Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-12-23 / 51. szám

1906. október 14. N Y I R V I D É K 41 -ik szám. 7 De mig ez megtörfénik, a mi eddig páratlan igaz magyar korm ínyünk igyekszik ezen égető kerd st olc^ó halpiacoknak létesitésevel megoldásra jultitni, a mely kérdé,t egyik kinyomatott évi egészségügyi jelentésemben már mintegy 20 év elő' t pengettem is, de oda fent viszhangot nem keltett. Engedtessek meg, hogy ezen fontos kérdésről egy kissé csörgő sapia alól beszéljünk. A lialált végtelenül szeretem, ha a végső szótag odább áll. Ezért aztán gyakran hozattam Altonából öt kilós posta kosarakban E H. Schulctól tengeri halakat, kilóját 25 krajcárért — a posta költséget is bele számítva. Mindösszi kétszer érkezett meg elvezhető állapotban, legtöbbször azonban egyenesen szemet dombra került, m i t hat a halnak az a rossz szokása van, hogy a fűtött posla kocsibau rotbadásnak indul A mi Golumbus miniszterünk ma már hála Istennek kieszelle, hogy célszerűbb a halat télen fűtetlen, nyáron pedig jéggel fűtött kocsikb m szállítani, a mint arra a sört unr légen érd' mesiiik, pedig hát a bús féle is bír azon láplilkozási jelentőséggel mini a sör. Az inyeiicn k nem mindegy ha fogoly, vagy kecske pecsenyét, ke<seg t vagy tőkehalat (Stuk.lsch) eszik, a melyeknek p--di

0' táplálkozási érték-külömbözetük csekély. Ebben a tekintetben az autosuggestio nagy szerepet játszik. Körülbelől 40 éve lehet annak, hogy Bogáton Bogáthy József barátomnak asztalánál pompásan elkészített belfcia tengeri nyul (Lapin) pecsenyet ettem. — Olyan finom volt, hogy még a szumat is megnyaltam ulánna. Most már talán meg nem enném; nem azért mert nem jó, hamm azért, meit szokatlan eledel és nem került tányéromra azóla. Hogy ez az autosuggestió milyen komisz nóta, elzengem. Egy alkalommal délután 3 órakor érkeztem Fiúméba, akkor, nűkor már a rendes étkezés idejét multa. Csupán csak rántot halat lehetett kapni. A már két évig ott alkalmazott magyar pincér több féle készletben levő halat sorolt fel, amelyeket már régen kóstoltam. De leginkább ajánlotta az Azijját, mihez eddig még szerencsém nem volt. Fils'geíen Ízlett. Amint számat megtöröltem, — mint minden lengeti kikötőben — legelőbb is a halcsarnokba menti ni ahol két halász egy halszörnyeleget hámozott, melynek Hát mért csúnya, mért nyomorék ő ? S ha az hát mért kell megismerni a világ járását, a világ folyását ? Egyszer az óraszünetben történt, Bánó Karcsi mellé ült. Barátságos, hizelgő modorával nézett Tűz Pistára : — Te Pista, mi b íjod van, hogy olyan szomorú vagy ? — Mit törődik az én bajommal, vetette oda Tűz sötéten. — Ne haragudj, hiszen nem kacagni akarlak én. — Hogy mi bajom ? Azt akarod, hogy megmondjam? Jó! Az, hogy érzem, mennyire nyomorultak vagytok ti hozzám képest, mennyire tudjátok kacagni az érzelmeket, mert nektek nincs érzelmetek! Milyen kiianultan tudtok hazudni azoknak, kiket szeretni veitek, akiknek tömjénezni akartok ; mennyire értitek megcsalni mázos szavakkal, s ők hisznek nektek, mert van arcotok ! Azt akarod, hogy megmondjam? Ti rózsás aicu, szép fiatal urak, könnyű nektek diadalt vívni ott, hol csak a külső formákat nézik ... de ha a szívre is súlyt . . . ej, ne bsragudj Karcsi! K-t kövér csepp gördült végig arcán, azlán szemeivel bűnbánolag nézett társára . . . Az meg elsompolygott . . . S azóta társai nem gúnyolódtak vele soha, hanem annál .szánandóbban tekintgettek reá. — Szegény törekvő bolond — elvész a milliónyi sokaságban ! I II. Milyen phantásiád van fiatalság! As-nimiből tudod felépíteni a legszebbet, s a semmibe építed a te jövődet ! Milyen könnyen dűlhet az össze, ha alapja sincs! De minek reménylentd akkor, a mikor nem szabad, nem lehet t! Oh a remény még akkor is beferkőzik szivünkbe, mikor utolsót vél az dobbani; a remény vájjon nem dobban e még egyet-kettőt! De ha aztán a remény széttiporva . . . lesújtva . . . Még álmodni is mert! ő a nyomorék, ő a megpecsételt álmodni! S miért ne? Talán az a hordár az utcasarkon is valami főnyereményről, valami jobb sorsrol idmodik, hegy gondatlanul tartsa ki feleseget . . . Feleség? Hat lehet-e neki valaha felesége? S miért ne lehelne ? ! S lűzte tovább tarka álmait . . . Oh, de mikor kikerült az eleibe ! Rúgták, taposták, kacagták meg jobban! Pályáról álmodott — sapalya: kardmarkolatnak borítására használt reszelőhöz hasonló bőrét nem lefejteni, hanem csak hámozni lehet. A cápák neméhez tartozó, u. n. kalapács hal volt. fején jobbra-balra hosszú nyujtványnyal, végén ököréhez hasonló nagy szemekkel. Gome sí chiama queste pesce ? (Hogy hívják ezt a halat?) Asia Signore. Közel lévén a tenger, nem csoda, hogy azonnal tengeri betegségbe estem. Azóta nem is kívánkozom Ázsiába, pedig hál ez is csak autosuggestió volt. Itt láttam a hal-árverelésnek egy elöltem eddig ismeretlen módját. Egy köpcös halász-mester előtt, mintegy húszszorosán és rendben egymás mellé helyezett nagy tálca, tányérnyi magas oldalakkal rakva volt apró — valószínűleg szardina — halakkal. A tálca körül egy nagy rakás mezillábos férfi-hilas-kofa mögött ácsorogtam, akik folyton ugráltak a halász-mesti rhez és súgtak valamit a fülébe, a mit senki sem hallhatóit. Igy hordták széjjel titkos árlejtés, zárt jánlat utján a legrövidebb idő alatt az összes tálcákat. Ezzel ellenkező hal-árverést láttam az idén a Hamburg és Altona határan levő n igy halesarnokban, a hol friss hering, Cabeljau (a miből a tőkehalat, Stoktischt szárítják) es Schellfisch (a magyar nevét nem tudom) rengett g mennyiségben volt áruba bocsátva. Másféle halat nem láttam. Itten csa< egyetlen félig elegáns fekete ruhába öltözött gavallér-auctionátor ugrált, mint a bolha, bal tenyerében egy kemény fából esztergált pogácsával, jobbjában pedig egy fakalapácscsal, árverező dob helyett. Németül ordított mint a sakál, a mit az árverezők viszhangoztak. Ugy tudok németül, mint magyarul, de hamburgiul nem, pedig ugyancsak hegyeztem a fülem, de egy kukkot sem érteltem. Azt nem vettem ki, hogy egyszer, kétszer, háromszor; mert azon idő alatt mig ezen sorokat leírtam már meg volt a vásár. Azt sem tudom, hogy a puttonszerü nagy kosarak mennyiért keltek el. Szerettem volna megtudni, hogy mi ottan annak a halnak az ára, amit én kilónként közvetítő, vagy kereskedőnek utján rothadt á lapotban megérkezve 25 krajcárért hozattam. Az üzleti felhevüléstől kidütlett szemű hal-kupecek válaszra sem érdemesítettek ; végre egy kékvász nhogy irgalomból lett hivatalnok egy gyárban ! A Bánó Karcsi gyárában. A régi osztálytárs megszánta, oda ültette egy hosszú asztalhoz, hol többen irtak még kívüle; ott sercegtelte tollát reggeltől-estig, hogy sovány fizetést tudjon kapni. Elmultak az ábrándok, görnyedt lett, nyomorultabb mint valaha. A melle olykor percekig kezdett hörögni. Ilyenkor letette tollát s bevárta a rendesen bekövetkező köhögésrohamot. Bánó Karcsi ur szinte letette a tollat s idegesen fordult hátra : — De Tűz . . . — Bocsánat nagyságos ur . . . átkozott mellem 1 S újra megfogta a tollat, s eltűnődött irásközben. Talán éppen arról, hogy milyen a sors! Kik egy épületben szívtak magukba a tudományt, hogy hogyan kell megélni, milyen különbözők lehetnek az életben! 0 közönségesen ; Tűz, s amott a pomádés nagyságos ur! S aztán ... azt is elfeledte s irt szorgalmasan leveleket, számlókat . . . Csak egyet nem felejtett el ifjúságából . . . Azt a tűnő árnyékot, melyet annyiszor kergetett szobájában, azt a nőt, akiért órákig tépte a haját fájdalmában, akiért még e posványban förtelmesen is élni tudott volna! Azért tűrte a rúgásokat azért engedte magát közönségesen Tűznek szólitani, mert napjá an többször bepillantott egy kacér női fej s mosolyogva kérdezte: — Karcsi édes, hogy vagy? Karcsi édes, mit eszünk ? Ilyenkor a nagyságos ur felkelt, magához ölelte a hajlékony nőt, csókot adott homlokára s nevetve válaszolt : — Hogy lennék ? Jól, nagyon jól édesem, mert hisz le vagy a kezemben. Hogy mit főzzél? Bánom Is én akármit, csak csókot is adj ebédre! Ugy megdobogott annak a nyomorult hivatalnoknak szive, ugy megreszketett a toll, m kor ez a férfi megölelte azt, aki . . . Mogorván kelt fel s elmormogta szokásosan: „Csókolom a kezeit n.igysága." ő, akinek mind n álma, minden boldogsága ez a nő lehetett volna, „nagysagá* -nak nevezi! S mégis, azt is eltűrte volna, ha a nyakára hág, csak érezze leheletét, csak lássa az arcát! Igy akar elsorvadni! Ma is olyan kü'őnös tűz villant meg a szemeiben, mikor a nagysága belépett. .. zubbonyos művelt hordár féle emberlől nyertem tájékozást; a ki azt mondotta, hogy az árak a halászat eredmeny-hez képe-t roppant ingadozók. Van olyan idő, a mikor egy kiló nyers heringnek ára 5 fillér de 15—20 ra is felrúg. A Ctbeljau valamivel drágább, de a Schelifisch neha^egy máikára is felverődik. Ha én király volnám. mindig hájas pirítós ennám és szénás szekéren hálnám. Ha en miniszter volnám, kiküldenek valakit az ottani halpiacnak tanulmányozásara; olyan embert, a kinek nincsen tenyere bekenve enyvvel. Ha aztan meggyőződnék arról, hogy onnan olcsó hallal ellehetne látni nálunk olyanokat, a kik a hőst meg nem vetik, de erre nem telik, gondoskodnék olyan va-uli kocsikrol, a melyeken a hal romlatlan állapotban érkézhetne hozzánk nem csak' lélen. de nyáron is. Az is eszembe jutna, hogy az olcsó és jo halat a falusi ember is megenné, tehát az általános igényeket nem elégítheti ki az, hogy nagyobb városokba waggon számra szalliiananak halakat, hanem 5 kilós posta csomagokban falusi ember is megkóstolhassa. A fejsze meg volna tehát, de nyélbe is kellene U'^'-IJ

168 pe

d'

8 akén

t- bogy egy kiküldött megbízott a halkuldeménynyd együtt a budapesti központi szétosztó hivatalnak a hiteles vásárcsarnoki árjegyzést is mellékelné, a mely a szétosztó hivatal nem esak waggon szamra tovabbitaná nagyobb városokba a megérkezett küldeményt, hanem személyzetről is lehetne gondoskodni, a mely beérkező kisebb mennyiségei is a megrendelések szerint napi árakban, bármely posta állomásra utánvét mellett megküldené; mert nem csaknigyobb varosokban, de falun is szokott az embereknek gyomra korogni. Még csak azt kell megemlíteni, hogy nem csak Hamburg an van tengeri halvásar. A marhahús árának csökkentéséről is lehetne egy pár szót elejteni; de hagyjuk ezt máskorrá. Nyíregyháza, 1906. dec. 19. Dr. Jósa András. Okatootáiai levél, i. Kedves Baratom ! Tudod jól, hogy nyugtalan vérű ember vagyok. Mihelyt dolgaim felől mozdulhatok s erszényem engedi, nyakamba öltöm a világot, hogy lássak, halljak és tapasztaljad Eszébe jutott: régen, régen az a táncóra, amelyben megforgatta őt, amelyben reá mosolygott s amelyben aztán kiűzetve, végig szerette volna szivni torkán az utolso leheletet! Az a sápadt arc elpirult. Jó, hogy nem látta senki, ki is törődik a szegény nyomorékkal . .. Az alatt meg a nagysága és a nagyságos ur között folyt a rövid beszélgetés . . . írás közben is oda hallgatott : — Soká maradsz ma ? — S a nő rátekintett szép szemeivel. — Soká édesem, el kell vegeznem a munkát, mely okvetlenül befejezésre vár, aztán feljövök ! — De siess ám! —S mosolyogva távozott. Elütölte a nyolcat. A hivatalnokok mrguKra húzták kopotl kabátjaka

1 és köszönve távozták. — Tűz ma magán a sor itt m aradni. — Tudom nagyságos ur. — Szólt, föl sem vetette tekintetet . . . Fojtó csend vo:t a szobában, csak olykor sercegett fel élesen az ő tolla, meg a nagyságos ur mormolását lehetett hallani, amikor nehezebb számadásokat végzett. A gázlámpa rávetette a fényt sápadt arcára, de ő csak irt, irt! Kövér csöppek hullottak le az arcáról. S az idő csak telt, már a tizet is elütötte. Egyszer csak a toll lehull kezéből s önkénytelenül hangosan felsóhajt. A nagyságos ur hátrafordul : — Tűz, mi baja van ? — Nekem . . . semmi . . . semmi, — rebegte zavartan. Az a fojtJ csend mintha nagyságos Bánó Károly urat is ellágyitotla volna : - Ej, magának valami baja van, utóbbi időben olyan sötét az arca, olyan bágyadt. — Naeyságos ur, minek türödni az ilyen magimfajta . . . Észrevehetően könnyezni ke/.dett a szeme, kikapta csikós zsebkendőjét, a nagyságos ur meg ne lassa ... De meglátta, elfordult. — Menjen Tűz, majd elvégzi máskor, rosszul van, menjen aludni, holnap m • jd — jobban lesz. Kitámolygott az ..jtón. Nem tudta hova megy, nem látott semmit. Föl a lépc-őn, át a folyosón, csak az ajtó etőtt állt meg. — Akkor nyilt meg a szeme: a NYOMDÁNKAT s a „Nyirvidék" szerkesztőségét és kiadóhivatalát, Városház-tér 6. sz., a nagytózsde mellé, a róm, kath. templom és kir. törvényszékkel szembe, a KÖLCSÖNÖS SEGÉLYZŐ-EGYLET volt helyiségeibe tettük át. Megbövitett nyomtatvány raktárunk a legpontosabb kiszolgálásra, nagy személyzetünk gyors és a legkényesebb igényeknek megfelelő munkákra képesitvén, bizalommal kérjük a nagyérdemű közönséget, hogy megrendeléseikkel felkeresni kegyeskedjenek. Könyvkötészetünkben díszes kézi munka montirozása, bőr, bársony keretek, diszkötések, valamint a mindennapi életben szükséges irodai könyvkötések gyorsan és jutányosán eszközöltetnek. Kiváló tisztelettel JÓBA ELEK, könyvnyomdája és könyvkötészete, a „NYÍRVIDÉK" szerkesztősége és kiadóhivatala.