Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1908-05-10 / 19. szám

4 16-ik szám. N Y I R V I D É K 1908. május 10. Giardinettó. Évekkel ezelőtt egy soproni gimnázista állított be a pázuiándi (Győrmegye) postahivatalba, hogy leveleit átvegye. Az egyikre rögtön felelni akart s levelezőlapot kért a savanyuképü postáskisasszonytól s iráslioz fogott, szaporán vetvén a Gabelsberger-féle sebesírás jegyeit a nyilt levelezőlapra. A falu sánta levélhordója bámulva nézte a furcsa ákombákomot s végre igy szólt: „Ha meg nem sértem a tekintetes ifjú urat, miféle irás az, kérem alázattal?" — .Gyorsírás," felelt kurtán a diák. .Értem már, dörmögte a levélhordó, sürgönyözni tetszik." Egy másik pázmándi paraszt azt kérdezte a sop­roni diáktól, hogy ha már annyi könyvet olvasott s oly sok tudományt kell bevennie, mondja meg már, meddig tart még az a különös állapot, hogy Krisztus urunkat minden nagypénteken keresztre feszitik s húsvétra min­dig feltámad. A bölcs levélhordó, ki tanúja volt a kér­désnek, igy felelt a diák helyett: „Hogyan kérdezhet kend ilyen ostobaságot, csak tudhatja, hogy igy lesz mindaddig, mig valami uj leform nem gyün!" A dánosi ügy tárgyalásán mondta egy cigány, hogy neki nem is volt apja. (Nagy derültség.) Pedig hát furcsa az. Az ismeretlen, vagy ismeretlenek, annyi mint a — semmi. Annak az illetőnek nem volt, és nincs. Baj ez is, de kisebb volna a baj, ha csak a vándor, még le nem köthető, még elvadult cigányok mondhat­nának csak ilyet! ÚJDONSÁGOK. Telefon szám 139. Virághullás. A nyíregyházi szanatórium-estére írta Vietórlaz József. Tisztelt közönség ! Úgy-e jó nekünk. Hogy itt kedvünkre összegyűlhetünk ! A jótékonyság tetszetős keret, S mulatni ma vájjon ki nem szeret? De míg mosolyra nyílik ajkatok, Mind arra készen, hogy vigadjatok: Sóhajtva néz ránk százezer beteg . . . Hadd mondjak el egy bűs történetet. Tizenhat évvel, élte hajnalán Boldog menyasszony lett egy szép leány ; Derült világa volt a tiszta hit, Édes reménnyel szőtte álmait. Ábrándjainak bűvös fátyolát Gyöngéd kezek hű gonddal ápolák, S testvérei, a tündérszellemek Sápadt arcára rózsát hintenek. Ó az a rózsa! Úgy elnéztem én Virágfakasztó május reggelén S balsejtelemmel, búsan gondolám Nem jött-e későn, vagy nagyon korán ?! Szegény leány ! A biztos sorvadás Úgy ült szemén, mint egy izzó parázs : Felgyúlt, kihamvadt s ő pihenni tért . . . S előmbe állt a rettentő miért ? Mily átok súlya fekszik úgy miránk, llogy bimbójában hervad a virág? Oly sok a bűn, s a bűnös oly kevés, Hogy ártatlanra sújt a büntetés ?! Vagy tán jutalmul adja végzetünk, Hogy elszólítván, nem szenvedhetünk ? S legboldogabbnak az nevezhető, Kit legkorábban hív a temető ?! Mint a tavasz, a díszbe öltözött, Úgy tűnt nekem föl a rózsák között; Ujján a gyűrű, mirtus a haján — Tán szólna is, ha megszólítanám ; S mint aki értünk áldást esd alá, Két kis kezét imára kulcsolá : Az angyalok közt nem lehetne szebb . . . Szívszaggató, gyötrő emlékezet! Nem, nem ! Ne mondja nékem senkisem, Hogy szép a halál — én mégsem hiszem ; Hisz bár reményünk száz virága hull, Csak élni vágyunk olthatatlanul! Ember! Ha szenvedőnek sóhaját Hallván, szíved irgalom járja át: Önmagadért is mentsd, amíg lehet, Az egyetlen szép, drága életet! — Képviseleti közgyűlés. Nyíregyháza város képviselőtestülete e hó 8-án, pénteken délután képvi­seleti közgyűlést tartott a városháza dísztermében. — Bessenyei-Kör. A Bessenyei-Kör folyó hó 20-án tartja meg ezen évadban utolsó estéjét, amelyen egyszersmind ünnepet is ül, amennyiben a magyar fil­harmonikusok Kerner Istvánnak, hazánk első karnagyá­nak, vezetése alatt már harmadszor szerencséltetik egyedül a mi városunkat. A művészeknek, akiknek az áldozatra kész lelkesedése teszi számunkra lehetővé ezt a nagy zenei élvezetet, jól esik, ha városunk közönsége szívesen látja őket éjjeli szállásra, aki teheti, szívesked­jék adni és erről a kör főtitkárát, dr. Popini Albertet, (Debreceni-u. 3.) értesíteni. Az estén még közreműköd­nek: Takáts Mihály, a m. kir. Opera művésze, közön­ségünk régi kedveltje, és dr. Vietórisz József, aki pálya­nyertes elégiáját adja elő. Részletes műsort és egyéb tájékoztatót lapunk legközelebbi száma hoz. — A városi tisztviselők kongresszusa. A vá­rosi tisztviselők fizetésének rendezése tárgyában e hó 10-án, ma Budapesten országos kongresszust tartanak. A kongresszusra az összes törvényhatósági és rendezett tanácsú városok tisztviselőit meghívták. Nyíregyháza vá­rost Májerszky Béla polgármester, Balla Jenő tanácsos és Géczy Géza árvaszéki ülnök fogja képviselni. A vá­ros tisztviselői kara megbízásából Géczy Géza egy ön­álló memorandumot készített, melyet a kongresszuson be fognak nyújtani. — kz 1908. sorozás eredménye. Nyíregyházán Az állítási lajstromokban felvett állitáskőtelesek száma: GG3. Az ujoncjutalékra besoroztatott: 45. A póttarta­lékba besoroztatott: 8. A fősorozástól távolmaradt: 8G. A kisvárdai járásban : Az állítási lajstromokba fel­vett állitáskőtelesek száma : 882. Az ujoncjutal^kba beso­roztatott: 61. A póttartalékba besoroztatott: 3. A főso­rozástól távolmaradt 206. A bogdányi járásban : Az állítási lajstromokban felvett ál'itáskötelesek száma: 779. Az ujonczjutalékra besoroztatott: 157. A pottartalékba besoroztatott: 17. A fősorozástól távolmaradt : 190. A dadai felső járásban: Az állítási lajstromokba felvett állitáskőtelesek száma: 761 Az ujonczjutalékra besoroztatott: 138. A póttartalékba besoroztatott: 17. A fősorozástól távolmaradt: '200. A dadai alsó járásban: Az állítási lajstromokba felvett állitáskőtelesek száma: 1081. Az ujonczjutalékra besoroztatott: 1G4. A póttartalékba besoroztatott: 28. A fősorozástól távolmaradt: 276. A ligetaljai járásban: Az állítási lajstromokba fel­vett állitáskőtelesek száma: 483. Az ujoncjutalékra be­soroztatott: 69. A póttartalékba besoroztatott: 18. A fősorozástól távolmaradt: 118. A nagykállói járásban: Az állítási lajstromokba felvett állitáskőtelesek száma: 889. Az ujoncjutalékra besoroztatott: 199. A póltartalékba besoroztatott 39. A fősorozástól távolmaradt: 183. A nyírbátori járásban: Az állítási 1 íjstomokba fel­vett állitáskőtelesek száma: 7ó0. Az ujoncjutalékra be­soroztad: 115. A póttartalékba besoroztatott: 23. A fősorozástól távolmaradt: 222 A tiszai járásban: Az állítási lajstromokba felvett állitáskőtelesek száma: G96. Az ujoncjutalékra besoroz­tatott; 86. A póttartalékaa besoroztalott: 17. A fősoro­zástól távolmaradt: 23 2. Összesen tehát a vármegye területén az állítási lajstromba felvett állitáskőtelesek száma 6992 volt. Az ujoncju'alékra besoroztatott: 1031. A píttarlalékba be­soroztalott: 170. A fősorozástól távolmaradt: 1704. — A mátészalka szatmári li. é. vasút a szatmárnémeti államvasuti állomástól fog kiindulni, s csak a Gőzfűrésznél tér el. Az eng délyes állal kiépí­tendő vaspályán a következő állomások, illetőleg kitérők és megálóhelyek lesznek : 1. Vetés, rakodó megállóhely. 2. Óvári, állomás. 3. Csenger, rakodó állomás. 4. Tor csalnia-Tyúkod, vizállomás. 5. Ököritó, rakodó és megállóhely. G. Győrtélek, állomás. 7. Kocsord, rakodó állomás. A m. kir. államvasutak Szatmár-Németi és Szatmárgőzfürész állomásai valamint a szabolcsmegyei h. é. vasulak Mátészalka állomása, az uj vasút csatla­kozása folytán megfelelően átalakitandók és kibővitendők lesznek. — Dalestély. A „Nyíregyházi Dalegylet -nájus hó 16-án, azaz szombat este 8 órakor a Korona nagy­termében a dalegyleti pirtolótagok közkívánatára tavaszi dalestélyt rendez, melyre a dal és zenekedvelő pártoló­tagjainkat és a dalegyleten kívül eső érdeklődő közön­ségünket ezennel meghívjuk. A műsor külön meghívókon lesz közölve. A rendezőség. — A szabolcsvármegyei gazdasási egyesület legközelebbi szőlészeti szakelőadást f. hó 10-én "(Vasár­nap) délelőtt fogja megtartatni Tiszalökön. Előadó : Má­csánszky Lajos. — Katonai előléptetések. A májusi katonai elő­léptetések alkalmából a cs. és kir. 14. huszár ezrednél Ostermuth József alezredes — ezredesé, Nagy Ákos kapitányt — őrmgygyá, Struncz Jenő és Éakovszky István másodosztályú kapitányok — elsőosztályu kapi­tányokká léplek elő. A csendőrség kebelében : Krics­falussy Ferenc másodosztályú százados elsőosztályu századossá és Stockinger János hadnagy főhadnagygyá neveztetett ki. — A fák és madarak napja. Május 5-én d. u. 2 órakor az ág. h. evang. és a református elemi iskola növendékei kivonúitak az „Erzsébet" ligetbe, ahol szá­mos szülő és tanügy barát jelenlétében megtartották a fák és madarak napját. Mindkét iskola növendékei alkalmi verseket, leírásokat mondtak el az állatok, madarak, fák világából, közbe — közbe alkalmi és hazafias dalokkal fűszerezték az előadásokat. Maj.l táncra perdült a gyermek sereg egy része és vigan folyt a tánc. Más helyütt labdázás és más játék folyt. A gyer­mekek örömmel látták, hogy a tavaly elültetett eperfák szépen hajtanak. — Este 6 órakor — víg dalolás mellett vonult haza a gyermeksereg. A város képviseltében jelen voltak: Balla Jenő és Oltványi Ödön tanácsosok, az ág. ev. egyház képviseletében : Dr. Prok Gyula iskolaszéki elnök, a református egyház képviseletében : Dr. Bartók Jenő lelkész. Lapunk tere nem engedi, hogy a nagy számban megjelent tanügybarátok és szülők nevét mind kiírjuk. — Ily iskolai ünnepély rendezése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek az állatok, madarak és fákat megtanulja becsülni, kímélni. A jelen voltak a legnagyobb elismeréssel aűóztak a tanítói karnak. — Esküvők. Táby Andor főgimnáziumi tanár a napokban tartotta esküvőjét Gergehjffy Anna kisasszony­nyal GergelyITy Deztő máriapócsi földbirtokos kedves leányával. Dr. Ját my István budapesti ügyvéd e hó 5 én tartotta esküvőjét Eperjeskén Járviy Ilona kisasszony­nyal, Jármy Imre eperjeskei földbirtokos kedves leányá­val. A fiatal pár egybekelésénél a polgári házasság kötés funkcióját Mikecz Dezső alispán teljesítette. Nagy József városi adótiszt tegnap tartotta eskü­vőjét az ág. b. ev. templomban Tomasovszky Mariskával, Tomasovszky Lajos v. birtoknyilvántartó és neje Bihari Etelka kedves leányával. Bánszky János városi adótiszt az ág. ev. temp­lomban ma tartja esküvőjét Prékopa Erzsike urlány­nyal, Prékopa Dániel nyíregyházi lakos kedves leányával. Ehrenfeld Márton nyíregyházi fakereskedő e hó 19-én tartja esküvőjét Katz Sárika urleánnyal Debre­cenben. Ugyancsak a napokban esküdött őrök hűseget ifj. Nagy Ferenc szilágynagyfalui földbirtokos Ger­gelyff'y Anna kisasszonynak, özv. Gergelyffy Ferncínó kedves leányának, Nyíregyházán. A kisvárdai kiállításon érmet nyert kiállítók az érmeket bármely napon, mig az okleveleket csak május hó 15-től vehetik át d. e. 9—12 d. u, 3—5 órák között a Kisvárda-vidéki gazdakör titkári hivatalnál. — A Leányegylet gyermeknépkenyhája részére Barzó Mihályné úrasszony egy zsák burgonyát, lmom kenyeret és 10 1. tejet. Djctor Edike paradicsomot és diót, Szexty Anna urleány 1 koronát voltak szívesek adományozni. Fogadjak érte az elnőkseg hálás köszönetét. = A szalmafonó iskola ez idei kiállítása e hó 17 és 18-án lesz meglarlva a városháza dísztermében. A megnyitás 17-én d. e. 10 órakor lesz Belepő dij nincs. — Gyászrovat. Vettük és részvéttel közöljük a következő gyászjelentést: Alulírottak mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk a számos rokonság nevében is a felejthetetlen jó feleségnek, gondos anyának, testvérnek és rokonnak Trásy Béláné szül. Majercsik Gizellának folyó évi május hó 6-án délutáni 3U4 órakor életének 35-ik, boldog házasságának 18-ik évében rövid szenvedés után hirtelen bekövetkezett gyászos elhunytát. A meg­boldogultnak hűlt teteme folyó évi május hó 8-án délután 4 órakor fog a Szarvas-utca 73. számú gyászházból a vasúti sírkertben a róm. kath. egyház szertartásai szerint örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise­áldozat folyó hó 9-én reggel 9 órakor fog az egek Urának bemutattatni. Nyíregyháza, 1908. május hó 6-án. Áldás és béke lengjen porai felett! Trásy Bila, bánatos férje. Vilma, egyetlen gyermeke. Majercsik Lenke, Majercsik Ferenc, Buza Károlyné sz. Majercsik Ilona, M 'jercsik Rózsika, testvérei, özv. Trásy Istvánné sz. regéezy Nagy Borbáh, Buza Károly, Majercsik Ftrencné sz. lőrinczi Lőrinczy Jolán. Nagy Sándor és neje sz. Trásy Jolán, anyósa, sógorai és sógornői. — Katonai lóvásár. A miskolci 7-ik lótartó bi­zottság e hó 13-án szerdán, katonai célokra Nyíregy­házán a vásártéren lóvásárt tart. — Debreczeni lóversenyek (május 33. és á-t.) Első nap: Szombat, május hó 23. I. Eladók handicapja. 1300 korona, ebből 1000 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknak, 100 korona a harmadiknak. Távolság kb. 2000 méter. A győztes 1500 koronáért árverés utján eladó. Belföldi professiónátus lovasok által lovagolandó. II. Debreczen st. kir. város dija. 1(00 korona, ebből 800 korona a győztesnek, 200 korona a máso­diknak; 100 korona a harmadiknak. Távolság kb. 1400 méter. Urlovasok. III. Hortobágyi dij. 1900 korona, ebből 1500 ko­rona a győztesnek, adja a m. kir. főldmivelésügyi mi­nister, 300 korona a másodiknak, 100 korona a har­madiknak. Távolság kb. 1200 méter. Urlovasok. IV. Nyúlási gátverseny. 1500 korona, ebből 1200 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknak, 100 korona a harmadiknak. Távolság kb. 2400 méter. V. Hadseregi gátverseny. 1000 korona, ebből 700 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknak, 100 korona a harmadiknak. Távolság kb. 2400 méter. A cs. és kir. közös hadsereg és a m. kir. honvédség tényleges szolgálatában levő tisztjei és tiszthelyetteseinek folyó év május hó elseje óta tulajdonában levő és ugyanilyenek által lovagolandó belföldi lovak számára. VI. Eladók akadályversenye. 1300 korona, ebből 1000 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknap, 100 korona a harmadiknak. Távolság kb. 3600 méter. Urlovasok. Második nap : Vasárnap, május hó 24. I Nyeretlenek versenye. 1300 korona, ebből 1000 korona a győztesnek, adja a m. kir. főldmivelésügyi mii,iszter, 200 korona a másodiknak, 100 korona a har­madiknak. Távolság kb. 1200 méter. Urlovasok. II. Tallagi handicap. 1500 korona, ebből 1200 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknak, 100 korona a harmadiknak. Távolság kb. 1800 méter. Ur­lovasok. III. Totalisateur-verseny. Síkverseny. 1900 korona, ebből 1500 korona a győztesnek, adja a m. kir. főld­mivelésügyi miniszter, 300 korona a másodiknak, IU0 korona a harmadiknak. Távolság kb. 2400 méter. Ur­lovasok. IV. Iladseregi akadályverseny. 1000 korona, ebből 700 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknak, 100 korona a ha madiknak. Távolság kb. 4000 méter. A cs. és kir. közös hadsereg és a m. kir. honvédség tényleges szolgálatában levő tisztjei és tiszthelyetteseinek folyó hó elseje óta tulajdonában levő és ugyanilyenek által lovagolandó belföldi lovak számára. V. Nagyerdői akadályverseny. 2000 korona, ebből 1500 korona a győztesnek, 300 korona a másodiknak, 200 korona a harmadiknak. Adja a m. kir. főldmivelés­ügyi miniszter. Távolság kb. 4800 méter. Urlovasok. VI. Vigaszverseny. Handicap. 1300 korona, ebből 1000 korona a győztesnek, 200 korona a másodiknak, 100 korona a harmadiknak. Távolság kb. 1200 míter. Belföldi professionátus lovasok által lovagolandó. VII. Mezei gazdák (földészek) versenye. 220 korona. — A Sóstó fürdő a közönség kényelmére az idén is ad ki kedvezményes jegyfüzeteket: és pedig 12 darab I. o. kádjegyet 10, 12 darab II. o. jegyet 8, és 12 darab III. o. jegyet 6 koronáért. — Letört bimbó. Súlyos csapás érte Greksa Lajos királytelki uradalmi tisztet és feleségét Bodó Marthát: 4 hónapos kis leánykájuk e hó 6 án Nyíregyházán meg­halt. — Kirándulás Tokajba. A helybeli ág. h. ev. főgimnázium ifjúsága tanárok vezetése mellett ma vasár­TPQCPL hÍ7fllnmmnl összes téli ruha neműit szőrme áruit molykár elleni megőrzés végett SioMcs IGööGíi UiUllUlhiilÚ! -==- ujos szűcshöz adni. Iskola utcza 5. -=-s,,„

Next

/
Oldalképek
Tartalom