Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1906-05-20 / 20. szám
XXVII. évfolyam. SO. szám. Nyíregyháza,, 1006. május SÍO. JSÍYÍRVIDEK. f^ A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. « os>- Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: po8tán vagy helyben házhoz hordva Az előfizetési pénzek, megrendelések s a & ifat^Xt^füMeT'' ! Eeész évre 8 koroaa ^ , f'^dban hendő felszó- Bérmentetlen levelek csak ismert kezektai tgész évre s Koroaa. l a ml as ok Jóba Elek kiado-tulajdonos fogadtatnak el. ™ é T. r e. * " könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám A kézirat ok csak világos kívánatra . az ^Egyes s 2ám ' ára, ao' fillér l ' (Jánószky ház) intézendők. iUetó költségére küldetnek vissza . Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Általános Tudósító és GrUnmandel Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban . Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit sor egyszer közlése 10 fillér; többszöri közlés esetében 8 fill A nyílt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig40 fii.,minden további szó 4 fii. Tastag betűvel szedett kétszeresen számit A tármegye pénze, 1875-ben indult meg az ostrom a vártnegye ellen ; és minden autonomia ellen egyidejűleg. Az ostromnak sok nevezetes dátuma van följegyezve törvénykönyvünkben. Kisebb-nagyobb réseket jelentenek ezek a törvények és furfangos paragrafusok legősibb és eredetében és fejlődésében talán egyetlen magyar intézményünk: a vármegye bástyáin. Az 1875-ben restaurált szabadelvüség a 40-es évek nagy küzdelmeinek jelszavát foglalta le magának — jogosulatlanul, s a vármegye ellen a „modern Magyarország" jegyében indult meg a keresztes háború, leginkább kereszt nélkül, de olyan megtévesztőn hangzatosan, h.»gy 1903. január 1-én alig-alig hallatszott egy-egy jaj szó, mikor a vármegyeházáról átvitték a vármegye pénzét a kir. ad< hivatalokba s az ellenőrzésre hivatott számvevőségek a vármegyeházáról a kir. pénzügyi palotába költöztek át. Pedig az 1875-ben megindult ostromban az 1902. III-dik t.-cz. jelzi az ősi bástyán a legveszedelmesebb rést. Elvitték a vármegye pénzét s szinte meztelenre vetkőztetve állott a vármegye, kitéve a közröhögés szégyenpadjára, — — — sajnos, ha nem is közöröm, de kétségbeejtő részvétlenség között. „Hataln as lépéssel tört előre a modern Magyarország eszméje", irták az újságok; az 1875-diki s;<ületésü szabadelvüség, amelyről néhai való Mezőssy László sokszor mondotta e sorok Írójának, hogy : „mikor ezt a szót hallom, a fizetett szt relem leányai jutnak eszembe. A Gondviselés őrködése azonban ismét megbizonyosodott rajtunk ! A letűnt nehéz esztendő nagy tanulságai között bizonyára a legértékesebb, hogy azok az összelövöldözött, megszakgatott bástyák, még igy is olyan hatalmasak, hogy az önvédelmi harcz, amit végig n a Itt a tavasz . . . Itt vagy tavasz. Pompás ecsettel Kifestetted a föld színét És pazarul szórod rajta el Dús kincseid báját, díszét. Illatot, fényt a légbe öntél És víg zenét madár szájra, Virágokból szép csokrot fűzéi, Mint vőlegény boldog nászra. Mily hiú vagy és mily szívtelen, Mosolygásod mily gúnyolás ! Nem látod, hogy az én szívemben Titkos bú van és hervadás ? Nem látod, hogy fényes csillagom, Jó reményem rég' kialudt, Hogy gyászt ölte szép ifjúságom És temető benne a múlt? Mért bántol hát dalt és virágot, Illatot, fényt mért híntsz elém ? Ha nem látnám ah ! csalfaságod Búmat kétszer nem érzeném ! Oh, menj tavasz szép köntösödben ? Szemeimet bántja a fény, Ösz legyen csak és éj fölöttem, Szerelmemet temetem én ! Zakonyay Ferenc. • OOvg l tg-eo Emlékszel-é ? Megint terólad álmodám, ; Szerelmes, édes kis babám. Ott voltam újra nálatok — Emlékszel-é ? Mint egykor hajdanán. küzdöttünk, ezeken a bástyákon folyt le; és hogy ezeknek a bástyáknak mögötte megvonulva, verte vissza a nemzet a gálád támadást. És így látva és így tudva ezt a küzdelmet, föl sem tételezhető és soha meg nem bocsátható könnyelműség lenne, ha az egybegyűlt országgyűlés a vármegye megbontott bástyáinak helyreállítását legsürgősebb és legnagyobb feladatai közé nem sorozná. Az alkotmányunkért, nemzeti létünkért most lefolyt küzdelem fölébresztette a magyar társadalmat! Ma az egész magyar közvélemény a megtért bűnös értékes lelkesedésével állja körül a vármegyét, és követeli, hogy sziklából vésett kövekkel tömessenek el azok a — lefolyt küzdelemben mindeneknek nyilvánvalóvá lett rések. E sorok irója 1903. január 1-én „Búcsúztató" czím alatt ezeket irta e helyen a többek között: „Bizony nem közönséges esztendő volt az 1902., amitől elbúcsuztuuk most újévkor! Eltemettük vele egy nagy darab testrészét a vármegyének ; ami elszakadt tőin, mintha csak nagy árvíz hullám-torlasza ostromolná a gátat s nyalt volna le abból hosszú, széles réteget. A magyar társadalom elfelejtette már 1861-et, meg 1865-öt, — régi dolgokról nem is szólván —hogy milyen erős sziklája volt akkor hazafias érzéseinek a vármegye, amelyen megállhatott, amelynek neki feszitette hátát s nagyot ütött a mellére: ez az én váram, ahonnan megvédelmezem nemzetemet, szabadságomat, És most hidegen, érzéketlenül, a búcsúzás minden meghatottságf nélkül látja, hogy első királyunk, Szent István által alkotott ez ősi intézményünknek egy része elszakad a szervezettől. Annyi történt mindössze, nogy a m. kir. pénzügyminiszter 3944—902. sz rendelete értelmében, a vármegyei pénztár és számvevőség személyzete ez év utolsó napján átsétált a vármegyeházától a m. kir, pénzügyBús csalogány dalolt a fán ; Én csevegésed hallgatám A kert virágos utain .... — Emlékszel-é ? Mint egykor hajdanán. És nyúltam kis kacsod után, Némán reá tapadt a szám Szerelmi vallomás helyett . . . — Emlékszel-é ? Mint egykor hajdanán . . . Felébredék a csók után. Ugy fáj, miért csak álmodám ! S most ébren álmodom tovább — Emlékszel-c ? Mint egykor hajdanán. 0 Kapacsali Macsali. (Történet a török világból.) — Irta : Pataky István. — Az üdv 1686-ik évének egy juniusi napján egy erőteljes paraszt legény lézengett a valamikor Villa Macedoniorumnak nevezett Duna-Szekcső útcáján. Járása közben nagyon sokszor kellett köszöngetnie a járkáló kontyos atyafiaknak, vagy mondhatjuk bátran, hogy a legény mindig kezében tartotta kalapját, nehogy valamelyik töröknek eszébe jusson tiszteletlenség miatt a fejével együtt leütni. Szekcső váráról ekkor a később testvérnek hirdetett dicső török nemzet félholdja díszelgett, a hol a nagyvezérnél bizonyára csak egy picit kisebb Ali pasa igazgatóság palotájáig s jelentkezett ott további szolgálattételre. Pedig nagy darab kő az, ami így kiesett a sziklavár falából. Omlani fog utána ez a fal, amely pedig — hejh, kipróbált menedéke volt sok' századokon a magyarnak. Nincs rá többé szükségünk ? Adja Isten, hogy úgy legyen! A mai növekedő generáció részben már ma is tényezője a magyar közéletnek s a legközelebbi jövendőben már kizárólagos irányitója, legnagyobb részében úgy nőtt fel, hogy avultnak, nevetségesnek tartja a vármegyét, mintha csak valami múmia lenne, maradványa rég letűnt időknek. Bászoktatták erre, hogy így gondolkozzék ! A fővárosi újságok túlnyomó része évek hosszú sora óta minden alkalmat fölhasznált arra, hogy tódítsa ezt a felfogást. Éretlen fiatal emberek, akik Budapest aszfaltján tul, legfeljebb ha Újpest vagy Soroksár homokját vasárnap délutánon taposták ; az egyetemről valamelyes fővárosi büró zárt levegőjébe került tanult emberek ontották és zúdítják ma is a legrettenetesebb kritikákat a „vármegye" ellen, holott soha még csak nem is láttak „vármegyét". Pedig lesz még idő, hogy — ha nem is cz a mai, de egy későbbi nemzedék keservesen meg fogja bánni a vármegyei intézmény feladását Azonban megbizonyosodott, hogy a vármegye nem bagolyvár, ahol legfeljebb ha denevérek tanyáznak! Elő, hatalmas szervezet, a magyar Genius alkotása! Rövid esztendőnek, a vármegye sánczai mögül megvívott küzdelme ma egy megfordult áramlat nagy erejével követeli a vármegyei önkormányzat teljes restitucióját. Ezzel a bevezetéssel közöljük itt, a vármegyei pénztárak és számvevőségek visszahelyezéséről írt következő sorokat: volt az élet-halál ura. Annyi sok a török közt az Ali, különösen a pasa, hogy azon, miszerint a Szekcső várában a mondott időben Ali pasa uralkodott, egy cseppet sem lehet csodálkozni. De inkább lehet azon, hogy a már látott fiafal ember megmerte azt tenni, amit elmondok vagyunk. A „szekcsői kapitány" — amint a nép nevezte — annyiban kivétel az akkor Magyarország felett uralkodó pasák között, hogy ő mindegyiket tul akarta haladni a kegyetlenségben. Mert hát a szolgaságba kell beszoktatni e dacos népet, hogy es..eágában ne legyen megmutatni, hogy karjait egyébre is merje használni, mint megkeresni azt, amiből a kegyesen kivetett adót meg kell fizetni. Szekcsőt a törökök ez időben teljesen lefoglalták. Ők voltak a kereskedők, iparosok és földmivelők. A megmaradt magyar lakosság pedig a Szekcsőhöz tartozó Mányok községben húzódott meg. Hogy aztán itt életveszélyesen zsúfolva voltak a lakások, azzal a török ép ugy nem törődött, mint a hogy nem törődnek most, ha egy budapesti pincelakasban 20—22 ember lakik. És azért mégis éltek, mégis fejlődtek valahogy, mindig és mindig várva a felszabadulást a gyűlölt járom alól. A legény, kit szemmel kisértünk s akinek neve Nagy Ferkó, nagy alázattal befordult egy vasszerszámokat áruló törökhöz. Ott egy kapát kért. Bizonyosan mondhatom, hogy ez a legény a Mányok községben a török által kirendelt magyar biró, Nagy András uram fia. Annak nincs szüksége uj kapára, mert általában a mit a magyar maga részére kapálgatott, ahoz jó volt régi kapa is, még akkor is, ha le volt törve egy darabja. Hanem legalább egy ilyen kis törököt szeretett volna a legény megtréfálni, mint ez a kalmár. A török előadott valami silány kapákat. Nagv Elek í level et mérnö k Maí-tta 27, sz,
