Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1906-06-03 / 22. szám

2 22-ik szám. gunkbá, és talán külföldön faragják még azt n vándorbotot is, melyen az idegenbe költöző magyar szegényes batyuját vállára veszi!! Mindezt évtizedeken át összetett kezekkel néztük, s ha látták is néhányan a végzetes veszélyt, szavuk elhangzott viszhang nélkül, s az Ázsiából magunkkal hozott fatalizmus kurta vállvonogatással feleli a segély kiállásra. Ma azonban másképpen áll a helyzet; ütött a tizenkettedik óra.. S a legutóbbi nemzeti küzdelemben olyan hatalmasnak látszott a magyarság nemzeti érzése, hogy nincs többé kishitű, ki annak erejében és életrevalóságában kételkednék. Ma mindenki tudja, hogy az ipar a nemzeti erőgyűjtésnek leghatalmasabb tényezője. Széltében hangzik, hogy az áldott magyar föld óriási értékű nyers terményeinek feldolgozására új gyárakat kell építenünk. Helyes; de ez máról-holnapra nem lehetséges; és hiába való is volna addig, mig a magyar közönség át nem érzi, hogy a hazai ipar pártolásával, hazafias kötelességet, nemzeti missziót kell teljesítenie. Hiszen vannak magyar gyáraink ma is. de ezekről eddig tudni sem akartunk, s mindenben inkább a külföldi árut vettük. Ennek kell tehát legelőször megváltoznia. Meg kell értenünk valahára, hogy helyzetünknek a közönbösség volt legnagyobb átka, s hogy a magyar gyárak keletkezésének, a magyar iparczikkek kereslete képezi első feltételét. Ha öröklött harczi kedvünket és erélyünket, a békés gyarapodás munkájában kitarlván, érvényesítjük, a siker el nem maradhat. Félre tehát a kishitüséggel! A szent czél érdekében álljon munkába minden magyar ember; fogjon össze az egész társadalom. Széchenyi István, a legnagyobb magyar volt az, ki először mutatott rá közgazdaságunk bajaira, és Kossuth Lajos, a leglelkesebb magyar volt az, ki a honi ipar védelmére és fejlesztésére 1844-ben a magyar Védő Egyesületet megalakította A politikai viharok az egyletet mihamar elsodorták; pedig már az első hét esztendőben mintegy 160 gyártelep épült országunkban. Három évvel ezelőtt ez az egylet újra életre kelt Budapesten, s ma már megalakította azt majd minden vidék. Az egylet czélja: a magyar ipar pártolása és fejleszlése. Feladata: egyesíteni e czélra a társadalom minden osztályát; erkölcsi kötelékébe venni annak minden tagját; tájékoztatni a közönséget és különösen a kereskedőket a magyar áruk beszerzési forrásairól, végre gondoskodni a visszaélések megtorlásáról. De a czélt csak úgy közelíthetjük meg, ha a hazának minden fia fölesküszik az egyesület 111. E rejtélyes találkozást köveiő napon, Edmond marquis egy különös kívánsággal lepte meg barátját Zavart izgatottsággal arra kérte a csodálkozó hidnigyot, hogy ne is törődjék tegnapi terveivel, melyek szerint itt falun teljes visszavonultságot óhajtana, hanem amint csak lehetseges, ismertesse meg őt a versaillesi rózsák bájos úrnőjével. Henry még jól emlékezett a marquis kedvellen szavaira, melyek a felajánlóit bemulalást ínég tegnap oly határozottan visszautasították; majd eszébe jutott a szép Claire parkjában lejátszódott jelenei és sejtve e velellen találkozás s Edmond gyors elhatározása közt \alami titkos összefüggést, csodálkozva, sőt kissé habozva igérte meg a kérés teljesítését. Végre azonban mégis ráállott a mielőbbi indulásra, részint a marquis sürgetésétő! siettetve, más részt pedig zaklatva saját kíváncsiságától, mert ez a különös, előlié még olyan titokzatos történet őt magát is rendkívül érdekelte. Alkonyat felé lóra ülve, h dlgatagon léptetlek egymás mellett a versaillesi országúton s a két jó barátnak most nem volt annyi beszélni valója, mint egyébkor. Mindketten gondolataikba merültek. Henry még mindig barátja rejtélyes viselkedésén tépelődött. Edmond pedig egyre izgatottabban várta azt a pillanatot, midőn a szép hölggyel szemtől-szemten állva, bizonyságot nyerhet hogy bájos megmentője s a fiatal özvegy közti hasonlóság vajon csak a vonások véletlen egyezése- é, vagy pedig egy felsőbb törvények irányította rendelés titokzatosságával áll-e szemben ? Tegnap, midőn rózsái között megpillantotta a bájos hölgyet, akin:k úgyszólván eletét köszönheti s kiért már hosszú ideje hasztalan rajong, — öröménél talán csak meglepetése volt nagyobb. Viszont Claire csodálkozó tekintete, ijedt sikoltása s a földre ejletL rózsacsokor, mind, mind azl bizonyitolták, hogy Edmond is több volt neki egy közönyös, ismeretlen idegennél. Ez a ludat megelégedett örömmel töltötte el a marquis szivét s most fokozott erővel érezte azt a már N Y I R V

IDÉK zászlója alá: ha. belép az egyletbe férfi és asszony, szegény és gazdag, foglalkozás-, társadalmi állás és vallás külömbség nélkül. Ha vámsorompót állit mindenki házának küszöbére, s azon az idegen árut át nem bocsátja. Az egylet folyóiratának minden család asztalán olt kell feküdnie, s a védő tábláknak egyaránt ott kell diszleni, úgy a nagyvárosi üzletek fényes kirakataiban, mint ákáczlombos falvaink szatócs boltjaiban. Azt mondják: aránytalan önmegtagadás kell ahhoz, hogy a magyar iparczikkekkel megelégedjünk Igaz. — de íme a példát mégis azok adják, kiknek a lemondás legnehezebb. Mikor egy nemzet éltető ereje sorvad, akkor csak hitvány lélek gondolhat, hivalkodásra. Ne a külső díszben, de az önmegtagadásban igyekezzünk egymást túlszárnyalni, s az igénytelen magyar posztó mindnyájunk szemében százszorta szebb lesz a drága külföldi csipke czafrangoknál. A lemondás pedig gyors jutalmat arat az erősbödő ipar kifogástalan termékeiben. Ha minden magyar ember fogadást tesz, hogy ezentúl minden szükségletét jó magyar gyártmányokból igyekezik beszerezni, úgy a közgazdaság képe egy csapásra megváltozik. A meglévő gyártelepek terjeszkedni fognak! majd újak és nagyobbak keletkeznek. A magyar termény magyar munkásra, a magyar munkás magyar pénzre talál. Igy az a földrengésből felfakadt forrás, mely hajdan a harezosoknak üdülést, erőt adott, most, hatalmas gyártelepek gépeinek lesz mozgatója, s a füstölgő kémények tövében, az izzó katlanok mellől, a pörölyök csattogása s a gépek dübörgéséből, a boldog munkásnép ajkáról, nem a Marseillaise lázitó ütemei, hanem egy szent zsolozsma hangjai lógnak fölcsendülni: „Hazádnak rendületlenül." De ez a széles folyóvá növekvő forrás nem csak a gépekel fogja megindítani, hanem a virágos rétet is megöntözi. A hová ágait eddig elvezették, mindenütt kidugta fejét a földből egy bájos kis növény: a Tulipán virág! Az a vii'ág, amelynek rajza már a honfoglaló ősök kaczagányát díszítette; a mely kedves, együgyű alakjában ott virul népünk bútorán, ezifra szűrén már századok óta; a mely egyenesen a magyar nép lelkéből sarjadzott, s lett a magyar iparművészet: népies motívumává. Ez a virág ma ott virul — minden jó magyar keblén. A tulipán mozgalom még azokban a sötét napokban keletkezett, mikor czélját nyíltan bevallani nem lehetett. A nemzeli küzdelem áldó zalainak támogatására volt eredetileg szánva a 1 u 1 ipan-jelvények jövedelme. Ma ez a rendeltetés már nem időszerű; hiszen az önkény uralom megszűnt, s a letűnt korszaknak ma csak olyan áldozatai vannak, kik sorsukat megérdemlik. régen tapasztalt meggyőződést, hogy őket valamely Benső, lelki kötelék tartja összeforrva s lényök ösztönszetüleg örökre egymáshoz kapcsolódik. Ilyen gondolatok közt értek végre Maire közeli kastélyába, ahol Edmond kíváncsi érdeklődéssel tekintett szét. A ház úrnője egy pillanatra megváratta vendégeit. — Biztosan a parkban lesz, — szóit Henry. Megyek és felkeresem. Edmond igy egyedül maradván, jól szemügyre vehette a finom Ízlésről tanúskodó, gazdag berendezést, mig végre a szomszéd szobában egy kis állványt pillantott meg, — közepén egy különös alakú, anlik japán csészével, melyben csodálkozva ismerle fel ugyanazt a porcellán edényt, amit rgykor szép megmentője nyújtóit neki az algiri csatatéren. Edmond de Loraine csodálkozva vette kezebe a kis arany virágokkal diszitett csészét, melyet a sors im' másodszor vet útjába, olyan rejtélyes módon. Ebben a pillanatban lépett be Maire. Henry úgy látszik nem találta meg őt, inert ime egész fesztelenül közeledik és zavartalan otthonossága elárulja, hogy tudomása sincs váratlan vendégeiről. Edmond látására azonban hirtelen elsápadva, zavart csodálkozással áll meg a küszöbön, de elfogultságát csakhamar legyőzi a nagyvilági hölgyeknek önmagukon uralkodó természete s érzelmeiről mit sem árulva el, könnyed léptekkel siet vendége üdvözlésére. Edmond látva a nő zavartalanságát, már-már kételkedni kezdett merész reményeiben, melyek a i-zép Maire-t és algiri megmentőjét azonosnak festették dőlte és csalódva, szomorúan tette le kezéből a japán csészét, hogy különös álmaiból kiábrándulva, közönyös dolgokról kezdjen beszélgetni. Maire azonban megelőzte. — Érdekli Önt is, marquis, ez az antik tárgy? — fordult a kapitányhoz. Értékes darab s előttem is kedves mint családunk egy régi öröksége, de vagy egy év óta meg drágább lett nekem. Egy különös álom köt hozzá. — Álom? — kérdezte csodálkozva Edmond s fokozódó izgatottsággal siettette Gtaire-t története elmondására. 190G. junius 3. Ne engedje a gondviselés, hogy az a szomorú korszak megújuljon, de végzetes hiba volna elbizakodnunk s a szerzett tanulságokat \

YAVlagon hagynunk, meit éreznünk kell, hogy a nemzeti küzdelmet egy hatalmas országos alapnak a létezése csakhamar eldöntötte volna. Ne higyjük tehát, hogy a Tulipán mozgalom jelentősége a politikai helyzet változásával megszűnt, mert sajnos, a magyar nemzet békéje mindig csak fegyveres béke! Ám ha Isten segítségével állandó marad, ugy a harczi fegyverből mi is munkás szerszámot, kovácsolunk, s a Tulipán Szövetség vagyonát, is az iparfejlesztés czéljára kell fordítanunk. Viruljon hát a tulipán továbbra is, legyen kifejezője el nem homályosítható nemzeti öntudatunknak, legyen hirdetője annak, hogy a magyarság erejét fejleszteni akarjuk szellemiekben és anyagiakban, hogy porondra lépünk minden nemzeti eszme és törekvés mellett, s hogy ezzel ellenkező irányzatot, a magyar társadalomban meg nem tűrünk. A francziák lilioma, a piros és fehér rózsa zászlói alatt egykor öldöklő harezok dúllak; — nekünk a tulipán a béke munkájának jelvénye legyen; az önzetlen lelkesedés, a produktív hazaszeretet szimbóluma. Szabolcsi magyar asszonyok — hozzátok szólok ! Férfiaink az alkotmány védelmében ott küzdöttek a legelső sorban ; kitartásuk, áldozatkészségük országszerte példátlan maradt. Most aztán rajtunk a sor! A Magyar Védő Egyesület szabolcsi osztályának szervezését férfiaink már munkába vették, s ime a Nyíregyházi Nőegylet felfogva magas hivatását, ma azért liítt össze minket, hogy a tulipánkert szövetségét megalakítsuk A mi kezünkben van a tulipánkert öntözője s a házi vámsorompó kulcsa; nekünk asszonyoknak kell tehát lezárnunk a sorompókat s megnyitnunk az öntöző csapját. Sorakozzunk egy győzhetetlen hadseregbe, a Magyar Védő Egyesület zászlója alá s igy vonuljunk a tulipánkertbe! Vigyük be egész lelkünket, elszántságunkat s minden asszonyi makacsságunkat ebbe a küzdelembe, hogy lelkesedésünk ne szalmaláng legyen, de soha el nem alvó: mint az örökmécses, jótékony: mint a családi tűzhely, összeforrasztó: mint a kohók parázsa, gyújtó: mint a villám s minden bűnösre lesújtó, mint a Vulkánok tűzesője. Hiszen mi magyar asszonyok máskép szereljük a hazát, mint a többi nemzetek leányai. Mi nem vagyunk boldog nemzetnek gyermekei; a mi honszerelmünket százados küzdelem bánata s reménye vonta be acélos zománcával! A világtörténelem csak egyetlen Jeane d' Arcról regél, és mért van, hogy a mi történelmünk annyi magyar asszony fejét övezi glóriával? Mert más nemzetek asszonyai beérhették azzal, hogy küzködő párjuknak nyugalmas otthont — Tööb mint egy éve lehet, — kezdte a szép asszony, —- hogy egy forró délután fáradtan pihentem szobámban, midőn egyszerre csak -- nem tudom, ébren e vagy alva — idegen növényzet alatt találtam magamat. Éj volt s körültem mindenfelé hollakkal volt lele a mező s én még sem féltem olt egyedül. Egyszerre c^ak elhaló segélykiáltások ütötték meg füleimet s nem messzire tőlem egy fiatal francia sebesültet pillantottam meg, ki haldokolva, — viz után sóhajtozott. Ekkor egyszerre ismét sz.obámban teremve, levettem állványáról e porcellán csészét, s újból visszatérve a pálmafák közé, egy mellettem folyó forrás vizével felüdítettem a sebesült vitézt. — Azóta drágább előttem ez a kis porcellán darab, — fejezte be elbeszélései gondolkodva C aire és fürkészőn vizsgálta Edmond egyre változó arckifejezéseit, — aki már alig bitta elrejteni izgatottságát. — És — és megismerné azl a megmentett kato • nát? _ kérdezte mohón s türelmetlenségével teljesen elárulta, hogy az elmondott eset ő előtte sem idegen és közönyös. — Megismerném ! Megismertem azonnal Edmond, — volt a szép asszony felele'e. Most a marquis-on volt a sor, neki kellett elmondani rejtélyes törtenetét, am"ly mindkettőjük sorsának uj fordulatot adott s mely már az afrikai csatatéren összekapcsolta életüket. Ezt a magyarázatot az időközben visszatérő Henry is végighallgatta s ő nem győzött eleget csodálkozni az élet kiszámilhatallan rendelésein. * * * — Felesleges tovább folytatnom a történetet — fejezte he elbeszélését Francois D'Aline, csak azt akarom még megjegyezni, hogy nem könnyen muló ábránd volt ez a hipnotikus szerelem s a versaillesi park fehér rózsái igen jól illettek a szép Claire szőke haja közé — menyasszony-koszorúnak. Bartsch Gusztáv, e^e lőtt Kubassy Gusztáv utóda. Ajánlja dús raktárát arany, ezüst, ékszer, valamint alpacca árukban. Saját műhely Budapesten, IV. Koronaherceg-u. 4. Ö cs. és kir. fensége JÓZSEF főherceg udyari szállítója. 509-4-3