Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1907-05-19 / 20. szám

2 25-ik szám. N Y I R V I D É K 1907. juniu

«f

l3. a honalapítás után legelsőbben e vidéken kialakult Borzsovavármegye határvonala itt Nyírbátor tájékán volt, bizonyosan van tudomása a magyar tudományom Akadémia kiadásában megjelent művéről Dr. Csánky Dezsőnek, amely a maga nemében mint kutforrás megbecsülhetetlen és a melynek cime: „ Magyarország politikai földrajza a Hunyadiak korában." De ismét meggondoltam a dolgot, mint fentebb a kocsin való utazásnál. Ne méltóztassék magát fárasztani e száraz könyv átolvasásával, hiszen a Monográfiában benne vau Szabolcsvármegye régi és uj térképe. Ezen meglátszik, hogy a vármegye területe nem volt a történelem folyamáu szent és sérthetetlen, mint azt a mostani alispáu ur szeretué, hanem Nyirbátor régebben Szathmár vármegyéhez tartozott, aztán Szabolesvármegyéhez lett csatolva, mert mint Nyirbátor történetében kimutattam, a Rákóczi-féle mozgalom leveretése után — bár Szathmár is követelte legalább a Szentvér-utcát — önként is Szabolcsvármegyét választotta igazi szülőjének. Kár hogy akkor az orvosi tudomány nem haladt annyira, mint ma, a mikor a gyermek testének szagáról ráismerni vélnek az igazi apára. Hiába ragaszkodott e város ugy Szabolcsmegyéhez, hogy igazi apját Borzsovát és Szathmárt i.s megtagadta érte, jól mondták a megyei közgyűlésen, hogy csak mostoha gyermeke ő a vármegyéuek, uein csak történelmileg, de tényleg i.s ! Évenként 30000 korona útadót fizet a nyírbátori járás a vármegyének, a mi 17 év alatt már i.s fél millió korouánál több, és sunek lejében kaj ott Nyirbátor 3, mond három kilométer hosszú vámos Isőutat, amin a vármegye még nyer, mert a befolyó vám bőven fedezi az e célra felvett kölcsön törlesztési részletét, Igaz, hogy adott a mátészalkai vasútra 8000 korouát, de mikor e vasút jövedelmezni kezdett, a mi tiltakozásunk ellenére egyesitette a vásárosuaményi uj és kétszeres drágán megépített vasúttal. Mo^t aztán Nyírbátor vár s elöljárói akár szivarra gyújthatnak TíOOOO korona vasúti törzsrészvény lángjánál, ha még egyszer küldöttségbe mennek vasúti ügyben. Inkább sirri lehetne ezen, mint tréfálni, mert Nyiregyháza város egymagában nem fizet a megyének annyi útadót, mint csak a nyirbátoii járás, mégis — én nem tudom — hanem Méltóságod, mint e megye volt főispánja, bizonyosan jobban tudja, hogy Nyiregyháza mennyi értékű kőutat és vaiutat kapott a vármegye jóvoltából, de a mi pénzüukből. — És most ugy hiszem nem vagyok szerénytelen ha meg kérdem, hogy mi a hála mindezen jótéteményekért? Az, hogy éppen most akarja elrúgni magától a vármegyét a város ! Talán még jobb is lesz, mert akkor a Nyíregyházára támaszkodó központi urak a perifériákon lakók bajait és sérelmeit talán jobban meglátják és orvosolják. Visszatérve a mostoha szüle és gyermek hasonlatára, csak annyit jegyzünk meg, hogy nem egy erkölcsi testület, hanem egy gyarlóságokkal felruházott mostoha szüle, mint ember, elszokott menni az ó mostoha gyermekének lakodalmára, s ha vagyont nem ad is különben vele, legalább jó arcot vág hozzá. Nem volna azért méltó Szabolcívármegyéhez, ha nem igy lenne, mert hiszen nem is arról van szó, hogy e megyének az emiitett uj vasút által érintett vidékei politikailag elszakadni kívánnának, és e mellett még az általok véres verejtéken szerzett és a mostoha szüléknél letéteményezett vagyonkájukat is követelnék, hanem csak arról, hogy a megye ne gátolja meg községei boldogulását, mert a vármegye ma már nem lehet öncél, hanem igenis az a községek és lakosaik boldogulása. Csak arra kérem Méltóságodat és általa, mint vezérszónok által, Szabolcsvármegye közvéleményét, hogy amint Nyíregyházát is svaliadra ereszt

1, mi velünk se éreztesse mostoha szülei hatalmát, m rt a történelem Ítélőszéke előtt fogunk pert indítani. Nyirbátor, 1907. május 15-én. Sziksza

y József. A vármegye tavaszi közgyűlése. Május 14., 15. A bizottsági tagok igen nagy részvételével tartotta meg a vármegye törvényhatósága tavaszi rendes közgyűlését. Több rendbeli választás, patika kérdések vollak napirenden, ez magyarázza ineg a tömeges érdeklődést, mert bizony a második napon, — amikorra már ezeken túl eselt a közgyűlés, a referens jegyzőkön kivül alig egy-két bizottmány! tag volt a teremben. A közgyűlést Vay Gábor gróf főispán kedden d. e. 10 órakor nyitotta meg s üdvözölve a bizottmány tagjait, bejelentette, hogy dr. Fodor Sándor dadai felső járási járásorvost tiszteletbeli főorvossá, dr. Buday Gyula nyirbálori gyakorló ügyvédet pedig tiszteletbeli alügyészszé nevezte ki. Ezután az alispán időszaki jelentését tárgyalta a közgyűlés s elfogadta az állandó választmánynak ennek egyes fejezetei kapcsán tett javaslatait. Az alispáni jelentés tárgyalása folyamán felszólalt Kállay András s kérve az alispánt, hogy a jövőre nézve időszaki jelentéseiben a vasúti ügyekre nézve is tájékoztassa a vármegye közönségét, helytelenítette, hogy legközelebb Debreczen városának, az ottani főispán vezetése alatt Budapesten járt küldöttségében Nyirbátor község elöljárósága is résztvett. Bogáthy József szenvedélyes hangon válaszolt a felszólalásra, védelmébe véve Nyirbátor község elöljáróságát, mely szerinte a küldöttségben való résztvételével csak kötelességét teljesítette, s hangsúlyozva annak a törekvésnek a jogosultságát, hogy Nyirbátor és vidéke a Debreczennel való összeköttetés révén anyagi boldogulását előmozdítani akarja. Kállay András és Vay Gábor gróf főispán felszó tatása után Mikecs Dezső alispán kijelentette, hogy Nyirbátor kö/.ség elöljáróságának egy idegen főispán állal vezetett küldöttségben való részt.vevését Ő is helyteleníti s ezt az illetőknek tudomására i.s hozta. Nyiregyháza város önállósilási kérdésében a közgyűlés elfogadta az állandó választmánynak lapunk legutóbbi számában közöli javaslatát, tudniillik küldöttséget menesztett e nagyfontosságú kérdésnek előzeles tárgyalására és javaslat adásra. Ezután a választásokra került a sor, első sorban a megüresedett kél I. osztályú szolgabírói állás betöltésére. A kijelölő bizottság tagjaiul az alispán indítványára megválaszlattak Bory Béla, id. Okolicsányi Lajos és Szikszay Pál, a főispán által kineveztettek Kállay András, gróf Dessewffy Dénes és gróf Pongrác* Jenő. A három pályázót a kandidáló bizottság a kővetkező sorrendben jelölte : első helyen Vay Zoltán tb. főszolgabírót, második helyen Kubassy Béla, harmadik helyen Evva István szolgabirákat. Szavazás kéretvén, az elnöklő főispán úr azt elrendelte s egyik szavazatszedő küldöttség elnökéül Petrovits Gyulát, tagjaiul Lcffler Sámuelt és Szalánczy Bertalant, a másik szavazatszedő küldöttség elnökéül Somogyi Gyulát, tagjaiul Haas Ignácot és Kauzsay Tibort kérte föl. A szavazás eredménye a következő: Kubassy Béla kapott 172 szavazatot, Vay Zoltán 162-őt, Evva István 52-őt. Igy I. oszt. szolgablrákká Kubassy Béla és Vay Zoltán választattak meg. Az ekként megüresedett két másod osztályú szolgabírói állásra pályáztak és jelöltettek dr. Sientmiklóssy Jenő, Kubinyi Zoltán és dr. Deme Andor tb. szulgabirák s megválasztatott dr. Szentmiklósy Jenő 156, Kubinyi Zoltán 143 szavazattal. Dr. Deme Andor 50 szavazatot kapóit. A közigazgatási bizottságban dr. Meskó László lemondisa és Szunyoghy Bertalan elhalálozása folytán megüresedett két tagsági helyre megválasztattak Gencsy Albert és Propper Sámuel. A Ludovika akadémiában az 1907/908. tanévvel megüresedő Buttler-féle két alapítványi helyre három ifjú pályázott: Horváth Lajos, Horváth Gyula balsai jegyző fia, Inczédy Lajos, Inczédy Lajos vármegyei főlevéltárnok és lapunk felelős szerkesztőjének a fi i és Lányi Imre, néh. Lányi Antal orosi jegyző fia. A szavazás eredménye szerint első helyen Lányi Imre és Inczédy Lajos mutattatnak be, mint akik a legtöbb szavazatot kapták. A nagykállói 2-ik gyógyszertár felállítását a közgyűlés nem vélemenyezte, ellenben a kisvárdai 3-ik gyógyszertár felállítását javasolta. A nagykállói legelő terület megszerzésére vonatkozó képviselőtestületi határozatot a közgyűlés jóváhagyta. Az első napi közgyűlés 2 óra után ért véget. A közgyűlés 2-ik napja a szokottnál is csendesebb volt; elmondhatjuk, hogy — tres fecerunt collegium, a hivatalosokon kivül csak hárman képviselték Szabolcsvármegyének közönségét. Baj az mindég, de különösen akkor, ha fontos ügyek várnak tárgyalásra, mint a jelen esetben is. Különös fontosságot kell u. i. tulajdonitanunk annak, hogy azzal a szerencsétlen 1894. évi XII. t.-cikkel végre valahára komolyan végezzünk. Hiszen látjuk azokat a pusztításokat, a miket a/, végzett nemcsak itt Szabolcsban, hanem az országban mindenütt, abol a törvény csábításainak felültek; s ime vármegyénknek 450 (?) b. tagjai közzül csak egyetlenegy érdeklődött a fontos kérdés iránt. Szerencse, hogy az előadó megbízhatósága, valamint az állandó választmánynak beható tárgyalása már előre biztosították a kívánatos megoldást. Érdekes, habár a résztvevők csekély számánál fogva korlátolt vitát provokált Mikolay gynlaji jegyzőnek azon bejelentése illetve kérvénye, hogy neki azon igazgatósági tagságnak az elfogadása megengedtessék, a melylyel őt egy nyírbátori pénzintézet megkínálta. Abban, hogy ez a kérvény nem helyes, mindnyájan egyetértettünk, de abban is, hogy azt megtagadni is bajos, mert törvény, szabályrendelet nem tiltja, s precedens is van rá bőven. Elvégre az alispán nézete fogadtatott el, mely szerint addig, amig a hatóság arról meggyőződést nem szerez, hogy vájjon egy ily, idegen helyen viselendő tisztség gyakorlása a hivatalos tisztviselői teendők ellátását nem gátolja, vagy nem zárja-e ki, a törvényhatóság ez ügyben érdemlegesen nem határoz. Terjeszkedés. (VI.) A Tulipán Szövetség Magyar Védő-Egyesület Szabolcsmegyei Osztálya hosszú, csendes, inkább belterjes munkássága után ismét nagyobb hullámokat verő, mélyebb nyomokat hagyó életjelt adott magáról: megalakította a nyírbátori alosztályt. Az előkészület ideje alatt sok oldalról hallottam azt a félig-meddig gúnyosan odavetett megjegyzést: Na, már megint rátok jött • tulipán-láz? Ha akartam, úgy vettem ezt a kérdést, mint a hitetlenségnek, a bizalmatlanságnak, a reménytelenségnek kínos mosolyát; ha akartam, úgy tekintettem, mint a kőlekedésnek, az ártani akarásnak — lehet, csak évődésnek — titkos tőrét; mind a kettő boszantott, mind a kettő fájt, mind a kettő égetetl, de egyikre sein válaszoltani semmit. Mert egyesületünknek egy évi fennállása óta arról győződtem meg, hogy akinek lelkében nincs meg a törhetetlen bizalomnak hacsak parányi szikrája, az a rábeszélés hatásának első pillanatában talán engedni fog, talán hajlítható is lesz, de csakhamar újra megbicsaklik. A nyíri homokot verheti a zápor, a másik órában felszikkad, s másnap újra vigan kergeti a szél. A kapacitálás nem elég erős fegyver kezünkben; hitünket, igazunkat, meggyőződésünket csak akkor fogjuk a tömeg szivébe átültethetni s olt nagyra növelni, ha majd eredményekre, szóló, kiáltó eredményekre mutathatunk, melyeket meghallanak a siketek, melyek előtt meg kell hajolniok a Tamásoknak. Igaz, hogy a Tamások látása, hallása, tapintása nem erény többé; de nekünk nem célunk a hazafi erények dajkálása; nekünk virágzó, versenyképes magyar ipar kell! Ipar, melyet büszkén vallunk magunkénak, mely elől futva-fut innen minden idegen szemét, amely a legkisebb áldozat nélkül vásárolható, minden igényt kielégítő árukat lehetőleg magyar anyagból,* magyar kéz munkája által teremt! És kell nekünk jól kereső, sorsával megelégedett magyar aiunkás-osztály, mely nem vágyakozik innen sehová, mert megtalálja itthon boldogulását! Eredményekről szóltam az előbb. Első látszatra talán kevés az, amire egy év eltelte után rámutathatunk. De mondom, csak első látszatra. Hiszen hacsak közönynyel kellett volna szembeszátlnunk, azt már meg lehetett volna törni. De küzdenünk keh a hosszú évtizedeken át elfajult, megáporodott előítélettel, melynek minden silány, ami mag ar, azért, mert magyar, minden kifogástalan, ami idegen, ha mindjárt rongy is az! Kemény munka, erős munka. Csak lépésenként lehet egy-egy talpalattot meghódítani. Am nem szabad kicsinylenünk a legkisebbet is, ha iparunknak, vele nemzetünknek lalpraállitásáról van szó. Az időnek nagy részét vette igénybe a belső szervezés. Társadalmi egyesület vagyunk ; nem áll mögöttünk a közhatalom, hogy parancsszavára leomoljanak az akadályok. És mi a magunk erejére hagyatva el nein csüggedtünk. — Kereskedőink jó részét megnyertük mozgalmunknak; a magyar ipar termékeit bemutattuk a közönségnek; ámulva nézték, mit állit elő ez a mi zsenge iparunk is; tanácscsal, itt-ott anyagi támogatással szolgáltunk a hozzánk forduló iparosoknak. . . . És terjeszkedtünk. Mert csak úgy lehet sikere minden fáradságnak, ha nagy érdekkörökre terjesztjük ki működésünket. A tiszalöki alosztály már a mult nyár óla működik, felölelvén magába Tiszalök és vidéke számol levő egész közönségét. És most újra „tulipánkodtunk!" Nyirbátor és vidéke szívvel-lélekkel, igaz érzéssel csatlakozott hozzánk. Jól esett látni a lelkesedés égő tüzét, mely a megalakulás kimondásakor hölgyek és férfiak arcáról, szeméből eiemi erővel tört elő. Ha ez a lelkesedés hitté, kitartássá változik át a munka folyamán, ha az az egyetértés, mely a megalakulásban megnyilatkozott, a munkában is összetartó kapocsként megmarad köztetek, bátori testvéreink, jöhet az ármány, jöhet a kétség, győzelemre viszi zászlótokat a magyarok jóságos Istene! A Védö-Egyesület Nyírbátorban. Mint lapunk más helyén is emiitjük, megalakult a Tulipán Szövetség Magyar Védő-Egyesület Szabolcsvármegyei osztályának második fiókja. Nyírbátornak és vidékének közönsége nagy számmal vett részt a f. hó 12-én tartott alakuló közgyűlésen, melyen megyei osztályunknak tisztviselői is csaknem kivétel nélkül megjelentek, élükön gróf Vay Gábor elnökkel és gróf Vay Gáborné sz. Zichy Márta elnöknővel. Vendégekül ott láttuk Nyíregyházáról dr. Jósa Andrást, dr. Dohnál Józsefet és nejét stb. A nyírbátori állomáson pompás meglepetés várta az utazó kis társaságot — talán inkább a megye fejét — lovas diszbandérium sorakozott nyalka legényekből, virágos, szallagos, fehér ruhás