Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1907-06-02 / 22. szám

m cí r : 2 22-ik szám

. tanítóikat pedig bírálaton alul fizetni. Most. hogy a magyar kormány a nemzetiségi iskolák tanítóinak fizetését kiegészíti, természetesen jogot is formál, hogy pénzaídozatáért az iskola ügyeibe beavatkozhassék és azt a nemzetiségiek sérelmesnek tekintik (tanulhattak a horvátoktól), mert ők azt akarják, hogy a magyarság velük szemben csak kötelezettségeket vállaljon, de jogokkal ne birjon. — És ez a magyarság által vállalandó, kötelességek és szerzendö jogok között, kívánt, aránytalanság tünete más terén is folyton-íolyvást megujul. Minden téren és minden eszközzel oda kell hatni, bogy a nemzetiségiek minden lépésükben érezzék a magyar nyelv nem tudásának hátrányát áthághatatlan akadályokat kell gördíteni érvényesülésük elé és az ipari és kereskedelmi föllendülést célzó kormányintézkedésekben ezen vidékeket ki kell kerülni, mert első és utolsó sorban, a magyar vidékeket kell megerősíteni, meggazdagitaui, hogy azok fokozott szellemi és vagyoni erejüknél fogva oly nyomást bírjanak a, nemzetiségiekre gyakorolni, hogy azok a nyomásnak ellenállni ne tudjanak. Elismerjük, hogy fentieket már ismételten megmondották és megírták és tudatában vagyunk annak, hogy látszólag nyitott ajtón döngetünK, de ezen elemi igazságokat addig kell újra meg újra ismételni, mig azok a köztudatba át nem mennek és ezen elemi igazságok érvényesítése eltökélt közakarattá nem válik. Közművelődési ház. Pár évvel ezelőtt nagytiszteletfi Görömbey Péter ev. ref. esperes ur vetette föl az eszmét itt a Nyírvidékben, hogy emeljünk kultúrpalotát Nyiregyházáu. Ha jól emlékezem Kállay András, Kovács István és dr. Jósa András szólottak hozzá ugyan itt a kérdéshez s jómagam, természetesen eredménytelenül. Most „magasabb" helyről nyert impulzus, valamelyes biztatás pattantotta ki egyszerre a kultur-palota létesítésének eszméjét s oda állította elibénk, mint sürgős természetű kérdést, a legközelebbi jövő megvalósítandó feladatai közzé. A magyar közoktatásügy nagynevű minisztere Apponyi Albert gróf egy rendelete tette nálunk is s bizonyára másutt is igy egyszerre aktuálissá a nagyjelentőségű ügyet. A rendelet a legutóbbi, akkor korszak alkotónak látszott koronázás negyven éves közeli évfordulója alkalmából keletkezett s arról szól, hogy 8 —'0 nagyobb vidéki városban, állami segítséggel — közművelődési ház létesitessék. A 8—10 vidéki város között Nyíregyháza hagy jogosultsággal s nem minden remény nélkül aspirálhat arra, hogy a magyar közművelődésnek egyik háza itt jusson tető alá. Hatalmas magja vau meg itt nálunk ennek az intézménynek : a vármegyei régiségi muzeum amely ebben a minőségében a nemzeti muzeum után első az országban. Egy másik erőteljes kulturális intézményünk, a Bessenyei kör, mely Elviszik erővel, ha nem adják szépen . . . Mire megbeszélték, haza értek épen. Nosza sürgés-forgás, lett nagy harci lárma, Hogy felérkeztek a követek a várba ; Elmondtak ott mindent híven a királynak, De még azt is, hogy ők háborút kívánnak. — Szívemből szóltatok, kedves jobbágyaim. Ahány vitézem van a Tiszán s partjain, Mind összegyűljenek vezérletem alatt: Szépséges mátkámért viszek erős hadat. Elhozom, kimentem börtön fenekéről, Lecsókolom köilyjét drága szép szeméről, Bosszút állok érte apján, a királyon ! — Megyek, érted megyek, egyetlen virágom ! Így a manó király. Sereget gyűjt gyorsan. Egy nap, két nap és már a trombita harsan. Erős esküt tettek a manóvitézek, Hogy a királyukért halált halni készek. A király feltette aranykoronáját, Kibontatta sásból fonott lobogóját. Mint a terhes felhő, útnak eredének, Neki egyenest a Tisza fenekének. Tündérek királya számított a harcra, Lett is országában szörnyűséges hajsza. Összeszedte ő is vitéz katonáit. (Hosszú volna, ha mind előszámlálnám itt) Tisza fenekén van tágas birodalma, A vízi nép az ő jogarát uralja'; Elhatározta hát, hogy ott lent várja meg : Honnan, merről támad majd a manó sereg ? No megérkezett az hamarább, mint várta. Azért nem Húzódott egy lépést se hátra, .Szembeszállott bátran , ott megütközének. Melege lett rögtön a Tisza vizének. NYIRVIDÉ

K . az ország hasonló célú irodalmi köreivel való összehasonlításban kimagaslik életrevalóságának ama fényes tanúbizonysága által, mert lételét és fennmaradását a közönség igazi, megbizonyosodott részvétele biztosítja. A közmívelődési háznak az Apponyi gróf kultuszminiszter által tervezett tág kereteit, hogy részben betöltsék, kész közmivelódési intézmények állanak itt nálunk már is rendelkezésre, s nem kételkedüuk benne: vármegyénk és városunk közönségében ez intézmény létesítésére nemcsak a készség van meg, de az arravalóság is, hogy ha fölépül itt Nyiregyházáu a magyar közmívelődés háza, nem lesz az egy czifra palota csupán, valamiféle holt intézmény; de élő, taoitó intézmény, ahonr.an fölfelé ée lefelé egyaránt foguak kisugározni a uemzeti művelődés tanításai, a magyar faj, a magyar nemzeti állam erősítésére és diadalára. Mert hiszen neküuk mag>aroknak minden gondolatunkban, minden intézményünkben, minden alkotásunkban ezt a vezérlő csillagot kell követnünk, ha meg akarunk maradni magyaroknak s mint ilyenek magyar nemzeti állam kötelékében akarunk élni abban a rettenetes küzdelemben, amit folytatunk sok évszázad óta s a mely olyan veszedelmes tá madásoknak nem volt kitéve, mint épen most — külső és belső ellenségek által — napjainkban ! A közmívelődési ház kérdését Balla Jenő közigazgatási tanácsosnak a város polgármesteréhez tett amaz előterjesztése tűzte napirendre, hogy tölkérte a polgármester urat, hívjon egybe e kérdésben értekezletet. A mult vasárnap délután ide érkező fővárosi lapok publikálták Apponyi gróf rendeletét, s a polgármester már kadden délután 5 órára összehívta a kért értekezletet. Érdekes eszmecsere után az értekezlet abban állapodott meg, hogy ebben a nagyfontosságú kérdésben a legelső lépésnek annak kell lenni, hogy Nyíregyháza város képviselőtestülete állást foglaljon. Hogy t. i. a képviselőtestület határozatából küldöttség menesztessék Apponyi Albert gróf kultuszminiszterhez s egyidejűleg a műemlékek és könyvtárak országos bizottságához — amely szervezetet a miniszter a kijelölendő városokra nézve véleményadásra kért föl — előterjeszteni Nyíregyháza város ama kérelmét, hogy a rendeletben kontemplált 8—10 közművelődési ház egyike Nyíregyházán létesitessék. A keddi értekezlet megállapodása már pénteken délután a képviseleli közgyűlés elé került s egész terjedelmében elfogadtatott. Ehez képest küldöttség fog fölmenni a kulluszminiszterhez s a műemlékek és könyvtárak országos bizottságához a kérelem előterjesztésére, annak kijelentésével hogy Nyíregyháza város, a közművelődési épület megvalósítása érdekében anyagi áldozatokra is kész. Ugy az értekezleten, mint a képviseleti közgyűlésen résztveit Mikecz Dezső alispán is, s bizonyára helyeslőleg veszi tudomásul a vármegye közönsége alispánjának a közművelődési ház létesítése mellett lett kijelentését, mert hiszen ez az intézmény, ha csakugyan megvalósul itt Nyíregyházán, az egész Szabolcsvármegyének lesz hatalmas kulturális szerve. Kényelmetlen, szűk lett csakhamar a medre ; Előbb ugyan csak a partot tépegette, L»e az nem volt elég, (legalább úgy tartom) Felbőszült, felduzzadt, — átcsapott a parton. Odalent a csata tartott még sokáig; Majd az egyik támadt, majd pedig a másik ; De bármennyit vágnak, bármennyire dúlnak, Ma sincs vége még a hosszú háborúnak. Sokszor elfáradnak, sokáig pihennek, De azután mégis újra összemennek; S ha a manósereg erősebben támad, A Tisza medréből azonnal kiárad. * » * Mikor néha-néha tavaszi éjjelen Egész váratlanul az árvíz megjelen Es bőszült erővel rohan a síkon át, Tudom, hogy a manók folytatják a csatát. Kóló. X Tavaszi hervadás. A frissen hullott esőtől harmatos füvek százféle illata beszáll a kis szoba nyitott ablakán. A felhők alól még egyszer visszatekintő sugár beröppenve odaül a hófehér ágy csipkés párnáira s csókjaival rózsaszínű fényt lehel a halvány vonásokra. A beteg megmozdul. Vékony lehér karját fölemeli, mintha üdvözölni akarná a fényes, enyelgő sugarat. Sötét árnyéku szemei fölnyílnak s fátyolos tekint el tel keresnek valamit ott, ahonnan az a mámoros illat jött, ahová a sugár ismét visszatér ; zajtalan csend van körülte, a napali élet moraja már elnémult, az est álmosodásának hangjai még késnek : alkony van. A szoba világa enyhén dereng körülte, keble élvezettel szívja be a kertből besuhanó virágillatot. Tavasz van odakünn. 1907. junius 2. Közős akcióról van tehát itt szó, amelyet nem zavarhat meg Nyíregyháza városának önálló törvényhatóságra való törekvése. Épen ezért a képviselőtestület a küldöttségben való részvételre fölfogja kérni a vármegye főispánját, alispánját s a váimegyebeli orsz. képviselőket is A. M. y. E. Tulipán Szövetség Kisyárdán. A szabolcsvármegyei M. V. E. Tulipán szövetség kisvárdai fiókját a mult vasárnap délután alakította meg az ottani közönség nagy érdeklődése mellett. Az alakuló gyűlésen képviselve volt a központ teljes tisztikarával, gróf Vay Gábor főispán Vay Gáborné grófnéval, továbbá ott láttuk többek közt: Kállay Frigyesné, Mikecz Dezső alispán, dr. Bodnár István alelnök, Szabó László dr. ügyvezető igazgató, Mikecz István titkár, dr. Kauzsay Ödön jegyző, dr. Pilissv^István orsz. képviselőt stb. stb. A gyűlést Vay Gábor gróf, főispán, mint elnök, a következő nagyhatású beszéddel nyitotta meg: Hölgyeim és Uraim ! Az isteni gondviselés nem azért adott nekünk buzatengert ringató rónaságot, erdőséggel borított és ásványokkal telitett bérceket, hogy az Isten adományát ki nem használva, szegények legyünk és másoktól függjünk. Sokat hallottam emlegetni azoktól, kiknek Magyarországnak ezen középkori állapotban való megvitása főbe járó anyagi érdeke, hogy Magyarország predestinált földmivelő állam. Hát ez igaz, de korántsem jelentheti ez azt, hogy saját terményeinket ki is készítve, ne láthatnánk el önmagunkat ipari szükségletekkel is, mert ha ezt nem tesszük, hiábavaló az Isten adománya, mi mégis ki vagyunk szolgáltatva az idegennek és koldusbotra jutunk. Teljesen ki vagyunk szolgáltatva különösen a szomszédos Ausztriának, melytől, sajnos, nem választel bennünket vámsorompó, mert mihelyt követelni merjük a bennünket megillető nemzeti jogokat, vagy nyers terményeinknek méltányos árát, ők azonnal elzárják előttünk, mint ahogy az a közelmúltban is történt, a nyersterményeket fogyasztó piacot, anélkül, hogy mi is megtudnók akadályozni, a saját terményeinkből készült iparcikkek beőzőnlését, mert nekünk nincs megfelelő iparunk. És koldus boton kell járnunk, mert lehetetlen az, hogy a közös kiadásokban megnyilvánuló milliókon felül megbírhassuk azon milliók exportálását is, melyet a külföldi iparcikkek beliozalala tőlünk évente áldozatul követel. Ezen nyomorúságos viszonyok megszüntetését tűzte ki egyesületünk céljául. .Teremtsük meg a magyar ipart!" Mert ha egyszer magunk fogjuk kikészíteni saját terményeinket saját használatunkra, nem leszünk többé ráutalva, sem az osztrák nyersterményeket fogyasztó piacra, sem pedig az osztrák iparra, mert nyers terményeinket el fogja fogyasztani, saját iparunk, saját iparszükségleteinket pedig fedezendi a .magyar ipar!* és akkor nem is fognak nekünk többé Bécsből diktálni. Hölgyeim és uraim 1 Ez a XX. század rosszjellemének megfelelő szabadságharca, melylyel egy nemzet bizton lerázhatja nyakáról elnyomóit. Ez az a mód, mely a most divó szuronyerdőkkel szemben is biztos sikerre vezet, mert ezen mozgalmat és ezen mozgalom sikerét meg nem gátolhatják sem az összes osztrák generálisok bölcsen kifőzött csatatervei, sem az összes német bakák szuronyai. Aki tehát azt akarja, hogy Hazánk ura legyen saját sorsának és eddig csak papiroson levő államiságunk valóra váljék, az sorakozzék zászlónk alá s kövessen bennünket azon csatamezőre, melyen a magyar jólét, a magyar kultura, a magyar ipar s főleg a magyar összetartás lesz hivatva kiküzdeni a „nemzeti jogokat" az azokat lábbal tipró nyers hatalommal szemben. A főispán beszedét szűnni nem akaró éljen jutalmazta. Utánna gróf Vay Gáborné született Zichy Mártha grófnő a tőlle már megszokott ékesszólással, ismertette Az ablak előtt álló barackfa ágai meginganak az esti fuvalom érintésére s virágok hintik be a széles kőpárkányt. Egy éppen az ágy alá repül. Szirmaiból csak egy van meg s a pusztán maradt kehely levelei közül busán emelkednek ki a poroda szálak lehajló sárga fejecskéi. Elhervadt már. Fejét féloldalt fordítja, szemei rátapadnak a széthullott tavaszi virágra s hosszas tekintettel maradnak elmerengve azon a letört virágon, azon a fonnyadt testszinü szirmon. Ugy elgondolkozik azon a virágon, ugy elmereng a tavasz fényén, illatán. Ugy tetszik, mintha az az ablak, amelyik előtt most a barackfa hullaija virágait, annak a hosszú klastrom utcai háznak az ablaka lenne, amelyiknek kék és fehér jácintjaiban most két éve olyan sokat gyönyörködtek s mintha látná az alkonyi órák sétálóit, amint ott hosszú sorban haladnak el, tekintetökíel a jácintokat — és talán még mást is keresve. Végre jön ő is, amint a szomszéd egyház tornyában az óra az ötöt üti; egy köszönés, semmi egyéb, de mégis, mintha sokkal többet érne azoknak a többieknek minden édeskés mosolyánál, — mintha kedvesebb lenne még az ő szép jácintjainál is. Oh, azok a kedves jácintok. Hányszor nézte el gyöngéd szeretettel a világossárga vastag leveleket, milyen türelmetlenül várta, mint bontakoznak ki azokból a kedves, illatos szirmok, melyek tavaszt varázsolnak a szoba kellemes melegébe, mikor még odakünn egész zordonságával ül a város fölött a tél hidege, hava. Hogy öntözgette, gondozta, szerette őket, nem adott volna belőlük egyet a világ minden kincseért valakinek, csak egyszer, egy bálon — neki. Oh, milyen varázs volt abban a fehér jácintban. Mikor leszakította, még tél volt, mikor odaadta neki, virágzó kikelet, ragyogó tavasz kelt ki belőbe, sugaras fénynyel vonva be az egész világot, csodát meleggel töltve el szivét.