Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1907-10-27 / 43. szám

42-ik szám. N Y I R Y I D É K 1907. október 20. 137 A haldoklók szólitanak. Legyen a sirok koszorúja egy virágszállal egyszelübb; égjen egy mécsesei a sírokon kevesebb, és ennek arából ki fog gyúlni egy pislogó élei. Esdve kér az egyesület minden jó szivet, váltsa még mindenki ezt a szent vámot nemzele dicsőségére, özvegyeknek, árváknak, ügyefogyottaknak könnyei fölszáritasára. A ki ezt megteszi, a kinek szivében az irgalom érzete fölfakad: annak haloltja ludni fog arról. Kegyeletünk szint, megtisztult, nemes tanúsítása lesz, a ki egy ujonan létesítendő szegénysor sn tüdőbeteg elet gyógyító népszanatóriumának építési tőkéje gyarapítására halottak napja alkalmából adományát eljuttatja. Ezt kéri az egyesület bizó hittel és r< m nységgel. A József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület. Budapest, IX., Lónyay-utea 47. Százezrek kapják me? az egyesületnek ezekben a napokban egy kis füzetét. Ebben a füzeiben foglaltatik az adakozásra való fölhívás és mellékelve csatoltatott egy postabefizelési lap. A füzet értékes, tömören megírt ismereteket is közöl a nemzetpusztitó baj, a lüdővész ellen való védekezésről. Olvassa el mindenki ezt a kis füzetet és adja oda másnak is elolvasásra. A füzetke utolsó lapja a belügyminiszter engedélyével gyüjlö-lapot tartalmaz az irgalomadományok összegyűjtésére. A ki az ezzel járó fáradságot nem sajnálja, a könyörületnek és irgalmasság érzetének adja szép bizonyságát. Aki pedig lapunk utján vesz tudomást a jóravaló egyesület szándekáról, az a jó sziv küldje el közvetlenül Ist»nnek tetsző adományát. Mejeyyezzük, hogy az egyesület minden hozzá küldött adományt lapjában a Szanatóriumi Lopokban nyugtáz. A legmelegebben ajánljuk az egyesület nemes céljait közönségünk 'egteljesabb figyelmébe és pártolásába. Etliika és gyakorlati állatvédelem. (Irta és a Szabolcsvármegyei Tanítóegyesület október hú 0-én tartott közgyűlésén felolvasta dr. Kukuljevic József, az országos állatvédő egyesület titkára.) Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az árja nép főleg állattenyésztéssel foglalkozott. Természetes tehát, hogy isteneit, szellemeit állatok alakjában képzelte. Vallásukat, hagyományaikat, szokásaikat egy éposz a „Rigveda" öleli fel, melynek hymnusait több költő évszázadokon át alkotta. A Rigvedában leirt istenségeket megtaláljuk az Aitareyabrahmanaban is. A hinduk törvénykönyvének egyik szakasza azt mondja: „Aki egy tehenet megöl, az bűnééit egy hónapig vezekeljen, ez idő alalt istállóban lakjék a tehén váladékaival táplálkozzék s a megölt tehén helyettegy másikat ajánljon felazislenek kiengeszteléséi e." A megölt papagályért 2 éves borjú, daruért 3 éves szarvasmarha a váltságdíj. A megölt szamár, macska, juh váltságdija 1 bika, de az elejtett elefántért 5 dib. fekete bikát kell áldozni. Ellenben tiszta lélekkel megy a teremtő elé, illetve teljes bünbocsánatban részesül az, kit egy pap vagy lehén megmentése alkalmával villám sujt, vagy a küzdelemben értök vesz i éleiét A Rigveda és Aitareya — brahmana isteneit — természetesen más-más név alalt, megtaláljuk a perzsa „Khorda-Avesta" és a finn „Kalevala"-ban is. Sőt a századok folyamán fejlődött görög, római és germán mylhológiában is feltaláljuk a Rigvédában leírlak nyomait. Ekkor már az emberek önérzete felébredt, ezért isteneiket emberalakban ábrázolták, anélkül azonban, hogy az állatokat teljesen mellőzték volna. Ha emberalakjuk volt is a', isteneknek, alkalomadtán nem restelték az állatok alakját felvenni, ha ezzel czéljaik elérését megkönnyítették. Minden istennek volt ezenkívül egy vagy egynehány szent állata, melyeket neki áldoztak. Nem terjeszkedhetek ki a részletekre, csak röviden fogok megemlékezni a szent állatokról Ilyenek a bika, tehén, ló, juh, kecske, kutya, macska, szarvas, elelánt, medve, roka, pók, bagoly, sas, denevér, lud, páva, kigyó stb. De nemcsak az állatokat tisztelték, hanem a növényeket is. Pl. a tölgy, bodza, fenyő, kőrisfa, tiszafa, diófa, galagonya, kökény, gránátalma, olajfa, babérfa, cziprus, czitromfa stb. De voltak szent ligetek, berkek is, ezekben nem volt szabad fát vágni vagy vadászni, legfeljebb olyan állatot, mely az Istennek oltárára került. Lassanként azután az emberiség érteimének fejlődésével a természet vallása, illetve az állatok, növények lisztelete csökkent. Az emberek kezdték megismerni a természeti erőket s többé nem láttak a teremtményekben magasabb lényeket. Nem is tisztelték többé. Ehez járult még az is, hogy az indogermánok egy Irésze felvette a kereszténységet s noha a vallás megalapitójanak Jézus Krisztus urunknak tanítását a szeretet lengi át és a szentek, valamint apostolok cselekedeteiben az állatok iránti szeretetnek sok példáját latjuk, sőt maga a szenllelek is galamb képében jelent meg, mégis annak terjesztői kezdetben lüzzel-vassal pusztítottak mindent, ami a pogánykor hagyományaihoz tartozott. Igy az állat- és növényvilág tiszteletben tartását mint pogánykori babonát üldözték. A szent ligetek, berkek a fejsze áldozatául estek és velük pusztult el az azokban tanyázó vad és madár is. Csak a távol Keleten élő indogermánok: a hinJuk őrizték meg az állatok iránti szeretetet. Buddha követői — a szeretet vallásának hivei — ugyanis amellett, hogy altruisták, — vagyis, hogy a jót azért cselekszik, mert jó, nem azért, mert félnek a büntetéstől, mely akkor éri őket, ha nem igy tesznek — hiszik a lélekvándorlást. Nem is ölnek meg állatot, tisztán növényi táplálékkal élnek s az elaggott vagy beteg állatok részére kórházakat, menhelyeket építenek és ők építették a legelsőt már Kr. e. 200 evvel Ceylon szigetén. Emberek részére ebben a korban még nem emeltek kórházakat. A sémiták közül a régi egyiptomiak a kultura magas fokán állottak. Az ő hitük azt parancsolta, hogy halotlaikat balzsamuzzák be. Akinek hulláját nem sikerült megóvni az enyészettől, annak lelke liilök szerint nem szallhatott a teremtőhöz, hanem háromezer éven át vándorolt állatból állatba. A régi egyiptomi ezért rendkívül jól bánt az állatokkal, hiszen nem tudhatta, nem sérti-e meg bűnhődő embertársa vándorló lelkét valamely állat kínzásával. Egyes állatokat különösen tiszteletben részesítettek, pl. az ichneumont és az Apist (fekete bika). Egyiptom terméketlen földjét évente kétszer önti el a Nil ns. Az áradás utá visszamaradó rendkívül termékeny iszap bő aratást biztositolt. A Nílus áradásakor megjelent az íbisz-madár, mintegy előhírnöke az áldásthozó hullámoknak. Nem csoda tehát, hogy az egyiptomiak szent madárnak tekintették, és még be is balzsamozták, hogy teste évezredekig épségben maradjon. A jelenlo? élő sémiták egy része : az arabok Mohamed követői. Ük is rendkívül szeretik az állatokat, olyannyira, hogy pl. a lovat s agarat jóformán nem is tekintik állaloknak, hanem családjuk tagjainak s a legfellengősebb jelzőkkel ruházzák fel. Egy más sémita nép: a zsidi már kevesebb védelemben része=iti az- allato'. A deuteronomiumban a 22. ] fejezet G. és 7 versében és ugyané könyv 25. fejezetének ' 4. versében találunk némi állatvédelmi szin zeti tételt, I de teljes állatvédelemről szó sem lehet, hiszen e szakasz csak az anyamadarat védi meg, a fészkek szedését és fiókák elfogását azonban megengedi. Az ural altáji nép k közül őseink nagyban hitték a démonokat és űzték a szellemkultuszt (samanismust). Mint állattenyésztőnép, természelesen szerette és jol gondozta az állatokat. A szent helyeken, illetve berkekben, nem volt szabad vadászni vagy fát vágni. Ha az ősmagyar ilyen helyen járt, rongyokat aggatott a bokrokra, hogy a démonok szét ne tépjek, amiért a szent helyre mert jönni. A kereszténység felvétele után egymásután tűntek el a pogánykori emlékek s velük együtt az állatszeretet. Fajrokonaink, a törökök, nem bántják az állatot; megtűrik pl. Konstantinápoly utczáin a cellengő kutyák százezre.t. Még a legelőkelőbb törők főúr is kitér előlük, ha útjába akadnak. Ha már valósággal tűrhetetlen a kutyák nagy száma, egyszerűen csolnakra rakják s elviszik a közeli szigetre, de meg nem ölnek egyet sem. A régi egyiptomiak, a görögök és rómaiak a kultura magas fokán állottak és mégis szeretlék, védték az ál'atot és az őstermészet egyéb kincseit. A ő kullurájuk romjain épült fel a mai kultura, de sajnos, a természet és az állatvilág szeretete évezredes álomba merült. Az uj kor mindenből pénzt akar kicsikarni. Egymásután tarolta le a-, őserdőket, parczellázla a legelőket, szabályozta a folyók partjait, lecsapolta a mocsarakat, megfosztva ezzel az állatok és növények fajainak ez> eit a létfeltételeiktől. Az állatvilágot még a kiméle'len vadászat is erősen megtizedelte. Vadásztak az állatra húsáért, bőreért vagy tisztán sportból. A Természettudományi Közlöny deczemberi füzeiében Sajó Károly tanár felszólalt eme embertelenség ellen. Kimutatta, hogy ha igy folytatjuk, nemsokára kulturális sivatagban fogunk élni. Kipusztult már csaknem teljesen : a hód, a bölény, kőszáli kecske, amerikai bölény. Teljesen kihall: a dodo, a remete-madár és AZ óriás a!ka. Hasonló sors vár a pinguinekre, az elefánt fókára, a becses prémet adó medve-fókára, a rozmárokra és czetekre. Nagyon megritkult az elefántok, zebrák, antilopok, gazellák és orrszarvúak száma is. Pusztulnak az őserdők s velük együtt a növény- és rov; rí'ajok ezrei. Egyre fogynak az énekes-madarak is. Olaszországban — hol hajdan rengeteg sok vad : hód, medve, szarvas, nyul stb. éli — olyan kíméletlenül vadászlak, hogy ma már az ország nagy részében sem fogoly, sem nyul nem találkozik. Ezért az olasz Nimródok az apró madarak vadászatára adták magukat S ha még csak lőnék a madarat ! De pusztítják és fogják tőr.el, hálóval, csaptatóval, enyvvel. Meg is érezzük a hatását enn> k a milliárdokra rugó rablóvadászatnak. Kedves éneklő madaraink évről évre kisebb számban térnek vissza. (Folyt, köv.) Giardinettó. A társadalmi tudományok társaságának kiküldötte tiszteletét tette nálam a napokban, ajánlva ennek a magyar bőrbe bujt, idegen törekvésű társaságnak a könyvkiadványait, megrendelésre. Az orra alatt is beretvált, fürge mozgású úr hozzám, mint „nagytudományu férfiúhoz" ajánlottan jött el. Megköszöntem a vigéci címezést, s valamelyes tudomásom lévén arról, hogy a mi magyar nemzeti törekvéseinkkel és eszményeinkkel szemben — akár Lipótmezőre való ábrándozok, akár kötni való hazaárulók, az emberi boldogulás nemzetközi eszméit akarják fölrobbantani, megmutattam az utat — kifelé az ebben vigéckedő fürge úrnak. Mert véletlenül épen a mi ősi levéltárunk vasajtóval és ablakokkal zárt szekrényei között lepett meg ez a látogatás, 1849-diki császári biztosi iratok között kutatván. Hát csakugyan pofa kell hozzá, hogy Istent, nemzeti történelmünk minden tanulságait megtagadó törekvéseknek, még ha csak egy vigéce is is épen itt ajánlgassa nekem az ő könyveit. Belenéztem azonban a iittogtatva mutogatott megrendelési ív nevei közé s behunytam a szememet. Mi ez, ez a sok név? Talán az uj Magyarország, ahol se Isten, se Haza! . . . * * Aszfaltot raknak most le a vármegyeháza előtt, a kocsi útra. Lesz hát olyan út is Nyíregyházán, ahol aszfalton járhatnak majd nem csak a korzózok, hanem a lovak is, száz egynehány méter hosszúságban. Két oldalt azonban sívó homok a keretje ennek a civilizációnak! Potemkin falvát csinálhatták így ! Egy nagytekintélyű városatya azonban közbeszól: coki a vármegyének! Mert. hogy Nyíregyháza város kellős közepén száz és néhány méteres hosszú asztalt készül most, hát az önálló törvényhatóság lázában vibráló urak már is lekicsinylik, nem a vármegyét, hanem — horrendum dictu a vármegyeházát! Legfőbb ékességét ennek a városnak s kisugárzó forrását a magyarságnak! 35 centiméterrel kellett volna emelni, a vármegyeház előtt elvonuló, aszfaltozás alá került útnak az úgynevezett szintjét. Minek ? A vármegyének talán ? Hát így legalább 35 centiméterrel a valóságban is magasabban és feljebb maradt a vármegyeháza a fölött az út felett, ahol a nyíregyházi nagyratörekvés eléri a maga Csimborasszóját! * » * A napokban hallottuk a következő mulatságos históriát. Egy vidéki ügynök telefonon akart beszélni a hatos számmal. A központ kapcsol és megindul a beszélgetés. A G. szánt irodájában éppen takarított a hetes. — Halló ! — Halló! — Ki beszél? — Itt a hetes! — Kérem én a hatossal akarok beszélni. — Kérem, én vagyok a hetes. - Jó, jó nekem a hatos kell, tessék lecsengetni. Dühösen csenget le mindkét pasas és szidja a központot, hogy nem jól kapcsolt. Újra kéri a hato= számot, a központ kapcsolja és kezdődik az előbbi beszélgetés. De már ekkor a hatos hetese is dühhé jön, azt hisszi öt akarja esak megheccelni valaki. Mikor már jól oda mondogattak egymásnak, figyelmessé lesz a háziúr a zajra és — csak nagynehezen tudta megnyugtatni a türelmetlen vidéki bácsit. Szabolcsvármegyei gazdasági egyesületi közlemények. A kereskedelemügyi m. kir. Miniszter 87.783 sz. a. kelt rendeletével — tekintettel az ország túlnyomó részében mutatkozó nagymérvű takarmány hiányra — gazdáknak takarmányozási célokra rendelt seétia,- szalmaés szecskaküldeményekre [nézve a szállítási dijnak kocsiés fuvarievelenkint legalább 10.000 kilogrammért való fizetése mellett a m. kir. államvasutak összes vonatain és a pécs — barcsi vasúton, valamint a m. kir. államvasutak kezelése alatt álló m ndazon helyi érdekű vasutakon, melyekre nézve az államvasutaknak díjszabási joga biztosítva van — a helyi aru dijszabásszerinti II. kivételes díjszabásnak díjtételeit alkalmazniengedélyezle. Az ily kedvezményes szállilhatás czéljából az illetékes vidéki vármegyei gazdasági egyesületek igazolványa szükségeltetik, nHy igazolvány a küldemény feladásainal a fuvarlevélhez csatolandó. » * * A socialista mozgalmak mindnagyobb mértékben veszélyeztetik azt a palriarchalis jó viszonyt, amelynek a muukaadok és munkások, valamint a nagyobb és kisebb birtokosok közölt fenn kell állnia és ezzel egyúttal veszélyeztetik és csökkentik a gazdasági termelés jövedelmezőségét köztudoraásu, hogy a socialista mozgalmak és zavarok előidézésében nagy része van azoknak a sociálista népirodalmi termékeknek, amelyek socialista pártszövetségek a nép körében sok ezer példányban terjesztenek és amelylyel a józan munkásnépet valósagg I megfertőzik. Ha ezen üzelmek e'.len a harezot és védekezést felvenni akarjuk, s ami minden munkaadórak saját maga iránt való kötelessége is, ebben a védelmi harezban ugyanazon fegyvereket kell felhasználni, mint amelyekkel a rombolás munkáját előidézik. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület léhát a Magyar Gazdaszövetseggel es a Központi Hitelszövetkezettel társul .a a Földmivelésügyi Miniszter l 'r Ói agyméltóságának segélyével a nép kezén állandóan lorgn naplár alakjában gyűjtötte össze azon irodalmi eszközöket, a melyekkel a sociali.-ta nép-irodalom ellen a harezot felvenni akarja. Ezen naptár „A Nép barátja" citnn.el már sok ezer példányban meg is jelent és kétségtelen jótékony hatása csak abban az esetben várható, ha az a nép körében lehető nagy mértékben el is terjed. Abban a meggyőződésben vagyunk, hogy ezen naptár hatásának terjesztése első sorban a birtokosoknak saját maguk iránt való kötelessége, amely kötelességet még némi áldozatok árán is kell hogy teljesítsük. Azzal a kéréssel fordulunk gazdatársulatainkhoz, hogy a ,Nép barátja* czimü naptárt saját gazdaságaikban, cseledjeik és munkásaik közötti szélosztás czéljából egyesülelünk utján nagyobb példányszámokban megrendelni s'/íveskedjenek. A naptár ára példányonkint 50 fillér-, nagyobb megrendeléseknél azonban ennél is jutányosabb, vagyis • 12 példány 5 korona; 25 példány 11 K. 50 fill.; 50 példány 20 korona; 100 példány 38 korona. Postaköltséget a megrendelő viseli. TANÜGY. A valias- és közoktatásügyi m. k. Miniszter úr f. évi okt. hó 2-án 107.892/907 sz. a. a „Nunkovich András féle' alapítványnál megüresedett két egyenkint 200 korona ösztöndíjra palyázatot hirdet. Ezen ösztöndíjban alapító végrendelete értelmében mindenek előtt azon tanuló ifjak veendők figyelembe, kik az alapító rokonságából származnak, ha tanulmányaikban csak középszerű előmenetelt tesznek is és pedig az elemi iskolai tanulmányok megkezdésétől tanulmányaik befejeztéig. A'ovábbiakra nézv, felvilágo itást ad alulirt hivatal. Nyíregyháza, 1907. okt. ho 21. Szabolcsvármegye kir. tanfelügyelősége. ÚJDONSÁGOK Telefon szám 139. — ,1 magyar Ipar pártolása.' Lapunk legutóbbi számában Vay Gábor gróf főispán úr, mint a Szabolcs vármegyei magyar védő-egyesület elnöke, nyílt levélben kifogásolta Major István nyíregyházi boibély és fodrász üzlet tulajdonos úrnak azt az elj rásál, hogy neki — egyenesen kifejezett kívánsága ellenéie, nem magyar gyártású borotválkozó szappant küldőit; A főispán urat, a Major István úr állal szállított borotválkozó szappan csomagolásának, a kért szappan-gyáitmány csomagólásától eltérő, idegenszerű módja ejtette tévedésbe. Igazolvan azonban Major István űr az eredeti számlával, a védő egyesület igazgatója előtt portékája hamisítatlan magyar származását, a főispán úr fölhatalmazott bennünket arra, hogy nyilt levelének Major István úrra vonatkozó részét, tévedésének konstatálásával, — helyreigazítsuk, amit mi - Major István úr magyar érzésű mivoltának reputációja érdekében - annál