Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-12-30 / 52. szám

2 45-ik szám. N Y I R V I D É K 1906. november 11. Ujabb idők. XII, 1894. vagy 95-ben, a millenáris alkotásaink tárgyalása alkalmával szó volt arról, hogy Szt. István király emlékének is szentelünk egy emlékoszlopot. A felvetett kérdéshez felejthetlen jeles alispánunk (lehet akkor még mint főjegyző) Mikccz János is többször hozzá szólott, és Szt. Istvánról következetesen mint „István királyról" beszélt. Bennem nem annyira a felekezeti szempont mint a történeti hűség tiltakozott ez elnevezés ellen s János barátomhoz hajolva megjegyeztem: „Édes barátom, talán leghelyesebb lenne, ha első királyunkat egyszerűen ,Pista királynak" neveznők ezentúl." S valóban, szegény jó barátom nagyon szigorú volt a szentekkel szemben. Igy p. o. minden kérésem daczára is megmaradt a mellett, hogy a Szabolcsi várban- felállított emlékszobor egyik lapjára a következő felírás tétessék : , Szabolcs honfoglaló vezér, és a szentnek nevezett László király emlékéül stb.*) * * * Miklós fiam ezelőtt három évvel jelesen vizsgázott a 6-ik latin osztályból, s igy kitartó igyekezetének jutalmául elhatároztam, hogy egy kis körutat csinálunk Balaton-Füredre, onnan Pragerhófon át a Semmeringre s Bécsbe, s hajón vissza Budapestre. Bécsben a Magyar Királyban szállottunk — ahol én 60 év óta törzsvendég vagyok. Másnap első dolgunk volt felkeresni és megtekinteni a Natúr und Kunsthistorische Muzeumokat, s mivel az időnk rövidre volt szabva s igy csak egy összbenyomást akartunk nyerni ezen elsőrendű gyűjteményekről, tárgymutatót sem vittünk magunkkal. A „Kunsthistorisehes Muzeumban" egy terembe jutunk, ahol csaknem kizárólagosan magyar motívumokat, régiségeket, köveket, érmeket stb. találtunk. Már le akartam menni az előcsarnokba egy tárgymutatóért, mikor egy öreg teremőrt — a régi invalidusokmintájára — pillantok meg. — Ugyan kérem fordulok hozzá, nem tudná nekem megmondani, hogy ez micsoda gyűjtemény itt ? Az öreg német felegyenesedett s mondandóinak személyi vonatkozásától átszellemülten, ünnepies bariton hangon feleié: :— Ja meine lieben Herrn, das ist díe berühmte— collection Sr. Majestat weiland Kaiser Ferdinánd des ersten, der grossen Sammlers. '— No Miklós fiam, nem tudnád te ezt nekem magyarra fordítani, amit ez az öreg sváb itt elimádkozott ? — Dehogy nem: „íme uraim a hires gyűjteménye I. Ferdinánd császárnak — a nagy gyűjtőnek." — Helye? fiam, egynek kivételével: a „nagy gyűjtő" '\ más elnevezést használtam volna.**) * * * h. templomunk mindenképen rászoljöjjön a helyébe. "ÍJ volt már az a közlekedésnek, távlátásnak. a szebb épülete, a városháza érvéuyesüfaísének - . isen nagy hibája volt az, hogy jelesebb •.imiepnoj 'kun a híveket befogadni nem tudta. Egy húsvéti 'cp alkalmával én is szükségét i • i I tolásnak és megakartam hallgatni az ünnep sasMil fájdalom, sem a főbejáratot sem a sekrestyeajtot n._ sem lehetett közelíteni, s igy lelki vigasz nélkül ballagtam ismét hazafelé. A Török Péter boltja előtt megállva látom, hogy az Iskola-utezán egymás mellett haladva közeledik felém három ismerős, oszlopos tagja a lutheránus egyháznak: kétoldalt Bencs és Meskó László, a középen az én vőm Radvánszky György. *) Különös a dologban az, hogy az igy szövegezett felírást a magy. tud. akadémia is helyben hagyta. **) Hazai történeti kútforrásainkon kivül, Festler is megírja, hogy I. Ferdinánd mennyi megbecsülhetetlen műkincset „gyűjtött" és szállíttatott el innen Bécsbe. Kurucok karácsonya. Az 1708-ik év katácsonyán a Beszkid egyik félreeső völgyében tarka kuruccsapat táborozott. Voltak köztük az Ocskay brigádjából, kik a véres trencséni napon kiváltak az ezredből, mikor az óbester az egész brigádot a labbancok táborába terelte ... A zsibói vereség tanúiból is kerültek, sőt Balogh Ádám tul a dunai katonáiból is verődött egy kis csapat, . de legtöbben az Esze Tamás megmaradt vitézei voltak köztük . . . Ruhájuk bizony nem a legrendesebb, mert megkopott az évekig tartó harcban. A kurucoknak menedéket már csak a felső tiszamenti rengetegek nyújtottak, . . . odáig nem ért el a pestis, de a labbancok sem igen fértek a bujdosókhoz. A mi kis csapatunk — alig pár száz ember — néhány viskót foglalt le tanyául, melyek oldala düledezett, a tetőket pedig, — ki tudná megállapítani — kuruc vagy labanc perzselte fel a hosszú harcok közben? . . . Vezérük Jávorka, a hires ferencrendi barát, — kit a legenda szerint golyó nem fogott — szent karácsony estélyén maga köré gyűjtötte vitézeit. — Vitézek! — szólalt meg Jávorka — öt esztendeje harcolunk jó és balsorsban, de olyan szomorú karácsonyra, mint az idei, még nem ébredtünk . . Ocskay Judása lett urának, . . . Bezeredyt elérte az áruló büntetése . . . Erdély a császárnak hódolt be és a Dunántul is a labancé, . . . Csak a Tisza mentén lobog még a kuruc tűz ... A török nyavalya*) tizedeli sorainkat, . . . urunk, fejedelmünk elbujdosott . . . es maholnap rajtunk ütnek a lleiszter katonái . . . — Számunk csekély, sokáig ellentállani nem bírunk, — de ha egyet tudnék köztetek, ki alkudni, vagy magát megadni kész, — inkább az ellenség kellős közepébe vetnélek titeket és veletek esném el rnind egy szálig . . . 11a van kőztetek nyíltszívű, az álljon elő és útnak bocsátom. Mehet, a merre jónak látja . . . Sorsunk kemény, ide kemény sziv kell . . . Ezen szent *) Pestis. — Nohát András bátyám, hová setal olyan leverten, — szólít meg Bencs L. baratom. — Hát én jó keresztény kathohkus hívőhöz illően templomunkban akartam egy Miatyánkot elrebegni, de bizony nem lehetett oda bejutni, s igy érthetitek, hogy csüggedten térek haza— Hát méltóságos uram, folytatta Bencs barátom kissé kihívó hangon - - . gyere csak máskor mihozzánk, elférünk ott mindnyájan. — Hiszen igen köszönöm én a szíves meghívást édes Lászlóm; el is mennék én hozzatok, de nem tudom hol találnék én ott rátok -.alatta, felette vagy lenne-e? — volt válaszom. Meskó jót kacagott az ötleten, László barátunk pedig örökre lemondott hittérítési szándékáról. * * * Sokféleképen adtak elő az újságok egy jelenetet, amely az országgyűlésnek karhatalommal való feloszlatása alkalmával köztem és két ismerős katonatiszt kozott az országháza előtt lejátszódott. A dolog igy történt: Ezen a végzetes napon az országháza elé erve láttam, hogy mindenütt lovas és gyalogos katonaság van teljes fegyverzetben s nyilván azon utasítással, hogy a képviselőház tanácskozását — ha szükséges — fegyveres beavatkozással is megakadályozzák. Ott ismertem fel két huszártiszt régi jó barátomat akikkel kezet fogva, egyiküknek azon kérdésére, hogy hogy érzem magam, messze hallható hangon igy feleltem: „Éppen úgymint ti barátaim; keserűséggel eltelve és megbotránkozva a felett, hogy a békésen tárgyaló országgyűlést fegyveres erővel, még pedig magyar honvéd huszárokkal czernirozzák és robbantják szét" * * * Volt módunkban tapasztalni, hogy itt-ott azok részesültek elismerésben, kitüntetésben s alkotmányellenes működésüknek megfelelő javadalmazásban, akik a Kristófl'y-féle kormány mellett az utolsó perczig kitartottak. Előkelő példákra tudnék rá mutatni, minden kifogáson felül álló politikusokat tudnék megnevezni, akik p. o. nem egy megyében helyeselték'azt, hogy a.főispán az utolsó lehelletig tartott ki; — mert hát szerintük, a vármegye csak ezen a réven szabadult, meg a kellemetlenségektől, csak igy nem kellett tettleges részét kivennie az alkotmányvédelmi küzdelemből! Ezen, mindenesetre helytelen felfogásra vallott a következő esetke: A Kistóffy korszak vége felé volt. Többen ülünk az országos kaszinó nagytermében és beszélünk a napi eseményekről, s egyik ismerősöm Wekerle Sándorral szemben örömének adott kifejezést a felett, hogy X. Y."**) v. b. t. tanácsosnak lett kinevezve. Wekerle a megszóllitásra éppenséggel nem reagált, inig én megjegyeztem : „Én azt hiszem. hogy annak a kit a Kristóffy kormány kinevez, nem gratulálni de con doleálni kell." — Általános helyeslés. * # * A tulipán csak tavaszi virág s hamar elvirágzik. Budapesten ma már feltűnést kelt sőt megmosolyogják a tulipánt. Egy jó barátom kíváncsi volt megtudni, hogy én miért ragaszkodom még mindig ebez az ártatlan jelvényhez, s kérdésére a következő választ nyerte: — Emlékszel ugy-e a Constantinus és Maxentius között a Tiberis mellett vivőit csatára ? Emlékszel-e a Constaiitin tábora felett megjelent glóriával íörül sugárzott Krisztus keresztre, amelyre reá volt írva: „Toűto Niká" (e jelben győzni fogsz) ? Hát valóban, az alkotmányellenes kormánynyal szemben a tulipán jelvény alatt lettünk győztesek az utolsó döntő ütközetben „De viselni kell és viselni fogom azt mindég mint kedves emlékét alkotmányvédelmünk és győzelmünknek.'' „De ha azt hinnéd, hogy ez nállam iparvédelmi talismán vagy párt politikai jelvény, ugy alaposan csalódnál." ***) X. Y. egy „kitartó" főispán volt. ünnep előestélyén imádkozzunk : „Isten vezérelje jobb sorsra a szegény, szenvedő hazát". . . A barát elhallgatott és körülhordta tekintetét katonáin . . . Senki sem jelentkezett, — elszántan néztek maguk elé a vitézek. Ismét Jávorka szólalt meg : — És most kurucok, még egy pár szót. Van köztelek pápista, kálvinista, luteránus, sőt te Abris — ezzel egy barnaszemü, tejfehér arcú legény felé fordult — zsidó hiten imádkozol Istenhez, de egy Istent imádunk mindannyian és rajtunk már csak a magyarok Istene segit .... — fejedelmünk is pápista létére a kálvinista és lutheránus elnyomottakért indult harcba . . . Ezzel Petit, a cigány zászlótartót intette maga elé Jávorka és a zászlóra mutatva szólt: — Látjátok a standár egyik oldalán Szűz Mária képét, ki a kurucot segíti, a másik oldalon a fejedelem szavai olvashatók : ,,Pro patria ít libertate" . . . A haza elbukhatott, de mi szabadok vagyunk és visszaszerezhetjük még hazánk szabadságát, ha a mi szabadságunkat el nem adjuk ... Ne tekintsük ma az egymás vallását, de esküdjünk meg e zászlóra, — me lyet a'fejedelem bizott ránk, hogy meghalunk, de meg nem adjuk magunkat . . . — Esküszünk! Jávorka magasra emelte a kezében tartott feszületet . . . A decemberi hold sugarai keresztül szűrődtek a a havas felhőkön, ... a Beszkid felől dermesztő szél fújta szembe a felkavart havat és a szelek szárnyán lehallatszott a völgybe a farkasok üvöltése. A kurucok bevonultak szállásukra . . . megszólalt a duda, kesergett a tárogató és Peti czigány előszedte hegedűjét, mialatt vigan koccintgattak a borral telt fakupáikkal a vitézek . . . Abris pedig szép bariton hangon kísérte a hegedűszót: „Amott kerekedik Egy fekete felhő, Abban tollászkodik Egy fekete holló. De álljunk meg már most s ne folytass uk tovább e visszaemlékezéseket; hiszen itt tartunk mára tulipán jegyében, s ami most történik az nem lehet visszaemlékezések tárgya, hanem az az actualitás maga ; de ne folytassuk e sorokat tovább már azért sem, mivel sajnos, ez utolsó fejezetben már nem térhettem ki bizonyos politikai vonatkozások elől, amelyeket pedig elbeszéléseim fonalán elkerülni igyekeztem. Hiszen czélom, mint azt bevezető soraimban megírtam nem volt más, mint egy keresetlen magyar irálynak bemutatása és többé kevésbbé moucheirozott pillanat felvételek eszközlése a mult társadalom viszonyairól s egyes közismert jeles férfiaknak életéhői, valamint saját, hat évtizedre visszanyúló emlékeimből. Elértem czélomat, ha ezek bemutatáséval olvasóimnak kellemes perczeket szereztem. Kállay i.

ndráa. A város vagyonkezelése. Nyíregyháza város kápviselőtestülete a város vágyonkezelésének beható átvizsgálására egy bizottságot küldött ki. Ez a bizottság a városi tanácshoz fordult javaslat tétel céljából. Ebből az alkalomból Balla Jenő városi közigazgatási tanácsos egy terjedelmes előterjesztést dolgozott ki es terjesztett a tanács elé. Az előterjesztésben sorra veszi a város vagyonkezelésének és vagyoni természetű dolgainak összes ágazatait, valamint a város számvitelét, megindokolva, hogy miket tart azok közül helyeseknek és hol, minő változtatásokat tartana szükségeseknek. Közöljük itt az előterjesztésnek a Császárszálláson levő birlokbol évenkínt szántás-velés alá kiosztani szokott földekre vonatkozó részt. A kiosztani szokott földek. A Császárszállásnak nagybérletként nem értékesített többi részéből a szántóföldeknél a város évtizedek őta azt a gyakorlatot követi, hogy abból átlag egyharmadrész 6 évig pihentetik, — marhalegelőül használtatván, — kétharmadrész pedig 2400 négyszögöles parcellákban (úgynevezett „jogonként") évenként nyilvános szóbeli árverésen egy évre bérbeadatik és pedig különböző helyeken, egyik évben kipás, a másik évben kalászos vetemények alá. (Tavaszi és őszi kiosztás.) Ez a gazdálkodási (helyesebben ertékesitési) rendszer képezi a legtöbb kritika és vita tárgyát. A vélemények a két lehető legnagyobb szélsőség között mozognak. Vannak, akik azt hangoztatják, hogy i zzel a rendszerrel a város elenyészően csekély jővedel met kap ahhoz képest, amennyit kaphatna, ha nagybérletként értékesítené ezeket a földeket. Viszont vannak, akik ezzel a rendszerrel tetemesen, sőt többszörösen nagyobb jövedelmet Iáinak elérni, minta nagybérletnél. A két szélsőség kőzött számtalan árnyalat van, amelyik a helyi viszonyok, az elért eredmények s általában a kiosztásra vonatkozó adatok ismerelének többékevésbbé alapos volta szerint ingadoznak. Tagadhatatlan, hogy ennek a rendszernek vannak előnyei és vannak hátrányai. Ha a kérdést alaposan akarjuk elbírálni, két szemponlot nem szabad 3zcm elől téveszteni. Az egyik az a socialis kérdés, amely az amerikai kivándorlás nagymérvű fokozódása óla országszerte felszínre került: földet jutlatni a földnélküli népnek. A mánk a császárszállási közlegelő fenntartásának k.-rdése. Nyiregyháza város már evliz-dek óta igyekszik főidet juttatni lakossága azon részének, amelynek, saját földje vagy nincs, vagy ha van, nem el.'-g. E'.t szolgálja ugy a varos alatt, mint a Császárszálláson kiosztani szokott földekkel. A kiosztás árverésen történik. Teny az, hogy az árverések alkalmával egy vagy más okból igen sokszor magasabb bér éretik el egyes parczelláknal a föld valódi haszonértékénél. Sőt általánosságban a helyzet az, hogy az ilyen kis parczellákban bérbeadott löldekért magasabb holdankénti bér fizettetik, mint amennyi nagybérletnél egy egy holdra esik. Ennek magyarázata megint Várj meg holló, várj meg, Had üzenjek tőled, Apámnak, anyámnak, Jegybeli mátkámnak . . ."") A végsort mindannyiszor az egész csapat együtt énekelte, . . . hisz melyiküknek ne lett volna elhagyóit tűzhelye és hozzátartozója. E pillanatban a kemény harcosok arcán könycsepp gördült végig. . . . * * * Heiszter generális kiadta a parancsot, kerüljön bármily áldozatba, Jávorkát élve, vagy halva hozzák eléje. ... Nagy oka is volt rá, hisz már majd csak ő rajta, mult, hogy a császárnak jelenthette volna : „Magyarhonban minden csendes. . . ." Egy ezred német gyalogos állta el karácsony reggelén a szüknyilásu beszkidi völgy bejáratát, melyen Jávorka az ő kisded csapatával az előtte való este halálra szánta magát. ... A gyalogosokkal ellenkezően vasas svalizsérok igyekeztek hátba fogni a kurucokat, kantáron vezetve lovaikat és gázolva a havat. A labanc ezredes előre küldte stafétáját a kuruc tábor felé, hogy adják meg magukat. . • • — Lóra kuruc ! — volt a válasz. A lovak horkantottak és magasra csapkodtak roham közben a felkavart havat, . . megperdült a rézdob és a tárogató busán, de elszántan rezgett bele a téli levegőbe. ... A labanc-táborból a trombiták harsogasa szolt bele a harci zajba és ezerszeres hurrá kiáltás. . . . A két tábor összecsapott, Peti cigány magasra emelte a Szűz Máriás zászlót, . . . Jávorka a feszületlel kezében, bátorította katonáit. ... A kurucok tucatjával osztogatták a halált, de koruk egyre szűkült és legtöbbjüknek pirosra festette már a kiömlő vére a havat. . . . Peti elüvegesedő szemekkel, halálos sebből vérezve, Jávorka mellett esett el és végső tufájában is erősen szorította a zászlót. . . • *) A kuruc költészet gyűjteményéből.