Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 27-53. szám)
1905-08-06 / 32. szám
1905. augusztus 6. N Y I R~V I D É K 32-ik szám. 3 A fiam a tanácsot megfogadta. Sőt kontrázott hozzá a papa is. Hanem a mama . . .! !! No persze, az ő kedves csemetéjének csak muszáj tan művelt emberré cseperednie. Akkor pedig zongorán, hegedűn, orgonán, klarinéton, czimbalmon egyforma tökélylyel kell lerterkliznie Beethoven szonátáit; Munkicsyt is meg k« 11 kissé közelíteni a festészetben; fiók-ilezzofantit is csak keli gyúrni >zegény fejéből, legalább két-három nyelv bepapagályoltatásával. Anyák, anyák ! Gondolják meg. hogy ez a szünidő olyan annak a kis sihedernek, raml a hámból kifogott csikónak a pázsitos legelő. Hát, hiszen, Önök is ugy tekintik a dolgot ugy-e? Csak épp, hogy ki is pányvázzák a kicsikéket, hogy ne futkározhassanak olyan vígan. Hej, pedig ha meggondolnák Önök, hogy többet ér egy marok jó kedv, mint egy zsák tudomány, kíváltha az szétvetéssel fenyegeti azt a zsákot. Da mindennél szörnyűbb merénylet a ternn-szet ellen, ha egy korlátoltabb felfogású gyeimekből minden áron tudóst akarunk firagni, s hogy ez sikerülhessen, vakacziói tanfolyamot rendezünk be számára. Programmja ez: Korai felkelés, l l/t ig tanulas, re c'gj|i, '/< órai séta, 8—I l-ig magyarázási órak, léi órai séta, fél órai könyvnélkülözés, ebed s utánna a délelőtti programm megrepelálása. — Nagyon félek, Uraim és Hölgyeim, hogy e tudóssá való faiagási művelet következtében ege»ztn el talál faragodni annak a serevény csemetének m'g nagyon is zsengés pszecskéje. — Még hozza : a művelet rendesen egy szűk szobuuan folyik le. Most! Nyáron! Hisz, most inkább pőrére kellene vetkőztetni fiainkat. Azt a mil ió ablakú ventillácziót, tnelylyel pórusainkban áldott meg bennünket az an, a-természet, valósagos bűn elzárni a véi képző napsugár, a delej kölcsönző ozon és az anyag-cserét intéző oxidén elől. Komjáthy Sándor. (Folyt, köv.) Kérelem Szabolcsvárinogye érdemes tanerőihez ! Mult hó 27-én 1708—905. tfsz. alatt egy emberbaráti intézmény pártolására, illtlve ezen intézmény szent ügyé ek gyámolitására s czéljánik kivitelére — mint munkatársakat kértük fel a varmegye hazafias es hivatasanak migaslatán álló tanítóit, tanító hölgyeit. Islinnek hála — e kialto szo nem a néma pusztaságban el hangzó szó volt. Visszhangra talalt ez a nemesen gondolkozó és nagy nemzeü munkai végző munkjtáisamk szivében és az a pár accord, mely a méltóságteljes Tiszától, illetve partjaitól, a „Hjjdu-Jg" szélétől, a kis Takta folyótol és a „Nyirség" homokos területétől a központba vármegyénk szivébe s igy mi hozzánk is hatolt, ezt zúgták nagy örömünkre és közvetve ama szerencsetlen embertársaink füleibe, kik a szegenység és nyomorúság mellett egy borzasztó ellenséggel a tüdővésszel küzden k. — ,Ne teljetek, mi is soraitokba állunk, tenni es cselekedni fogunk, segitségtekre leszünk, hogy e hatalmas, lűzzel-\assal pusztító ellenséget közös erővel legyőzve, fijunk szaporodásának útjában semmi sem álljon." Igen, tisztelt munkatársak Ti bennetek bízunk nemcsak mi, hanem ama leghatalmasabb faktor, ki e szentügy, a „József Kir. Herczeg Szanatórium Egyesület" élére állott L)r. Lukacs György emök úr Önagymeltósága, ki a szegény i.ép jólétet, testben-lélekben való előhaladását szivén viseli. Tisztelt munkatársaink? Ez utón kivántunk ismétlen érdeklődést kelteni azon szent ügy iránt, melyet bizonyára minden nemesen gondolkodó ember magaevá tesz. Ez úLon szóluni ismétlen azokhoz, kikhez 1703—905. számú felhívásunk és kérelmünk érkezett, szíveskedjenek buzgclmukkal odahatni, hogy tősgyökeres magyar vármegyénk első helyen álljon e nemes ügy istápolásában. Mindenesetre a tanitó urak és hölgyek főleg a taggyüjtéssel (ehetnek az egyesületnek nagy szolgalatot. E végből tisztelettel felkérem mindazokat, kik gyűjteni akarnak, gyűjtési szándékukról egy leveli ző lapon közvetlenül a Szanatórium elnöket (Nagymélt. Dr. Lukács György vallás- és közokt. m. kir. Miniszter a József És Tibi bácsi olyan módfölötti szivelyességbe fullasztót), mintha neki kellene kárpótlást adni összes csalódásomért. Épen hazakészülőben volt. Eiőnek-erejével elczipelt magával, hogy lásson a jó Mali néni, a hitestársa. Máli néni épen a pádimentumot mosdatta, mikor beléptünk a kis viskóba. Tibi bácsi leültetett a szoba közepén álló rém rozzant kerek asztal mellé. Valahonnan előkeiült egy üveg sárgára festett szesz, a melyet cognac czimen kellett bekebeleznem. A viszontlátás örömére ürítettük poharainkat. Tibi bácsi aztán kifogyhatatlan sokat beszélt a múltról, a melyet összehasonlított a jelennel. Akkor jó módban volt, de ma, ma nincs a háznál egy fillér sem ; holott olyan égető szüksége volna tiz koronára. Az lett a vége a dolognak, hogy összes vagyonom felél, tiz koronát .odakölcsönöztem' Tibi bácsinak. Ennek már innét-oonét nyolez éve. Azóta nem láttam Tibi bácsit; azaz láttam egyszer az utczán, de hirtelen befordult egy utczába. Azt hitte a jámbor, hogy visszakérem a 10 koronát. Sok keserves fáradozás utan ma már tisztességes állásban vagyok, a melyet a saját erőmből szereztem. Igaz, az állásom elég tisztességes, oly annyira, hogy uu már ha a véletlen összehoz azokkal a bizonyos apai barátokkal, rémlik nekik, hogy valaha a térdükön lovagoltattak. No, de én is észben tartom őket, azokat a jó barátokat, akik egyszer ugy megfeledkeztek ama bizonyos baráti kötelékről, de valamennyien, egyet kivéve, ez az egy is öt forintomba került. Kövér Ilma. kir. Htrczeg Szanatórium Egyesület elnöke) Budapest, Királyi Bérház, értesítsék, s a hol szükséges, olt szíveskedjenek ligába állani és tettre kész lelkesedéssel fáradhatatlanul harc/olni. Hazafias üdvözlettel Nyíregyháza, 1905. aug. hó 3. Szabolcsvármegye kir. tanfelügyelősége. ÚJDONSÁGOK. Felhívás Szabolcsvártnegye összes polgáraihoz! Nemzetünkre újból reá nehezedik a megpróbáltatás terhf. A magyar országgyűlés követi-ii azt, hogy a mi vérünkön és pénzűnkön fenntartott hadseregben a ma • gyai szellem és nyelv érvényesüljön. Ezen jogos és törvényes kívánságnak kivívását c-ak ugy remélhetjük, ha a jelenlegi kormánynyal szembin megtagadjuk az állami adók, illetékek fizetését és fiaink nem állanak a sor alá ! így rendeli ezt a törvény, igy parancsolja az alkotmány! Szabolcsvármegye közönsége 1905 julius hó 12-én hozott határozatával egyhangúlag kimondotta, hogy elvárj i minden egyes hű fiától, hogy nem fog akadni egyett n egy oly mjgárol megfelejtkezett szabolcsvármegyei polgár sem, aki akár a vér, akár a pénzadó önkéntes kiszolgáltatásával egy alkotmany ellenes kormányt támogatni aka.ua és fogna. Ez alapon — Szabolcsvármegye intéző bizottságának határozata folytan — azon kérelemmel fordulunk vármegyénk összes polgáraihoz, hogy allami adóikat ne fizessék be es ne engedjék meg fiaiknak, hogy önként sor alá álljanak ! Mindenki aki ilyet tesz: vétkezik hazája ellen és idegen érdeket támogat! Kötelességünk azonban arra is figyelmeztetni vármegyénk lakosait, hogy összes községi, vármegyei és egyházi adóikat, ártér tartozásaikat annyival is inkább fizessék be, mert ezek befizetése egyrészt törvényes kötelességük, másrészt ezen kötelességöket elhanyagolván éppen azon testületek tekintélye szenvedne csorbát, a melyekre ily nehéz időkben elengedhetlen és kétszeres szükség van, vagyis nem tudná magát fenntartani a község, a megye, az egyház. Községi, vármegyei és egyházi adot tehát továbbra is pontosan fizetni kell! Állami adót, illeteket azonban nem! Mindaddig n*-ni szabad fizetni, amig ; z országnak alkotmányos kormánya nem lesz ! Nehogy azonban a felgyülemlet adók később annál súlyosabban terheljék az adózó polgárokat, már most figyel neztetjük Szabolcsvarmegye összes lakosait arra, hogy ezen adó összegeket szövetkezeteknél vagy takarékpénztáraknál helyezzék el addigra, míg majd törvényes kormánya lesz az országnak, amikor adóinkat megfizetni mindatinyionk hazafias kötelessége lesz. Kelt Nyíregyházán, 1905. julius hó 2s-én. Bory Béla, Gróf üessewffy Aurél, Szabolcsvármegye intéző bizottságának elnökei. Mezössy Béla, Szabolcsvái megye intéző bizottságának jegyzője. — Tartalékos és póttartalékos katonák behívása. A vármegye julius 12 iki közgyűlése által megalakított 40-es bizottság julius hó 25-én tartott ülésén a többek között azt is elhatározta, hogy az alispán szerezzen megnyugtató felvilágosítást a honvédelmi minisztertől arra nézve, hogy a most, a legnagyobb munkaidőben behivótt tartalékos éi póttartalékos katonák, a behívó jegyeken is feltüntetett határidőn tul benntarlatni nem fognak. Szikszay Pál alispán ennek a határozatnak megfelelően megtette már a felterjesztést a honvédelmi miniszterhez, jelezvén feliratában, hogy ha megnyugtató választ nem kapna, a katonai behívók további kézbesítését, a nyert utasításhoz képest függőben fogja tartani s az intéző bizottság elnökéhez, a bizottság összehívása iránt előterjesztési teend. Lapunk egyik előző számában megjelentettük már, hogy a vát megye alispanja feliratot intézett a honvédelmi miniszterhez, azt a kérelmet terjesztve elő, hogy az aug. hóra, tehát a ie^nagyobb munka időre szokatlanul nagy számban behívott tartalékos - és póttartalékos katonák fegy vcrgyakorlata a nagy munkaidő utáni időre halasztassek el. A honvédelmi miniszter a napokban válaszolt ez előterjesztésre s értesítette Szikszay Pál alispánt, hogy a kérelmet nem teljesítheti. — Jóváhagyott vasúti kölcsönök. A kereskedelemügyi miniszter jóváhagyta, hogy a nyíregyháza — vásárosnamenyi és nyíregyháza—dombrádi vasul czéljaira a vármegye által megszavazott 360000 korona hozzájárulás, a pesti magyar kereskedelmi banktól kölcsön fölvétessék. — Szabolcsvármegye községi- és körjegyzői egylete augusztus hó 19-en délelőtt 10 órakor Nyíregyházán, a vármegyeháza kistermeben az alábbi tárgysorozattal rendes közgyűlést tart. A közgyűlést megelőzőleg, délelőtt 9 órakor választmányi gyűlés is fog tartatni. Tárgysorozat: 1. Pest-Pilis-Solt-Kiskunvármegye jegyzői egylete átiratának tárgyalása, az 1902. evi Ili. t.-cz. hatályon kívül leendő helyezése'és az 1886. évi XXII, t. cz. 142. § ának kibővítése tárgyában. 2. Egyleti pénztárnok 1904. evi számadasának felülbirálata. 3. Az 1906. évi költségelőiányzat tárgyalása. 4. A folyó évi központi jegyzői egyleti közgyűlesre képviselők választása. 5. Szabolcsvarmegye közönsegenek 389 — 1905. Bgy. sz. hataro,.alábol kifolyólag egy varmegyei jegyzői értekezlet összehívása, ezen értekezlet előkeszitésére iránsulo indítvány feletti tanacskozas. 6. Törvényes időn belül beadott nelaláni indítványok tárgyalása. 7. A vármegyí jegyzői egylet tisztikarának — alapszabály szerinti — tárgyalása. — Gyászrovat. Görömbei Péter ev. ref. esperest súlyos családi gyász erte: felesége e hó J-dikan, hosszas szenvedes utan elhunyt. Az általános tiszteletnek örvendő úrasszony temetése e hó 3-dikán délután ment végbe, Nagykálló és vidéke közönségem k óriási részvéte mellet! Elhunytáról a gyászolo csalad a következő jelentést adta ki: Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk a felejthetetlen hü feleség, gondos jó anya. szerető testvér Görömbei Petemé szül. Kain anezbey Borbála asszonynak, életének 53-ik évében, tíz havi súlyos betegség utan 1905. aug. •2-án re.'gel 7 órakor csendesen tórt->nt elhunytát. A megboldogultnak hült tetemei aug 3 án, csütóilökön d. u. 1 it órakor fognak a nagy kallói ev. ref. sírkertben vi.-szaadatni az anyaföldnek. Nagykálló, 1905. aug. 2. Görömbei Peler mint férj. Gyermekei: István, Péter, Erz-ike, Boriska. Te tvérek : Kalmáncihey János nejevei, gyermekeivel: Kálmárczhey Ilona, Sípos Ottóné ferjévei, gyermekeivel s számos rokonok. Béke poraiia ! — Vásártartási szabályrendelet. Szabolcsvármegye vásá-tartási szabályrendelete a papokban érkezett meg jóváhagy va a kereskedelmi minisztertől. A közérdekű szabályrendeletet közöljük a köv< tk zőkben: 1. Rakamaz, Nyirmada. Tiszadob, Nyirlugos ós Tiszapolgár községek hetivásárjain mindennemű iparkészitményét, minden nem helyben lakó iparos is, — es pedig minden korlátozás nélkül szabadon árusíthatja el. 2. S- Nyíregyháza r. t. város, Kisvárda, Nyírbátor, Mándok. Nyirbakta és Szentmihály vásártartó községek heti vásárjain élelmiszerek, kerti es mezei termények, továbbá házi iparczikkeken kívül tiltva van mindennemű iparkészitménynek nem helyben lakó iparos által való el&rusithatása, kivételt ez alul csak a felvideki házaló kereskedők képeznek, kiknek az IN-n?. évi XVIII. t.-cz. 2. §-ában az áruihatásra a jog megadva van. 3. Tiszalök, l'jfehértó, Balkány, Nagykálló és Tiszadada vásártartó községek heti vásárjain az élelmi szereket, kerti és mezei terményeket, továbbá a házi iparezikkeket, végül a felvidéki házaló kereskedés czikkeil ide nem értve, — csak oly ipar készítmények árusíthatók el nem helyben lakú iparosok által, melyek helyben lakó iparosok által termelve nemlesznek ; minélfogva heti vásárokon iparkészitményeiket árusíthatják: a) Ujfehértón: köteles, kalapos, szűcs, szűrszabó, mézeskalácsos, pereczes, szappanos, szitás, rostás, kádár és bognár; b) Nagykálióban: szűrszabú, gubás, pintér, kosiués kaskészitö, mézeskalácsos és ki'ses; c) Tiszalökön: csizmadia, czipész, kalapos, szűrszabó, szíjgyártó, szűcs és köteles,' d) Balkányban: csizmadia, szürszabó, gubás, szitás és rostás; e) Tiszadadán: asztalos, bádogos, bognár, fésűs, fazekas, kádár, kalapos, kefekötü, késes, kocsigyárló, köteles, lakatos, szíjgyártó, szappanos, szűcs és takács iparosok. 4. A varmegye alispánja feljogosittatik, hogy amennyiben a 3-ik §-ban felsorolt községek egyikében vagy másikában a felsorolt ipar készítményeket előállító iparosok telepednek le, úgy az ezen iparág terményének helyben nem lakó iparosok által való árusithatását az illető ipartársulat vagy iparos kérelmére betilthassa; a tilalmi végzést azonban az alispán kellőképen közhírré tenni tartozik. — A tifusz és a jég . Budapest oázisa a gyönyörű Margit sziget tífusz beteggel van telve. Hiába igyekeznek eltitkolni a borzaszlo körülményt, a tényen sajnos nem lehet változtatni. A sziget fertőzve van. Az illetékes körök mindent elkövetUk, hogy a baj eredetét kinyomozzák és a kutatás eredményre vezetett. A járványt a tisztátlanság idézte elő, még pedig az iióviz tisztátalan kezelése, a melyei pis/kos dunajéggel hűtőitek. A víztartály teteje a használat folytán kikopott es a piszkos jég érintkezésbe lepett az ivóvízzel, azt megfertőzte és igy le't egy beláthatatlan következm njü sajnálatos tífuszjárványnak előidézője. Aktuálisnak tartottuk mindezt megjegyezni, akkor a midőn azon örvendetes es óiiási hiányt pótló lény előtt állunk, hogy a városi műjéggyár rövidesen megkezdi működését és ellátja a lakosságot tiszta, ivó vízből készült, olcsó mújéggel, A próba gyártás is megtörtént már — felette jol sikerült. Az üzembe helyezést csak meglévő két kút viz szegénysége gátolja. Most csinálják lázas sietséggel a harmadik kutat — a jövő héten aztán akadályta'anul kezdetét veszi a jéggyártás. Szükségesnek tart juk e helyült megjegyezni, hogy a város jégszekrényeket szerzett be, a melyeket saját árban részletfizetésre bocsát a nagyközönség rendelkc.esére. Az érdeklődők felvilágosításokat Jánószky Endre g. tanácsosnál nyelhetnek, a hol a jégszegrények is nngtekinthelők. — A városi házi pénztári állás betöltése. A Kovács Ferencz elhalalozasa folytán megüresedett házi pénztári állás betöltése czeljából Szikszay Pál alispán Nyiregyhaza város képviselőtestületi közgyűlései e hó 29-én d. e. 10 órára összehívta. A pályazati kervények e hó 26-an d. u. 5 óráig adhatók be a varmegyei közigazgatasi igtato hivatalnál. A 29-diki tisztújító közgyűlésén a pénzlárnoki választás credinenye szerint esetleg megüresedő állasok is be fognak töltetni. A házi p»nztarnoki állás java 'alinazása a kővetkező : törzsfizetés ez évre 2000 korona,, 1906. évtől kezdve pedig 2200 korona és 400 korona lakpenz. Ugyancsak a 29-diki közgyűlésen fog választás utján betöltetni a Kovács Sándor lemondása folytan megüresedett egy városi Írnoki állás is, melynek javadalmazása ez évre 1000 korona, a jövő évtől kezdődőleg pedig 1100 korona törzsfizetés és 250 korona lakbér. A palyazati kervények ez állásra is e hó 26-án d. u. 5 óráig adandók be a vármegyei közi^azgatasi iglató hivatalnál. — Gulyazárlat feloldás. A kallói pusztán a teliérjgulyára lépfene mialt elrendelt zárlatot a hatóság feloldotta, onnan az öss/es állatok tetszés szerint elhajthatok A nagy szárazság miatt a legelő nagyon leromlott, úgy hogy ezen zárlat feloldás épen idejében jött, mert a ki csak teheti nagyon okosan cselekszik, ha jószágát a jobb idő beálltáig hazahajtatja, hol takarmányozásban részesítheti.