Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1906-04-15 / 15. szám
XXVIÍ. évfolyam. 15. Mzáin, Nyíregyháza, 1906. április. 15. JSÍYÍRVIDÉK f^ A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. — » o*s >' Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: rostén vagy helyban házhoz hordva Egész évre 8 korona. Fél évre 4 , Negyed évre 2 „ Egyes szára ára so fillér I Az előfizetési pénzek, megrendelések s a A, l aP szellemi részét képezd küldemények, 7 Vít-ij-. i' 'i i j» y i • a szerkesztő czime alatt kéretne* beküldeni. lap szétküldésé tárgyában leendő felszo- „. , , , , , . t, . „, lamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos fogad™ eí ismert kezektói könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám A kéziratok C8ak TÜás09 wlT4natra s az (Janoszky haz) intéZHndők. illető költ-égére küldetnek vissza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit sor egyszer közlése 10 fillér; többszöri közlés esetében 8 fill A nyílt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig40 fii., minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Altalános Tudósító és GrUnmandel Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővarosaiban. Húsvéti fegyverszünet. Hosszú és fárasztó háború után a nemzet megoldozva magán a súlyos hadi öltözetet, pajzsát fegyvereit a sarokba hajítja s egy szabad lélekzetet vesz. Oly boldog és olyan áradozó lesz, hogy öröme szinte az egeket verdesi. Ez az öröm természetesnek látszassák bár, túlzottnak és korainak tetszik nekünk. Annyira kifáradtunk volna már a harcban s annyira reményünket vesztettük volna a győzelem iránt, hogy most egy nagy és hihetetlen boldogság érzete szakad reánk e húsvéti fegyverszünet nyomán. Annyira odaadjuk magunkat a büszkeségnek, a diadalmas örömnek, mintha kevéssel ezelőtt mindent veszlettünk s most mindent visszanyertünk volna. Az elfinomult, romlott idegzetű emberhez vagyunk hasonlatosak, akit kis szerencsétlenség is mélységesen lever, s akit képzelt örömök is a valóság gyönyörével szédítenek meg. Nem jó lenne, ha sokáig tartana ez az állapot, jele volna annak, hogy mesterségesen is álomba ringatjuk magunkat, csakhogy minél később kellessen újra fölvenni a harcot, melynek első rohamai is kedvünket, életvágyunkal, energiánkat annyira megviselték. Úgy kellene, hogy legyen s hisszük, úgy is van, hogy az akadályok, melyeken keresztül verekedtük magunkat, a megpróbáltatások, melyek még teguap és tegnapelőtt reánk nehezedtek, megedzették, nagyobb megpróbáltatások elviselésére izmosították légyen a nemzetet. Hogy A „Nytariiék" Mi fényes csillag . . . Mi fényes csillag az égi bolton' Mely fényt szór el virágok felett, Mely szívet fel fénykörébe von, Hittel hozzá ha emelkedett ? Éltünk csillaga : az Istenember, Halált győző édes Jézusunk ! Ki dicsköréből hirdeti fénnyel : Feltámadunk ! óh feltámadunk ! Oh, hol vagy halál f Nyügző bilincsed Széttörte im, égi hatalom ! Súgárt, fényt a nap a földre hintett Es kizöldült a hegy, völgy, halom. Oh, nincs a mély sír többé lezárva, A nehéz kő messze hengerült. Im, ott áll az Ur karját kitárva, A halálon 0 győzelmet ült ! Im, ott áll az Úr sugárözönben : Sötét éjben tünde csillagunk ! Akik megtörten, búba merülten Ha csüggedünk s leroskadunk : Átölelve tart istenkarával, A veszélyben bizton fölsegél, Ápol szerelme fénysugárival Bízó szívünk míg életre kél. Oh, higyjetek a feltámadásban ! Porunkból kél uj lét hajnala : Az eszmének az élő világban Uj lényben kell folytatódnia. Bár eltemetnek, bár sírba zárnak : A halálban el nem múlhatunk ! Eljön napja a Világosságnak : Feltámadunk ! Oh feltámadunk ! Zahonyay Ferenc. ha most egy kicsit hangos is a kedvünk s minden bánatunkról megfeledkezünk is, a holnap megint csatarendben talál majd bennünket, egészségesebben és elszántabban, mint valaha. Erre a nagy holnapra kell szegeznünk tekintetünket, mert akarva, nem akarva, ez a holnap sokáig el nem odázható s késlelhetetlenül jönni fog. Hiába az öröm, hiába a mámorba való eltemetkezés, hiába festjük rózsaszínűre az eget, ez a holnap a megoldatlan nagy problémák zordonságával s a félbeszakadt, élethalál harc minden kísérletével vár reánk. Hiába ültetünk olajfákat és virágligetet a hegy oldalába, melynek mélységeiben az érvényesülni akaró őserők tüze háborog, ezek az erők nem alszanak, mert el nem altathatók. A feltámadás ünnepén azonban, mely annyi ború után a reménység s a jobb jövőbe vetett bizalom sugaraival k.ö&< Lti 11 reánk, Szabolcsvármegye büszkén nézhet vissza a küzdelemre, melylyel a nagy nemzeti harcból részét kivette. Ha nem is jutott osztályrészéül annyi szenvedés, ha nem is érte annyi támadás, ha nem sújtotta is annyira a törvénytelen hatalom keze, mint fegyvertársait, a többi ellenálló törvényhatóságokat, amit az alkotmány, a törvények s a szabadság megvédelmezésére tenni alkalma nyílt, megtette bátran, ingadozás nélkül. Megvédelmezte az autonomiát, melylyel a magyar közjog a veAz ungi követ halála. (Egy bűnügy.) Irta: Pataky István. Az 1844. évi május hó 1-én a pozsonyi városligetben élénk élet volt. Az idő kellemes melegre fordult s a kinek keze-lába volt, sietett ki a zöld ligetbe. Zene szólóit mindenfelé s ugy szólván a kellemes tavaszi idő valósagos mámort csalt az emberekbe, s aki nem ösmerte is egymást, örvendett, hogy az általa nem ismert egyén oly kitűnően erzi magát. Egy csinos 29 — 30 éves barna fiatal ember egyedül ült egy lóczán s élvezettel nézte az előtte sürgő—forgó emberáradatot. Majd á háta megett heves szóváltást hall. — Pista, maga kiállhatatlan — szólt egy üde női hang — ily körülmények közt meggondolom, hogy felesége legyek-e. — Még csak az kellene — válaszolt egy érczes férfi hang. Majd ruhasuhogás hallatszott s a lócza másik végére egy fiatal, rendkívül csinos nő telepedett le. Olyan varróleány féle volt, de csinos, üde, kívánatos. A mint a nő leült, egy urasági huszár lépett elő. Délczeg, karcsú barna legény, fekete kis bajuszkával. — Megengedi uram, hogy én is leüljek — szólta huszár sarkantyúit összeütve A magános fiatal ember szólt: — Meg barátom, ahhoz egyforma jogunk van, azonban mert hallottam, hogy szóváltásban voltak, én kettőjük közé ülö'T S majd kibékítem, magukat. S ugy is tett. A leány megmondta, hogy ő Kovács Nelli, a huszár pedig Toronyi Pista, jelenleg hely nélkül — jegyesei egymásnak, de Toronyi már most annyira féltékenykedik, hogy kiálhatatlan kezd lenni. Az uri ember megnyugtatni igyekezett mindkettőt, mi közben többször kelletett Nellire nézni s kénytelen volt elismerni, ez a kis varróleány nemcsak hogy igen szép, de kedves is. szélyeztetett alkotmány biztositékául felruházta. Nemcsak, hogy megtagadta a törvénytelen kormány rendeleteinek végrehajtását, melyekkel a nemzeti ellenállást megbénítani, letörni akarta, de minden egyes alkalommal az igazság ékesszólásának erejével figyelmeztette e törvénysérj tések következményeire. El volt készülve rá, hogy hazafiságáért az lesz a sorsa, ami a többinek, tisztviselőinek elkergetése, szedett-vetett idegen néppel való helyettesítése, az autonomia felfüggesztése s a törvényhatóság alkotmánybiztositotta jogainak, hatáskörének elkobzása a kinevezett királyi biztos által. Ebben a tudatban, minden jöhető rosszra, minden balszerencsére és erőszakoskodásra elkészülve biztosította fenyegetett tisztviselőit olyan áldozatkészséggel, amely fényesen példázta a vármegye társadalmának a magyar alkotmány ez évezredes intézményéhez való ragaszkodását. Ez a példa, a megye közönségének ilyen egységes, ilyen önfeláldozó viselkedése s a vármegye tisztikarának hűsége, a törvények melletti kitartása, e két tényezőnek harmonikus együttműködése s ez együttműködésből fakadó erő garancia nekünk a holnapra is. Erre a holnapra készülni, szervezkedni kell. A fegyverszünet, melyet a feltámadás ünnepe hozott rövid lesz, minden napját, minden óráját fel kell használnunk úgy, hogy egy esztendő leforgásával az az igazi nemzeti Húsvét virradjon reánk, mely harcok vihara után a termő és áldásos békét jelenti majd. A legény is szép volt, de a fiatal ur mégis azt gondolta, hogy a leánv többet érdemelne. Az pedig, hogy egy ilyen mutatós legény hely nélkül van, a legény természetét nem a legjobb színben tüntette fel. A fiatal ur majdnem sóhajtva emelkedett fel a lóczáról. — Na most már kibékültek kedves Nellike, itt hagyom magukat. De nekem ugy rémlik minlha magát már láttam volna. — Látott a tekinletes ur — felelt nevetve Nellike — hiszen én is a Rózsa-ulcában lakom. — A Rózsa-utcában ? . . . — A '229-ik sz. alatt. — Lehetetlen, s én azt mind nem tudtam. — A házmesternek a lánya vagyok. — Az Ambrus bácsi lánya. Hisz az nekem földim s igy maga is földim Nellike. De hogy nem láttam én magát? mert hát csak fulólag kellett látnom, hogy meg nem ismertpm. — Persze futólag, n ert a képviselő ur csak éjfél után jár haza, én pedig egész nap elfoglalva vagyok. Egyszer apám helyett én nyitottam ki az ajtót. — Ej, ej ! emlékszem már ra ! . . . De mennyire emlékszem . . . nappal szebb, mint a lámpa mellett. Pedig akkor is szépnek találtam. — Képviselő ur, csak nézze Pistát. A huszár felváltva, hol a leányra, hol a fiatal emberre nézett villogó szemekkel és tehetetlen dühében, csak ugy fujt. A fiatal ur felkacagott. — Na Pista huszár, csakugyan különös gyerek vagy. Barátom a szépet még az is meglátja, a ki nem akarja. En pedig akartam is meglátni. Isten áldjon ! Ezzel Nellivel kezet fogva elment. Toronyi vad haraggal mormogott: — Megfojtom I! — Barálom akkor neked sok embert kellene megfojtanod — felelt a leány némi hiúsággal. De azt tanácsolom, hogy ehhez ne nyúlj, mert ez félkézzel összezúz téged. Nagy Elek okleveles aéraök Kállói-UtCSa 27, SS. ( s ajifW) Hyiregyhaza, ^ « i
