Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1907-07-21 / 29. szám

2 29-ik szám. N Y I R V I D É K 1907. julius 21. részéről tapasztaltunk, csak múló jelenség, hogy dalosok és közönség a jövőben egymást megértve, egymással kezet fogva fognak előre haladni a nemes szórakozás útján. VI. A Nyíregyházán létesítendő közművelődési ház kérdéséhez. iii. A közművelődési háznak eszméjét, mely a hamu alatt már regen lappangott nálunk, pár év előtt Görömbey Péter ev. ref. főesperes barátom kezdette a „Nyirvidék" hasábjain fujtatni és igyekezett lángra lobbantani. Két év előtt Petrovits Gyula apát plébános rém. kath. esperes barátom fehér aszlalánil többen vohunk u. n. pápisták, kálvinisták, luteránusok. a kik különböző tormák betartása mellett ugyanazon Úristent imádjuk, és a kik mindannyian mentül későbben igyekezünk hitünk révén üdvözölni. Másnap Kovrcs István táblai biró lépelt fel a Nyirvidékben a Kultur háznak érdekében, legújabban pedig főképen Balla Jenő városi kullurtanácsos buzgólkodik főképen. Ez nem egy elcsépelt közmondás vagy phrasis, mert hiszen a térténelemnek meg nem cáfolható tanusága szerint a világnak legrégibb kulturnépe, a kinai és hindu, mihelyt a haladásban megállolt, azonnal eltörpült es zsákmányává, csaknem rabszolgájává váll némely nyugoti, lélekszámban törpe, haladásban óriási léptekkel előre törő népeknek — felváltva vagy együttesen portugallnak, spanyolnak, hollandinak előbb, később angolnak, francziának, németnek, némileg olasznak is, de az önvédelemre szorítkozó magyarnak nem. Az Indiának kulturemlőin növekedett Assyr, Parthus, Egyptomi, Perzsa, Görög, Római, mihelyt megszűnt haladni, hatalmában megsemmisült, nyelvükben is csak mint egy szép halottban gyönyörködünk. Közülök csak a Perzsa tartotta meg nyelvét, de kulturállását ez is elvesztette, az a nép, a melynek gyönyörű ormamentikáit honfoglaló őseink adoptálták, uj hazájukba — ide — magukkal hozták, a melyeket mai művészeink kivétel nélkül teljesen ignorálják, de adoptálják a tulipánt, szegfűt, gránát almát — a mibe őseink soha bele nem haraptak — és a mely motívumokat ujabb őseink valószínűleg az Anjouktól kapták, legalább nyomait honfoglaló őseink sírjaiban meg nem találjuk. A műveltségben tengerlépő papucscsal előre haladó nyugoli népek elbizakodottságukban a mai keleti népektől a kultur képességet mereven megtagadják és ezeket lenézik, pedig ugy a kétségbe vonhatatlan történelmi, valamint archeológiai adatok alapján kétségtelen az, hogy a műveltség keletről szivárgott ál hozzájuk. Hiszen még Tacitus idejében is a germán népek, csak a féle hottentotta, kal'for, ha nsm is rgeszen pipua színvonalon állottak, sokkal későbben, mint a mikor nálunk a Nyírben a Krisztust megelőző második sőt a harmadik évezredben is aránylag igen magas műveltségnek hatalmas bizonyítékait őrzi vármegyénknek muzeuma. A nyugoti elbizakodottságnak szarva kezd letörni, és kényszerült a keleti kulturképességet elösmerni, mert rettegve látja, hogy a japán nép, mely még negyven év előtt a hátra maradt kinai néppel egysorban állott, nemcsak utói érte, de sok tekintetben az ezer év alatt lassan fejlődölt nyugoteurópai kulturát minden — de minden — tudományos téren is részben meghaladta. Miért ? Azért, mert előbb a nyugoti magasabb műveltségre vergődött népek előtt kapuit megnyitni kényszerülvén, azt irta zászlajára, hogy „Vagyok olyan legény mint Te." Lett is, de még milyen. Az addig lenézett Liliput nép, a kis Dávid, földre teperte az agyaglábu muszka Góliátot, de valószínűleg nem a népet, hanem azon hatalmat, mely minden szabad gondolkozás nyilvánulásának, tehát minden haladásnak esküdt ellensége. .Más kárán tanuljon már egyszer a magyar". Tanuljunk tehát mi is a muszka autokratia kárán. De ne csak ezen csodálkozzunk és okuljunk mert a közelmúlt japán-orosz küzdelemből nem csak azt tanuljuk meg, hogy miként lehet egy régi nagy hatalomnak csaknem megsemmisülni, hanem azt is, hogy egy lenézett aránylag kis nemzetnek miként lehet tiszteletel szerezni a világ előtt és kényszeríteni az eddig világhódító hadseregeket is a salulálásra, sőt még a cylinderkalapnak meg. melésére is. A japán nép, élén a nemzeti császarral -- a niikádóval — belátta, hogy sikeresen csak egyenlő fegyverrel lehet küzdeni a kapzsi európaiakkal szemben. Kinyitotta az erőszak szemüket. Előbb bámulták, azután néztek, későbben teljesen elsajátították mindazon öi-mereteket, tudománj okai. melyeknek legkimagaslóbbra fejlett része a hadtudomány, vagy más szóval a tömeggyilkolásnak legnemesebb meslersége. Minden jó tulajdonságaik mellett azoi ban megvetendőnek tartom a japán nemzetet, mi rt pogány, es nem tartja azt, hogy a ki őt kővel dobálja, kenyérrel hajítsa vissza, sőt oiyan komi=z, hogy zegény Rozdesztvenszkynek hajóraját sok ártatlannal együtt a tengernek mélyére sülyesztette, vagy levegőbe röpítette, mielőtt vagy csak egy ujjal is bántotta, volna a kik pedig Pétervárnak kies enyhe videkére, a szabadságnak paradicsomára áhítoztak inkább vissza. Hát nekünk, mint kulturképlelen népnek, a melyet zsírunknak kipréselése érdekében rajongó szeretettel öveznek és ölelnek keblükre kedves osztrák, horvát, szerb, oláh, erdélyi szász és tót szomszédaink, nem lélekszámunkra, hanem szellemi felsőbbségünkre kell támaszkodnunk, hogy az éhes cápáknak zsákmányává ne váljunk. A buzogánynak, a halálmegvető szuronyszegezésnek ideje, a mikor mindin nemzet felett a magyar roagaslott ki, lejárt. Ma már a japánt kell utánozni a magyarnak is, ha elpusztulni nem akar. A körülmények mély álomba sülyesztellek bennünket, olyan végzetes mély álomba, a melyből a nemzetünket ért sok oldalról reánk özönlő kisebb nagyobb sértések után sokan kezdenek ébredezni. A japánok előbb csodálták a pöffeszkedő, mások zsírján hizó nyugoti népeket. De mikor aztán végre valahára kitörülték szemüket, tisztán látták, hogy cssk azon esetben vehetik fel sikeresen a harezot, ha megszerzik mindazon fegyvereket, a melyekkel azok nen csak lételükért, de más nemzeteknek leigázásáért is sikeresen küzdenek. Idegen, ellenséggé izgatott nemzetiségek által körül ölelt nemzeteknek sorában állunk mi magyarok is. Számunk és karjainknak ereje elenyésző csekély arra, hogy más nemzetiségeket megsemmisítsünk, de nem is természete a magyarnak. Annak a bizonyítására, hogy őseink — elég hiba volt - a meghódított népeket vallásuknak és szokásaiknak elhagyásara kényszeritették volna, elég erős azon köiülménynek felemlítése, hogy a kalászi batarban, máig is elő Okolicsányi Menyhért, Dr. Farkas Balazs, Újhelyi Aladár és mások társaságában mintegy nyolez sirt bontottunk fel, a melyekben a csontvázaknak fogai közölt Szent István,Péter és SzentLászlónak ezüst érmei találtattak ; némelyek karján pedig olyan karpereczek a melyek a bronzkorszakba nyúltak ál ; tebat századokig, vagy talán egy évezredig ís békeben eltek. Ez a temetkezési szokás, római hagyományra vall. Őseink 886-ban foglalták el hazánkat, Szent László — ha jól emlékezem — 1090 körül halt el. Ha népnyelők lellek volna, mint némely mai hódi»ó népek, bizonyára nrm hagyták volna a meghódítottakat ősi vallásukban* szokásaikban. Ma más áramlat van. Minket akarnának elnyelni ; csakhogy kettőn áll a vásár. Talán Kossuth Lajos volt az első. a ki egész eljárásában a „Történelem logikáját" hangoztatta. En ezt íialal koromban még nem értetlen), de ha valaki az emberiségnek történetet nem magolja is ugy, hogy azt recitálni tudná, csak figyelmesen olvassa, vallásává tejzi ezen rövid igaz mondatol. Mint nemzetnek okvetlenül meg kell semmisülnünk, bármiként vitézkedjünk is, ha Nyugoteurópával a kultur veis.nyben részt venni nem akarunk, mert ma már mindenki belalja, hogy az ökölbareznak ideje lejárt és csak a szellemi felsőbb • ségel kapcsolatos erők győzedelmeskednek a nyers erő felett. A mai hazafias kormány — a melyet különböző érdekből némelyek megcsaholnak, módot igyekszik nyújtani arra, hogy a kik szellemi táplálékra éhesek, ehessenek is. A mi városunk ehes, de nagyon éhes. Ezzel senkit sem sértünk, mert hát melyik magyar város az, a melyik csömörlésig jól lakott volna a szellemi élvezetektől. Di hát a társadalomnak többféle rétegei vannak. Egyik a snepfet szereti minden tartozékaival, a másiknak pityóka is eieg. Nem tudom, hogy milyen a hangulat a kulturház iránt a bokortanyákon, de azt már tudom, hogy a városnak vezérei első sorban a polgármester és Balla Jenő kulturtanácsos mindent elkövetnek, hogy rövid időn magas színvonalra emelkedett városunkat tovább emeljék oda, a hjva többi népesebb városaink magukat felküzdötték. Ha a városi tanaiban, vagy a képviselő testületben némi súllyal birnék, azt javasolnám, hogy minden bokor tanyanak palétását egy hónapra külföldi tanulmány útra küldeném. Ha ez megtörténnék, agyonvernék Májerszkyt és Ba'lát, ha minden áldozatot nem akarnának meghozni arra, hogy Nyíregyházán kulturház létetüljön. Biztosra lehet venni, hogy a vármegye versenyezni fog a várossal ezen célnak eléréseéri, m^g azon esetben is, ha Nyíregyházának sikerülne magát mini önálló törvényhatóságot anyagi romlásba sodorni. Pozsony, Győr, Pécs, Kassa, Debreczen, Miskolcz, Nagyvárad sat. szabad királyi városok ugyan, de egyszersmind vármegyéknek székhelyei is. karöltve küzdenek kulturérdekekért, melyeket politikai torzsalkodásoknak őrlő kövei közé dobni több lenne hibánál ; mert azon fel, a mely ezl inegcselekedné — a mit kizártnak lehet tartani, azon gyanúba is jöhetne, hogy jó ürügynek tekinti az anyagi áldozatok hozatalának versenyéből való hátrább vonulást, mert ugy sem i,en lelkesül egy ilyen fontos kullurinlézetért és csak a dekórum kedvéért leszi magát, mintha óhajtaná. A mint tudom, a miniszter azon arányban fofja az érdekeltséget támogatni, a milyen arányban ez áldozatot kész hozni. A kulturház létesítésére vonatkozó igénytelen rövid nézetemet a következőkben adom elő. Nyíregyháza, 1907. julius 18. Dr. Jósa András. Még egyszer a leveleki csodáról.*) Viszonválasz főtisztelendő Nóvák Béla r. katli. lelkész úrnak. A .Szabolcsvái megye" c. lap. f. évi július hó 12-én megjelent 134-ik számáb-in szerencséltetett a főtiszt, úr b. válaszával. Rendkívüli elfoglaltságom miatt nem értem rá viszonválaszomat azonnal megadni, sőt egyáltalán nem is szándékoztam már e dologra hírlapi úton visszatérni, de a főliszt. úr válaszának h ingja, írmodora kényszerít reá. Az igen tisztelt szerkesztő úr kegyes engedelmével azért bátor leszek e b. lap hasábjain viszonválaszomat megadni. Szükségesnek látom ezt, nem csupán azért, hogy a főtiszt, úrnak .Vasárnap délutáni hasznos foglalkozásképen* ismét legyen mit olvasnia, de különösen I-ör is azért, mert a főtiszt, úr tudósításomnak az intencióját teljesen félre magyarázta, 2-or mert képzelt elienség ellen hadakozik, olyan vádakat hozván fel ellenem, amelyeknek sem cikkemben — s aki ismer engemet jól tudhatja, hogy — sem egyéniségemben meg csak árnyéka sincsen. *) Két héttel ezelőtt Szabó Aladár ref. lelkész úr tollából leadott tudósítás után elintézettnek hittük a „leveleki csudát". Igy a múlt héten az újabb jelenségekről vett — külömbőző oldalról jövő hozzászólásoknak nem adtunk helyet. Nem zárkózhatunk azonban el az elől. hogy Szabó Aladár úr a Nyírvidékien kezdett dolgot ezen válaszával a Nyirvidékben fejezhesse be. Itt tartjuk helyén valónak annak megemlítését, hogy a nyírbátori járás helyettes főszolgabírója, Simák János, az eset ől tudomást szerezvén, a kérdéses dücskőt, a helyszínén megjelenvén, karhatalommal eltávolíttatta, s felégettette. Reméljük, hogy erélyes eljárása alkalmas volt arra- hogy ezt az egész jelenés! zajt a szó szoros értelmében gyökeréből elfojtsa. Nem akarom kövelni a főtiszt, urat a válaszában lépten-nyomon előbukkanó, a gorombaságig és Ízléstelenségig menő csipkedések és gúnyolódások terére, mert ez úgy sem ér semmit és a dolog lényegén nem változtat: sem azt nem kutatom, hogy „az őnmívelődésnek fokozottabb vágyakozásával vett tudós cikk"-em elolvasása után tényleg mennyire haladt előbb az „önmívelődés" szép mezején: még csak azt sem keresem, hogy melyikünk cikke „előkelőbb" és hogy főtiszt, úr „jó kis fiúcska" korában minő .példaszókat" sajátított el nevelőitől, mert hiszen mindezek engem sem, de másokat sem érdekelnek, a leveleki csodával sincsennek sennni összefüggésben s a megtörtént dolgokon semmit nem változtatnak, hanem csak egyszerűen, komolyan és szárazon óhajlom a fentebb leírt két pontban foglaltakra vonatkozólag felvilágosításaimat megadni és szándékosan íélremagyarBzott szavaimat a valóságnak megfelelőleg helyes értelmére visszaállítani, anélkül, hogy a fensőbbségérzetnek, a személyeskedésnek, a lekicsinylésnek s fel sem vevésnek szerénytelen mezejére lépnék, mely főtiszt, úr válaszának minden sorából kirí. Mindenekelőtt kijelentem, hogy kifogásolt tudósításomból egy betűt sem vonok vissza, mert annak minden szava az igazságnak, a valóságnak es a tényállásnak teljesen megfelelő. En nem haragszom, mert nyugodt lélekkel érzem, hogy igazságom van. De hogy a főtiszt, úr miért és mi jogon pattogtatja fejem felett a dörgedelmes harag o-torát és hogy hol veszi magának a jogot arra, hogy sértésekkel körül garnírozott és jól megspékelt irályában úgy beszél velem, mintha valami felsőbb lény volna, én pedig csak valami 10.ed rendű alárendeltje: ezt nem ertem, legfeljebb sejteni vélem, abból a közmondásból indulva ki, hogy akinek nincs igazsága, — haragszik. Én tudósításomban nem sértettem, sem a kath. vallást, sem a „papista"-ságot, sem a papokat és így a leveleki papokat sem. A főtiszt, úr személyével, — kivéve a kifogásolt és félremagyarázott dicséretet egy Halán nem foglalkoztam. Egyszerűen, híven elsoroltam — megbotránkozásom kifejezése mellett — hogy mi történik a leveleki marhalegelőn. És hogy ezt híven soroltam el, bizonyítja a főtiszt, úr válasza is, melyben az állítólagos csodajelenésekre s a jelenések színhelyén naponként történő nagymérvű csoportosulásokra vonatkozó leírásom valódiságát, az események és körülmények kényszerítő hatása alatt kénytelen volt megerősíteni. Sőt — mint válaszából kitűnik — e mozgalmat szintén elitéli, nem tartván sz. Mária m^ltó tiszteleté ek ez eljárást. Ha ez íuy van, úgy e dologban egyetértenénk ! Helytelenül értelmezte a főliszt. úr az ejri Érsek eljöveteléről szóló s általam csak regisztrált — a dücskőhöz járó nép szájáról átvett — híresztelést is. Nem én talaltam ki, nem én állítottam ezt. Egyáltalán fel sem tételeznem egy ilyen mag^s mívellségű. nagy tudományú füpipro

1, hogy a tudatlan és „csod .hajhászó* töimgnek ezt — az igaz vallásosságot, Isten helyes imádását és a főt. úr szavai szerint is, ,=z. Mtria méltó tiszteletét" is sértő, lealacsonyító eljárását szentesítené. De végre, ha eljött volna is, biztosilom, én nem .ijedtem" volna meg, sőt e ténykedésére, ha bekövetkezett volna is, nekem lett volna, legkevesebb okom megijedni. Éi' tehát — mint mondám — csak a csodadücskűt latogató löm g ajkán lábra kapott hírt említettem meg. Sőt ma már még többet is híresztelnek, hogy a dücskő helyére kápolnát építenek és búcsújáró helylyé teszik. Ennélfogva teljesen indokolatlan és értelmetlen dolog volt az érseket védelmébe venni, mert őt senki sem bántotta. Még felesleges bb v. lt —se tárgyhoz egyáltalán nem is tartozik — az egri Érsek adományainak, jncselekedeteinek feleml"getése, mert ezt úgyis tudjuk. Egyébiránt az ilyen dolog nem is annyira érdem, mint inkább kötelességünk mindnyájunknak, kinek-kinek anyagi tehetsége szerint. Megtennék ezt bizonyára a mi püspökeink is, ha nem a szegénység palástját kellene hordozniok s nem lennének minden hazafiságuk és a hazának tett szolgálataik dacára mostoha gyermekei az édes magyar hazának. Az egri Érsek (J eminentiáját illetőleg is tehál egyetértenénk. De hát akkor miért is dörög haragjában a főliszt. űr ? Talán azért, hogy megfelelő vallásos és erkölcsi nevelés hiányából srármazó bu'asógnak, lelki sölétségben járásnak, tudatlanságból eredő tévhitnek és babonának neveztem a csod .hely látogatását, annak valóságos ímádásszerü körül vél r let, sz. Mária hol itt, hol amott való megjelenésének a hitét és ahoz az ártatlan dücskőhöz csudaszerü események fűzését ? No ! ha ezérl, úgy már nagyon sajnálom, de ezen a téren már egy véleményen nem leintünk! Mert hát — engedelmet kérek - tartozzék bármely felekezeihez valaki, legyen katholikus, református, lutheránus vagy bármilyen felekezetű, kérdem, nem rémítő elmaradottságra, nagyfokú tudatlanságra, középkorba illő babonáskodásra, az Islen felséges lényét sértő, helytelen irányú vallásosságra vall é az, amelyet most népünk a leveleki csodahelyen elkövet. És liogv ezt egy „idegizgatott csotdás" abnoimis lelki állapotából folyó csábításaira köveli el : annál nagyobb szégyen ! És ha — mint a főliszt. úr állítja — szintén helyteleníti e „csodah ijliászást*, akkor miért válasstja e betegséggel szemben a kényelmes, de sikertelen .agyonhallgatás" gyógymódját ? Hiszen így ez a tudatlan és értelmetlen tömeg, folyton tovább és tovább megy a képzelődések és osodalátományok országába az egymás elcsábításában. Nem! főtiszt, uram, nekünk nem az „agyonhallgatás" a szent kötelességünk I Hiszen azok is Isten képére teremtett lények, mint mi, ők is igényt tarthalnak bizonyos fokú mívelődésre, felvilágosodoltságra. Nekünk szent kötelességünk minden módunkban álló eszközzel — Krisztus evangeliomának összes fegyvereit harcba víve — felvilágosítani őket, erről az okos, értelmes, igaz Istenfélő és az Isten képére teremtelt emberhez nem illő sajnálatos tévelygésről. Válasza 5. sz. alatti pontjában kérdi a főliszt. úr: hogy ha az apagyi refoimálusok közztil is járnak ki sokan a dücskőhöz, úgy hat ott is szükség van az igazi népnevelés országa eljövetelére ? Jeleztem már előbb, hogy en nem egyes felekezetekről bes,.élék, hánem általában mondom, hogy Apagyon is — hol különben