Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1907-09-29 / 39. szám

4 38-ik szám. N Y I R V I D É K 1907. szeptember 22. Felfordult világot élünk. Régi krónikából tudjuk, hogy szabiid királyi Debreczen városában, ínég nem is olyan nagyon régen, a XVII. század közepén istenkáromlásért agyonkövezésre Ítéltek egy embert. — Egy másiknak nyelvét kiszakították, jobb kezét levágták: szüle bántalmazásért. — A magzat sikkasztást élve eltemetéssel büntették. — És ugyanez a század a város nótáriusait szabálytalanságokért feddésre itélte. A mai humánus kor mindezt megfordítva csinálja. Mig amazokat enyhén bünteti, minket néhol oly szigorral, hogy legfőbb felettesünk maga a Belügyminiszter szükségesnek iúlta 45.623/1ÍI07. számú rendeletével bevilágítani a sötét chaosba, a mi Golgothánkba, hogy elejét vegye a legsötétebb Afrikába illő igazságszolgáltatásnak: a vesszőfutásnál gyalázatosabb, családirtó felfüggesztéseknek. fin mélyen tisztelt Közgyűlés mindig undorral gondolok arra az európai rabszolgaságra, mire minket a mi fegyelmi szabályaink kárhoztatnak. Hogy egy másik magunk forma gyarló ember mint vádló és biráló egy személyben Ítélhessen nemcsak mi felettünk, de ártatlan családunk sorsa felett is; felelősségre vonás következményei nélkül erkölcsi máglyára Ítélhessen mindannyiunkat ! Nem győzök eléggé hangosan felkiáltani ez ellen, mint az ókor klasszikus szónoka: „Denique Carthaginem deleudam esse censeo." Mindannyiszor, midőn alkalmam van, felsírok a testületünk tagjait ért korbácsütések miatt; mert látnoki lelkem fájóan jósolja, hogy a munkávali túlterheltetésen kivül ezek a szégyenletes fegyelmi szabályok fogják nemsokára a községi közigazgatás sirját megásni. Halálos komolysággal hívjuk fel tehát a magas intéző körök figyelmét az általunk észlelt sajnos tünetekre és szomorú statisztikai adatként soroljuk fel, hogy a „Magyar Közigazgatás" 10. legutóbbi számában 656 kereslettel szemben 275 kínálkozó egyént látunk. A községjegyzői tanfolyamok hallgatóinak száma annyira elapadt, hogy ez évben már csak 342 ifjú végzett s igy nemsokára bekövetkezik azon idö, a mikor pályázó a segédjegyzöi állásokra egyáltalában nem akad, a községházak üresek lesznek és mi munkatársak hiányában s rémséges munkahalmaz alatt leroskadva kénytelenek leszünk az országra nézve is legveszedelmesebb sztrájkba bele menni. Feltárva a sebei, kérjük annak gyógyítását, mig az üszkösödés be nem áll. mert a fekély az egész magyar közigazgatás fekélye. Bá mutatva az országos tisztviselői karnak holnapi napon Szegedre összehívott országos congressusára s ezen congressus közhírré tett programmjára, kérem a mélyen tisztelt Közgyűlést, méltóztassék már most sürgősen felírni az Országos Központi Egyletünk e hó végén Budapesten tartandó közgyűléséhez, hogy: 1. Csatlakozunk az országos tisztviselői kar holnapi napon hozandó határozati javaslatához, magunkévá teszük azokat és a magyar tisztviselők kívánságát a magyar községi jegyzők részéről is megismételjük, legfőképen pedig: 2. A szolgálati pragmatikát, mint emberi jogainak biztositékát elodázhatatlanul törvénybe iktatni kívánjuk. 3. Az Országos Központi Egylet eme kívánságunkat monstre küldöttség utján haladéktalanúl juttassa a m. kir. Belügyminiszter úr kezébe. íme ifjú kartársaink: mi messze még a cél! Mi messze még a lakoma i Bizony-bizony hátul maradunk a küzdők sorában; eltipornak, legázolnak a leghátul jövök s ha ti segítségünkre nem jösztök, üvöltésünk, siránkozásunk az Indián törzs puszla jajveszékelése marad a vendéglátás örömei nélkül, halálunk a gyávák halála lesz, féjfátokra pedig ezen bibliai mondás vésetik : „mivel sem hideg nem voltál, sem meleg nem voltál, én tégedet az én gyomromból kiokádlak." Annyi munkáért, a mennyit mi végzünk, annyi hazaszeretetért, ami minket hevit, joggal várhatjuk, hogy kérésünk megsziveltessék. De midőn eritferiumokért küzdünk, kell, hogy a törekvés általános legyen s lelkesedni tudjon azokért a jövő nemzedék is. ügyletünk bizalommal várja ezt és örvendve konstatálom, hogy munkáink erkölcsi jutalma kezd nyilvánvaló lenni. — Nyugdíj szabályzatunkat több vármegyei egylet, szabadságidőnk rendezéséről szóló szabályrendeletünket pedig legutóbb l ngvármegye kérte el mintául. Vármegyei alispánunk pedig az Elnökséghez intézett 1253/907. sz. levelében eme szavakkal: „én a magam részéről szívesen, bármi tekintetben közrehatok vármegyénk ezen köztiszteletben álló és szép munkásságot kifejtő Egyletének jubileumi ünnepségén' a legilletékesebb helyről nyújtotta felénk az elismerés annyira becses koszorúját. A csüggedés pillanatában eme erkölcsi siker érzete ad erőt. hogy ki ne ejtsük kezünkből a zászlót, Egyletünk zászlaját, mely alá ujabban Trak Géza s i Oltványi Ödön nyíregyházi, Lakatos Miklós tiszadadai és Frank Géza gyürei fiatal bajtársak csoportosulnak, kiket melegen üdvözölve felvételre ajánlok s jelentem, hogy ezekkel egyletünk tagjainak száma immár 14 tiszteletbeli. 88 rendes, együttvéve 102 és hogy még mindig nem lépett be egyletünkbe 15 tagtárs. Utoljára hagytam Vay István nyugalmazott főszolgabíró űrnak a Mikolay árvák segélyezése tárgyában az Elnökséghez írott levelét, mely a tárgysorozat külön pontjául fel van véve. Ez a levél egy antik jellemű férfiú szivéből fakadó ereklye. Nemes, magasztos jellem sugallata, melyhez hasonlóval szegény községi jegyző családja még mi nálunk nem találkozott volt hivatali fellebbvaló részéről. Legyünk hozzá méltóak és siessünk segélyére az elárvult családnak, ki a jubileumi ünnepség alkalmával összeszedett filléreket, mint pillanatnyi segélyt már is hálás szivvel köszöni s ki a segélyre nagy nyomorában valóban rá szorult. Legvégül Leövey Sándor árvaszéki jegyző úr, mint magyar költő, javaslatát szíves figyelembe ajánlva, magam részére a tisztelt Közgyűlés jóindulalát kérve, maradok: Gyürében. 1907. szeptember 16-án. Tóth Jóxser, egyleti elnök. Közös konyha. ni. Dr. Nagy Dezsőnek agyában született meg a közös konyhának eszméje, a melynek megvalósulása kezdetben közönnyel találkozott, a mennyiben az alakulás végett számos összehivottak közül első ízben csak tizenketten jelentek meg és így a gyűlés meddő maradt. Rövid idő múlva a második gyűlésen már harmincnál többen jelentek meg, a mely összejövetelnek eredménye a megalakulás. lett. Nagy Dezső bölcsen tudván azt, hogy a becskereki müveit közönség nem megy birka módjára a kolomp után, az 55. §-ból álló szervezeti szabályzatot az egyedül helyes önkormányzat érvényesülésének figyelembe vételével szerkesztette meg; mert különben talán már feloszolhatott volna. ; Uri magam is azok közé tartozik, a kik nem szeretik azt, hogy rólam nélkülem rendelkeznek, hanem elég vakmerőek is, hogy önállóan gondolkozva ugyan egy célra egyesüljenek. Pár év előtt gróf Vay Gábornak voltam vendége, a kinek lelkületét minden magyar főúrba be kellene oltani. Azt kérdezte tőlem, hogy milyen párthoz tartozom ? Megmondottam, hogy mióta eszemet tudom, mindig függetlenségi voltam, vagyok és maradok síromig. Na de hát mégis melyik árnyalathoz tartozik? Kossuth párti, Ugrón párti, vagy kihez szegődött ? „Hát én csak Jósapárti vagyok." „Én meg Vaypárti. Támogatom azt a pártot, melynek elvei legközelebb allanak az enyémekéhez, de csordába nem állok". Talán nem épen ezen szavakkal mondotta, hanem az értelme ez volt. Dr. Nagy Dezső a közös konyha szövetkezetben egy négy hónap óta pontosan járó órát szerkesztett, a Minden ünnepélv egy emlékérem. Egyik oldalára az anyagi- másikra annak vriölrsi sikere bevésve. Anyagiakról egyletünk pénztárnoka fog e gyűlés folyamán elszámolni, előre jelezhetem, hogy az nem igen kedvező. De hát mi előbbre helyezzük egyleti életünk folyamán az erkölcsi sikert: mert társulatunk nem részvénytársaság. rnelv papírjait kamatoztatja. A mi tőkénk szellemi töke. erkölcsi kamatokért küzd. És büszkén mondjuk, hogv e téren osztalékunk kielégítő. Elértük amit elerheüíink. Leróttuk egyletünk iránt kegyelet-a ónkat s utat mutattunk utódainknak a majdan megülendő 50 éves jubileim felé. Örvendve láttuk, hogy velünk ünnepelt Törvényhatoságunk előkelősége. Kitüntető szeretetüknek, gyöngéd figyelmüknek külsőleg úgy mint belsőleg bőséges tanujeíeivel találkoztunk. Azért hogy feláldoztak életükből sokféle igénybe vett munkásságukból nekünk egy egész napol, fogadják úgy Törvényhatóságunk, mint Nyíregyháza város tisztviselői hálás köszönetünket! Jegyzőkönyvileg kérem ezt a megjelentek: ezek közt főleg mélyen tisztelt díszelnökünk méltóságos gróf u Gábor úr s szeretve tisztelt alispánunk Milcecs V-.&6 úr, honleányi erényekben dúsgazdag, bájos hitvesük és Nyíregyháza város polgármestere irányában kifejezésre juttatni, kérem ugyanezt azok iránt, kik elmaradásukat sürgönyileg kimentették, névszerint: SipOs Béla, Okolicsányi Dezső, Somlyódy János és Bogár Lajos uraknak, valamint Péchy Gyula és Mezőssy László tiszteletbeli tagoknak, — kik szabadság idejüket megszakítva tisztellek meg jelenlétökkel — tolmácsolni. Kérem végül jegyzőkönyvi köszönetünk nyilvánítását azokkal szemben, kik felülfizetéseikkel a jubileumi táncvígalom anyagi sikerét előmozdították. Ha még részemről köszöneteg nyilvánítok Trak Géza, Oltványi Ödön, Milotay Gábor és Erdélyi Farkas uraknak a táncvígalom rendezéseért, Seress József egyleti főjegyzőnek a díszközgyűlésen felolvasott komoly tanulmányt igénylő memoár munkáért — lezárom 25. éves jubiteumunk ünnepélyének lapjait s át adom azt az emlékezetnek. Ámde nem rejthetjük el a fény mellett mutatkozó árnyékot! Sajnosan nélkülöztük jelenlétét a járási és pénzügyi tisztviselői kar legnagyobb részének. Az összetartozandóság érzetének hiánya mutatkozott itt azok részéről, kikkel hivatalos érintkezésben összeforrva képzeltük magunkat. Intrika, vagy sajnos félreértés okozta távolmaradásukat — nem tudjuk, de kénytelenek vagyunk sajnálatunkat kifejezni. A fiatal jegyzői generáció nagy része pedig határozottan rosszalásunkra érdemes azért, hogy szintén távolmaradásával tüntetett és csak igen kevés arányban működtek közre az ünnepély rendezésénél, mi a megjelent fényes közönségnél visszatetszést szült. Az ö részükről ez egyenesen hálátlanság egyletünk iránt, mert mi az ö érdekükken is folytatjuk a küzdelmet s karunk erkölcsi tekintélyének és anyagi érdekeinek kivívása legfőképen nekiek fog tartósan kamatozni. Talán hálásabbak lennének ők, ha átgondolnák mily nehéz volt az eddigi munka s mily messze még a cél. Mert mi még csak ott tartunk ahol a Friderici német kutató által ujabban felfedezett Indián törzsek, a vendég fogadás kezdetén: sirnak és üvöltenek, előbb bajaikat elzokogják vendégeiknek és csak aztán ülnek lakomához. Mily messze még a lakoma!? Ellenségeink folyton agyarkodnak. A napi sajtó vagy támad, vagy paródiáz bennünket. Egy szabad királyi város 200 ezer korona pótadóhátraléka fedezésére alad 2 millió köbméter fát, amely nincs másutt, mint a holdban. A kazáni kormányzóságban elsikkaszt a vállalkozó 1 millió rubel értékű gabonát az éhinségesek szájából. A napi sajtó egyszerűen megemlíti ezeket. De ha egy kis község anyagi zavarokkal küzd, ha egy körjegyző valami visszaélést követ el, ujjongva irnak hasábokat a „jegyzők" bűneiről és betörést csinálnak mindnyájunk becsülelének szentélyébe. Récheihez ment Fülesre, aki mindenre felhasználla az alkalmazkodó embert. Szerelmes postának nem valami jól festett ugyan Jákób, Mordechai fia, de a jelen esetben annál alkalmasabb voll, mert Sopronnak minden zegit zugát ismerte. Beállított egyenesen Menyhárt polgármesterhez s annyi mindenféle panasszal hozakodott elő, hogy végre a polgármester kidobatta. De a kidobatás olyan zajjal járt, hogy több ajtó kinyill s kíváncsi nőfejek jelentek meg. Jákób, Mardochai fia, gyanította, hogy a kíváncsiak közt ott van urának szerelmese is, de ha még nem volna is ott, biztosra vette, hogy a mit ő kiabálni fog megmondják Erzsébetnek. — Én a gálosházai Réchei György ur embere vagyok és igy bánnak velem Ájvaj. De azt hiszik, le bet velem igy bánni? Én visszajövök, ha a kert felé is, százegyszer is mondom a kert felé, a kerl felé is. Ezen kiabálás ulán aztán megengedte, hogy kidobják az utcára. A ravasz ember jól számilolt. Midőn az utcát megkerülve a kert rácsos kerítéséhez ért, már ott látott sétálni egy szép liatal leányt. — Jehova segíts! - Szóll Jákób, — ez nem lehet más. — Kisasszony — kiállóit azulán. A lány a rácshoz meni. — Erzsébi t kis isszonnyal szerelnék beszélni. Én vagyok. Hallottam, hogy ön Réchei embere, igaz ez ? —- Igaz. — Üzenelet hozott ? — Levelet. — Adja ide. Kisasszony, a mikor engem innen kiüldözlek, még napyon kiesi volt, de azért ráismerni vélek, de mégis kénytelen vagyok kérdezni, hogy a kisasszony e az, a kinek az én jo uram levelet irt s kiről ő ejjel nappal gondolkozik Erzsébet elpirul". — Azt hiszem én vagyok, mert nekem ígért üzenetet. — Ugy itt a levél. Erzsébet elolvasta. Tudta ő a békekisérleteket s várta is a levelel. Majd lázasan ugyanezen levélre irla e két szól: szeretem, megyek. Csakhogy Menyhárt uramnak is besúgta valaki, hogy Erzsébet a keltben egy zsidóval beszélt s annak levelet adott át. Menyhárt gyanitolta a valót. Elhivatta Pichler András kapitányt s félig hivatalosan, félig jóbarálilag meghagyta neki, hogy ilyen és ilyen kinézésű zsidót a belvárosba be ne engedjen. Abban az időben 1653 évben zsidó nem lakhatolt Sopronban s ha egyes eladások céljából be is engedtek zsidókat a külvárosba, nagyon nehezen és csak kivételesen engedték a belvárosba. A zsidóknak, hogy a külvárosba mehessenek, 4 pénzt, hogy a belvárosba mehessenek, 8 pénzt kelleti fizetni. Minthogy pedig minden adás-vétel a külvárosban bonyolult le, alig akadt néha zsidó, aki egyel-mással a belvárosba kívánkozott volna, ahol alig csinálhatott vásárt. Nem nagy dolog volt léhát a kérelmes parancsnak eleget tenni és Pichler kapitány biztosra is vei le, bog. a fülesi zsidő nem kerüli ki figyelmét. Ha tudta volna Jakab, Mord. chai fia, hogy óvatosnak kell lenni, kikerülte volna Pichler kapitány figyelmét. De nem ludla s így mintegy 5 nap múlva a Pichler kapitány markába került. — Hová zsidó? Kérdi a marcona városkapitány. — Be. — De nem lehet. — Fizettem 8 pénzt, tehát szabad. — Fülesi vagy ? — Igen. Akkor hál le vagy a. Éi', en vagyok. Te vagy az, aki nem fog bemenni, nesze itt a pénzed és kotródj — Ezért az en uram panaszt fog tenni. — Azt lehet, hanem ha még egy szót szólsz, börtönre vetlek. — Akkor nem szólok — szólt Jákób, Mordechaj fia és hosszú orral távozott. * * * — Mit tegyünk? kérdé otthon Jákóbot Réchei. -Éo egy másik levelet beviszek akárhogy is. Ennek módját már én tudom. Ehhez kell, hogy négy zsidó részére vegyünk gyerekjátékokat. — Az négy nap alatt itt van Pozsonyból. — Nem feltétlenül szükséges, de mégis szeretném, ha valami panasszal elfoglalná uram Menyhált polgármesteri, ugy, hogy neki a királyhoz kellene menni, lehet ez? — Lehel. — A többi az én gondom. » * * Azonnal keresetei adott be Réchei manábüki Horváth György Sopronmegye alispánjához, hogy Menyhárt parancsára Pichler András alkapitány az ő Jákób nevű fülesi zsidóját nem engedte be Sopron belvárosába. Réchei személyesen kérte az alispánt, hogy a polgármestert keresetének sürgős elintézésére hívja fel. — Mit akarsz azzal a zsidóval? kérdi az alispán. — Bátyám — felelt Réchei — ez személyes sérelem, birtokom felét adnám érte, ha bemeheteit volna a zsidó. — Hm. Nem ériem, de megteszem. * * * Menyhárt pedig azt tette, hogy a keresettel egyidejűleg ment III. Ferdinándhoz. Majd megmutatja ő, hogy kinek lesz igazsága. Hanem mikor 6 kilépett Sopronbol, Jákób már azt tudta. Ismét átvett egy levelet Récheitől, amelyben megállapította, hogy december 23-án Sopronon kivül szánnal fogja várni Irzsébelet, s meg sem állnak az őrök hűség fogadalmáig. Jákób ezután az öt részre osztott árukkal elment Nagymarionba. Nagymarton gróf Esterházy Pálé Tolnamegye főispánjáé volt, akinek zsidói akadály nélkül mehettek Sopronba, azonban hogy valahogy nagymarton! zsidók képiben más zsidók is be ne mehessenek Sopron városába, köteles volt minden zsidó a nagymarloni k*-