Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)
1908-05-03 / 18. szám
XXIX. évfolyam. 21. szám. Nyíregyháza, 1908. május hó 24. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. o o® • Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Blöfisetési feltételeit: Egész évre 8 korona Fél évre 4 „ Negyed évre 2 „ Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szeiint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronkinl 00 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 40 fii., minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Kossuth szobra. A Kossuth-szobor pályázat sok meddőség és huzavona után a mult hetekben végre eredménynyel járt. Kiadták a pályadíjakat, a szobor bizottság többsége az első díjjal jutalmazott tervet megvalósításra is elfogadta, kiadta a nyertes művésznek a szobor céljaira szánt kétszázezer koronát is s néhány év múlva, már ahogy a művész serénysége engedi, a magyar törvényhozás palotája előtt fog állani Kossuth Lajos szobra. Tizennégy esztendeje várunk erre a pillanatra. Az évek folyamán sok mendemonda, gyanúsítás és türelmetlenség halmozódott össze e körül a szobor körül s most, mikor az ügynek annyi viszontagsága után révbe kellett volna érnie, megnyugvás és jóleső öröm helyett a keserűség, harci zaj és elégedetlenség egész áradata vet hullámokat a szobor bizottság ítélkezése nyomán. Ne hallgassunk erre a zajra, melyet személyes indulatok, sértett művészi önérzet és egyéb, az ügyhöz nem illő szempontok vezethetnek. A városligeti iparcsarnokban kiállított szobortervek maguk és védelmezőik, vagy ócsárlóik helyett is beszélnek. Javarészt nagyon szomorú dolgokat mondanak, de most csak egy érdekelhet közülök bennünket, az, amelyiknek fehér márványba faragott mása arra hivatott el, hogy Kossuth lelke szóljon majd belőle az elibe járuló milliókhoz. Ezt a tervet az újságok száz és száz cikkben ismertették, fölösleges lenne leírásaikat megismételni. Ez a teiv a halálos szomorúság, az örök reménytelenség, a céltalan küzdés, a nemzeti tragikum szimbóluma. Minden alakjáról egy soha A „Njírridlék" támáji, Szemere Eertalan jellemrajzai. 184:8-4:9-1301. Közli: Kállay András.) Görgei Art hu r. Ki vagy te ember a tötét romon ott, Mely leél az egykor szép Hunnia lapúlyin ? Ki vagy te ember alakban, te ember Jellem nélkül, mond neved — ha van? Ó hiszen, Látom kezedben a háromszínű lobogót, De mint a sír lepel leng az karodon. Ú hiszen, Szól ajkadon szabadság szép szava, De kong az búsan, mint lélekharang. Nyelvedről édesin foly a beszéd is, De susogó kígyónak hangja az; Szemed mosolygva tekintget felénk, De mint virág, mely ni a temetőn. Ábrázatod kettős mint a Jánus fő, Fordulva délre más vagy és északra más. Elvről beszélsz, de melyben nem hiszesz. Honért csatázol, mit te nem imádsz, Népet vezérelsz, hogy megbukjon az. Győzelmet ellenednek seregeddel vívál Kéiképen hős te! ott a nép előtt Mint áruló, ott a fejedelem előtt Mint pártütő; ki vagy te ? ó ki vagy Te sphinxe a magyar földnek ? Szemeid Kivájt üregek, ők nem látják a hazát Szenvedni; szíved egy hideg gránit darab, Függő eméid köböl vannak, miken Kigyófiuk s vadgyíkok csüngenek Keresve s nem találva benne táplálékot. Ki vagy te, hőse a szabadságnak, Melyet megölél, üldözője a Zsarnoknak, a kit megmentél; ki vagy te Magyar Caméleon ? naponként más. merézz És gyáva, nagy cs törpe, hazug és Őszinte, hideg és indulatos, jóvá nem tehető bukás patologikus érzése árad felénk. Ez az érzés árad a Kossuth halót tiasan fáradt, összetört alakjáról, társairól, akik a munkában támaszai, a politikában rajongói, vagy ellenségei voltak s akik ott állanak most egy szörnyű gyászmenet reliefjeiként a szobor alján, olyan fájdalommal taglejtésükön, mintha a magyar nemzet nyitott sírjánál állanának, melynek megásásában ők is segítettek. Evvel az érzéssel vonásaiban ül a talapzat alján az öreg honvéd roskatag alakja, még arra a két harci jelenetre is, melyet a nagy idők véres, zivataros forgatagából szakított ki a művész keze, még a harcba rohanó honvéd szilaj mozdulatára is ez az érzés borit reszkető fátyolt. Van-e művészi igazság ebben a szoborban, van-e történeti, erkölcsi és politikai igazság és van-e egyéni hűség, nem a testi, de a lelki egyéniségéhez hasonló annak, akit ábrázolni akar? Ki ne emlékeznék még Magyarországon a Kossuth Lajos temetésére. Olyan gyászba talán csak egyszer öltözött még a nemzet, mikor Mátyás királyt hozta haza Bécsből Budára a magyar földbe örök nyugalomra. Mikor Bécstől Budáig amerre jött a koporsót hozó hajó, a Duna két partja feketéllett a zokogó emberektől. Kossuth Lajosnak is külső pompájában ilyen királyi, benső gyászában ilyen mérhetetlen gyászos temetése volt. De halála pillanatában az első megrendülés után a nemzet szívének mélységeiből a gyász patakja mellett "a hálának és'büszke emlékezés-" nek érzése úgy sz ikadt fel, mint hatalmas folyó árja. A nemzet nemcsak erkölcsi kötelességből, de egy nagyszerű vágyódásból, melyben lelki életének legnemesebb, legtisztább, legszárnyalóbb Váltó meg elvesztő, bölcs és bolond, Ember s démon együtt, ó szörny! ki vagy te szólj! „Görgei nevem". . . . Elég, már ismerünk. Fajából ama legényeknek való vagy Mely megjelen minden népnél koronkint, Mint a bukás s sülyedés bajnoka. Talapja szobrotoknak a haza romiban ; Koszorút nyújt a búsfa, mely sírján lebeg A magyar népnek. 0, csupán alaktok emberi, De a Sátán müveit végzitek. Guyon Richárd. Görgei kígyónk volt, te valál a bátor oroszlán S féltetek egymástól : nem csoda e tünemény. Bár idegen le szeretted s ö gyűlölte a hont, ő A mit elárult te véredet adtad azért Férfi, te nagy szívű, neked üdv, aki képviscléd az Angolt nálunk, hol nagy csata folyt a jogért. Nép Európában van alig mely bajnokot hozzánk Nem küldött, harcunk nemzetek harca vala; Volt sorainkban Olasz, Szláv, Német, Francia, Angol Lengyel, Oláh, Héber, még Orosz és Görög is. S a szabad országok közt a mint tündököl a Britt Saját hőseink közt ugy ragyog a te neved. István főherceg, Nádor. Sok mérges növevény van, mely ültetve szelídebb Honba, halálnedvét veszteni szokta az el. Ily mérges növevény a habsburg; csak magyar ága Szíva magába utóbb nemzeti és szabad ízt. Ágon ezen te gyümölcs voltál, hon Nádora, István. Nedvet adott földünk, ériele a mi napunk. Ös Buda ormain a nép hittel látott virulni, S vélte mi benned rossz volt, elenyésze az mind. Ah ! de te nem birtál Habsburg lenni, magyar sem; Ilütelen házadhoz lől, s a hazához is az. Jeszenák János, Báró. Csendes, hív polgára a drága hazának Arcod felénk bájjal sül mint az esti hold ; Voltak kik tettekkel fentebb ragyogának, ösztönei egyesültek, emléket kivánt állítani annak, akinek emlékezetét kitörülhetetlen hűséggel, olthatatlan szeretettel, tüzes ragaszkodással és elbúsult keserűséggel ugy is örökre szívébe zárta. Ezreket, százezreket, egy milliót adott össze arra az emlékre, mely majd az Ő alakját fogja bronzba és márványba formálni. Az ő alakját, mely egy nagyszerű, szinte nem is, emberi élet, egy nagyszerű, szinte nem is emberi küzdelem és egy nagyszerű, szinte nem is emberi bukás emlékeinek világításában túlhaladni látszik fejével az eget, a magyar történelem csillagos égboltozatát. Milyennek álmodhatta másnak az adakozó milliók képzelete ezt a szobrot, a márvány Kossuthot, mint büszkének, nagynak, győzelmesnek Hiszen mikor még élő, még bujdosó, vagy már öreg és sirba hajló volt ez az alak-, a nemzet lelke akkor is a győzelmesen küzdőt látta, bámulta, imádta benne. Azt látta és azt imádta ebben az alakban, ami a magyar história legutolsó évtizedeinek küzdelmeiből, melyet nála nélkül vívtunk meg, annyira hiányzott, a férfias, dacos és hajthatatlan meg nem alkuvást, a nagy lelkeknek és nagy szabaditóknak soha össze nem roppanó hitét és fenergiáját. Ki tud kiragadni csak ^egyetlen pillanatot a Kossuth Lajos életéből, mikor megroskadt, mélázó, vagy esüggeteg lett volna. Az ő lelkében ilyen húrokat nem üthetett meg az idő, nem üthetett m ng semmi bukás, semm[ változás és megpróbáltatás. Mert azok a húrok ércből valók voltak s csak a százezer megújuló harc, az örök előretörés, a bátorság és a nemzet nagyságába vetett hit érintéseire rezonáltak. A százszor lesújtott, százszor föltámadó nemzet elevenedett meg ebben az alakban. Clsak De senki náladnál hűbb hazafi nem volt. Szerény, nemes valál házadban s hazádban ; Itt és ott nem a fényt, de a jót kerested ; Sehol sem tolád fel magad, s hol veszély van A gyáva menekvés útját te nem lested. S mentél bátran, — utad végén nyílt a nagy sir, S befekvél nyugodtan ; halma domborodik, Ráborul háznéped, vérkönnyet nyögve sir, S mögötte egy hon s egy nép áll s szomorkodik. Józsika Miklós, báró. Ábrándok szárnyain merengett mint költő Az összedőlt romok mohos rovátkáin, Ó korból sok regét szépen elbeszélt ö Nemzeti őslantja érzékeny hangjain. De midőn kezdődött nagy harcok tusája, Elnémult lantodnak költő hangzata, Válladra is ráhullt a polgár munkája, S köréle tagul vett a hon kormányzata. A harcnak most vége s te is vagy számí:/ilt S újra bele dőltél a muzák karjába ; Nemzeti műveid külföldről Jcü'dözöd Áldozatodképen vissza a hazába. Bájmulattató ja vagy te a nemzetnek Fénykorunkba munkád vissza-visszavezet, Ah, mit irsz csak tükre az emlékezetnek, Sőt miről irsz, a hon is csak emlékezet. Kiss Ernő. Ragyogó csillaga a magyar huszárnak; Nem nagy ész, de hív és becsületes polgár, Bátor szív csatákban melyek elzajlának Neved is díszite egy szép emlék-boglár; Azzal áldoz minden ember a hazának Mije van, észszel e.jy, másik munkával. Boldogok kik neki mindent áldozának, Mivel elláttattak a szerencse által: Te adád vagyonod, milliókat ért az, Adád életedet, annak férfi kor.it, Érdemled a néptől, hogy borítsa tavasz Örök, magas sírod szomorú domborát. (Folyt, köv.) ionságok": A Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönségei, hogy tavaszi és nyári kalapjaim megérkeztek, M ^ üvirá90 k angol és disz kalapokban! 1 szíves megtekintését kérem. BARTSCH OTTÓNÉ. §zarvas-u. 5. "Menyasszonyi. koszorúk. Fátyolok!!
