Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-09-06 / Rendkívüli kiadás

XXVII. évfolyam. Rendkívüli kiadás. Ára 20 f. Nyíregyháza, 1906. szept. 6. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 0O-S> Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételeit: Egész évre 8 korona. Fél évre i n Negyed évre 2 Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: ISKOLA-UTCA 8. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szerint számíttatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér, j Apró hiidetések 10 szóig 40 fii., minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Megjelent a Magyar Védőegyesület szeptember 8*diki kiállítása és ünnepélyei alkalmából Nyilt levél Szabolcsvármegye közönségéhez! Régi idők óta, országos búcsújárás van Szabolcsvármegyében — szeptember nyolczadikán. A népek ezrei vándorolnak e napon, szent zsolosmák éneklése között, széles, homokos, ákáczosoktól kisért utainkon, községeinken keresztül — Mária-Pócs íelé — hogy leborulhassanak az Isten Anyának képe előtt. $ Egy költői monda szerint — a Mária kép időnként könyet hullat — az emberiség romlottsága lelett, a hívők pedig telve buzgósággal, hozzá zarándokolnak, hogy mentül nagyobb számban való megjelenésükkel tanúbizonyságot tegyenek arról, hogy javulni akarnak s örök időkre biztosítsák a keresztény erkölcsök jövőjét, s vele a keresztény anyaszentegyház fennállását. Ez idén, Kisasszonynapkor két búcsúja lesz a vármegyének. Ünnepet tartunk a Sóstón — melyen először mutatjuk be a közönségnek mindazt, amit a magyar ipar ez idő szerint számunkra nyújthat. Egy téglát hordunk ahhoz az óriási épülethez, melynek alapja: a mígyar szellemben való hazafias együttérzés, — villámhárítója: a tiszta, önzet/en hazaszeretet. megyéjének — Szabolcsvármegyének közönsége ? Ott leszünk mindnyájan szept. 8-ikán a Sóstón, hogy meggyőződjünk saját szemeinkkel arról, hogy honi iparunk jelenlegi állapota még sok, nagyon sok kívánni valót hagy hátra, de egyszersmind, hogy a gyeimek, mely minden szülei gyámolitást nélkülözve — csenevész, — mégis életképes! s hogy belássuk, miszerint hazafias kötelességünk a jövőben egyesült jó akarattal felvirágoztatni azt, a mi nemzeti létünknek — a kor fejlettsége mellett nélkülözhetetlen — a magyar ipart! Valamiként a világszerte elterjedt hatalmas keresztény egyházat, fegyver nélkül tartja fenn az a megrendithetetlen hit és a keresztényi szeretet, mely megtörhetetlenül él a máriapócsi búcsújáró lelkében, ugy a magyar ipart és ezaltal a magyar gazdasági önállóságot megteremtheti az a szellem és az a bizalom a magyarság jövőjében, melyet a szept. 8-iki sóstói ünnep rendezésébe és összeállításába egy szívvel, egy lélekkel belé vittünk. A fecskék is e napon búcsúznak hazánk rónáiról, s élénk repdesésükkel nem vidítják fel jövő évig, a szőke Tisza csendes hullámzását. - ~— Ha a tavasz fakadásával visszatérnek itt hagyott fészkeikbe — adja Isten — hogy azokon kívül egy rnásik kis fészket találjanak, azt, melyet a mi honszerelmünkböl fakadt, fáradozásunk rakott a magyar ipar számára, melyből majdan nemzetünk gazdasági és politikai önállósága fog kikelni! Berkesz, 1906. szept. 4. Gróf Yay Gáborné. szül. Z chv Mártha grófnő. Mi tagadás benne: kissé fonák ugyan a szerep, de végeredményében szükséges és hasznos. Olyan formán vagyunk, mint a bátortalan siheder, a ki a sötét éjszaka csendjében, magányában önmaga előtt a bátrat játsza és hogy egy kis bátorságra tegyen szert s a nagy néma csendnek kiáltó hallgatását elűzze, saját maga kezd fütyülni, dalolni, önmagával beszélgetni. Jó nekünk egy ilyen kis önbátoritás. Szükségünk van reá. A sok tendenciózus rágalom, a számításból, spekulációból terjesztett, világgá kürtölt ezerféle gáncs, kifogás annyira belevette magát a nagyközönség fülébe, köztudatába, hogy képtelen attól szabadulni. Hazai iparunkról, iparosainkról, kereskedőinkről annyi lesújtó kritika, lekicsinylés, előítélet röpköd a levegőben, hogy az egyszerűen megdöbbentő. Már szinte szálló ige, hogy a magyar iparos megbízhatatlan, pontatlan, felületes, hogy nincsen rátermettsége, nincsen képzettsége, hogy versenyre képtelen, hogy voltaképen nincsen is magyar ipar. Vájjon ki költi, ki híreszteli ezeket a rágalmakat? Talán a szomszéd? Talán az ellenségünk? Dehogy! Az is, meg mi magunk is. És épen ez aztán a valóban szégyenletes. Elhisszük a rágalmakat. Könnyen hitelt adunk neki és azután adjuk, terjesztjük tovább. Ha legcsekélyebb méltatlanság esik velünk, ha valamely rendelésnél egy kis rövidséget, késedelmet szenvedünk ^kérlelhetetlenek vagyunk. Ki ütközik meg azon, hogy a bécsi rongy csakugyan — rongy! Senki. Hisz az természetes. De bezzeg ne sikerüljöu csak egy itthoni szabónak a munkája! Akkor nincs elnézés, se irgalom, se kegyelem. Talán sehol sem oly nagyok a közönség igényei, mint nálunk és talán sehol nem oly követelő a közfelfogás a honi termékkel szemben, mint nálunk! Másutt sokszor elnézik azt hazafiságból, a mit mi soha meg nem bocsátunk! Hát biz ezek nagyon keserű igazságok. Ideje, hogy felébredjünk, ideje, hogy tisztábban lássunk, hazafiasabban gondolkozzunk. Nem mondjuk, hogy nincsen még sok kívánni való. Jól ösmerjük iparunknak hiányait, fogyatékosságait, gyengéit. De merjük állítani, szemébe mondani bárki fiának, hogy a rágalmaknak fele se való. Hogy nemzeti szempontból bűnösebb az, a ki a mendemondának egykönnyen hitelt ad s azt maga is terjeszti, mint az a gyáros, kereskedő, vagy iparos, a ki azt a bizonyos mulasztást esetleg tényleg elkövette. Állítjuk és valljuk, hogy kezdő, ifjú iparunk mellett is és vámsorompók nélkül is temérdek kitűnő, felülmúlhatatlan, kifogástalan olyan iparcikket termelünk, a melyre büszkén tekinthet minden igaz érzésű magyar, a mely nem csak azért érdemes a fogyasztó közönség pártolására, mert a honi ipar felkarolása mostanság divat, hanem valódi belbecsénél fogva is. A „Magyar Védő-Egyesülel" szabolcsvármegyei osztálya mint minden tevékenységével, ugy a jelen kiállítással is csak azt célozza, hogy a nagy közönség figyelmét, sokáig nélkülözött hazafias érdeklődését, szeretetét visszafordítsa, visszahódítsa a mi elnyomott s az elnyomatásból szabadulásra vágyó honi iparunk számára. Jöiienek a kishitűek, a Tamások és lássanak. J

J Dr. SZABÓ LÁSZLÓ. könyeit akarjuk felszárítani. Nagy csapások mindég felrázták az emberiséget közömbösségéből s megtérítették a hitetlent. A magyar ipar támogatásának eszméje már rég megfogamzott az egyesek szívében, — de hogy a nagy tömegre is átcsapjon, mint lánsokból a gyújtó szikra, ahhoz nyomor és szenvedés kellett, vészes-gyászos idok; fagyos tél a természetben — fagyos tél a szívekben !! Dermesztő hideg kellett, hogy egy va rázsszerü jelszó Vidéki kiállítások, Most, hogy a „Magyar Védő-Egyesület* itt is, ott is kiállításokat rendez, sok szó esik arról, fusson végig a magyar hogy voltaképen mi értelme is van ezeknek a szűkebb keretű, kis méretű vidéki fiók-kiállitAsoknak? Külföldön egyik világ-kiállilás a másikat éri. Sőt a mult század végén mi magunk is két nagyobb szabású kiállítást rendeztünk. Ezekkel szemben s ezek után a mi kisszerű vállalkozásaink kicsinyes erőlködés, vagy visszaesés számba jöhetnek. Meg kell vallanunk, hogy külső látszatra, e kiállítások méreteire s közgazdasági színvonalára való tekintettel ezek a kifogások nem is alaptalanok. De hát nem is az a célja ezeknek a vidéki kiállításoknak, a mi a nagy országos és nemzetközi kiállításoknak, hogy t. i. az idegenek, a nagy kütfold előtt demonstráljunk, hogy tudásunkat, képességeinket, ipari fejlettségünket más nemzeteknek bemutassuk, hanem — fájdalom — egészen más. A mi ezeknek az apró tüntetésszerü vállalkozásoknak alkalomszerűséget, jogosultságot kölcsönöz, az a mi speciális gondolkozásunkban, ferde közfelfogásunkban, kiskitüségünkben gyökerezik. Mi nem a külföld előtt akarunk demonstrálni, hanem kénytelen-kelletlen saját magunk előtt. Nem a külföldnek akarunk bemutatkozni, hanem saját — magunknak. Mint egy a tükör elé állunk s ugy ismergetjük meg magunkat. hazán. „ Tűzzünk lel egy piros tulipánt!" Pártoljuk a honi ipart! Adjunk munkát, adjunk kenyeret, adjunk megélhetést a magyar munkásnak, a magyar iparosnak; ne költsük külföldi czikkekre, külföldi termékekre a magyar földből, a magyar munkás verejtékével szerzett magyar pénzt. Mi, kik hivat i a vagyunk, felekezeti Istenünkön kívül, első sorban imádni a magyarok Istenét, emlékezzünk vissza a közel mult idők veszedelmeire, melyek már-már végenyészettel fenyegették nemzeti létünket és zarándokoljunk a máriapócsi búcsús megrendithetetlen hitével és tántoríthatatlan bizalmával — a sóstói ipar kiállításhoz. Ennek a kiállításnak minden egyes tárgya legyen az díszes vagy egyszerű — hasznos vagy igénytelen, szép vagy ízléses — itthon készült, egy porszem a magyar földből, melyhez magyar testvéreinkverejtéke, fáradtsága, reménye, öröme, küzdelme és bánata, szóval minden szív verése van kötve. Ott — a magyar ipar Géniuszának megtört alakja mellett tegyünk fogadást arról, hogy beállunk mindannyian a nemzeti vágyaknak, a magyar történeti nagyságok kultuszának, minden magyar ügy, művészet, ipar, irodalom támogatásának egységes, szervezett általános, eszményi egyességébe. Es ki volna e hazában első sorban hivatva arra, hogy felismerve a mult idők mulasztásait, azoknak pótlására siessen, ha nem édes hazánk legmagyarabb várA „Ny ír vidék" e száma a kiállítás és ünnepély teljes programmiát tartalmazza. Külön programm nem adatik ki. A rendezőség.