint már-már ott vagyunk, hogy a gép fog mindent elvégezni. A gép szánt, vet, arat. A gép állítja elő szerszámainkat, eszközeinket. A gép készíti ruházatunkat. A gép reprodukálja gondolatainkat érzéseinket, az a sajtó, ez a gramofon és lársai. már a tollat is kiveszi a kezünkből, mert hisz már találták az Írógépet is. — Hátha kitalálnak egy olyan gépet is, amely rögtönözve bármiről valóságos szabad előadást tud majd tartani, akkor kérem mehetünk mindnyájan nyugalomba, mint a hajdani megboldogult delizsánc, amelyet kiszorított a vonat, a villamos és a többi mindenféle közlekedési eszköz. Miért is ne? Hiszen csak sokkal kényi lmesebb lesz otthon megtanulni mindent, már csak azért is, hogy nem kell iskolába mennünk, meg aztán a gép nem fog büntetni, ha nem tudjuk a leckét. No de csak nagy fantaszta lehet az a bizou/os öreg tanár, gor.dolják m. t. hölg)eim és uraim, de hát kérem ez csak vonatkozás volt korunk szédületes haladására és jellemezte egyszersmind azt a tanítót is, aki, mint a gép, úgy dolgozik az iskolájában. Hogy mennyire igazat jósolt a mi öreg tanárunk már vagy öt hat évvel ezelőtt, az kitűnik a napilapok apró hirdetéseinek rovataiból, ugyanis — majdnem minden nagyobb újságban olvasni lehet a következőkei: Bámulatos eredmény. G0 perc alatt megtanul írni-olvasni. Hisz' ez akkor valóságos géptanitó lehet, vagy még annál is nagyobb szörnyűség. Végül pedig kitűnik, hogy semmi egyéb, mint — humbug. Sem géptanitó nem lesz soha, sem G0 perc alalt nem tanul meg senki ez alatt az égbolt alatt irni és olvasni, hanem hogy haladás van a tanitás terén is, az kétségtelen. Bizonyítja pedig ezt a fonomimika. Ügy gondolom, hogy különösen az ifjabb tanítói nemzedék már majdnem egytől-egyig híve a fonomimikai olvasás tanításnak, bár az öregek közül is sokakat meghódított ez az uj módszer. Hanem sokan vannak, kik részint elvből, részint más okokból az irást különválasztják az olvasástól. y Hogy melyik a helyesebb mód: az olvasást és irást egyült tanítani-e? vagy pedig külön külön? e fölött már sokat vitatkoztak a különféle tanilói testületekben és gyűléseken. Az én szerény véleményem azokéhoz csatlakozik, akik az irás és olvasás együttes tanítását hangoztatják, már csupán azon egyszerű oknál fogva is, hogy a gyermek mindannyiszor, ahányszor csak leirja, mindig mondogatja magában azt a bizonyos belül, amelyik a nagy táblára van leirva. Ezen ismétel gelés'k által ugyanazt éijük el, mintha csak tisztán olvastatnánk vele. Már pedig különösen osztatlan iskolában nagy szükségünk van az időnkre és az irást elvégezhetik a gyermekek a csendes foglalkozások alkalmával is. Hogy miképen történjék a fonomimikai olvasás tanításnak az Írással való egybekapcsolása, épen arról van hiva'va szólani ezen felolvasás, illetve vitalétei. Iiat kérem szépen számtalan út vezet Rómába, vagy mondjuk másként: Ahány ház, annyi szokás; ahány tanitó, annyi módszer. Mindenek előtt megjegyzem, hogy az olvasást fonomimikával tanítom, azonnal egybekapcsolom a már megtanult betű íratásával. Eljárásom a következő : Kedves gyermekeim ! Ide figyeljetek ! Mondok egy kis mesét. Majd meglátjátok, hogy milyen mulatságos lesz. S aztán meg tanulni is fogtok belőle : Hát a Jancsi meg a Pista épen olyan iskolások voltak, mint ti. Egyszer, ainint az iskolába mentek, egy kapu alatt megláttak egy kis kutyát. Azt mondja erre a Jancsi a Pistának, tudod mit Pisla? játszunk ezzel a kis kutyával egy kicsit. Ugy is volt. Elkezdték hát mérgesíteni, még pedig így ni! (Megfogom a kabát m és rázom, aközben pedig hangoztatom az „r"-et.) Hogyan is boszantotta Jancsi meg a Pista a kutyát? (A gyerm kek mutatják és csak úgy ropogtatják az „r"-et.) Helyes! Hanem most figyeljetek tovább. A kis kutya megharagudott és megharapta a Jancsi kezét és Pistának a lábát. No most, ha Jancsi meg Pista nem boszantotlák volna a kis kutyát, az vájjon bántotta volna-e őket? (Gy. Nem.) No látjátok! ebből az a tanulság, hogy az állatot nem szabad kínozni Engedjenek meg ezért a kis kitérésért, mert ez is fontos különösen a nevelésnél, ha ilyen kis erkölcsi tanulságol vonatunk le közbe-közbe; hanem rao.t folytatom tovább. Mondjátok csak k gy. még egyszer, hogyan is boszantotta Jancsi meg Pista a kis kutyát? Gy.: „r\ Mond magad A, B, C . . . stb. Amikor már a betű hangjával ilyenformán liszlávannak, akkor egyszerűen leírom a nagy táblára. Hanem most kérdezek én valamit? Ki tudná elolvasni azt, ami a táblán van ? ban Persze, hogy általános a bámulás, mert nem tudja egy s in- Azonban a segítségükre sietek és mondom: Eh d' hogy nem ludjátok!? No hát hogy dühősitette Pisla meg Jancsi a kutyát? s itt rázom én is a kabátomat, a^másik kezemmel pedig mutatom a felírt ,r

a-et, mire mindnyájan mondják az „r"-et. No látjátok, hogy eltudjátok olvasni, olvassátok még egyszer, no még egyszer, jól van! Lám lám, ti már olvasni is tudtok, hanem most vegyétek elő a táblátokat l Amennyiben már egy héttel azelőtt megkezdték a kézügyesitő rajzolási gyakorlatokat, semmi nagyobb nehézséget sem fog okozni az „r" betű leirása, mert hogy könnyebb legyen, hát egy akkorra „r*-et irok a nagy táblára, amilyen csak ráfér. Ezt pedig azért teszem, hogy a gyermek először jobban látja, hogyan csinálom én. Azután a nagyobb arányú vonalakat is könnyebben táblájára veti, mint a finom apró vonalakat. Most megkérdem, mi is van a táblán? Azután csak annyit mondok, Írjátok le! Leírják. Természetes, hogy az egyik szebben, a másik gyengébben. Ézt ilyen módon gyakoroltatom, mig csak nem irják eléggé ügvesen. Most, hogy a vonalközben is megtanuljanak irni, felrajzolok a táblára két párhuzamos vonalat, de még mindig jó széles közt hagyok meg és abba irom a betanított betűt. S figyelmeztetem a gyermekeket, hogy ők is csináljanak ilyen kis utacskát, s irják bele az „r"-et. Végül pedig megmondom nekik: Nézzétek csak! A ti táblátokon is van ilyen kis utacska, csakhogy az pirosra van rajzolva, nem fehérre. Hát látjátok, Írjátok csak abba a keskenyebbik utacskába azt a betűt. Hanem közbe-közbe mindig megkérdem, mit is irtatok, olvassátok el, s akik csinosabban írnak, azokat ineg-megdicsérem, hogy a többiek is jobban igyekezzenek, mert azt mondanom sem kell, hogy a gyermek a dicséretet nagyon szereti. Ilyenformán négy-öt betút betanítva, hogy ne váljék sablonossá, az eddigi eljárást abba hagyom, s csak egyszerűen a kis vonalba iratok, hanem most már ügyelek a vékony, vastag, gömbölyű vonalakra és a vonaltól vonalig való irásra. Mélyen t. hallgatóim! Ez bizony nem uj dolog, amit itt előadtam. Irva-olvasás ez, amit talán mindannyian csinálunk, ha csak az eljárásban nem különbözik valamicskét az önök módszerétől. Az egész annyiból áll, hogy előbb fonomimikával betanítom a betű olvasását, azután előveszem a régi irva-olvasásí módszert. Hiszen ez kettős munka, vélik talán egyesek ? Hanem azok, kérem, ne feledjék azt, ha a betű valamely jelhez van kötve, sokkal hamarább eszébe juttathatjuk a gyermeknek, ha elfelejti, mint azáltal, ha igy nógatjuk őt: „No, hát már elfelejtetted", .Ejnye no, hogy is van csak", „Hát bizony kis öcsém nagy szamár vagy" és a többi ilyesfélék. — Nem is lesz az kettős munka, mert hiszen azt az időt, amit amott a hangoztatásra elpazarolunk, emitt a fonomimikára fordíthatjuk. És ha szabad csekély őt évi gyakorlatommal dicsekednem, ezen eljárással a tanév végé'g elég jó eredményt értem el. Hát kérem szépen az eddig elhangzottakból és máskülönben a vitát is bevezetve, javaslatom a következőt : ' Mindaddig az ideig, amig egy betűnek nem csak a fonomimikával való olvasását, hanem a jegyének is a leírását be nem taniiotluk, ne menjünk át egy másik betű olvastatására; vagyis az olvasás és irás között tartsuk meg a párhuzamot. Ugyanezen eljárást kövessük az egy, két, három, négy s több lagu szavak olvastatásánál és Íratásánál. Mert szép-szép elismerem, ha valaki rövid idő alatt az olvasásból hatalmas eredményt mutat föl — csak úgy ne járjon azután, mint az a mesebeli őz, amelyik megmosolyogta a teknősbéka lassúságát. Épen ezért tartsuk be ezt a jó magyar közmondást, mely a pedagógiának is egyik sarkalatos elve: „Lassan járj, tovább érsz." 1 gy hiszem, hogy nem csak osztott iskolákban, hinem különösen a négy, öt, hat osztályú iskolákban az olvasás és irás pgyüttes tanítása óriási időmegtakarítással jár, mert, amint már emiitettem is, az első osztály kellő magyarázat után az irást a csendes foglalkozások alkalmával is elvégezheti. Most pedig, amidőn értekezésemnek végére jutottam, kérem szives hozzászólásukat. Vagy pedig, ha valaki jobbat tud, méltóztassék azt előadni, hogy győzőn a jobb, még pedig az a jobb, amelyik a pedagógiának s ez állal a közügynek hasznára válik. - • - • Nyári gyermekmenedékházak. A gyermekmenedékház célja: a gyermek ápolása, rendre, tisztaságra, illedelmes magaviseletre való szoktatás és játékkal való foglalkoztatás. A cél nemessége a legjöbb ajánlat a létesítésére, ha a tőrvény ezt nem is követelné Az 1891. évi XV. törvénycikk 15-21. szakaszai kövelelik a menedékházik létesitéset mindenütt, még a 1 gkisebb községben is, hol ovodák nincsenek. Mindannak dacára, hogy fenn'artása, igazgatásának költségeit a legszegényebb község is megterheltetés nélkül elbírná: mégis vajmi kevés helyen létesült; legalább ezt mutatja a statisztika. A fenn az ernyő, nincsen kas mondás, ha valamire, ugy tanügyünkre igen ráillik. Mig a főváros minden zege-zuga meg van rakva kultúrintézményekkel s ezek pedig a modern követelményekkel, nehogy a külföldi látogató valahogy meghurcolja a magyar kultu* ráf s a kullura vezérét, addig a falusi és tanyai gyermek önmagára hagyatva a legszükségesebb kultúrintézmények egyike nélkül, mint a cigánygyermek nő fel a tanköteles korig, játszva akaszlosdit, disznóölősdit, egymást köti, pörköli, mint ezt a simapusztai (Hosszúhát) közel múlt szomorú eset a legfrappansabban bizonyilja. Nagy megrázkódtatások kellenek előbb, hogy a figyelmet felhívják a mulasztások pótlására. A cigánykérdés felszínre vetéséhez és megoldásához szükséges volt előbb a dánosi eset. A gyermek tűzijátéösszes téli ruha-neműit szőrme áruit mnlykár elleni megőrzés végett Simkovics Lajos szűcshöz adni. Iskola utcza 5. 326-12-5