Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1907-12-15 / 50. szám

XX VIII. évfolyam. 20. szám. Nyíregyháza, 1907. szeptember hó 191. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési feltétel-ele : Egész évre 8 korona Fél évre 4 ' Negyed évre i Egyes szám ára 20 lillér. Megjelenik Eletenként egyszer vasárnapon. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szeiint számíttatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér. Apró hirdetések 10 szóig +0 fii., minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. „A hazatérők" ügyében nyilt levél a szerkesztőhöz, Kedves Barátom! Lapod legközelebbi számában Szabolcsvármegye összes közs'gi jegyzői ki vannak senteutiázva „A hazatérők" cimü vezéreik sorai közt követke őképen : „Nagy mulasztását jelenti ez a községi jegyzőknek, akikhez első sorban fordulnak a kivándorolni szándékozók, hogy útlevelet kaphassanak. Mert nekik tudomással kell birniok a hírlapokból az amerikai munkásviszonyokban, az idegen, tehát a magyar munkásokra nézve is beállolt végzetes fordulatról s kötelességük lett volna az útlevélért hozzájok fordulókat erről fölvilágosítani, nem pedig hogy csak — aktát intézve — töltögessék rakásra az útlevél ajánlati lapok rubrikáit." Állásomnál fogva jogosítva; sőt kötelezve érzem magamat, hogy mindnyájunk nevében inegappelláljam ezt az Ítéletet lapod mélyen tisztelt olvasóközönségének közvéleményéhez; remélve, hogy a vidéki sajtóban előkelő helyett foglaló 8 magasabb irodalmi niveaun álló lapodban, mely hozzá még „a szivét homlokán hordva" a mi lapunknak is nevezhető, helyt adsz apellátám indokolásának. Hát hiszen mi már szokva vagyunk ahhoz, hogy ha a községekben, valami „jól megv'" ezért a dicséret nem minket illet ; ellenben ha valami baj vau, ha valami visszafelé sül, ha kivándorlás van, ha b vándorlás nincs, ha nagyon fogy a páliuka, ha templomba nem jár a nép, ha aszály vagy árviz vau stb . . . mindezekért egyaránt minket kész okozni a közvélemény, főleg pedig a sajtó és mint a jóízű Mihaszna András az ő vak kódisát, kegyetlenül bekisér bennünket. Talán ez még sem helyes, talán ez még sem igazságos dolog t gészen s taláu az a folytonos „feszítsd meg" kiabálás a jó Ízléssel és tisztességgel is ellenkezik; mert mi mint a közélet harcosai, a uemzet igaz napszámosai tisztelettel hajtjuK ugy.^n fejünket a komoly, hijgadt, tárgyilagos kritika ítélete alá: de A J Tegnap és ma. Oszi este, csendes este. Hogyha kondul a harang, Árván hagyott bús szívemben Fölcsendül a régi hang. Eszembe jut boldogságom, Gyermekkori életem, Azt az időt, boldog időt Soha el nem feledem. Amikor még gondtalanul Játszadoztam naphosszat, S édes anyám ölébe vett, Csókolgatva arcomat . . . Amikor még nem ismertem Mi a való, vagy álon, Amikor még szépnek láttam Mindent e nagy világon. Bezzeg más most az életem ! Elhagyatva bolyongok . . , Itt is, ott is fájdalom ér . . . Űznek, hajtnak a gondok. Kezdjek ebbe, avagy abba, Osztályrészem — csalódás ; Ez az élet a régihez Én istenem hej ! de más. Menjek ide, menjek oda : Nyomomban a rágalom ; S nincsen senkim e világon, Hogy megossza bánatom . . . S ha nem volna ég és vallás, Mi vigasztal oly gyakran : Merre téved megtört lelkem ? S most — tudj' isten — merre van ? ! lián Ödön. ezer bocsánat! — energiánkat lohasztja, munkakedvünket apasztja azon igaztalan eljárás, hogy elismerés helyett osztályrészünk és jutalmunk folyton csak a megaláztatás és lesújtó ítélkezés. „A hazatérők" cimü cikk Ítéletében tehát azzal vágtunk meggyanúsítva, hogy mi a kivándorolni szándékozó népet nem oktatjuk ki eléggé a kivándorlással j író mindenkori, főként pedig a mostani vészéiv>s következményekre. Me ntsegünk megkezd jse előtt szükséges volna uézetem szerint a kivándorlók ti r nészetrajzát megismerni Ez tudvalévőleg annyira nem volt idáig tanulmány tárgya, hogy e téreu legilletékessebb fórumunk, maga a m. kir. Belügyminiszter ur is téves'n lett közegei által informálva avkor, a midőn kijelentette, hogy a kivándorlás ve zé'.ye nem oly mérvű, a tnint állíttatik. A visszavándorlásról pt'disr mint országos eseményről csak most kezdenek a lapok, azt hiszem, most is kissé túlzottan irni; mert azoknak a hazatérőkkel megrakott hajóknak 100.000-re menő rakománya — fájdalom mifelénk nem látszik. Pedig ennyi embernek elszéledve is az országban 1 áts ani kellene valahol. Körzetem kivándor It 112 családfája közül például: egyetlen lélek sem jótt idáig viasza, sőt itthon levő családtagjaikat kikérdezve állítom, hogy szándikukban sincí mostanában haza jönni. Visszajött mindössze 1—2 dologkerülő suhnnez, n kik c-ak alkalomra várnak és tapasztalat szerint nemsokára ismét vissza ineuuek, mert népünknek az Óperenciás tenger többé már nem imponál s New York-ba, Chicago vagy az Ohió állami a átvitorlázni a nyit tesz, mint hajdan a debreceni vásárra, menni. Nem csalódunk tehát, ha azt állítjuk, hogy a lapok hirei e tekintetben kissé túlzottak. Hogy kivándorló népünk előbb említett természetrajzát ösmerni csak az volna képes a ki köztök él s nekiek, velők, értök él; ellesi titkos vágyaikat, gondolataikat, kezét folyton szivök verésén tartja, velők sir és vigad, az ő ölükben nőtt fel, s gyermeküket ölében Sisa Pista. — Egy ügyész emlékiratai

1 ól. — Irta: RÍYU8. Az 1877. év augustusának egyik reggelén egy magas, erőteljes parasztember állított be Tóth Mór egri kir. ügyész elé. — Mi az Matyi? — Holnap meglesz. — Sisa Pista? — Igen; ha addig élek is. — Ugy? Akkor mi lesz Barcsából? — Dj élni akarok ám, tekintetes uram. Nem felek én Sisától, ha fegyver nincs nála. — De lesz. — Lerakja, mert tánc lesz. — Hát a kés? — Arra \igyázunk. — És hol? — Bakián, ahol én lakom. — Küldjek pandúrokat ? — Nem kell. Nem osztozom az 1000 forinton. Borcsának kis házikót és földecskét akarok venni. — Szép De hogy k^rűl Sisa Bakiára, hisz a szerelője Aranvoson van ? — B.iktán van Somogyi András rokonánál. — S ott mer időzni, ilyen közel Egerhez? — Biktán nem ismeri senki. De én ismerem még innen, mikor birgék miatt volt a ke/.ünk alatt. — Jól van Matyi. Akarsz meg valamit? — Kézi láncot kérek. — Ad az őrmester. Isten áldjon. Mata Ipací Matyi, a nyugalomba vonút fogházőr lánccal ment hazi, az>al a szándékkal, hogy rabbá tegyen rgy embert, aki ugyan neki nem vétett, de megérett a vadállat névre, annyit rabolt és gyilkolt. Két év óta. II írom vármegye pat.dursága kereste, s bár azt biztosan tudták, hogy Aranyoson lakik régi mátkája, akit még mindig szeret, s akit elég gyakran meglatogat, mindemellett sem tudták elfogni. Hja, m rt a köznép barátja, rejtegetője, komja volt a lnres betyárnak, lévén a köznép csak akkor ellensége, ha személyesen volt vele haja. tartja, velők az élet ezer apró baja által összeforrasztatott, hogy ez az ember alapoi sabban ismerheti, az elvitázhatlan. Eu és őseim majd 300 esztendő óta élünk itt közöttük. Családunkban ugyanis a trónöröklési rend ép oly határozott volt, mint a H.ibsburg ayuastiában: a fiu gyermek örökölte ... az eklézsiát; papnak kellett lennie. Egymagam képeztem kivételt s amiért eltértem a házi rendtől, utolért az Isten verés: jegyzővé lettem. De hát igy is e néphez vagyok láncolva, őseim munkáját folytatom, vezetném, oktatnám őket amennyire tőlem telik és amennyire lehet. Kérem szives bocsánatodat Szerkesztő ur, hogy szerény családi dolgaimmal előhozakodom. Nem magamért teszem; mert hiszen hogy ért hető legyek, festenem kell a helyzetet. Es aztán azt gondolom, ho^y ha Méltóságos írótársunknak Kállay András urnák (aki hízelgés nélkül legyen mondva, kenyerét mint iró is megtudná keresni 3 mint memoir író határozottan Dérynére emlékeztet) az ó magas intelligentiájával és eredeti karcaival megrajzolt fajmagyar nagy-uri alakjaiban: aKállayak, Gencsyek, Becskyek stb. . . . alakjaiban gyöuyörködni tudunk, talán az én fakó őseim is helyet igényelhetuek itt magoknak, az őket miut belső embereket megillető szerenységgel és alázatossággal, hiszen miut született nemesek és papok dupla érdemet szereztek erre s amazokkal egyenlő mennyiségű hamuzsírral kövérítik azóta a hazai hantokat. Vezettük tehát a népet 300 esztendők óta, — körülbelül azóta „mióta szomorú a magyar nóta" — mióta anyai ágoni dédapám Bátor'' keszy a gályákról haza szabadult. Oktattuk mindig a jóra s Nép és papja, valamint jegyzrje teljesen összeforrva érzésben, gondolatban egymást teljesen megértve, boldogan éltek. Pár év előtt azonban vége lett az idylnek. Jött Pestről egy uraság: foglalkozására nézve valami illemhely tisztító, szemét kihordó vállalkozó s annyi szemetet hagyott itt, hogy mai napig sem tudjuk eltakarítani. Ennek a jött-ment bitangnak a lázitó szavai teljesen elcsavarták De Matyi fogházőri szolgálata alatt bizonyos halvány fogalmakat szerzett a közérdekről s ő, ha neki személyesen nem is volt baja a futó betyárral, mert válalkozni az elfogásra. De azért kétséges az, hogy lt'00 forint jutalomdíj nélkül mert volna-e. * * * A „féligvan' zsidónál volt a táncmulatság. A legjobb, legolcsóbb bort adta messze fő dön, de mindig hiányosan, s igy ragadt rá a „féligvan" név, mert hát gyakran kellelt ezt kiáltani. A baktai legénység kirukkolt. Vasárnap is volt, jó idő is volt, meg a termés is beütött, hát mulattak. A legények kö'.t egy szálás, szép barna legény is mulatott, legtöbbet foglalkozva a Somogyi András uramnál vendégként időző Ró/a nevű lánnyal. A bak'ai legények nem ismerték a mu ató leg nyt, de mert nem szokásuk kérdezősködni, csak Pisla néven szólították. Máskülönben nem rokonszenvesen fogadták a legényt, mert volt valami a modoiában, ami kötekedő, követelő vo't. Néhány legény összebújva sugdosott is, hogy ki lehet ez a hencegő legény, aki egy egész falu legényeit fel sem veszi. Az pedig gondtalanul, fel sem véve semmit, mulatott, duhajkodott, kikikapva egy táncosnőt a táncosa kezeiből. Hajigálta az üvegeket, hordatta nagy mennyiségb n a bort. Azonnal fizetett a korcsmárosnak s ha néhány hatos visszajárt, nagylelkűen ott hagyta „pántlikára a jányának, ha van." Mata Ipacs Matyi egy asztal mellől néz'e a legényt. Amint a mulató legeny karjáról lecsúszott a lobogós inguj s kitűnt a legenynek izomtól duzzadó karja, Matyi majdnem bánni kezdte, hogy belefogott a dologba. Mert a mulatós legény Sisa Pista volt. Epen egy markos baktai legény kezéből kapta ki a táncosát, aki dühisen nézett a legényre s rá akart rohanni. Matyi megkapta a legényt. — Jóska! — Várj, ezzel a gyültmentlel számadásom van. — Majd együtt intézzük el. — Veled? •— Igen. — Mi bajod vele ?