Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-07-08 / 27. szám

XXVII. évfolyam. 2.7. szám. Nyíregyháza, 1906. évi julius hó 8. A SZABOLCSVARMEOYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. «o-s

>- Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Ele fi: Egész évre . . Fél évre . . Negyed évre ;ete: si feltételek:: 8 korona. 4 1 Szerkesztőség és Kiadóhivatal: ISKOLA-UTCA 8. SZÁM. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon s£ám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szerint számittatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér. Apró hiiiletések 10 szóig 40 fii., minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Szabó Endre, Az úgynevezett hivatalos világ részvétele nélkül, egészen szűk keretben, csupán pályatársai, egyháza s volt tanítványai s egyedül Nyíregyháza város képviselőjének jelenlétében ünnepelt* meg tanítói működésének 41-ik évét Szabó Endre római katbolikus tanító. A csöndes, zajtalan s kitartó munkának és egy küzdelmekben eltöltött életnek szerény jutalmazása, a ünnepe volt ez. Annak a fáradságot nem ismerő, jutalmat nem kérő, s nem is remélő munkásságnak, melynek a muakás számára csak tövisei vaunak, s a melynek egyetlen szomorú áldozata — maga a tanító. Negyvenegy évet töltött el igy hivatalának szolgálatában Szabó Endre. Negyvenegy éven át hirdette a tudás és az ismeretszerzés tanait; negyvenegy évig viselte istenhez vetett bizalommal a néptanítók súlyos keresztjét, — negyvenegy évig tűrte az államnak s a társadalomnak azt a közismert rideg közönyét, mellyel a néptanítók sorsa, megélhetése, jövendője és muDká kodása iránt viseltetett, — negyvenegy évig tartó, s e hosszú időnek minden napjában megújuló fáradságos és idegromboló munkája közben tartotta mintegy lenyűgözve lelkének egy hálásabb hivatás felé törekvő ambitióit: — s negyvenegy év után azzal a tudattal távozik, hogy munkája bár hasznos, eredményes és sikert hozó vo.t, de a társadalomnak osztatlan elismerésével nem találkozhatott. Negyvenegy év ! Maga egy szűkre szabott ilet. Az átlagos emberi életnek delelő pontja, melytől a törekvő nemzedék méltán komoly és szorgos munkát várhat. Határköve az áldásos, az anyaggyüjtő s az eredményes munka kezdeténi-k, — és sokak számára végpontja egy sikerekkel biztató, szebb jövőre nyíló emberi életnek. De negyvenegy :vi munka! Negyvenegy évi közdelem, negyvenegy évi tauitói működés! Egy valóságos emberöltő! A hangyaszorgalom, a türelem, az önmegtagadás és a kötelességteljesítésnek igazi diadala, melyhez csak a hit erőssége a lélek bizalma, a hivatás őszinte szeretete s az igazi jellem megiugathatatlansága adhat kitartást és az eredménynek, a bűén teljesített kötelességnek őszinte érzése adhat jutalmat. És ez a munkásság, ez igazi érdem, a közdelemnek és a nélkülözésnek ez a csodás példája méltáu nyerhet s méltán várhat igazi elismerést, igazi ünnepelteté.-t. Méltán várhat elismen'st és ünnepelteté^t nemcsak azoktól, kik az ő nagy küzdelmének tanúi, részesei és os tályostársai voltak, s a kik az ó hivatásának súlyos és felette hálátlan voltát méltáuyolni s értékelni tudják, hanem azoktól is, kik minden jelentősebb munka és küzdelem nélkül az élet sikereit, kitüntetéseit és javait az igazi éruem elől egyszerűen learatják. A munka, a kötelességteljesítés és az érdem ünnepén szerettük volna látni azokat is, kik az életnek csak gyönyöreit élvezik, másokra hárítván annak terheit. Szerettük volna, ha akkor, a midőn a tanítói működés, annak a haza, a vallásosság, tz, emberszeretet, a tudomány és az általános művelődés javára irányuló törekvése nyert méltatást, azok is ott lettek volna, kik a hétköznapi élet könyörtelen önzésében csak az anyagi javakban keresik egyedül boldogító ideáljaikat, és ez ünnepnek melege és egyszerűsége, a külső fénynek minden hiánya de a becsületes munkának annál közvetlenebb és igazabb elismerése, az önámitásban tobzódó, a hatalmasoknak oltárt emeió és kegyeit hajhászó lelkeket az éltető vihar erejével egy nemesebb és tisztultabb életre ösztönözte volna. Es annak a hosszú, kitartó és fáradságos, küzdelmek és megpróbáltatásokban teljes munkásságnak, melynek Szabó Endre csaknem egy emberöltóu át oly ragyogó példáját adta, a hűen teljesített kötelesség ósziute tudata mellett nem lett és nem lehetett volna szebb és nemesebb jutalma! Géczy Géza. Régi dolgok. VII. A közlekedési viszonyok — mint már előbb jeleztem — ez időtájt igen kezdetlegesek voltak. így p. o. Napkor vagy Kálló-Semjénből kiindulva Tokaj vagy Eszlárig,' ahol hajóra szálltunk, mindég kétszer etettünk : Nyíregyházán és a Varju-laposon vagy a Királytelkén. Mert hát Napkoron 1842-ben a tagosítás alkalmával kiadták ugyan Oros felé, mint szomszédos község felé a közlekedési utat az Orosi határ szélig, a Kállay Leopold és a róm. kath. plébános tagos birtoka között, de onnan aztán csak nyárban száraz időjárásban lehetett kacskaringós dűlő utakon Orost elérni. A

: rendes közlekedés Pazony községen "keresztül vezetett Nyíregyháza felé — s igy kérülő úton. A szünidő végével 1852. vagy 53-ban is szept. Tió vége felé T.-Eszlárra utazva Nyíregyházán etettünk a nagy állásban, amely a mostani Bessenyey-kert'nek keleti oldalán feküdt s egyike volt az ország legnagyobb," Téghíresebb állásainak. (Ugy emlékszem, hogy lenyes Elekben-is meg van örökitvel) Édes atyám szenvedélyes vadász és kitűnő lövő volt, puska r.élkül soha sem utazott. Ez alkalo'inmal is el volt látva bőven az akkor divatos bádog patronokkal s kapszlival; s míg a kocsis étetett letértünk a Bujdosra, ahol apám csakhamar megrakodott vadkacsa és szárcsákkal. A Nyíregyháza belterületén elvonuló Tokaji úton haladva, baloldalt elterülő tekintélyes rétség és tó oly. csáberővel bírt, hogy annak az öreg úr nem bírván A „RjiircMék" tárnája, Ah, vége már . . . (Sonett.) Ah, vége már szép játékaimnak, A bujócskáknak vége, vége lám ! Szemem bekötni lesz-e még leány ? Nyit-e ró sája még vágyaimnak ? Szemeim szépen bekötéd, tubám, E vakság édes érzet volt nekem, Tündéri honba vitt képzeletem, Az angyalokat földre álmodám ! Szemem, drágám, nincs többé bekötve, E sziv éretted, vérig gyötörve, — Mégis érez forró vágyakat ; Ha eltört hitünk aranypohárja, Cserepeit még összeformálva, — Oltárunkra tesszük ujolag! Zalionyay Ferenc/. X Az én imádságom. Hát itt az éj . . . újra forronghatsz lelkem, Álmodhatsz ébren kinos álmokat, Majd keservedtől lemondással telten, Átkozhatod nyomorgó sorsodat, Átkozhatod, hogy ily korban születtél, S míg piszkos az — te mégis tiszta vagy, Hogy egy eszmének hív harcosa lettél, Átkozhatod ezerszer — önmagad ! Mert mi az élet ? Rúnnek keveréke, Ocsmány hazugság piszkos undora, Elfojtott álmok hosszú semmisége, Hamis fény knek tündöklő sora, Igazságot hiába is keresnél, S ezernyi bú, baj, hogy ha tiszta vagy, Átkozhatod, hogy piszokban születtél, Átkozhatod ezerzer — önmagad ! Hogyha eljő a csendes éj világa, Csak akkor látom tisztán, igazán, Élőmbe tűnik lelkem minden álma, S megsiratom, hogy mért is álmodám ? ! Élőmbe jő a lányszemek varázsa, Eszembe jut minden mit szenvedék, És elzokogva párnámba kiáltok : Óh Isten ott fenn, mikor lesz elég ?! Megvan-e írva, hogy a kikeletnek Zöld csiráit a fagy eméssze meg, Hogy tavaszában rügyező szívemnek Szenvedés tépje ezt az életet. Megvan-e írva, hogy az éji lepkét Megégesse a halvány lámpaláng, Hogy álmunk szárnyát össze-vissza tépjék, Pedig oly ifjan alig álmodánk ?! Óh meddig tart még golgothamnak átka, Szánd meg Isten a néma szenvedőt; S ha eljő majd a boldogság világa, Lesz-e oly tiszta mint volt ezelőtt ? Vagy azért ragyog fel napom sugára, Hogy lássam, mily sötét volt életem, És aztán újra lehanyatlik mélyen És eltemet valami sírverem ? ! Mindegy — eltűröm — meghajlok előtted, Zokogva súgom, Isten nevedet, Nem bánom, hogyha lelkemet megölted, Hogyha a bánat egyszer eltemet, Nem értem szól elfojtott esdeklésem, Nem magamnak kell boldog életem, Imádságom egy lányért szól tehozzád, Hatalmas, örök, édes Istenem ! Őneki kérek enyhe boldogságot, Csak érte jajdúl néha bús szívem, Csak őt ne érje soha fojtó átok, Csak őt ne érje bánat — Istenem, i'<í' t rí Csak ő maradjon fénylő, mint a csillag, Árasszon szerte éltető hevet, Hogy neki adjam éltem minden izét, Azért ki%

ránok boldog életet. Elférnék én valahogy a piszokban, Embert se szidna soha ajakam, Meg is nyugodnék mindenütt a sorsban, Igát hordozva némán egymagam, De azt a lányt féltem az emberektől, Elvész az köztük, mint a tiszta gyöngy. Ha erre-arra porba kell taposni, És elfödi a dúrva sok göröngy! Nem értem száll fel forró"esdeklésem. Miatta kérek boldog életet, Óh Isten, aki ott trónolsz az égben, L Hallgasd meg forró esdeklésemet, Ném bánom én — ha úgy van is megírva, Hogy üdvöm árán — neki üdve letí, Én szótlan hordanám a szenvedésem És áldanálak Isten — tégedet! Asuiadai. X Boldogtalan szerelem. Irta: tarar' " " Egy kis történetet hallottam a napokban. Az élet nagy talánya: a szetelem körül fordult meg az egész. : A szerelem körül, mp|y korlátlan úr az ember fölött s amelyei a lársadalom mégis szűk korlátok közé , akar szőri lani. ' ' • • Nincsen vége ennek a lörténelnek, mert a vége nagyon sokféle lehet. Es nincsen vége, mert naponként . újra kezdődik. így mondták el nekem: > . .Ismerted, ugy-e, a Ligpthy lányokai ? Csodálnám, ha nem emlékeznél rájuk. Mindig egyforma, többnyire egyszerű, fehér babos sötéliék ruhában j u tak Ejy év külömbség volt közöltük és nagypn szerettek e*ymást, alig volt barati.őjük, hiszen nemesik testvérek voltakők, Nagy Elek okleveles méraők KállőÍ-UtC2a 27, S2, (

s

ajifhtíj Nyíregyháza

, . , • — 4—• Telefon szám 139,