Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1907-07-14 / 28. szám

XXVIII. évfolyam. 28. szám. Nyíregyháza. 1907. Juliua hó 14. JSÍYÍRYIDÉK. Jr A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK f és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: Egész évre 8 korona Fél évre t » Negyed évre . . , 2 Egyes szám ára 20 tillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szeiint számíttatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronlint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fii., minden további szó + fii. Vaslag belüvel szedett kétszeresen számit Nyilt levél Mezössy Gussüvhoz, Ked ves barátom! Ha a felső-szabolcsi tiszai társulat keletkezésének első éveire visszatekintünk, egészen természetesnek fogjuk azt találni, hogy más mint Kisvárda a társulat székhelye nem lehetett: A szabályozás kezdeményezője Lónyay Menyhért Thuzséron, Erős Lajos, annak első elnöke Fényeslitkéu, a társulat első igazgatója Farkas Ignácz lvisvárdában és pénztárnoka Szögyény Emil Jékén laktak. E berendezkedés később is csak annyira nyert változást, hogy az igazgatói székhely Fényeslítkére lett áttéve; Gróf Török József min. biztos idejében Kisvárda már isak névleg és csaK részben volt központ, mert az igazgató főmérnök székhelye állandóan Dombrád volt. sőt — elég helytelenül — részben a mérnöki hivatal és az iroda is oda lettek áttéve. Kn részemről leginkább árvédelmi szempontból Dombrádot tartottam mindég a legalkalmasabb központnál', s annak csak a község nehéz hozzáférhetősége állott utjábau Kisvárdához csak a megszokottság kötött; annyira csak az, hogy a központúak Nyíregyházára való áttételét Szögyény Emil igazgató barátomnak halála után bizalmas körben azonnal fel is vetettem, sez minden bizonnyal ténnyé is vált volna, ha a társulat kormányzatát miniszteri biztosság nem váltja fel. Jó és szükséges ezeket tudni, hogy az érdekeltség a mai viszonyokat és azok érdekszálait megértse. Mert, hogy áll a dolog ma? Épp úgy, miut régen. T. i. ma sem a társulatnak érdeke, az érdekelteknek száraszerinti többsége, a társulati területnek zöme és ennek a Nyíregyházához miut közigazgatási központhoz való, feltétlenül elönyösebb fekvése határoznas és döntenek, hanem személyi és kényelmi szempontok, és dönt Kisvárda városának érdeke, A „Myirwdlék" Utazás a majomszigetre Irta: KÍ88 Pál. Jelen történetemet egy óriási bocsánatkéréssel kell kezdenem. Bocsánatot kell kérnem, hogy felbiztatom Önöket a rímben egy vadregényes utazás érdekfeszítő részleteivel, ember nem lakta őserdők rejtelmeivel, indiánusokkal való borzalmas és kétségbeesett küzdelmekkel s skalp-vadászok kegyetlenkedéseinek ecsetelésével — se helyett bevezetem Önöket egy izzadtsággőztől és különböző parfömök illatától fojtó cs forró levegőjű táncterembe s elmondok Önöknek egy olyan banális históriát, amelyet életükben bizonyára nem egyszer hallottak. A láncteremben uralkodó hőség megcáfolja a fizika össze; törvényeit. Mert az csak természetes volna, hogy a láncoló, kipirult leánykák érezzék legjobban a nagy meleget, de hogy azoknak legyen nagyobb melegük, kik a petrezsemárulás csendes mesterségét gyakorolják, legjobban pedig azok a mamák izzadjanak, kik nemcsak hogy maguk ülnek, de még a lányaik sem láncolnak, — ez ellenkezik mindazzal, mit iskolai tanulmányaink folyamán a természettanból tanulnunk — kellett volna. Akik egyedül nem vesztik el hidegvérüket a nagy kavarodás közepette, ők, a majomsziget boldog lakói. Hogy mi az a majomsziget, arról ugy hiszem fölösleges volna hosszabb előadást tartanom De meglehetős zavarba is volnék, ha a majomsziget és más egyébb szige'ek között összehasonlítást kellene tennem. Egyedül a ki rali-szigetekhez hasonlít annyiban, hogy folyton-folyvást növekszik, mindig ujabb és ujabb területeket hódítva el a táncolók tengerétől. Lakói frakkos és szmokingos ifjak, kik a gimnázium hetedik osztályát elvégezve joggal hihetik, hogy kinőttek abból a korból, melyben a haszontalan ugrálásban még élvezetet lehet találni. Blazírt, unott arcot vágva állnak a majomsziget partjain, a hölgyekkel csak monoklin és orrhangon kérésziül érintkeznek, a rájuk vasvilla szemeket szegező mamákra pedig olyan szemtelen fölénnyel mosolyogják vissza: - Meg akartok fogni, ugye? Ahá! Csakhogy nekem is van eszem ! A mamák elkeserecíése pedig tetőpontra hág. Különösen özv. Bodzainé őnagysága hallgatja komoran maga a társulat, az érdekeltség nagy töM ségének és tisztviselő karának érdekével szemben. Hát ez a következménye annak, hogy az 1884. és 85-ik évi tiszai és vizjogi törvétyek megalkotását megelőzött szaktanácskozások alkalmával nyilvánított azou indítványom, hogy bármily nagy ártéri birtok tulajdonosa 25 szavazatnál többet ne érvényesíthessen, visszhangra nera talált. Hát jó a virilis intézmény egy bizonyos határig, de a szabályozó társulatoknál a részvénytársaságok kereskedelmi szavazási módszerét meghonosítani, a területi és numerikus többséget majorizálni — helytelen dolog. Az itt elmondottak helyességét tudom, hogy te is igazolni fogod. De szeretném, hogy ezen kivül még egyet ismernél el, azt t. i. hogy egy ilyen fontos, a társulat érdekét oly mélyen érintő kérdésnek az előkészítésében és az eredmény biztosításában nem jártatok el kellő körültekintéssel Igy p. o. én is csak az utolsó pillanatban értesültem a gyűlés megtartásáról, ugy hogy alig volt már időm fiamat képviseltetésemmel megbízni; gondolom sőt hallom, hogy a sikert másokkal szemben sem biztosítottátok ugy, ahogy azt, ha már a kérdés f 1 lett vetve, — kellett volna. A mi .alkotmányos" miniszteri biztosunk pedig, megengedem, hogy nagyon alkotmányosan vezette a tanácskozást, sokkal alkotmányosabban, mint aDnak idején én — de sajnos negativ eredménynyel Én is betartottam ugyan az autonom formákat, de a szolgabíró urak is tudták kötelességüket, a községek pedig szavaztak, mint a karikacsapás. Ezek után már zárhatnám is hozzád intézett soraimat, ha a „Nyírvidék" u'olsó számában megjelent czikkedbeu nem olvastam volna a következőket: „Ezeket az indokokat én csak egyetlen egygyel toldom meg ezúttal; nevezetesen mi ugy voltunk és körül öt ieánya kedvetlen csicsergését. Hisz ő egész nevelési rendszerét látta rombadőlni e mai napon. Meggyőződése volt, hogy nem jó a leányokat korán szerepeltetni, mert hamar reájuk ún a világ. S lia most, midőn kedves leányai együttvéve többet láttak már 130 tavasznál, esetleges szereplésüket hajlandó lenne nem korainak minősíteni, azt hiszem a legrosszabb akarat mellett sem illethetem őt a túlzás vádjával. S ha a közmellőzés ennek dacára sem szűnt meg irányukban, azt hiszem méltán rendült meg hite nevelési alaptételében. Pedig a Bodzái leányok nem voltak ám valami utolsó teremtések. Szépségüket nem mondhatnám ragyogónak. de óriási igazságtalanság volna őket csúnyáknak nevezni. Csinosnak határozottan csinos valamennyi. Sőt még a tejet is kiflivel ették, azaz más szavakkal kifejezve volt mit aprilniok a lejbe. Libácskák sem voltak, hiszem még a petrezselymet is mekkora bajjal és ügyességgel árulják. Mert kérem ke 1 ám tudomány a pelrezselyemáruláshoz is. Meg kell csak nézni Kákay Jolánt, milyen izgatottan izeg-mozog székén s mily boldogan és hálatelten veti harminc éve ragyogó fekete szemeit arra a kis negyedik gininázislára, ki óriási szarkaláb belüket irkálva lábaival szaladgál körülötte, de aki megszabadította őt a petrezselyemárulás gyötre'meitől. A Bodzái lányoknak már sokkal több a rutinjuk az ilyenekhez. Olyan angol hidegvérrel ülnek székeiken, mintha a dolog őket abszolúte nem érdekelné, s mintha ők csak ugy véletlenül cseppentek volna ide. Mikor meg Jucikát táncra kéri egy tőrvényszéki aljegyző, régi ismerősük, azzal a külsején is észrevehető szándékkal, hogy egy pár kötelességfordulót robotoljon le, Jucika lehetőleg hangosan, ugy, hogy az irigy szemekkel pislogó szomszédok is meghallhassák egyenesen azt mondja neki: — Igazán, higyje el. nem készültem ma a táncra. Ci»k ugy nézni jöttem. Nem is vagyok ugy öltözve. A fiatalember végig néz fehér selyemruháján, fehér cipőjén s kivágott nyakán. — Ugyan ne beszéljen nekem ilyeneket, hiszen maguknak van a bálban a legszebb öltözékük. (Két mama es tiz leány szem pihent meg rajta hálásan.) — Meg aztán ki is nőttem én már az ilyenekből ? Hagyjuk ezt a fiataloknak. vagyunk meggyőződve, miszerint az esetben, ha az a székház Nyíregyházára mehetett volna már most ál, a két társulatnak t. i. a nyírvíznek és tiszainak egyesülése feltétlenül hamarabb következhetett volna be. Már pedig es annyira eminens érdeke mindkét társulatnak, hogy ez elől nem zárkózhatik el sem egyik, sem másik társu'at érdekeltségeinek egyetlen tagja sem, még az sem, a ki Kisvárdán lakik." Hát bocsánatot kérek tőled, ha ez alkalomból ki kell jelentenem, hogy az egyesülési vágy még nem is fogamzott meg. auuál kevésbbé verhetett az oly mély gyökereket a két társulat vágyainak talajában, hogy arról még most beszélni lehetne. Különbeu ennek a kérdésnek a megoldását nem vágyaink teljesülése, hauetn számtalan akadályok és nehézségek leküzdése teheti csak lehetővé. Híved : KálUy András. * * Közvetlen lapzárta előtt vettük Lipthay Béla urnák következő levelét: Reflexiók'

1 a2 „tJtóhangokra, Halle 1907. julius 17. A siófoki versenyekről sietve jöttem ide, fiam látogatására, Pesten keresztül s ott adta kezembe Megyery Pista barátom, mikor pár perezre meglátogattam a „Nyirvidék" 27-ik számát, melyben Mezéssy Gusztáv tisztelt barátom a legutóbbi Tisza társulati gyűlésre adja meg az „Utóhangokat." Az elutazás sietségében zsebre dugtam, de csak itt jutottam hozzá, hogy el is olvassam a Pestről hozott újságokat. Ntm reflectálnék biz én erre az „Utóhangokra," de hát ömlik az eső és harrandik uapja úlök a vendéglő szobájábau s igy e

1 állott az a stádium, a mikor az ember „iu t-denre" reflectál. Pontonkint nera vála szolok, raert az igen unalmas, de egy pár „aggressiv" mondáskát kifogok az „Utóhangok"-ból. A mi harmadik személyekre vonatkozik arra nem mondoK semmit. — Engem akar rászedni ? Hiszen maga nincs talán még tizenhat éves sem. (Ujabb hálatelt pillantások. A hölgyek a legnagyobb hülyeségeket is szívesen hallgatják, sőt el i-s hiszik, ha hiuságuknak hízeleg.) — Higyje el, nem mehetek. — Már látom, hogy maga hajlilhatallan — szól a fiatalember s távozni készül. — Nem bánom, no egyet a maga kedvéért adja meg magát Jucika az utolsó pillanatban. Hat nem okosabb ez az eljárás, mint a Kákái Joláné! Igy még ugy tűnik fel a dolog, niinlha ő gyakorolt volna kegyet a fiatalemberrel szemben. De hát bizony ésszel se boldogul már manapság az ember! Ez a zsákmány volt az egész este eredménye. S egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy Bodzái mama hazatérve dühösen fakadt ki a leányai előtt: — Ügyetlenek vagytok, szamarak vagytok! Nem tudtatok legalább egy-egy gavallért csípni magatoknak. Ezért ugyan érdemes volt háromszáz pengőt a ruhátokra költeni. A guta ülno m^g mérgemben, ha nem tudnám biztosan, hogy a Jalovics lányoké, kik még jobban ültek, mint ti, épen kétszer annyiba került . . . Igaz Juci! Az az aljegyző, az a Kecskeméthy egészen kedves ember. Hányszor is vitt körül a teremben? Kétszer? Te az a fiatal ember komolyan udvarol neked. * * * Gondolom, meglehetősen csodálkoznának Önök, ha egy félév múlva özv. Bodzái Eerenczné újonnan berendezett elegáns het szobás főutcái lakásába betérve, ott egy hetven tagu társaságot találnának. De azt hiszem, meg magasabb fogra hágna csodálkozásuk, midőn a társaság tagjaiban ama fenlebb bemutatott majomsziget lakóit fedeznék fel. Itt vannak majdnem valamennyien. Ugyanazok az aljegyzők, ügyvédjelöltek, jogászok, gazdászok, bölcsészek, orvosok, mérnökök, fogalmazók és fogalmazó gyakornokok. Hogy pedig Önök ne sokat törjék a fejükei ezen a csodán, el kell mondanom, hogy Bodzái mama a bál utáni reggelen aira ébredt, hogy megütötte a főnyereményt. Nemi valóságban, csak képlegesen. Tudniillik zseniális ötlete támadt, még pedig a majomszigettel kapcsolatban, ami nem is csőd?, mert bizonyára egész éjjel annak lakói jártak fejében. Az ötlet abból a tényből indult ki, hogy íme ezer meg ezer ember van száuiki-