Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1906-03-18 / 11. szám

XXVIÍ. évfolyam. 11. szám. Nyíregyháza., 1006. márczius 18. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. <í

o-S> Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. «

<?.» Előfizetési feltételek: postán Yagy helybsn házhoz hordva Egész évre 8 korona. Fél évre 4 Negyed évre 2 „ Egyes szám ára. so fillér I Az előfizetési pénzelt, megrendelések s a A,

l

aP szellemi részét képező küldemények, lap szétküldése tárgyában leendő felszó- a 8'

erk

e"

t0 czlme alatt kéretn

e* beküldeni. lamlások Jóba Elelc kiadó-tulajdonos f

o J

t

é

a

r®

a

e°

t«}

,en ,6Telek osa

k "

mert keiekt51 könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám , ' A kézlratoU C3ak T,

lliso8 u,

Tá»atra a az (Janószky ház) intézendők. illető költségére küldetnek viasza. Hirdetési dijak: Minden négyazer hasábzott petit sor egyszer közlése 10 fillér; többszöri közlés esetében 8 fill A nyilt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig40 fii.,minden további sió 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Altalános Tudósító és GrUnmandel Henrik és Társ

a által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. Ünnepünk, Nyíregyháza város közönsége, az örömteljes nagy márciusi nap mostani szomoruságos évfordulóján kegyeletes ünnepet ült. Templomokban, iskolákban, testületeknél, a városháza tágas udvarán s este a fehér asztalnál gyülekezett össze a közönség, hogy áldással emlékezve meg az 1848-diki nagy márciusi nap hőseiről, az együttérzés és összetartás kötelékeit erősítse a ránk szakadt szomorú napokban. A templomban. Délelőtt 11 órak or az ég. hitv. evang. templomban ünnepi istenilisztelet volt. Megjelentek itt a vármegye, a város, a kir. biróság, a kir. pérzü.'yigazgatóság, a tanári és tanítói kar s az egé?z templomot betöltő közönség. Az egyházi ének ulán, a dalárda énekelte a „Hazádnak rendület enül"-t, azután nt. Geduly Henrik lelkész mondotta a következő, mélységes benyomást lett beszédet : Zsolt. 50, v. 15. „Hívj segítségül engem a nyomorúságnak idején — és én megszabadítlak tégedet" . . . Ünneplő gyülekezet ! A midőn ma szólásra nyitom ajkaimat, itl az Űr házában, hogy néhány szóval bevezessem a mi szívből fakadó könyörgésünket a királyok és országok mindenható Urához - : valóban nem tudom, hogy a szívem felé toluló érzések közül melyiknek adjak hangot, s melyiket némítsam el. Ugy állok most e számomra pedig oly kedves helyen, mint a Tátrák bérces ormai felé haladó ulas, a kit a kétfelől elterülő völgyek közül az egyikből Aeolus lágy, melengető fuvalma, a másikból ellenben a haragvó mélység dermesztő, borzadályt támasztó viharereje ér, egyik ellen védekezni, a másiknak lágy léghullámaiban kéjelegve elmerülni szeretne, ám a sziklák omladékai közölt a bérc ormai felé csak egyetlen keskeny ösvény vezet s neki ha e keskeny ösvényen biztosan kíván haladni, „Mjiffiidlék" tárcsája, Március 15. — 1900. — A bibliában irva igy találod : Hat nap teremtette Isten a világot. — Minden élettelent, minden elevent Hat napon teremtett, — aztán megpihent. De mit gondoltok ? . . . A hatalmas erő, A bölcs, az alkotó, a nagy teremtő Megelégelte hat nap alkotásit f S pihenni fog az örökkévalóságig f A szent bibliának folytatása van. Hallgassátok ! Im az Ur szava harsan ! Megremegnek tőle gyávák, gonoszok, Meg a hóhérok, meg a zsarnokok ! Az igézetes szó : milliók álma Belezúg, — harsog a szellemvilágba: Szózatom mindenek megértsék, — megtartsák! Legyen igazság! Legyen szabadság!! Ez a nyolcadik — a káprázatos nap ! Ez a legdicsőbb, a legmagasztosabb! Ez az örök ige a vizek felett! Ezért vajúdtak hosszú évezredek I Ez, ez a nap az, melyen a pokolnak Tömlöc-ajtói rendre beomolnak — És szétrebbennek kisértetek, baglyok, Pribékjeikkel a sápadt zsarnokok! E nap tör át ködön, lomha fellegen, • Mely bambán gubbaszt a szelleméleten S reá ragyog, mint Mózes csipke-bokra, Sok százmillió felemelt homlokra ! a kétféle szél áramot folyton egyformán, szótlan kell tűrnie. A mi mai honfiúi megemlékezésünk is ily keskeny úton való haladás hazafiságunk szentelt bércein. Jobbról ott köszönt minket a márciusi napok dicsőségének édes, lágy fuvalma, — balról odakergeti arcunkba az idők forgataga a mai napok hazafi bánatának, keserűségeinek szinte a velőkig ható, metsző, dermesztő áramát és az emlékezés keskeny ösvényén, a mult dicsőségének omladékai között csak révedezve, ingadozva haladhatunk a jobb jövendő kecsegtető ormai felé. Révedezve, ingadozva! Mintha újabb 400 éves históriánk Géniusza csak csúf játékot akarna űzni velünk. Megkínál a szabadsággal, hogy mohón kapjunk utánna, és kibontsuk vele lelkünk minden bámulatos tulajdonát, nagylelkűen fátyolt borítsunk a mult igazságtalan szenvedéseire, kifejtsük a jövő boldog megépítéséhez kellő minden erőnket, — és mikor közeledünk a célhoz, mikor az egyenlő akarat a célt bűbájosán tündöklő, mámorba ejtő sugarakban már közelről mutogatja felénk: akkor egyszerre kiragadja kezünkMi a szabadság igaz, gyöngyeit, hogy szinte kéjelegve törje össze egyiket a másik után és 58 esztendőnek a szabadság talaján megépült alkotásai keze egy dúrva legyintésére összezúzva, a mélységbe zuhanjanak. Révedezve, ingadozva! Mert ma igazán nem tudjuk, kibontsuk-é a trikolórt, hogy a szabadság, testvériség és egyenlőség háromegy színét a szél szabadon lengesse, — vagy vonjuk tán inkább gyászfátyolba, szakgassuk meg önön köntösünket, dobjuk reá a foszlányait, és takarjunk el vele minden trikolórt, vagy legalább kötözzünk be vele minden vérző sebet, a mely a honfiúi keserűségtől vérzik. Keserűségtől, mert nem elég, hogy apáink véren szerzett drága kincsén, ősi alkotmányunkon keresztül gázol minden, a mi nem szent, — de A nap már megjött! Áldott aki hozta ! A hegycsúcsokat rendre bearanyozta! . . . ... A Bastille ! . . . a negyvenyolcas orom ! . . . , . . Sugára ott rezg a két trikoloron ! Végig mosolyg a cseresnyefák között! Nyomába fény, üdv, diadal költözött S hol még soh'sem járt napfény, világosság, — Most derengi be észak koloszszusát! A rableikeket csókjával illeti, A piros zászlót magasra lengeti, Pirosló arcokon fénysugára lángol . . . . . . Hejh ! A te napod ez, Petőfi Sándor ! Te láttad e napfényt! ... Ah, mi hol vagyunk ! ? Fekete felhőbe hanyatlott napunk. — Duna-Tisza közt félelmetes csend ül . . . . . . Fázik a lelkem nagy . . . balsejtelemtúl! . . Hát! ha körültünk már mindenütt virrad. Mi ránk hozna éjt a márciusi nap ? f Hát, mi ránk borulna sötét szemfedő? . . . . . . Lajtha felől egy rút fekete felhő ! ? Ébredjetek hejh ! porladozó ősök ! Ti egeket vívó, daliás hősök! Rabszolga földbe' — ne aludjatok, Csontos marokkal fegyvert fogjatok ! . . . Felettünk a légben középkori rémek . . . Ezer ördög — ármány, sátánok, lidércek A boszorkányok őrült táncát járják . . . Azt a sötét felhőt azok berenálják ! Ragadjátok fel — jó buzogányotokat, Ereszszétek fel gyors sólymaitokat! Le a rémekkel! Félre a felhőkkel! Nekünk derült, tiszta! — napfényes idő kell! a kinek ezt az ősi alkotmányt megszerezték és örökül adták, a mai ivadék maga is keresztül gázol a tartozó hűségen, hogy ismét megvalósuljon rajtunk: átok verte a magyart, ha baj van, össze nem tart! Hát mennyi földindulás kell még, hogy végre egyetértsünk ? Mennyi ránk szakadó veszély, hogy megértsük egymást? Mennyi ideál, hogy kéz-kézbe téve, szilárdan törjünk utána? . . . Óh valóban itt az ideje, hogy megértsük mindannyian, hogy maga a puszta megemlékezés a múltról, a mult dicsőségéről még nem elegendő. Csak lelkes egyetértés, a szívek összedobbanása, a gyűlölet lihegő szenvedélyének elfojtása, és az | ősi alkotmány törvényes alapján álló kitartó munka a nemzeti lét legmagasztosabb céljaiért 1 fojthatja majd el a most dúló vihar erejét s adhatja vissza a márciusi eszmékért rajongó nemí zelet önmagának és jövendőjének. .... Révedezve, ingadozva hát még se járjunk. Bontsátok ki ismét a trikolórt, szedjétek le róla a gyásznak fátyolát! Ünnepeljetek égő emlékezéssel a múltról és szent munkára, egyetértő szellemre tüzelő elhatározással a jövendőért. Nincs veszve semmi .so---- alatt, ki magát nem hagyá el! . . . . Te pedig, a kihez ma egy nemzet térdre hullva könyörög, — áraszd ki lelked gazdag áldásait e sokat szenvedett és még mindig szenvedő hazára, valósítsd meg rajtunk próféta-ajakról hangzott szent ígéretedet: „Hívj segítségül engem a nyomorúságnak idején — és én megszabadítlak tégedet" . . . Ámen . . . A dalárda énekelt ezután s az ünneplő közön ég a hatalmas beszéd hatása alatt oszlott szét. A városháza udvarán Délután 3 órára a városháza tágas udvarát teljesen megtöltötte a nagy nap emlékét ünneplő közönség. A váiosház-ter környékén bezárták a boltokat. A dalárda, Santroch Alajos karnagy vezetése alatt hazafias dalt énekelt, melynek elhangzása ulán dr. Garay Kálmán nagyszabású beszéddel az ünnepélyt megnyitotta. A kénköves bűztől tisztuljon a lég! A nyolcadik napon ragyogjon az ég! Akkor majd mi ís mind összeölelkezünk — . . . S azzal, — ki csak ember, — azzal mi végezünk! Nyíregyháza, 1906. márc. 14. Dr. Szabó László. & A sirkő. Egy főszolgabíró barátomát látogattam meg a vidéken. Két napig mászkáltam vele a nagy vidéki városban. Már a második nap ugy kifogytunk a látnivalókból, hogy vendéglátó barátom végső kétségbeesésében a temetőt proponálta megnézni. Csaknem két óra hoszzat töltöttünk a nagy kálomista temetőben, s betűzgettük a fejfák sir-iralait a szelíd ákácok és szomorúfüzek alatt. Mindenki tapasztalhatta, hogy a temetőben a sablon is leköti a figyelmet. Az enyészet misztikuma különös izgalmat csihol ki a lélekből. Minden je'entéktelenség szembeötlik, s leköti a figyelmet. Az ember olvassa déldául: .Mihályi Sárika meghalt huszonkét éves korában". Egyszerre mély, őszinte sajnálkozás fogja el a lelket. Szegény Mihályi Sárika, miért kellett neki hajadoni virágjában meghalnia? Szépnek, virulónak képzeljük, kit a halál alattomosan, orozva ragadott el . . . Valószínű, hogy vőlegénye is volt. Bizonyosra vesszük. Pedig soha hírét se hallottuk Mihályi Sárikának, még kevésbbé vőlegényének. Viszont nyomban megnyugvást érezünk, mihelyt olvassuk, hogy egyik másik néhai polgártársunk nyolcvanöt nyolcvanhat évet élt. Mintha az a magas évszám az ócska sirkövőn, tőlünk távolabb tolná a véget. A főszolgabíró elmondott néhány szomorú családi történetet, melyeknek emlékét a sírkövek felirata elevenített meg emlékében. Elvégre minden tragédia olt van elkönyvelve.