Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1907-07-28 / 30. szám

XXVIII. évfolyam. 30. saáiu. Nyireeyháaa. 190 7 Juli un hó 28 JSÍYÍRVIDÉK. f A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Mayjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek;: Egész évre 8 korona Fél évre 4 Negyed évre 2 Egyes szám ára áü tillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szeiint számitlatnak. A nyill-léri közlemények díja soronVint 60 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 40 fii., minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett Létszeresen számit. A községi jegyzőkről, (VI.) Némely bölcselők szerint a khaoszból, a zűrzavarból lett valami felsőbb hatalom, vagy erő befolyása következtében a világrend. El­különültek egyes tömegek, s alkottak önmaguk­ban egy-egy kisebb világot, melyeket aziutéu számtalan égitestnek törvényszerű egymás körül forgása tart össze. És ezen egész világnak épen úgy, mint. minden legkisebb részének életeleme, nélkülözhetetlen feltétele a rend, mely ha meg­bomlik, előállaua ismét a leguagyobb zűrzavar. És ebbeu a „rend'-ben a legkisebb elem épen olyan fontossággal bir, mint a legnagyobb: csak egy kis csavarja hiányozzék a gép zetnek, már ez elegendő ok arra, hogv a gép megálljon, vagy legjobb esetben is rosszul működjék. Állami életünk is — a fejlődésnek immár magas fokán — komplikált gépezet, melynek minden egyes alkotó része hely, működési kor tekintetében annyira határozott, s a maga helyén, a maga működési körében annyira fon­tos, hogy egyiket is lekicsinyelnünk, vagy épen semmibe vennünk nem szabad, de nem is lehet. Egyik uagy költóuk azt mondja: „Miuden pálya di;só, ha belóle hazádra derül fény." Ebből azt tanuljuk, hogy a közpályán működő egyéut sohase nézzük az általa elfoglalt hely nagysága, magassága szerint, hanem csakis azt méltányoljuk benne, hogy munkájával, btc->üle­tességével előmozditja-é a köz javát ? Mert aki ezt nem teszi, el kell azt Ítélnünk, ha a leg­magasabb helyen áll is; aki pedig ennek a kötelességének híven megfelel, elismerésre, köz­be csillésre méltó az a legszerényebb állásban is. Állami gépezetünknek egyik szerény, de két-égen kivül egyik legfontosabb alkotó része a községi jegyzői kar. Távol a közpoutoktól, túiha'rnozvn a törvények, rendeletek által reá ruházott munkákkal dolgozik csendes falujában. Nem csoda, ha ritkán halluuk felőle valamit. Az Átváltozott legyező. Irta: Suderniann Hermán. Valamennyien udvaroltunk neki, de egyikünk sem volt elég jó. Ugy vélte, nagyon könnyűek vagyunk, csak a követeléseink súlyosak. „ö — már mint a nagy Ö — sorsom legyen, mini én az övé, és a lemondás erejével kell birnia, mint a hogy én fogom birni" monda a szép asszony mélabús tekintettel, miközben mélyen sobajlolt. Én is sóhajtottam, mire kölcsönösen kinevettük egymást. Ekkor történi, hogy egy hires tenorista rövid ven­dégszereplésre Berlinbe jötl. Az egész női világ lázba jött, az asszonyok resz­ketlek, mint a nyárfa levelek, meri a legva­dabb Don Jüan-romantika dicsfénye vetle körül a leno­ristát és állítólag még nem volt nő, ki neki ellenállni képes letl volna. Valószínűleg ismeri, N. gyságos asszonyom, azt az édes borzongást, melylyel a túlfeszíteti női fantázia, egy ilyen Messiás megérkeztét várja és tudja azt is, mennyire ragályos ez a lázas fantázia Lilly asszonyt is elfogta az általános láz, sőt még jobban mint a többit, mert lelkében a szerelemre éhes nő a kíváncsi gyermek félénk borzongásával egyesült. lllasan jött ki az operából, a hol teljes pompájá­ban látta őt, a közönségtől körülujjongva, babérral el­halmozva. Két napra rá Lilly egyik barát mjától meghívót kapott, melyen a szokásos szövegen kivül, ceruzával e szavak voltak irva „Ő is itt lesz." Hullámzó k<blét lehelletszerü csipkékkel vonta be, akaratos fűi tjeibe reszkető kézzel tűzte a legszebb ró­zsákat és kedvesen, felénken, mint egy vizilündér, ki először lálja a föld szépségeit, lépett a bálierembe. „Ő" még nem jelent meg, a mi természetes is, sőt attól tartottak, hogy a legutolsó pillanatban fog le­mondani, miután olyan férfiak mint O, elvégre megen­gedhetik ezt maguknak. Hiszen ha meg akar felelni a reá rótt felada­toknak, szinte éjt-napot együvé kell teunie, s bizony-bizony alig akad i leje arra, hogy a köz­életuek másféle megnyilatkozásaiban községe határain túl is működhessék. Mig régebbi idők­ben csak a község vezetése, illetve a tisztán kö­zségi ügyek elintézése várt rei, ma alig van ujabb törvényünk, mely új, meg új kötelességeket terheket ne rakna a községi jegyzők vállára, tisztán állami érJeküeket; adó-ügy, katona-ügy, ez a két legszövevéuyesebb állami igazgatási ág, továbbá a p urenkivüli hagyatéki eljárás — az ő munkájukban találja úgyszólván gyökerét. A többieket nem is említem. S dicséretképen bátran elmondhatjuk, hogy a jegyzők köteles­ségüknek e téren is mindenkor híven, teljes odaadással megfelelnek. De ezeknek és a tisztán községi ügyeknek elvégzésén kivül a jó jegyző községe lakosaiuak minden ügyében elsó és leggyakrabban felkért tanácsadója, gyámolitója. segítője. A régi világ­bau .falu pennájá'-nak nevezte el a nép; való­bau az is volt, s nagyban az még ma is: veze­tője (a lelkészsz°l egyetemben) az egyszerű falusi népnek; erkölcsi szilárdsága, gondolkodásának helyes iránya megismerszik a községi lakosok­viselkedésén, érzületén. Szép hivatás a jegyző hivatása; erős jellemű, jó készultségü férfiú legyen, aki arra vállalkozni tner; telve legyen szíve, lelke a nép iránt való kiapadhatatlan szeretette! s azzal az erős el­határozással, hogy népét boldogítani akarja, azzal a hittel, hogy a népet boldogítani ké­pes lesz. i És ezekkel az úgy erkölcsi, mint szellemi nagy követelményekkel szemben hosszú időn keresztül sehogysem állott, s még ma sem áll arányban a jegyzői kar elismerése, anyagi honorálása. Más, kevésbbé rögös pályán akár az állás dísze, fénye, akár a megfelelő anyagi Visszafojtott lélegzettel leste mindenki, hogy hát mi lesz, mig végre megjött az örömhír, melyet nyomon kö­vetelt Ő. A háziasszonyt kereső fáradt tekintete hanyagul siklott végig a termen. Egy fürtje byroni módon simult gondtól terhelt homlokára. A merre jár!, exolikus illalár követte. „Ö az — ő a sorsom" suitogla Lilly asszony, tekintetét a földre szegezve. Az est hőse ez alalt visszavonult, miután idejét mi lajtabeli emberekkel nem pocsékolhatja cl. Ismét jött egy ör mhir. .Énekelni fog". „Oh! l-t'nem, hogy fogom ezt elviselni?" sóhajtó l Lilly. Ezalatt a hőst* nor ismét megjelent. Kékes kezlyíí ­jével idegesen simította végig homlokát, miáltal a byroni fürl még mélyebbre került, azaz, most már Rubinsteint másolta. Toszü rémáriájit énekelte: „Vorrei morir". Egy világ határtalan fájdalma gyöngyözött a jkairól; éneke ntíy hatolt a nők idegeire, mint a tlagellánsok kéjes fájdalmat okozó korbácsütései. Hmgj.íban a boldogsá­got sóvárgó vad felkialtása, az üdvözüllen haldokló utolsó sóhaja feküdt. Homlokán Laokoon fájdalma tükrözőit, fályolos tekintete keresett valakit, kibe még egyszer kapaszkodhatnék, mielőtt vég eg megtörnék és ime ez a tekintet Lilly kedves termetén akadt meg. S/egény Lilly gerincén forró b rzongás futóit vógig. Mikor vacsorára készültünk, a háziasszony Lillyhez lépve, a jótevő megindultságával suttogta „Köszönd meg Lilly, baljánál fogsz ülni." Lillyt én vezettem az asztalhoz és biztosíthatom Önt, Nagyságos asszonyom, nem volt valami nagy élve­zel ; tisztára levegő voltam előtte, mig a lenoristát majd felfalja szemeivel és kéjesen szívta a ruhájából áramló illatot. A hőstenor e alatt nagy emberekhez méltóan hallgatott. Itt-ott a házi asszonynak vetett egy bókot, mint a hogy a kis kutyának egy csontocskát szoktak és az boldoean rágcsált rajta. Lilly Ő Nagyságái nem méltózta'o t észrevenni, miután figyelmét egyedül a tányérja foglalta le. A rákpástétom teljes tetszését vívta ki, a borjusültból dijazás, sokszor mindakettó kárpótolja a tiszt­viselőt, fáradságáért; a jegyző dolgo ik, miut a méh, kevesek szemeláttára, de annál szorgal­masabban; munkájáuak eredménye kifelé nem mutatkozik; bent marad az kis falujábau, aminthogy csakis akkor igazi eredmény, ha bent marau,— s a felső körök csak ritkáit ha j­landók azt észrevenni. Fizetésük is csekély a jegyzőknek. Mert a jegyzői magáumunkálatokért szedett dijat fizetés számba nem vrhetjflk. Különbeu is e,ek a magán munkálatok, mint a jegyzői foglalkozásnak — ők ilvégre a köz­igazgatás munkásai — meg nem felelök, előbb­utóbb kiesnek a kezeik kőiül, s akkor, meg­felelő kárpótlás nélkül, a jegyzői kar volua állami gépezetünk legmostohább, bár egyik leg­szükségesebb tagja, valódi .nemzet napszámosa.' A megélhetésért való küzdelem, de meg az összetartozandóság érzése hozta össze Szabolcs­vármegye jegyzőit, mikor 25 évvel ezelőtt egye­sületüket megalkották. Az egyesnek óhajtása, az egyesnek panasza elvész, elhal a pusztában anélkül, hogy meghallgattatásra találna. Az ö kívánságaik, az ó bajaik pedig közösek; azok­nak megbeszélése, azoknak orvoslása végett szükséges egyöntetű eljárás mindeu esetre több kilátást nyújt a sikerre. De a jegyzői ügyeknek egyöntetű végezhetése is szükségessé teszi a gyakori érintkezést. Aztán a jegyzők, miut fő­képen a gyakorlat emberei, alkalmazás közben legkönuyebben láthatják egyes felsőbb intézke­dések hiányait, tévedéseit, amelyeket te tüleLU leg nagyobb súlylyal, s bizonyára nagyobb ered­ménynyel is juttathatnak az illetékes tényezők tudomására. Ezek és még más követelmények tették szükségessé az egyesület megalakítását. Létjogo­sultságát pedig igazolja az az elmúlt 25 esztendő, amelynek csendes, de kitartó, cél'udatos ninn­gássága több hibának kiküszöbölését, s a jegy­zői kar tekintélyének emelését eredméuyezte. kétszer vett, a kecsege láttára jelpnt meg komor arcán a derű első piria és a kappm végi g életre kellette. Közbe nem is itta annyira a bort, mint öntötte magába. V '^gre Lillyre is vetett egy jóságos b kintetet. .Megnyerte tetszését dalom?" k-rdé oly tekintettel, mi. a egy világprobléma megoldásáról vo'na szó. „Oh! Hogy köszönjem meg Önnek" akadozol! zavartan Lilly. „Ne köszönje" vágott szavába az eilenállliatlan, kezét bizalmasan Lilly karjára téve — én mii másfél éve ismertem, de ilyen bizalmas gesztust meg nem en­gedtnn meg magamnak —• „Ön volt a?, ki lelkesilelt és ha énekem visszhangzotta szivem érzését, akkor azl csakis Önnek köszönhetem " Olyan nyugodtan és folyé­konyan mondta azl. a hogy számtalanszor ismétel! dol­got szoktak mondani. Lillyt e^ek után átengedtem sorsának és sikerült is neki a tenoristát leláncolni, mert vacsora után vissza­húzódlak ketten egy fülkébe, hol egy fél óráig elbeszél­gettek. A hős jóval az est befejezte előtt távozol!. „Valószínűleg még egynehány boudoirban van dolga" morogta egy harapós barátom. Másnap Lilly magához hivat és boldogságtól su­gárzó arccal meséli nékem a fülkében történteket. Sikirült neki többek között egy csodálatos lelki összhangot felfed-zni közte és a lenoris a lözölt; a sze­relemnek sorsként való felfogása teljesen egyezett Lilly felfogásával, sőt a lemondás elméielében még sokkal szigorúbb volt, mint maga Lilly. A vége az egész tne.-ének az volt, hogy a legye­zőjét, melylyel játszadozol!, zsebre vágta s többé nem akarta visszaadni. .Most mit tegyek ?" kérdé tettetell kétségbeeséssel a kis hamis, miközben a történt rablás fölölti öröme arulóan sugárzott ki szemeiből. „A legjobb lesz" ajánlottam tréfásan „ha megkéri, hozná el személyesen a corpus delíctit". Haja tövéig elpirult. A gondolat, ugy láttam, már nem volt uj. Ott hagytam, hadd tépelődjék. Utóbb aztán megkérd'z'em, mi van a legyezój vei ? Zavarba jött és kitért a kérdés elő 1. Hát ugy vagyunk y NAGY ELEK okleveles mérnök Nyíregyháza, Kállíii-iitc/ii Ti. szám. (Saját ház.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom