Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1907-12-22 / 51. szám

2 51 -ik szám. NYÍR • » ~ _ közvetítés által 1400 koronára is felcsigázott holdját a földeknek, a semmivel sem értékesebb földeknek, folyton vásárolják amerikai pénzen, addig az én harmadrésznyi árou felajánlott területemet senki nem kéri. Elkel lett ezeket mondanom szerkesztő ur becses engedelmeddel azért, hogy lásd s laasa a közvélemény, hogy népünknek jegyzői reozeről jó akaratban, jó tanácsban hiánya nincs; de ez a jó akaratú tanács neki nem^ kell; mert sem jegyzőjét, sem papját, sem más un embert tanácsadóul többé el nem fogad. _ Kivándorlási ügyekben pláne nem! Kapja o az ilyet engedélyezett és titl os ügynökök utján csőstül és amidőn a községházánál utlevéllapot kér „ncta módra kitöltögetni a jegyzőtől" akkor már hajójegye is zsebében van s ebura fakó! tanács a kutyának kell! Így állnak a dolgok édes barátom és szomorúan jósolom neked, hogy a mostaui visszavándorlás tartósságában én nem bizom, az is, aki most haza jön mihelyt Amerikában a pénzügyi viszonyok javuluak, normális állapítok bekövetkeznek, ismét vissza fog menni, ha csak hazai ingatlan szerzése által röghöz nem köttetik. Végre aztán családjával együtt teljesen abs^-orbeálúdik odaküat az Óceán tulparti nagy világ állatseregletében a magyar, hol ruházatban, szokásokban, erkölcsökben már sincs különbség a spanyol hidalgó, a magyar nemes és a felvidéki bocskoros parasn í kas között. Egyetlenegy mentő eszmét találné* a kiözönlés megakadályozására, ha szerény tanácsomat valaki egyáltalában kérné, azt t. i. hogy ne ötöljunk-hatoÍjunk, ne tegyük felelőssé egy nemzet, egy törvényhozás, egy társadalom mulasztásaiért azt a szegény ember feletti munkába fúlt, jobb sorsra érdemes, elismerésre méltó községi-jegyzői kart; hanem utánozzuk a nagy, hatalmas Angliát, mely munkásait a folyó évben megszavazott aggkori nyugdíjtörvénnyel, igaz, hogy 500 millió korona évi kiadás árán, egyszer s mindenkorra a hazához láncolta. Ili a gyermekek koldusok elhelyezéséről, országos gyermek-menhelyek felállítása által már gondoskodtunk, gondoskodjuuk az elaggott koldusokról is, hiszen szánandóbbak ezek ő tehetetlen aggságukbau amazoknál is s igy be fog következni azon idő, amidőn munkásaink a bölcső és sír közötti időt áldásos munkájokkal ideha-za fogják eltölteni; mert ezen feltételhez kötött ággkori nyugdíjukat nem veszélyeztetik. Hazafias üdvözlettel Gyüre, 1007. dec. 12. tisztélő barátod : Tóth József körjegyző, egyleti elnök. Utazás Nyíregyháza körül (hol szekeren, hol gyalog.) V. Alattunk terül el a Nagyká'llói úrbérség. Áldott jó föld. amely három fordulóban használva mindég megtermi a búzát még valami különös javítás és munka tül, melytől egy ideig kábul a feje. Nem lalalt még szavakat, hogy szólítja meg, a megátkozottat. Látta, hogy beteg a liu, lerítt arcárpi a nélkülözés, a nyomor, a fájdalom. Kisegítette a kis Magda :. Odafutott. — Viktor bácsi, azt mondjak, hogy nekem most nem lesz karácsonyfám. Jó karácsonyunk lesz — szólt az öreg — ugye Viktor lesz karácsonyfája Magdu-nak ! Be lett fogadva ismét a családba. Igy lett Magduskának karácsonyfája. * Mese. hla: Asmadai. Élt valaha Magyarországban egy nemesszívű és egy uzsorás. Mind a ketLen okos emberek valának s hírük elterjedt az álmodozó síkságokon, vadregényes hegyek között. Seregestől tódultak hozzájuk az ügyes-bajos emberek, okosságuk vonzott, nem belső tulajdonságaik, Azt mindkettő bölcseségével ugy eltakarta, hogy nem láthatá meg senkisem. Történt akkor, hogy egy szegény poéta valami szépet álmodolt. Fényeset, ragyogót, tündöklőt, édesebbet a titokzatos, mosolygó Kelet legízletesebb gyümölcseinél, kedvesebbet, gyönyörthozóbbat ja meny gyönyöreinél, a vágyak vágyát, az éneknk énekét, a boldogságok igaz kútforrását — szerelmet. Azt álmodta, hogy meg szegényebb, azt álmodta, hogy még rongyosabb, hogy csúnyább, mint eddig volt. Mindene eltűnt, ami vonzó, ami szép, csak lantja maradt oldalán fegyverül a viszontagságos bolyongások úttalan utain, járatlan ösvényein. Ment. Vészben, viharban, vad zivatarban, jó kedvvel taposta a sivár élet homoksivatagjait, nem kereste az oázt, de ha ráakadl, nem kerülte el. Egyszer azonban megállt. Oáz se volt olt s megpihent, hallgató ssm akadt és dalolt. nélkül is: csorda és csürhe megjavult sőt meghízott annak hasznos ugar legelőjén, virágzott az állattenyésztés és vagvonosodott a nép. Dehát itt is meghozta és erővel megérlelte az 1S94. évi 12. t.-c. a maga férges gyümölcsét. Egyesek, természetesen mint mindég ugy ez esetben is a gyengék rovására, nagyobb kiterjedésű úrbéri teriileteket ragadván magukhoz, nem voltak tovább hajlandók azok művelését a fordulós használat kényszer szabályainak alávetni, s megindították a mozgalmat a f. i- törvény által favorizált szabad gazdálkodás mellett és sajnos, sikerrel. Most már gazda szemnek siralmas képe van ennek az áldott földnek: Öszi vetés a tavaszi, a kapás a kalászos mellett, ugar sehol, állattenyésztés kizárva s igy a földek javítása is. Sokszor felszólaltam már ennek az áldatlan törvénynek az eltörlése tárgyában, s a mult évben a „Köztelekben" megirt cikkemben reá mutattam arra, hogy ott ahol a szabad gazdálkodás már behozatott, csak az ujratagositás utján lehet a bajon segíteni. Lehetővé kell hát tenni ez úton a kissebb birtokosoknak a fordulós gazdálkodásra való visszatérést, másoknak nagyobb kiterjedésű birtokaik szabad használatát. * * Ha már itt vagyunk, látogassunk el Kálióba. Egy régi, alkalmasint még honfoglalás előtti hely ez ; gyakran elpusztítva fegyver és tüz által; földes urai által elhanyagolva és rosszul admínistrálva. Felette alkalmas volt fekvése arra, hogy mint megerősített hely védelmi központjául szolgáljon a megyének, mivel annak idején szárazon csak Napkor és Biri felől volt megközelíthető. Még a J8-ik század közepén is jelentéktelen hely lehetett ; — nem volt járási székhply régen sem, egész 1876-ig. Bél Mátyás is 1753-bán vármegyénkben csak a 876 előtti 4 járását említi meg: A Kisvárdai, a Bátori (vagy Madai), a Dadai (amelyhez Nyíregyháza tartozott) és a Nádudvari (ide tartozott Nagy-Kálló) járásokat. Később mint a vármegye központja sem bírt felemelkedni, s a vármegyénkre nézve annyira fontos, az ötvenes évek közepén létesített u. n. „tiszai vasútvonal* hálózatából is kimaradt. Ez a vasútvonal u. i.: Debreczentöl Sámson alatt el, Nyiraaony, Balkány és Kálló érintésével volt Nyíregyháza felé tervezve: de a város elzárkozott minden áldozat elöl, söt, ahogy ezt a rágalomra gyakran hajlandó pletyka ez időtájt nyíltan hirdette, egyenesen, tiltakozott volna a város a vasútnak a határán keresztül való kiépítése ellen, félvén attól, hogy a locomobil füstje a vetésekben nagy kárt fogna okozni. Három pontjáról a városnak akarok még megemlékezni : a vár, a Nagy-Kert és a vasúti állomásról. A Kallói vár a városnak keleti oldalán feküdt, szemben Kis-Kállóval: a Kállay család birta első foglalás jogán. A 60-as években a család Fazekas Sándor nak adta azt el. A vár romjait Kállay Miklós használta fel az Elizeum mulatóhely kiépítésére a mult század elején. A Nagy-Kerl nevű szőllöben levő Lórenez Gyulaféle pajtához érdekes emlékeim fűződnek. Ez a Kálló—Nyíregyházai út mentén, a Kallói te metövel szemben levő borház, amely jelenlegi lulajdo nosa által átalakíttatott, a szépapámé, a Kállay Miklósé volt ; s 1867-ben május 1-én, amikor mint alispánje löltek Kállay Emánuel és Búnis Barnabás állottak egymással szemben, e helyet jelölték ki nékem és Fazekas Sándor barátomnak azon utasítással, miszerint május 1 én, tehát a választást megelőző napon már ott. tartózkodjunk és megfigyeljük, hogy a Bónis-párti Uadai járásból és különösen Nyíregyházáról minő számban vonulnak fel a választó bizottmáuyi tagok. Mert ez volt a helyzet kulcsa. A Nádudvari járás u. i. Kállay Emánuel mellett a Dadai Bónis mellett foglalt állást, a többiek megvoltak oszolva. Döntő volt tehát, hogy a Nyíregyházi 20 bizottsági tag bejön-e. s hogy hová szavaz. A vezérkar 1-én d. u. már bennt volt. A Dadai járás teljes számban vonult el elöltünk Vártuk a Nyíregyháziakat. — „Itt jönnek a tótok", figyelmeztetett Fazekas Sándor; s valóban a Nyíregyháziak jöttek egész erővel S mivel az alföldről sokan elmaradtak, elvesztettük a csatát s Bónis Barna győzött 49 szótöbbséggel. Az eredmény különben előre látható volt: Kállay Emánuelt választási taktikából Deákpárti synpáthiákkal vádolták meg s Nyíregyházát megnyerték a székhely áthelyezésének ígéretével. S rni következett be? Az hogy Somossy Ignátz és Bónis Sámuel — az ellenpárt vezérei — ezután a legmérsékeltebb ellenzéki húrokat kezdték pengetni, csakhamar curiai bírók és tanácselnökök lettek és 75-ben a fusiő'hoz csatlakoztak. Kállay Emánuel pedig mint képviselő s később mint magán ember mindenkor és önzetlenül vallotta a függetlenségi elveket, halála órájáig. Én sem adtam vissza a kölcsönt a Nyíregyháziaknak ; mert amidőn néhány hó múlva a megyei bizottmányban a székhelynek Nyíregyházára leendő áthelyezése felett kellett határozni, — én az áthelyezés mellett szavaztam, noha majd ugy jártam mint 1618-ban Prágában Martinitz és Szlavata; — családom tagjai pedig valóságos boykottban részesítették. * * * A Nyíregyháza - Mátészalkai vasútvonal előmunkálatai közben hosszas tárgyalások folytak a felett. hö»v a Nagykállói állomás a városnak melyik oldalán legyen. Bár közvetlenül érdekelve nem voltam, azt a nézetet vallottam, hogy annak más helye nem lehet, mint a város déli oldalán közel a Biri—Balkányi úthoz: mert hiszen e községeken és Szakolyon kivül ide gravítaí áz egész Ligetalja is, s e nagy érdekeltség elérheti az állomást anélkül, hogy Kállón keresztül kellene vonulnia. A város nyugati oldalán való elhelyezését az 'állomásnak teljesen kizártnak tartottam, mert Fehértó és Hugyajnak meg volt a maga vasúti állomása s igy az egyetlen egy községnek az érdekét sem elégítené ki. E nyilvánvaló közérdeket szem előtt tartva írtam tehát e tárgyban Kállay Béninek s kértem őt, tíogy mint Birii nagybirtokos is vesse magát közbe és járjon el az állomásnak a Biri oldalra leendő elhelyezése érdekében. A válasz — amely irataim között bizonyára meg van — nem késett és igy. szólt: „Köszönöm s'zives figyelmeztetésedet, egészen helyeslem • is e tárgybani nézetedet, de éppen azon körülmény, hogy abban anyagilag érdekelve vagyok, ]>arancsolja nékem, hogy a legnagyobb elővigyázattal kezeljem az ügyet vagy, ami talán a leghelyesebb lenne, abba egyáltalán bele sem avatkozzam." Igy fest az eszményi altruizmus a mai kor „ügyet emberével•' szemben. Divatba jött K. Bénit azzal meggyanúsítani, hogy nem törődik hazája dolgaival. Ugyan gondolkozzanak csak azok egy kicsinyt, akik ily feltevést táplálnak, képzelhető lett volna-e egy Kristóffvnak felülkerekedése, az országgyűlésnek fegyveres erővel való szétverése, a „Kelet felől ugy pirkad a hajnal, mint a te rózsaarcod, ha csókom rálehelem, a mélyvizű tenger sugározza ugy napsugarát vissza, mint a te szemed az én tűzpillantásom." „A te hajad olyan, mint a lapály lassú csermelye, melyre enyhén ráborult a sötét alkony." „A te szemeid olyanok szempilláid árnyékában, mint a mély fekete tavak a faágak alatt csillagos éjjel." Pengetie a lantot, énekelte a dalt — a lángbaborult alkony végső sugarain feltettszett az, akinek énekelt. Különösen szép volt; haja olyan, mint két ébenfa tekercs, a dús, nehéz haj ráhajol! homlokára, ellenlétül puha, fehér bőrének. Eszményi szemei voltak. Fekete, de ragyogó, nedves, könyben uszó, tűzben égő szemek, akire fényök rávetődött, ellenállhatatlanul fogva volt. Mint árny reszketett az esti pírnak tünedező sugaain. Jobb kezét felemelte, mig elefántcsont karja kiszabadult a sárga selyem suhogó ráncaiból, m solyogva intett a daloló lantosnak. De csak intett s azután eltűnt, kicsiny halvány árnyék suhant libbenő fátyla mögött. Hanem a poéta csak az intést, a hivást látta, érezte, hogy mennie kell. Eldobta lantját s az ej sötétjében futott a csodás nő után. Futott mindenen ál, oázist kerülve, számumot lehelve, tikkadtan, roskadó lábbal, szakadó inakkal, de növekvő vággyal. Futott beláthatatlan térségeken át, idegenben, ismeretlen, futott, mígnem útját állotta a sósvizü tenger, amin ép akkor kelt fel a szürkület. Minden lilaszinben játszott. FePfelcsillanó s ellünő sárga fényfoltok szelték át az ibolyaszínű vizeket, mintha szirének cikkáztak volna a hullámok között. A hajnalt hirdető [komor fény áradt szét, mely megvilágította botor álmát s meghozta a reggel bágyadt álmait. A poéta is felébredt. Fáradtnak, bágyadtnak érezte magát, keblében ür voll, a szerelem lovaillanó álma összetörte lelkét. Fölkelt fekhelyéről, latolgatta éjszakai kalandját, tudta, hogy lelke valahol messze jáit, hogy küzdött, hogy fáradt, hogy nélkülözött, — de legalabb egy pillanatra boldog volt. A boldogság hiánya nagyobb kín volt neki az éjjeli futás ezer borzalmainál. Gyógyírra vágyott, elindult fölkeresni a két bölcset, az uzsorást és a nemesszívüt. A nemesszívű tág palotában lakott, szolgálva sok ezernyi szolgálói, melyek mint az életadó szívbe az erek viszik és elviszik a vért, hordták a hangos jótétemények ezreit. A poéta elmondta baját, búját s a nemesszívű feltárta kastélya aranyajtajait. Ott egybegyűlve valának a szépek szépei, uranymezőn hófehér liliomok. „Válassz!" — mondá — „a nő, az uj érzelem legjobb ír a te sebedre, imádd az újat, feledd a régit.* A póéta kifutott a palotából szűk, piszkos, keskeny utcák útvesztőin át az uzsorás lakásához. Az uzsorás kicsiny kunyhóban lakott; öt szolgája volt csak, de az öt jobban értesítette őt mindenről, mint a nemesszívű ezer, úgy szolgállak neki, mint az öt érzék az agynak. A poéta elmondta baját, búját, mire az uzsorás kinyitotta kunyhójának litkos ajtaját. Fényes termek káprázatos sora láiúlt a poéta elé. Ott ragyogott a tudomány, hír, nagyság, dicsősrg, — gyémánton megtörő napsugár. .Válassz — mondá — általam uj élet áll előtted, a tudomány nagysága, a hír dicsősége. Lépj termeimbe s feledd el őt. A póéta szótlanul megrázta a fejét, oda se pillantott a ragyogó termek soraira, kifutott a kunyhóból emelt fővel, büszke lekin'ettel. Futott az eszmény után, futott odahagyva édes gyönyört, tudomány nagyságát, hír dicsőségét, futott oázist kerülve, számumot lehelve, tikkadtan, roskadó lábbal, szakadó inakkal, de növekvő vággyal utána, érte ... * * * És ez a poéta én vagyok.