Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1906-05-27 / 21. szám
XXVII. évfolyam. S21. szám. INyire@Tyiui.za, 1006. május ÜT. A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre 8 korona. Fél évre 4 Negyed évre 2 „ Egyes szám. ára so fillér I Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánószky ház) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretne* beküldeni. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit sor egyszer közlése ll> fillér ; többszöri közlés esetében 8 fill A nyilt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig40 fii.,minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Általános Tudósító és GrUnmandel Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. Mezőssy Béla. Ez a darab föld, melyet már a krónikások „terra de Nyír" néven emleg tnek, a magyar nemzet ezer esztendős állami élete folyamán nem egyszer játszott kitűnő szerepet. Ez a szerep idő folytán az ország legelső törvényhatóságai közé emelte a Szabolcs vezér szállás birtokából kialakult vármegyét. Jó hírűnket, nevünket nem a természet, a földrajzi fekvés különös áldásainak, nem a bőven termő földeknek, a százados erdőknek, a regényes hegyeknek köszönhetjük. Eí a föld sohse bővelkedett olyan természeti szépségekben, melyek hiressé tehették volna. Az egyhangú, homokos sikságok, az egyszerű ákáczfasorok, az itt-ott egymást váltó szelid domboldalak és hallgató nádasok csak azoknak kedvesek, akik közöttük nőttek fel, s akiknek lelke, gondolatvilága és beszéd módja ennek a vidéknek különös színét, hangját és erejét tükrözteti. Mert a nyírségi homok mégis komoly és értékes föld, amellett olyan őszinte és becsületes, a milyennek mutatja magát, Nem öntötte sohse egyik évben özönnel a gabonát, hogy a másikban zsugori módjára semmit se adjon, de irántunk való jóságában mindig egyforma, mindig állhatatos volt. Ez a talaj ilyen mértéket tartott az emberek termelésében is. Minden emberöltő számára szült értékes szabolcsi agyvelőket, melyeknek fénye olykor az egész nemzetnek világított, s nem volt idő, mikor ezen a réven bele ne irta volna Szabolcsvármegye nevét Magyarország históriájába. Mezóssy Béla, akiről e sorok szólanak, a szó formális jelentése szerint nem a Nyírség szülötte, mégis magunkénak vitatjuk őt, mint a fát, melynek magja, ha másutt fogamzott Í3 e/en a földön szökkent sudárba, lett terebélyes és messzire látszó. A szabolcsi nap heve alatt, A feldöntött sziklavár. Maxim Gorkyj. A hatalmas öreg hullámok visszahúzódtak az óceán mélységes fenekére. Olt a Vihar netn köl'.heti fel, az orkán nem érheti el őket. De a fiatal habok csak hömpölyögnek, sötéten és zordan, nem nevetnek többé, már nem énekelnek többe dicsőséges szabadságról. S a nap oly élettelenül süt az égről és az egész világ oly szürkének és elhagyottnak látszik . . . Csak hébe-korba. néhány fiatal habocska belefáradva a rettenetes önmegtagadásba és önvisszatartásba, könnyelműen és őrülten nekitámad az ellenségnek, gyönge melleiket a mozdíthatatlan gránithoz vervén . . . De a sziklák nem tőrödnek, ügyet sem veinek rájuk, mindössze tompán visszhangozzák a nyögéseket, melyek a Szabadság bátor harcosainak megtört szíveiből szállanak fel. A tenger fájdalmában zokogott; az évek pedig multak. Sok fiatal habnak szakadt meg a szive a kőhalmaz lábánál. S a sötétség sürübb és sürübb lőn. A hullámok megadták magukat egy darab időre. „Várjunk! Nőjjünk!" — És az évek multak. A fiatal habok erőt gyűjtöttek. Szárnyas küldöncöket küldtek a tenger minden reszére, hogy fölkeltsék a hosszan alvókat és háborúra hívjak az összes hullámokat. És a hadi küldöncök is leszálllak a', óceán f-nekére, harcba híván a szunnyadozó öreg hullámokat. De ezek szomorúan rázlák ősz fejeiket : „Ilouy harcoljunk mi. mikor öregek és gyengék vagyunk. Hogy küzdhetnénk mi kősziklákká! ?" Ekkor a küldöncök tova mentek, hogy felkeressék szüleiket, anyjukat, Vihart és atyjukat Orkánt. e vármegye közéletének tiszta magyar levegőjében nőtt fel és növekedett nagyra előbb csak a mi szemünkben, azután az ország szemében is. Képességeit, országos szerepre való hivatottságát e vármegye közönsége ismerte fel már akkor, midőn a nagykállói kerület országgyűlésre szóló megbízó levelét az ő kezeibe tette le, megnyitván ezzel előtte a tért oly korán és fiatalon, amily korán csak azok előtt szokta e sorompókat fölemelni a társadalom, akik bizalmát úgyszólván egy szempillantás alatt a hódítók fölényével nyerik meg. De ez a bizalom nem egy pillanatig tartott, az aki megszerezte, napról-napra érdemesebb tudott lenni rá, aminthogy uaprol-napra fogyott az a hibája, melyet első megválasztásakor szemére vetettek, hogy tudniillik olyan fiatal. Ha az első alkalommal kemény harcz árán jutatták is hivei a képviselőházba, másodszor és harmadszor már nem volt aki népszerűség dolgában vele a versenyt felvehette volna. A népszerűséget nem olcsó, vásári áron kereste, mert ami első és utolsó megválasztatása közé esik, az szakadatlan és uagyst* munkában elt ltött es tendók hosszú sora. Ez a munka egyrészt fenn az ország törvényhozó testületében csiszolta még fényesebbre sokoldalú elméjének képességeit, másrészt idehaza vette ki részét mindenből, ami a vármegye közgazdasági, kulturális és politikai érdekeit csak egy szemernyivel is előbbre vihette. Küzdött ez érdekekért, ahánys/or csak alkalom adatott rá a vármegye közgyűlésein é« bizottságaiban az ő sajátságos ékesszólásával, melyet az egész nemzet nagy érdekeiért vitt harczba az országgyűlésen s amelynek férfias bája, melegen csendülő tóuusa. tartalomban való mélysége, meggyőző és lelkesítő ereje a képviselőház első szónokai közé emelték őt. Az elsők A bérces hegyek közt találták meg őket. „Szülők, üdvözlet (i nektek és szeretet gyermekeitektől. Hagyjátok el a keskeny, öreg hegyeket, repüljetek a tengerre és segítselek nekünk lerázni szégyenünk bilincseit, a testvéreink szabadságát gátolo láncokat. Leheljétek a vén hullámokba a Szabadság életét adó szellemet és gyűjtsétek össze harcosainkat. Egyesüljünk és küzdjünk meg a kősziklákkal. A háború, a halál nem okoznak felelmet a szabadsagért harcolóknak. És szabadságot akarunk mi, mindenek felett, magunk és testvéreink részére." Anyjuk, Vihar, lázban égett ennek az üzenetnek hallatára. S apjuknak, Orkánnak vére csak úgy izzott ereiben. E szavak felidézték a szülők elméjében a régi jó napok emlékét. Örömteljes mosollyal üdvőzlék a hírnököket és a hegyek közül elsiettek a határtalan óceánra, felköllvén a hullámokat üdvözlésükkel, örömmel liiván gyermekeiket a háborúba és a harci riadót kiáltva : „Jövünk, jövünk, harcolni szabadságért, édes szabadságért. Fel, fel, habok ! keljetek fel, ti erős hullámok és rázzátok le bilincseiteket. Talpra, pusztítsátok el az elnyomót.* nagy volt a riadó! Felköité az hozott az öregnek és bátorságot telkeiének, apjuknak, megküzdjenek az orkánnak — vagy szaHa'almas és alvót, fiatalságot mindnyájuknak. S a habok hívására, hogy lelkesü'ten badsagérf, vagy halálért. Sürü sötét volt az éj, mely fekete leplével ott kóválygott a vizek fölött ; a felhők szemfedöként függtek a komor égről, mikor az első harci riadó megszólalt. Kelettől nyugatig, déltől északig a harcolók mind összegyűltek. A fiatal habok, az ifjnság tüzétől felhevülve, türelmetlenül és merészen siettek az első sorokba. Villám dühéhez hasonlóan, roppant gyorsasággar rohantak előre: a Vihar élesen sikoltott, sivított, az Orkán bömbölt, zúgott. közé került rövid parlamenti szerepléi után, közgazdasági és pénzügyi geniejével, melynek a képviselőház szakbizottságaiban annyi fényes jelét aHta, s amelyet mostani állásában az ő fáradhatatlan munkakedvével furdíthat majd még gyümölcsözőbben az ország javára. Szabolcsvármegye egyik első g.izdája, aki most az ország legelső gazdája mellé a földművelő magyar társadalom érdekeinek munkálására elhivatott a magyar földnek és a magyar földmivelőnek szeretetét, mint múltjának taláu legnemesebb momentumait magával viszi jövendő muukakörébe is. A magunk részéről azzal a reménységgel küldjük el hozzá ez alkalomból üdvözletünket, hogy az állás, melyn 1 k díszét és nagy kötelességeit ezután viselni fogja, nem szakítja el öt e vármegyétől, a Nyírség földjétől, nagyságunkban és kicsinységünkben mindnyájunknak istápoló édes anyjától Ha pedig e sorok elszomoritanák tudva azt, hogy nálunk ennyi jót csak a holtakról, akik már semmit sem árthatnak s az éló államtitkárokról akik még annyit használhatnak, szokás írni, — mentségünkre szolgáljon az, hogy túlzást talán egyedül ő fog találni bennük, mások, barátai és ellenségei (ha vannak) legfeljebb a valóság halvány és rosszul sikerült másolatát. --ytRégi dolgok. I. A Jósa András barátom .kirándulásainak" mintájára nyitok meg egy ezikksorozatot, megemlékezve ezekben azon társadalmi, kissebb jelentőségű eseményekről, a melyekre gyermekkoromtól fogva vissza emlékezem. Törekedni fogok a mintául vett természetes és minden eziezoma nélküli irálynak követésére anélkül, hogy annak megkapó közvetlenségét elérni remélhetném. Azzal természetesen előre is leszámoltam, hogy közleményeim A küzdelem megkezdődött. Előre, mindig csak előre siettek a habok. .Szabadság vagy halál! Vagy győzünk vagy halunk!" Ily egelrengő kiáltásokkal rohantak a sziláid sziklákra. A büszke, zord kövek csak ugy reszkettek. Es a hullámok csak mindig előre rohantak, vállat válhoz vetve és őrültén dobták magukat ellenségükre és — a kőszirt lábánál összetiporva, tehetetlenül estek vissza. A kősziklákat nedvessé tette a bátor, fiatal harcosok vére. A vihar hangosan zokogott: „Oh gyermekeim, oh szeretteim ti halál áldozatai levétek. De ne féljetek, meg ma legyőzzük ellenségeinket." A tenger hullámzott és tajtékzott . . . Az eleseitek helyébe uj habok sietnek. Oh mily hatalmasok, mi'y ádázak ők! Zúgva, menydörögve támadják a hideg kőszirtet, visszaesnek és támadnak, ismét visszaesnek, de megint támadnak, haldokolva testvéreiket hívják és utolsó lehelletükkel is ujabb rohamra ösztönzik őket. De a kősziklák még mindig állanak, hatalmasan és erősen. Elhatározotfan, vakmerően, elszántan rohannak a habok előre. Csatasoraiknak nem lehet véget, határát látni. A tenger visszahúzódik partjaitól: az összes hullámok küzdenek, miüdenútt kiabálást, bátorítást, biztatást és nyögést, haldoklók jajkiáltásait lehet hallani .... * • * A reggeli hajnal szürkén, bágyadtan, lankadtan pirkadott. A kősziklák még mindig szilárdan állottak : haialmasan és megközelíthetetlenül. A vihar még mindig ott sivított a vizek lölött, a hullámok még elkeseredettebben harcoltak. Reggel, bámulatba ejtve, félelemmel eltöltve állottak a nepek a parton és a halászok, szomorúan elmerengve nézték hogyan pusztulnak el a bátor fiatal harcosok az egyenlőtlen küzdelemben. Nagy Flek ,°í le7el e? mérBö k Kállői-utcsa 27, S2, (sajáfözSi i— Uyuegyháza, • • Ir) • •
