Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1908-04-19 / 16. szám

1 16-ik szám

. Honfoglaláskori temető a nagyhalászi határban. ii. Az ásatás az ajaki és a kisvárdui halárnak választó vonalán, a későbben létesült Nyíregyháza-Ungvári vasúttól északra mintegy 200 lépésnyi távolságra azért ígérkezett eredményesnek éj érde^ 3nek, mert az akkor foganatosított árkolás és ákáczültetés alkalmával itten egy szarukőből kesrült ilyen kővésőn kivül, melynek tudtommal hozzánk legközelebb eső lelőhelye Bárlfa közelében Raszlavicza lájékán van, a melyet muzeumunk őriz, itt találták hazánkban először a legnagyobb kovakéseket, melyek a nemzeti muzeumba kerültek, három kisebb pedig a mi gyűjteményünkbe. Közvetlenül nyugotra az árok mellett, az akkor még nagy terjede'mü ajaki mocsárnak szélén, melyből csak a kis .Darusziget" emelkedett ki, — ha jól emlékezem — 8 sirt tártunk fel. A csontvázak fejjel északnak, lábbal delnek, arcz czal keletnek, balkezüket fejük alá hajlítva erősen összekuczorodottan lettek elhelyezve, tehát ugy mint legtöbb ször ma is 111 alvásra hajtjuk fejünket, nam olyan természetellenes meredt kinyújtóztatott helyzetben, mii... a hogy katona parádék alkalmával a szegény bakána'í órákon át kell czövek módjára állani. A halált tehát luint nyugalmas örök álmot képzeltek. Hogy a túlvilági életben hittek, bizonyítja az, hogy minden tetemnek szája előtt öt hat kis edény volt elhelyezve, melyek nyilván ételeket taitalmaztak, hogy a szeretett elköltözöttek a túlvilágon éhséget ne szenvedjenek. Némelyiknek a keresztcsontja vagy bokáj i mögött nagyobb edényt- találtunk, a földnek súlya által összeroppantva. Csak egy csontváznak mellénél leltünk egy kővésőnek alakítására alkalmas trahyt darabot. Egyebet semmit. Az edénykék szétvoltak máilva, ugy hogy a leggondosabb kifaragasnak daczára is Roinei csak keltőt tudott a nemzeti muícumnak elvinni. Ezek a legalább is 4—5000 éves csontok csokoládé színűek, teljesen épek, súlyosak, kemények voltak, épen mint a Szabolcsvármegyének nagyi zét határoló Tiszának hulláno^ kek agyag rétegeben — a tokaji hídnál 28, a tiszafüredinél 11 méter mélységben özönével talált ösexefántoknak, szarvorruknak sat. csontjai Talán a mocsárnak humussava mentette meg ezeket az enyészettől. A gávai Katóhalomban inczédy Lajos főlevéltárnok, lapszerkesztő barátommal egy megbolygatatlan hófehér liszthez teljesen hasonlóvá vált csontvázat találtunk, a mely halomban es közvetlen alatta lelt La Téne ízlésű tárgyak kétségtelenül csak a Kr. előtti évezrednek második feléből származnak, tehát hozzánk sokkal előbbi korszakból, mint a hallstadti, bronz vagy réz korszak. A bezdédi honfoglaláskori — összesen csak 11 lovas és G gyalogos sirból álló, aránylag elég gazdag — soros temetőnek alapos átkutatása alkalmával Vidovich László főszolgabíróval és Somlyódy János szolgabiróval azt tapasztaltuk, hogy némely csontváz már csaknem egészen elenyészett, mig a tőszomszéd eléggé ép volt. Ennek a magyarázatát abban találhatjuk meg, hogy a fiatalabb és idősebb egyéneknek csontváza külömböző szilárdságúak lévén, külömböző ellenállási képességei birtak. De találtunk olyan bolygatatlan csontvázakat is, melyeknek egy része csaknem egészen ép volt, másrésze pedig már végképen elenyészett. Ebből légy most okos Domokos! Tudtommal ezen kérdéssel tudósok még nem foglalkoztak, az okosok, talán azért, mert ha a rejtélyt meg nem fejtik, nem fogják őket ludósoknak tartani. Ugyanezt tapasztaltuk, eddig bolygatatlan csontvázaknál is a nagyhalászi sirmezőben. Találtunk olyan csontvázat, melyeknek teje, végtagjai eléggé épek volNYIRVIDÉ

K tak; csigolyáinak, bordáinak azonban már nyoma sem volt. Találtunk egyet olyant is, a melynek bal alsó végtagja ép volt, mig a jobb oldalinak csak nyomai maradtak meg. A legtöbbnek keze és laba volt elkorhadva, mig a többi része csak itt ott. Némelyiknek keze laba maradt épebben, mint egyéb részei. Valószínűleg ezen rejtélyes köiülményt másu't is észlelték, de magyarázatába nem bocsátkoztak, valószínűleg azért, mert a bicska törékeny. Ezen hosszadalmas közbeszurás után — az unatkozíatásért bocsánatot kérve, vissza térek ásatásunkra és az ebből levonható sovány következtetésekre. A mint emiitettem Hideg Jánosnak munkásai csudán földlehordás végett bontottak, semmisítettek meg ló sirt, nem figyelve sir leletekre, és csak egy nagyobb tárgyat — a rozsdás csákányt — dobtak el mint értéktelent. A Káliay Andris öcsémmel végzett 12 sírnak gondos átkutatásáról — a felesleges részletek elhagyásával, röviden a következőkben számolok be. Lccsontokat, nyilakat, kardot vagy más iiarczi eszközt — a Hideg Jjnos emberei által már hetik elölt napfényre került vas csákányon kivül — nem találtunk. Égetelt agyagból készült hálósúlyoknak törtd -keit több tetemnek közelében, a mi halásznepre vall. Egynek szaja melleit egy hullámos fésű diszitésü edénykét, m lyet a tudósok szláv eredetűnek tartanak, és a melyhez hasonló a tiszaeszlári honfoglaláskori sirmezöből 13 db. került muzeumunkba. Itt meg kell jogyezni, hogy a Nyírnek terül, tén agyag hiányában cserépedényeket nem készítenek, hanem cserépedény szükséglelünket a legújabb időkig a lótok állal lakott felföldről szereztük be. A szláv izlésü edény tehát legkevésbbé tekinthető bizonyítékul arra nézve, hogy itt szlávok temetkezési helyével lenne dolgunk. Közvetlenül az edény mellett, mely nyilván ulra valót — Kallay Andris szerint töltött káposztát — tartalmazott a túlvilágra, egy kis kutyának csontvázát találtuk. Ugyancsak egy-egy kutyacsontvázat leltünk két másik tetemnek feje mellett, edény nélkül. Valószínűleg — nem lovas, harczias, hanem — halásznép lakta a szigetet és ha már lóra nem tellett, legalább kulyálkodtak. Szegénység, fösvénység, avagy más ok miatt a felnőttek mellé nem teltek tarj.yakal. Arány'ag leggazdagabb volt egy 8—10 éves gyermeknek sírja, mert itt a csontváznak nyaka körül öt, nem átlátszó szennyes fehér üvegből készült gyöngyöt találtunk, melynek felületét bárom barna színű kör, és a körnek közepén egy—egy tégla vörös kiemelkedő pelty képezi a díszítést. A jobb vállán egy egyik lapján sűrűn egymás mellé helyezett betrébelt karikákkal diszitelt — tojásdad alakú fülecskével ellátott bronz lemezből készült csüngő diszt találtunk, a mi nagy gyermek szeretetre vall, m-rt itten kevésbbé fösvénykedtek. -áyik csontváznak bal füle melleit egy hengerded bronzhuzalból készült, mindkét végén letompított karikafülbevalót találtu ik. Egy másik 182 — 185. clm. hosszú csontváznak egyik karján egy díszítés nélküli, egy clm. széles, cartonpapir vastagságú bronz szalagból készült nyitott végű karpereczet, és egy bronzgyürüt, a melynek hártya vékonyságú, felül keresztalakulag kivágott, oldalt négy részarányosán elhelyezett kendermagnál nagyobb kiemelkedő félgömb képezte a díszítést. A gömbnek üregében egy felül domború, alsó felületén lapos, sötét kéken áttetsző üveg helyettesitette a gyemánlkövet. Ez az atléta termetű uri ember lehetett a községnek főbírája, mert h szen m

;g nem nagyon régen is, a legmagasabb, legpcczakosabb egyén volt a falunak első embere! Beigazolt tény, hogy Erdélyben Hétfaluban, a mely községnek joga volt a fejedelmek idejében követet küldeni az országgyűlésre, mindég azt küldték fel, a ki a nagy termetre készült, a községnek tulajdonát 1908. április 19. képező díszruhába bele illett, akkor is szavazás lévén a küldötteknek főkötelessége. Legérdekesebbnek tűnik fel egy csontváz, a melynek lábközépcsontj i (metatarsus) csaknem egész hosszúságúkban zöld, tehát rézrozsdával voltak átitatva, de a leggondosabb kutatás mellett sem találtunk bronz, vagy réz tárgyat, ugy hogy egy hártya vékonyságú ösmeretlen rendeltetésű tárgyra kellelt gondolni, a mely ezer év alatt elenyészett. Ez a lelet délben történt. Bementünk ebédelni a faluba, délulán visszatérve Hideg János három kis lencse mekkoraságu fejű, gomba alakú tömör bronz tárgyat mutatott fel, melynek szára egy millimeter vastagságú börszallagra lehetett akiázva Kétségtelenül vékony bőrnek díszítésére szolgált. Hármat találtak ; de többnek is kell tt lenni, mert ezen három kis pilykéktől nem váltak volna az összes labközépcsonlok csaknem egész hosszaságukban zöld rozsdásossá. Honfoglaló őseinknek fegyverzetéről annyira menynyire már tájékozva vagyunk. Arany ezüst, bronz szijdiszitések közül eddig mintegy 200 egymástol különbözőt ösmerünk, a melyeket pedig festőink, Munkácstól kezdve lefelé a szota festőig eddig még minden pictor és szobrász ignorált. Ilyen kis gomba alakú bronz aklaszeggel van nz eddig egyetlen honfoglaláskori nyeregmaradványnak — egy kápának .— bőrbevonata, sürün díszítve, melyet Bodrogrécsen találtak, és a m ly unicurn Dókus Gyula gyűjteményében vgn. A bezdédi honfoglaláskori temetőben meg lehetett állapítani, hogy őseink ezombközépig érő kabáijukat bőrszalaggal szegték be, melyre ezüst vagy bronzdiszitéseket aklázlak. Arról, hogy milyen nadrágot hoidottak, eddig még semmit sem tud unk. A nagyhalászi ősmagyar halász elég szük nadrágot herdott, melynek alsó vége bőr szalaggal reá aklázolt szegecskékkel volt szegve. Dr. Jósa András. A „Morotva". A napokban két tanár barátommal beszélgettünk a Kaszinóban régi tört nelmi kérdésekről, szóba jött a régi magyar nyelv is, ezek közt a Tiszi, holt Tisza meg a „Morotva" szó s ennek magyarsága. Több, mint félszázad előtt hallottam én is latinnyelv tanáromtól, hogy a „Morotva" „a mortua aqua" latin szavak összevonásáb >1 keletkezett; de én rnár akkor is olvastam, hogy a Tisza olyan magyar folyó, melynek partjait a Római népek nem igen lakták még akkor sem, midőn országunk tul a Dunai része Pannónia volt; azt is sejtettem, hogy a Tisza folyó nem várta meg, hogy Szent István királyunk mellé telepítse a róni. kaili. papokat mig a „mortua aquál" morotvává összevonják, hanem előbb is csinált morotvát, és „holt Tiszát"; mortua-Tisciát pedig magyar embertől soha sem hallottam, hololt a holt Tiszát is ugyanazon folyó alakilj i. Hallgattam egy felszázadon át, sokat olvastam és sokat elfeledtem. M >st midőn a tudós tanárok előtt aztán elbeszéltem, hogy én a morotvát határozottan magyar szónak taitom, melyet Őseink már a honfoglaláskor magukkal hozlak, mert a Don s más nagy folyók mellett tartózkodásuk idején is halászat és vadászaital foglalkozva azon folyók sem voltak még szabályozva s igy olt is képződtek a morotvák, vagyis a folyó árad isa után az egyes mély területeken visszamaradt és tócsákat kipező, az uj áradásig lefolyás nélküli vizek. Hogy a Morotva igy lelt kőzné, vé a „maradt-va", vagyis a „maradt viz-ből" azt a közép á és ó belü Margit ez estén királynői alak volt. Szentirmay össze is szedte minden szellemességél, érezve vetélytársával szemben ezen fölényél. Béla is érezte ezt, de őt ez a tudat hidegen érinlé, ő egyszerűen, de komolyan szeretett. Vacsora után ketté szakadt a társaság. Az öregek félre vonultak makaózni, mig a fiatalok a táncterembe gyűltek. , Laczi bácsi az utóbbiakkal tartott, erősen fitogtatva, hogy a Bácskában még a G0 éves agg legények eljárják ugy a c-árdást, mint a pesti fiatalok. Margit a B^la karján vonult be a táncterembe, arca szokatlanul komoly volt, midőn — suttogva hajolt közelebb lovagjához; beszélni valóm van magával Bela ! — de azonnal — lemegyek a kertbe és észrevétlenül kövessen. Öt perc múlva már lenn is voltak s hiányukat a c-aknern zsúfolásig megtelt teremben aligha vették észre. Margit egy öreg gesztenyefa lombja alatt várta be az őt követő fiatal embert, ki hozzá érve — szenvedélyesen csókolta meg a feléje nyujtoll bársony kacsócskát. Igy álltak olt némán, szótlanul, de ezalatt mennyi édes gondolatot váltottak ! Igaz az, hogy a szenvedélyes szerelem elnémilja az ajkakai, s mégis ilyenkor beszél legtöbbet. Mily boldogok, a kik igy is megértik egymást! — Tudj t-e mit kell közölnöm magával ? törte meg M'.rgit a csendtt. — Kíváncsivá tesz, — de mégis félek tőle. Ma este szokaÜ-iuul komoly volt. — Tudja-e, hogy a báró megkérte ma apától a kezemet, és ő oda ígérte ? — Béla r. megve bámult a leányra, mintha nem jól hallott volna, — majd szenvedélyesen vonta magához Margit karcsú alakját, mintha attól tartana, hogy valami láthatatlan szellem mellőle is elrabolhatná. — Megölöm azt a léhűtőt, kiáltott fel felindulva, — kihívom — provokálom — de nem engedem, hogy — — — Margit piciny kezével némitá el felizgatott szerelmesét. Most igyekezzen nyugodt lenni, mert igy célt nem érünk. — De mit tegyünk ? Adjon tanácsot. — De igen, akár egy halottas kocsi, sőt még úgy sem, mert a legalább ünnepélyes tisztelelre gerjeszt. — Hát ahoz mit szólsz, hogy ma megkérte apától a kezed ? — Hiszen mama, ez még nem tesz semmit. — Nem tenne semmit, de — — — — De mondd már mama — mit csinált apa a kezemmel ? — Oda ígérte! Margit elfehéredett, majd zokogva borult anyja keblére. — De hiszen mama — ezt te nem .engedheted, hiszen minden tilkomat tudod, azt is tudod, hogy én csak egyedül a — — — — A lanácsosné gyöngéden simogatá leánya arcát, miközben vigasztalni igyekezett. — Margit hirtelen felegyenesedett, majd szilárdan folytatá: holnap nyilatkozni fogok, most hagyj magamra ma, mert heves fejfájásom van, s nem szeretnék az estélyről elmaradni. A tanácsos ur udvarába egymásután fordultak be a fényes fogatok. Az öreg János alig győzte ezüst gombos botjával haptákba vágni magát. Ott volt már a ministériumnak színe java, még a fonáka is képviselve volt egy-kettő által — lévén a tanácsos ur háza rendkívül vendégszerető híréről ismeretes. Olt volt Szenlimrey báró is, végzett földbirtokos és okleveles szalonliős, s az adósság csinálás bölcs professzora, jelenleg azonban foglalkozás nélküli, ki csak címének és modorának késsel és villával bt kebelezhető kamatait élvezte, lévén ő a salonok és jourok első divatbábja. Jelen volt Komoróczy Béla is, fiatal ministeri fogalmazó, kinek magas összeköttetése és jó hírneve fénv.s jövőt jósolt. 3 E mellett tehetséges — szerény fiu volt, kit nem ragadott el a zajos, lelkei ölő fővárosi élet hulláma. Most is szerényen vonult félre, csak Margitra vetve olykor egy-egy jelentőségteljes pillantást, s boldog volt, hogy ezt viszonozni látta. Még csak Laczi bácsi hiányzott, a tanácsos ur sógora, egy kifogyhatatlan vigkedélyü bácskai gazdag földbirtokos. A főispán ur nem is találta helyét, hogy e lelki, testi barátját hiányozni érzé — de mégis ölelgeti, ugy — hogy — csak már jönne ! — Mire a lanácsosné szeretetreméltó mosolylyal jegyzi m

ng ; hogy nem olyan könnyű a Bácskából ide ugrani, kivált olyan öreg embernek, mint Laczi bácsi 1 — De azért mégis itt vagyok, ugy-e ? Szervusztok fiuk ! Csakhogy köztetek lehetek ! Hej ! ez aztán az élet! Mióta beléptem, vagy húsz évvel lettem fiatalabb! Pedig mennyi bosszúság! tyüh ! az áldóját! — az a csuda, hogy még el nem vitt az ördög! Tudjálok, a tiszttailómmal most kellett leszámolnom és nem jöhettem a kii űzött időre, (tulajdonképp, n pedig Laczi bácsi egy sörállomáson „vét tlenül" lemaradván, másik vonatra kell.lt várnia) No de mindegy ! Csakhogy itt vagyok ! A társ'.ság mindjárt élénkebb színezetet öltölt, mihelyt Laczi bácsi alakja feltűnt, az ő derűs modora mindenkit felvillanyozott. Margit alig ludla elengedni a kezét annak, kinél gyermek éveiben annyit futkározott tarka pillangók után, s a kinél megismerkedett az?al, kit f.'Iediai soha sem tudna. Az ünnepély kezdetét vette. Egymást érték a megrakott asz'alnál a toa-ztok. elismeréssel adózva a dicséretet érdemlő — pihenésre vágyó — közszeretetben megöregedett harcosnak, kiküldetésének oly hűen megfelelt. A miniszterelnök ékes szavak kiséreteben tűzé fel a király legkegyelmesebb adományát, megemlítve, liOj<y e kitüntetést csak is azok nyerhetik el, kik arra érdemeikkel reászolgáltak, (az ő mellén kellő tündöklött), s hogy mily kevés az.jk száma, kik erre méltókká telték magukat! (a társaságban még kettőnek »olt, a főispán le is süté szürke szemeit, lévén az ő gomblyukában csak egy — saját maga állal feltűzött — piros szegfű.) A tanácsosné nem kevésbbé is érzé magát boldognak mint menyasszony korában, büszke önérzettel gondolva arra, hogy „mennyire befolyással van egy nő a férfi életére" ?!