Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1906-11-18 / 46. szám
1906. november 2 5. A III. kerületben Márton József gyógyszerész kapott 41, Moesz Béla 39 és dr. Bartók Jenő 6 szavazatot. M 'gválasztatott tehát Márton József. — Az uj állomási épület. A nyíregyházi állomáson létesítendő uj felvételi epület a város közbelépésé következtében a már építési árlejtés alá is meghirdetett tervtől eltérőleg nagy arányokban és díszesebb külsővel fog felépíttetni. Ennek bizonysága az a megkeresés is, amelyet az államvasutak igazgatósága a város tanácsához intézett az építkezés következtében a vasút részére szükséges területek átengedése iránt. A megkereséshez csatolt helyszínrajz szerint az újonnan tervezett épület hossza 121 méter lenne s közepe épen szembe kei ülne a közraktári gondnoki lakás mellett nyitandó uj útcával. A jelenlegi állomás épület déli felerésze is lebontatnék, mert az uj épület vége a jelenlegi étterem helyén lenne. A mostani állomás épület megmaradó ré.-ze a postahivatal reszére alakíttatnék at. Az igy szükségessé váló uj tisztilakss számára kér a vasútigazgatóság telket a népkertből. Az uj állomásépület előtti tér bővitcse céljából a kisvasút vágányainak részbeni áthelyezése is szükségessé válik. — Nyíregyházi tanárok a debreceni körben. A debreceni tar.ári kör f. évi november 10-idén tartott ülésében dr. Vietórisz József az iskolai ünnepekről, dr. Pröhle Vilmos pedig az .Erkölcsi nevelés a középiskolában" címen tartott felolvasást. Mind a ket felolvasás tetszésben részesült. — Májerszky Béla polgármester a héten vasárnap hétfőn és kedden Budapesten tartózkodott a hol részt vett a polgármesterek országos értkezletein. — Bessenyei kör. A kör legközelebbi estéje december í-edilcén lesz. Az estén Dohnányi Ernő. a legnagyobb magyar zongoraművész és zeneszerző is szerepelni fog. A mester, aki Berlinben a mesteriskola igazgatója, onnan jön 3-adikán Budapestre hangversenyezni és a fővárosból másnap érkezik várnsunkbi. Bővebbet és a többi szereplőről lapunk következő számában. — A Jótékony Nőegylet hagyományos bálja február Ián lesz a Korona szálló dísztermében. — Tanulmányi kirándulás. A helybeli főgimnázium felsőbb osztályainak 70 növendéke — négy tanár kíséretében a mult héten kirándult Nyírbátorba, hol a református és katholikus templomok műkincsei a mult érdekes emlékeinek, a Bóni gyártelep pedig 5 szakosztályával, vármegyénk egyik legelénkebb ipartelepének tanulságaival gyarapította a kirándulók ismeretkörét, kik a helyi társadalom érdeklődésével találkoztak. — Képkiállítás. Mint már mult számunkban jeleztük Intim jsllegü, de magas müveszí színvonalon álló képkiállítás nydt meg e hó 13-án a városháza dísztermében. Az Uránia műkereskedes, melynek a legnevesebb magyar műalkotások állanak rendelkezésére, rendezi a kiállítást, a mely műélvezet dolgaban egy cseppet sem nyújt kevesebbet, mint akármelyik műcsarnoki tárlat. A pompás gyűjteményből kiemelendők, a most elhalt művészek közül Bihary, Telepy Kimnach. Szép és kiváló dolgokkal vannak képviselve báró Mednyánszky, Szenes, Márk, Tolnay, Gregus, Neogrády, Vágó, Nagy Zsiga, Pataky, Vajda, Fényes, Révész, Papp, Réczey, Pálya, Mihalik, stb. A szobrászatot Bethlen, Lányi és Szamovolszky képviselik. Látható még a kiállitáson egy néhány értekes igen szép iparművészeti tárgy is. A tárlat még e hó 22-ig lesz itt és ingyen tekinthető meg d. e .9 órától d. u. 4 óráig. A kiállított dolgok mind megvásárolhatók, és pedig igen olcsó árak mellett. — Karácsonyi vásár. A városháza nagytermeben december 8. és 9-ik napján a Nőipariskola karácsonyi vásárt tart. Az előre tudott „Baba vásár" kinőtte magát olyanná, hol nem csak az apróság örömét szerezheti be a nagyközönség, de hasznos szép kézi munkák, kötött, horgolt gyermek ruhák, kötények és dísztárgyak is kaphatók lesznek. — Esküdtek kisorsolása. Az 1906. év IV-dik negyedére kisorsolt esküdtek névsora a következő : Rendes tagok : Kósa András földmives Nyíregyháza, Gyurján János földmives Nyíregyháza, Prok Károly mészáros Nyíregyháza, Ruszka Bertalan birtokos Komoró, Henzsely András földmives Nyíregyháza, dr. Bodnár István ügyvéd Nyíregyháza, Krislon Sándor földbirtokos Kemecse, Albert Sándor főldbii tokos Laskod, Plavenszky Imre gazdatiszt Kanyár, Klár Andor földbérlő Nyíregyháza, Jarmy László földbirtokos Pusztadobos, Bogáthy József földbirtokos Bogát, dr. Murányi László ügyvéd Nyíregyháza, Csépán János földbirtokos buji lakos, Sándor Mor gőzmalom igazgató Nyíregyháza, Szmolár József szabó Nyíregyháza, L-ntvorszki Mihály földmives Nyíregyháza, id. Koska József földmives Nyíregyháza, Palicz György földmives Nyíregyháza, Nagy László gazdatiszt Hugyaj, Nagy József uradalmi intéző Encsencs, Moravszki János földmives Nyíregyháza, Krist -n Gábor kisbirtokos Kemecse, László István kisbirtokos Pazony, Barzó Mihály épitőn.ester Nyíregyháza, C-engery Kálmán földbirtokos Nyíregyháza, Liskány András földmives Nyíregyháza, Juhász Ferencz földmives Nyíregyháza, Bay György földbirtokos Szakoly, László Antal kisbirtokos Kemecse. Helyettes esküdteknek kisorsoltattak a kővetkező nyíregyházi lakosok: ifj. Szuchi József, Dalos Peter, Kolimár András, Antal Lajos, Bálint Pal. KreUler 0;tó, ifj. Balczár Lajos, Blistyán Dániel, Kerekes István, Prager Károly. — A kereskedő ifjak egylete e hó 25-én vasár nap üli meg 20 éves fennállásának évfordulóját. Ez alkalomból saját helyiségeiben ünnepélyt rendez, amely után bankett lesz. — Nyilvános nyugtázás. A József kir. herceg tüdőbetegek szanatóriuma javára a héten Barzó Janosné urnő 1 koronát küldött. A in ly öss/eget, a mult héten gyűjtött 13 kor. 20 fillérrel együtt rendeltetési IHyére juttatjuk. — A legnagyobb csendőrségi összpontosítás. A napokban végbement kassai Rákóczi ünnepelyen az ország minden részéből 1460 csendőr és 51 tiszt volt összpontosítva. Első eset a hogy egy ilyen uriás di zösszpontositás volt a csendőrségnél s hogy egy ezredes az összpontosított csendőrséget ezredbe alakítva lóhátról kivont karddal vezényelte. Remekebb ezredet képzelni sem lehet mint az volt, s büszkeségünkre szolgál, hogy ennek a remek összpontosító 11 diszezrednek megyénk N Y I R V I D É K szülöttje lolcsvai Nagy Gábor csendőr ezredes — több rendbeli kitüntetés tulajdonosa s brassói kerületi parancsnok — volt a vezénylő parancsnoka — A helybeli ir. Nőegylet ez idei mulatságát január első szombatján fogja megtartani. Bővebb részletekkel annak ideje n fogunk szolgálni olvasóinknak. — Bezárt iskola. A nyírbátori állami elemi iskolákat, a növendékek között nagy mértékben fellépett kanyaró járvány miatt, az alispán bezáratta. — A vajai ünnepség alkalmával a Hoffmann Adolf helybeli ceg kiváló ügyességgel látta el hideg reggelivel Vaján az ünneplő közönséget. ízlésesen csomagolva együvé sódart, nyelvet, más egyéb fajta fölvágottat, sajtot s zsemlyét, hozzá papír anyagból tányért és ivópoharat, minden nagyobb nehézség nélkül juthatott hozzá a közönség a reggelihez, kapván még bort is hozzá félliteres üvegekben. Ugyancsak nagy elismeréssel kell megemlékeznünk a m. kir. államvasutak osztálymernökségének tagjairól és Kovács Tibor váro=i műszaki tisztről, kik a nyíregyházi és vajai vasúti állomás epületeket, altalánosan feltűnt díszítéssel látták el. — Az idei farsang ugyancsak zajosnak ígérkezik. A mint halljuk a két Nőegylet és az Ipariskola 2—2 mulatságot szánd kőzik az idén rendezni. Ez m kivül lesz „Megye-bal" „Torna Egyleti bal", „Kereskedő ifjak bálja" „Tanító bál" és egynehány Polgári Olvasó egyleti házi estély. - A nyíregyházi ipartestület f. évi november hó 25-én á. u. Vs 3 órákkor széklu/uk diszteimeben két régi volt tisztviselőjük arczképeimk leleplezési ünnepélyét tartja, melyre a város összes ip irodai és az érdeklődő t. közönség ez uton is liszt "lettel meghivatik. — Születés, házasság, halálozás. Nyíregyháza város területén, az elmúlt héten született 30 gyermek, házasságot kötött 25 pár és elhalt 20 egyén. — Veszett ebmarások Papon Esik István 6 éves iskolás fiút, Kemecsén pedig a 13 éves Bodnár Pált veszett kutya marta meg. Mind a kettőt felszállítottak Budapestre, a Pasteur intézetbe. — Eltörlik a virilizmust. A törvényhatóságok gazgatásában korszakos jelentőségű törvényjavaslat van készülőben Andrássy Gyula, belügyminiszter ugyanis azt a szenzációs kijelentést tette a főváros több vezető ferfiai előtt, hogy az dócenzus alapjád szerzett törvényhatósági bizottsági tagság intézményét: a virilizmust eltörli. Készül a törvényjavaslat, mely demokratikus alapon, az általános választói jog elvével alkotja meg a megyék és városok jövendő törvényhatósági bizottságát. A törvényjavaslat rövid időn belül a parlamen elé kerül. E nagy fontosságú refoimot egyelőre a fővárosnál hajtják végre. — Tanyasi csend élet. Vettük a következő sorokat: A vecserkázás egy sajátságos mjdját gyakorolja 4-5 főből álló banda. Ellátogat ez az ej idején a gazda udvarába s ott diskurálgalnak majd néhány emléktárgygyal együtt revolver lövöldözések közepette tovább állnak. — Ha a határszéli széts'zórt fekvesü házakból álló falvakban sikerrel működhetik éjjeli őrség, úgy a tanyán is szervezhető ez, mely a megingott személy és vagyon biztonságot némikép helyreállítaná. — Czélszerü patkányfogó. Nagyon sok istállóban, ólban, malomban stb. igen nagy mértékben van elszaporodva a patkány és nem tudunk ellen kellőleg védekezni. Van ugyan igen sok patkányirtó szerünk, de ezeket egyrészt drágaságuk, másrészt hasznos állatokra, sőt magara az emberre való veszedelmes voltuk miatt nem igen használhatjuk; ha pedig igen, csak nagy körültekintéssel, óvatossággal, esetleg nagyobb költséggel alkalmazhatunk sikerrel patkányirtó szereket, vagy patkányfogó készüleket. Éppen ezért nem lesz hiabavaló faradsag a sajat tapasztalaim folytán kitűnőnek bizoigjn könnyen es olcsón előállítható patkányfogó készülék leírása. A patkányfogó a következőképpen készítendő el: A kérdéses helyen, mondjuk istállóban, hol a pat. kányokaf akarjuk irtani, este, midőn az állatok és emberek pihenőre térnek, a patkányoktól leginkább látogatott helyen, péidaul egyik üres sarokban, egy 80 — 100 cm. magas, ugyannlyan széles lefelé szélesedő félfenekü kadat helyesünk el, melyet felig vízzel töltünk meg. A viz felületere pedig olyan vastagon, hody a vizet teljesen elfödje, szénalörmeléket (szenamurvát) vagy szecskázott szénát hintünk. Ha a vízfelület márteljesen be van födve, ugy, hogy teljesen szilárd fölület látszatát kelti, felüleLere sajtrészléeket hintünk el, ugy, hogy az a széna törmelék fölülétén megmaradjon. Erre a czélra mennél erősebb illatú sajtot használunk, annál jobban fog a készülék működni, illatával oda csalogatvá a patkányokat, Természetesen minél több sajtot hintünk el, annál jobb. Ezek után a hordó oldalához keskeny deszkát támasztunk, amelyen a patkányok a hordóba jutnak, deszka vége körülbelül a hordo közopéig kell, hogy benyúljon. Csalogatóul a deszkának hordó feletti részére is egy kevés sajthulladékot szórhatunk el. Igy alkészitve a patkányfogot, nyugodtan otthagyhatjuk. Nemsokára a sajt csalogató illatára a patkányok a deszkán felsétálnak és a hoidóban szilárd talajt sejtve leugranak. A szénatörmelek könnyen átengedi a patkányt a vizbe, de nem engedi, hogy azutan a felszínre feljuthasson. A elfelő szelesbülő kad (hordó) szélein sem tud kapaszkodni és rövid időn belül a vizbe ful. Reggel a gazda azután aszénát felre húzva, megtalálja a vizbe fult patkányokat. Egy ilyen patkányfogóval sikerült egy éjjel 20—25 dirabot összefogdosni, ami pár napon át ismételve, igen szép eredmény lesz. — Szemkápráztatóan szép újdonságok ékszerek ezüstnemüek és zsebórakban érkeztek, óriási válaszlékb.in az országszerte johirü Löfkovits Aithur debreceni raktárába. A közönség tájékoztatására e cikkekről szóló nagy képes árjegyzékét díjtalanul küldi a czég. — Török A. és Társa Bankház R. T. Budapesten. Ha körültekintünk a magyar kir. szabadalmazott osztálysorsjatek főelarusitói között, önkénytelenül a Tőrök-czég tűnik fel előlünk. E'.en bankház a legmgyobb osztálysorsjagy-főelarusito és a legtöbb sorsjegyet hozza forgalomba. Ez nem is csodi, mert e bankhaz a játszó közön-ég kegyét minden egyes sorsjátékban a legnagyobb mértékben meghodilotla. Azonkívül vevői hatalmas szerencsével játszanak. Például e b inkház szerencsés vevői egy sorsjáték 6. osztalyában a két legna47-ik szám. 5 gyobb főnyereményt és pedig 600,000. és 400.000 koronásat egy millió korona ősszegben nyerték, egy má sikban pedig a 600 000 koronás na?y jntalmat, a 100, 000, 90, 000, 6i'. 000, 50, 000, 30, 000 és számtalan egyéb mgyobb főnyereményt Ügy hogy rövid idő alatt 27 millió korona óriási összeget fizetett ki szerencsés vevőinek. Ennélfogva megragadjuk az alkalmat, hogy Török A. és Tsa bankhizát, melynek főüzlete Szervita-tér 3. alatt saját palotájában, fiókjai p'dig Teréz-kórut 4G, Váczi-körut 4. és Muzeuin-körut 11. alatt van, mindenkinek ajánljuk. A terv szerint az I. osztály húzása már csütörtökön és pénteken, e hór.ap 2.»-én es 24-én lesz. A sorsjegyek árai: Vi = 12 korona, Vs = 6 korona, V* = 3 korona, '/s = 1 korona 50 fillér. A ki tehát sorsjegyet akar vásárolni, forduljon bizalommal Török A. és Társához, Budapesten. — Oh ez az Eszter .... Pityokosan érkezik haza az újdonsült férj Fiatal felesége kisirt szemekkel várja. „Hol voltál oly sokáig Sándor és hogyan nézel ki" mondja síró hangon. Férjuram nehéz nyelvvel d dogva csak enyit va'aszol „oh . . ez az E-zter .... oh . . • ez az Eszter ... „ "Hit igy vagyunk, hát E ztered van már neked felel az asszonyka. " , Hát az órád és á lánczod hol van ? A . . . a . . . Pisla bácsinál ahol ... azt a jó Eszter . ... " tovább nem tudta folytatni, mert a felesége zokogva adta ki a cselédeknek a parancsot a csomagolásra. „ Egy perczig sem maradok veled egy fedél alatt megyek haza a mamához, ki hitte ezt 6 hét előtt ;hogy ily hamar kedvesed. Esztered lesz ni'ked. Szerencsére e pillanatban lépett be Pista bácsi, átadva az asszonykának férje óráját és lánczát s nevetve világosította fel a féltékeny asszonyt, hogy nem as.-zony személyről van szó, hanem cognacról, ugyanis férj uram egy kissé többet ivott a finom Esterházy-cognac bol és, hogy illumináll állapotban óráját es lánczát el ne lopják, hát Pista bácsi magához vette azokat. Boldogan ölette magához a szép asszony e felvilágosítás után férjét s nevetve monda „Ezt az Esztert szívesen megbocsájtom neked". Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. Kiadó tulajdonos: JÓBA ELEK . Nyilt-tér*) Egy szert bevenni, mely csak ideiglenes hatással bir, épp oly céltalan, mint ha kifáradt lovakat ostorozunk. Másképp áll a dolog azonban, ha oly szert veszünk, mint például a SCOTTféle EMULSIÓ, mely a legjobb csukamájolajbol alpliosphorsavas mész és nátron hozzáadásával készül és az egész test szervezetét gyorsan és állandóan erősíti, ugy hogy a legrövidebb idő alatt a gvönge^égi tünetek elmúlnak teljesen és helyükbe erőteljes egészség és uj akaraterő lep. Mint erősítő szer gyönge, vézna gyermekek és lábadozók részére a SCOTT-f-le EMULSIO teljesen egyedül áll a maga nemeben. A SCOTT-fi le E.Y1ULSIO összehasonlíthatatlanul hatásosabb és gyósn erejében gazdagabb, mint a közönséges csukamajolaj. 534—.'—1 A Scott-féle Emulsio valódiságának f jele a „hátán nagy csukahalat vivő halász" védjegy. Ezen lapra való hivatkozással és 75 fillér levélbélyeg beküldése elleneben mintával bérmentve szolgál: I)r. BUDAI EMIL „Városi gyógyszeitára" Budapest, IV., Vác/i-utcza H4/:>0. Esy eredeti üveg ára: 2 korona 50 fillér. Kapható minden gyógyszertárban. Kői, férfi és gyermek cipók, keztyük, harisnyák, fehérnemüek, szőrme boák, kocsi takarók, toilette c kkek rendkívüli nagy választékban kaphatók 3—52—5 Kisler Káróly női, férfi divat és rövidáru özletében Nyíregyházán, •) E rovat alatt közlőitekért oern vállal felelősséget a szert