Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 27-53. szám)

1905-12-24 / 52. szám

2. . 46-ik szám. N Y I R V I D É K 1905. november 52. házaknak szögletei épen olyan épek maradtak, mint felépítésűknek; napján, mert eső azokat soha sem érte. Mohamed Ali mint aféle igaz hivő muzulmán, a túlvilágon a hetedik menyországban Hurikkal is társalogni, enyelegni óhajtván, a korán által kegyes cselekedetnek minősített faültetésnek vallásos buzgalomból nagy híve volt és ezzel öntudatlanul nagy befolyást gyakorolt Egyptom klímájának javítására, mert midőn már vagy husz millió Mohamed Ali által ültetett fa felnőtt, a Nílus deltájánál évenkint 50—60 esőzési nap lett, az azelőtt esőt nem ősmerő felső Nilus folyásnál pedig öt-hat. A múmiák nem egyebek, mint a száraz levegő hatása folytán megaszalódott hullák. Az ajaki laposban oldalt fekvő kucorodott helyzetben talált kőkorsziki, tehát mintegy ötezer éves csontvázak valószínűleg a humussav behatása folytán teljesen épek maradiak, mig például a hugyaji homokbuckákon a honfoglaláskori, tehát mintegy csak ezer éves csontvázak a levegőnek könnyen hozzáférhetősége és a nedvességnek, szárazságnak süru váltakozása a csontokat lisztporhoz hasonlóvá változtatta. A Nyírviz-szabályozás gondoskodott arról, hogy a főidnek mélyebb rétegei az előbbi állapothoz viszonyítva kiszáríttassanak és száraz nyári időjárás alkalmával a növények gyökerei nedvességhez ne juthassanak. Na hát el is érle célját, mert azelőtt a vetemények a Nyírben nem száradtak ki, mig most az aszályban mi is gyönyörködünk. Jó világ van, mert a hullák és élők is a szárazság folytán múmiákká válnak. Ezen kitérés után visszatérve a raádi mintegy 2400 éves kardra, megemlítem a vasdrótból font átmetszetben négyszögű láncot, mely a kard mellett széttöredezett, szetrozsdázott állapotban találtatott és nyilván kardkötőláncul szolgált. Mind a négy oldalán ugy néz ki, mint egy három ágba font varkocs. Remek fonása egy mai aranyművesnek is a becsületére válnék. Nyiregyháza, 1905. december 21-én. I)r. Jósa András. A máriapócsi kegykép köayesése, József császárról maradt fenn a következő történet: Még nem volt császár — magyar király, tudjuk, aem is volt s^ha — mikor édesanyja, Mária Terézia őt és a másik fiát Lipótot elvitte egy jezsuita klastromba, ahol Jézus Krisztusnak egy szemét forgató képe volt s ezt a képet akarta megmutatni Mária Terézia a két fiának. Megjelentek — s a Jézus kép csakugyan forgatta a szemét. József, a Mária Terézia királynő után következő császár, nézte a csodát, nézte . . . s azután egy lövés dördült el s nagy zuhanás hallatszott utánna! A kép háta mögött egy jezsuita pátert találtak, golyó által találva — holtan! 4 történet szerint József, akinek kezében füstölgött még a pisztoly, mindjárt azt is megmutatta felséges anyjának, hogy a csodás Krisztus kép arczán, a szem helyén, két kerekre vágott nyilás volt, s azokon át villogott és forgott ... a lelőtt jezsuita szeme. Szaplonczay Gjörgy, kislétai g. kath. alesperes-lelkész, régi barátomnak alább közlendő, a máriapócsi könyező kegykép dolgában hozzám intézett levele folytán irtam le itt ezt a történetet, — aki t. i. felszólított engem, hogy igenis tárgyaljam ennek a könyezésnek dolgát, s ha csalásról, szent dolgokkal való visszaélésről, és még hozzá üzleti szagú visszaélésről van . . . a társadalmi posilió! Mit szólnának ehhez az elékelő körök ? !" Ezt mondta az én barátom, a Dini gróf s én ezen eltűnődtem. Kutatni kezdtem ennek a Mayer csaladnak a múltját s mondhatom, nem a legszebbeket tudtam meg róluk. Az öreg Mayer, a nagyapa meg afféle mozgó kereskedést folytatolt s valóságos regészhez méltó buzgalommal szedegette össze a csontot, rongyot, ócsKa vasat s eff-!e kopott ingóságokat. Ebből egy kis pénzt gyűjtött, mit nem a legtisztességesebb modon kamatoztatott. Igy sikerült annyira vinnie, hogy fia mar rendes bankot nyithatott s itt elegáns környezetben tiszta kézzel folytathatta atyja csúnya mesterseget, az uzsoráskodást, melyből annyira meggazdagodctt, hogy . . . — De miért utazik akkor Kanizsára, ha ily körülmenyek közt nincs szándéka a leányt elvenn, — vág közbe a fiatal hölgy — s fürkésző tekintete merően szegeződik az ifjú arcára. Az hamiskásan mosolyogva sodor egyet a bajuszán. — Hja, az apai kívánságnak eleget kell tenni. Ha nem veszem is el a leányt, azért el kell mennem s legalább is megnéznem a tisztelt familliát s kedves lányukat, kii az öregem nekem szánt s aki, mint a Dini gróf elmésen megjegyezte : bájosan biccent s elragadóan kancsalit. Ezzel a látogatással eleget teszek az öregem rögeszmejenek, azt pedig tudni fogom, hogyan tegyem magamat kiállhatatlanná, hogy soha többé ne óhajtsanak látni azok a Mayerék. Meg aztán — teszi hozzá hamiskásan — ha az öreg Mayer szép nagy összegekben kezd beszélni, hát talán még el is veszem a leányát, utóvégre a pénz még a multat s a szépséghibát is képes feledtetni. Meg aztán, ha a feleségem lenne, eldugnám valami félreeső kis faluba, magam pedig élnék vigan a nagyvilágban . . . Azzal a fiatalúr, mint aki megvan elégedve magával, hátradől s lesi a hatast, erősen figyelve a leány arcát. Az csodálatos hideg marad s bizonyos lekicsinylő, szó, le kell leplezni azt, aki ezt az istentelenséget elkövette! De hát mi az, amiről tárgyalai lehetne? Ugyebár arról, hogy egyáltalában lehetséges-e, hogy egy vászonra festett kép szeméből könyek hulljanak? Avagy pedig arról, hogy egy hivő gyülekezet láthat-e úgy, hogy könyezik a szeme egy vászonra festett képnek? Gondolom, az első kérdésről nem lehet beszélni, tárgyalni! A második kérdés — úgy látszik — életre való, mert hiszen a fótisztelsndő úr is mondja, hogy a gyülekezet látta a .csodát*! Erről tehát lehetne beszélni, s nekem, aki itt szóvá tettem a dolgot, az ő vélekedése szerint, tárgyalni is kellene felőle. Arról t. i, hogy egy templomi gyülekezet úgy lát, hogy egy vászoura festett kép szemeiből valóságos könyek hullanak! De hiszen ez régi dolog! A máriapócsi búcsúk keletkezésének a történetét — őszintén megvallva — nem ösmerem, de azt tudom, hogy a kegyképhez való búcsújárás s a Mária kegyk p könyezésének a legendája régi már ! Meg volt, meg van! A zarándokok, a búcsúsok hitét nem akarjuk mi megzavarni, ha még olyan képtelen is, ha még olyan lehetetlen is ! Legfeljebb annyit mondunk rá: népnevelés! jöjjön el a te országodnak a megvalósulása. Hitben és igazságban! Ami egy! De „a máriapócsi kegykép könyezése^csodájának" hirlap ujtán való hirdetése — — undorító! Ismételjük : ,Sietve mondunk ennyit is, hogy ne mondhassunk többet!" * * * Értesülésünk szerint, Firczák Gyula munkácsi g. kath püspök ez ügyben a vizsgálatot már meginditolta, mint a hogy azt a „Bereg" czimü lap következő közleménye irja: Csodakép. A pócsi szent Vazul-rend kolostorának templomában egy sz. Mária kép van, melynek csodaerőt tulajdonítanak a hivők s évenként ezren és ezren zarándokolnak ide, hogy az ajkaikkal illethessék. Amint hírlik, e képpel legközelebb ismét csoda történt: négy napon át könyeztek az ábrázolt szent szemei. E csodálatos eseményt 150 pócsi hivő Írásbeli beadványban tudatta Fircák Gyula illetékes munkács-egyházmegyei püspökkel, aki e beadvány alapján ez ügyben a vizsgálat megtartását rendelte el. A ,könyező kegykép" dolgában közlünk itt egy hivatalos jelentést és három nyilatkezatot A jelentést Izsó György máriapócsi jegyző tette a nyírbátori járás fószolgabirájához, aki azt beterjesztette a vármegye alispánjához. A jelentés igy szól: Folyó hó 3-án délután 4—5 óra között a Szt. Bazilrend máriapócsi kegytemplomában lévő .Mária kegykép* állítólag könnyezett, s azóta, miként másoktól hallottam — ismétellen és többszőr is könnyezett. A midőn ezen körülményt bejelenteni van szerencsém, egyúttal hozzácsatolom a magam tapasztalatait és észrelasajnáló mosoly mutatkozik rajta, de csak egy pillanatra. Aztáo szavaiban némi gunynyal szól : — Ah, Ón meglep, hisz Ön egy valóságos modern lovag! — No igen — felel könnyedén az ifjú — az ideális álláspontot már régen túlhaladtam. Di mégis — teszi utána hirtelen s érzéssel — érzem, hogy tudnék, hogy tudok szeretni forrón, igazán . . . Hirtelen kíváncsian s látszólag minden összefüggés nélkül kérdezi : — Mondja kisasszony, cl a pipája ? A fialal leány gyanakodo pillantast vet az ifjúra, majd hirtelen pokoli sejtés villan át agyán. Bizonyom hányavetiséggel kezd hadarni : A papa ? I Igen, a papa él és uralkodik, még pedig nem emebereken, hanem dollárok millióin. Óriási gyárai csak úgy öntik a pénzt, bányái a kincseket, bankja világforgalmat csinál s emellett ó szerényen húzódik meg családja körébtn s innen vezeti összes üzleteit. Fürkésző pillantást vet az ifjúra : Nos meg van elégedve a papával ? ! A fialal úr, ki ezalatt egyik meglepetésből a másikba esett, hirtelen nem tudja, mit feleljen. Arcán az ámulat tükröződik vissza. De rövidesen felfogja az új helyzet nagyszerű mivoltát s kissé őszintén felkiált : Igazán, ez nagyszerű ! . . s nem vévén észre a hölgy megvető pillantását, érzelmesen folytatta : Ezek után megengedi kisasszony . . . E percben a vonat hosszan s élesen füttyentett, hataimasan fékezni kezd s e kritikus pillanatban a mi lovagunk rémülten Teszi észre, hogy még be sem mutatkozott, pedig már itt van útjok végcélja, Kanizsa. Hirtelen felugrik, bűnbánó hangon néhány mentegetődző szót rebeg, majd udvarias főhajtás közben nevét harsogja : Sárvári Sárváry Sándor vagyok .... Megengedi kisasszony, hogy ittlétem alatt tiszteletemet tegyem maguknál ? vételeit. Ugyanis a fenlebb jelzett időben (vasárnap délután lévén az idő) bent voltam a klastromban a vikárius Ruszinkó Emánuelnél. Már jó ideig ott voltam, amikor egy Klastromi inas gyerek bejött hozzánk azzal, hogy .Kelemen atya kéreti a jegyző és vikárius urakat, less. nek jönni a templomba, mert a kegykép könyezik." A küldönc nyomban kiment, a Vikárius pedig ugy féloldalt rám nézett; gondolom ez volt az eszében „hát ez mit szól hozzá!" Én is csak ráneztem és hallgattunk mind a kelten. Ugy 10—15 perc múlva újra jött a küldöncz, hogy „tessenek azonnal jönni, Kelemen atya hivatja az urakat; — ott van a gyógyszerész ur is* ! Erre aztán már én is mondottam a Viiariusnak: „gyerünk hát mar, és nézzük meg, mi van ott a templomban" És kimentünk, s a mint a klastromi folyosótól a templom udvarára értünk, már a templomból kijőve találtuk Widszfeld Mór Jenő itteni gyógyszerészt Én azonnal k rdeztem tőle „no, mit láttál?'. Ő a vállat vonogatva mondotta, hogy „láttam, láttam, — de . , .* Ezután a vikárius, gyógyszerész és én bementünk a templomba, hol sok idegen népet és a községi lakosok nagy részét találtam ; persze legnagyobbrészt asszonyokat Gárris Kelemen az úgynevezett „értető* lépcső tetején állott a kegyképnél s onnan integetett nekem, hogy menjek fel hozzá. Én pedig a fejem rázásával és kezemmel igyekeztem vele megértetni, hogy nem akarok oda menni. Ekkor tudtam meg tulajdonképen azt, hogy a templomban a kegykép „értetése" volt. Ruszinkó vikáriusnak mondottam aztan, hogy „menj fel te és nézd meg magad, te különben is papi ember vagy, hát ez téged jobban érdekel.* Ő fel is ment s elég hosszasan jobbról-balról nézte a kegykepet — és Gávrissal ottan beszélgetlek, s hogy mi volt az, azt hallani nem lehetett, mert mi a sűrűn összeállott néptömeg hátamögött állottunk. Mikor azután visszajött hozzánk a Vikárius, azonnal kérdeztem, hogy mit láttál? Ő azt felelte, hogy látta m a kegykép arcán valami nedvességet; de azt kérdeztem Kelementől, hogy valamelyik „éltető* nem-é erősebben csókolta meg a képet, s szájából maradt ott a nedvesség? Kelemen nékem, — mondotta tovább a Vikárius; — azt felelte, hogy „szó sincs róla, mert mielőtt bejöttek volna, borsónyi nagyságú cseppek hullottak a szeméből". Ezután Gávris Kelemen újra integetett nékem — és hivott fel magához; mig végre is a nép sorfala között magam is felmentem, hogy meggyőződést szerezzek a tényállásról. Amint felértem a kegyképhez, Kelemen atya mulatott nekem a kegykép jobb arczcsontja táján valami alig-alig észrevehető nedvesség formaszerüséget; de könycsepphez hasonló nedvességet én egyáltalában sehol sem láttam, s még mondottam is néki, hogy „hiszen ez nem könycsepp", s ő azt felelte, hogy a könycseppek mind elhullottak a kép és közle levő ezüst burok közzé. E'.zd aztán én lejöttem, s azon gondolat érlelődött meg bennem, hogy az a nedvességhez hasonló kis fényesség, mintha az ember az ujját gyengén olajba mártaná, s azt a kegyképhez kente volna, más nem lehetett. Ezek utan mindhárman, akik bejöttünk a templomba, visszamentünk a Vikárius szobájába, hol a sokáig történt nagy hallgatásra, — mert mondhatom, engem végtelenül kellemetlenül érintett ez a dolog, mivel az egeszet misztifikációnak tartottam és tartom ma is —; a Vikárius csak annyit mondott: „Ha Isten van, akkor csuda is történhet!". Mi a gyógyszerészszel erre is csak hallgatással feleltünk. Később azután bejött Kelemen atya is hozzánk és a kezében tartott egy ceruzával írott nyilatkozatot ; mondván: „amennyiben kérlek, ti is meggyőződtetek a csudáról, legyetek sziveA leány ajkán e szavakra gúnyos mosoly játszadozik. Nem felel azonnal az ifjúnak, hanem látszólag rá sem hederitve, készülődni kezd a kiszálláshoz. Feltűzi kalapját s kis tézi táskáját kezébe veszi. Ekkor aztán az ifjú fele fordul, ki ezalatt nem tudja elképzelni, mi történt ily hirtelen kis útitársával. — Gondolom — szól a leány fagyasztóan gúnyos hangon s erős nyomatékkal — esetleg érdekelni fogia önt. hogy hívnak. Nevem : Mayer Alice . . . Egy rémült ah ! kiáltás hangzik e szavakra. Az ifjú lesújtva, megsemmisülten vágódik végig a pamlagon s levegő után kapkod . . . A hölgy ügyet se vetve rá többé, ajkán megvető mosolylyal, keblében a kielégített bosszú kéjes érzetével s kezében kis bőröndjével sietve hagyja el a fülkét, hogy az éppen utolsót ránduló vnnatról leszálljon. Egy perc múlva az ifjú is magához tér. Őrülten rohan kifelé, hogy ezer bocsánatot rebegjen a mélyen megbántott hölgy előtt s jóvátegye baklövését. Útközben aztán majd fellök egy pár utast a békésebb fajtából. A hölgy azonban már nincs sehol . . . Tudakozódik s felvilágö=ilják, hogy éppen az imént hajtatott el a papajával, ki ott várta . . . Rettenetes elkeseredéssel s lemondissal szívében megy erre a vasúti pénztárhoz, hogy ott jegyet váltson a legközelebbi vonatra hazafelé. Eközben igyekszik megállapítani a diagnózift, mit korholó apjának be fog mondani, mint a nagyszerű házassági terv füstbe mentének okát s hirtelen keserű humorral constalálja : Vasúti szerencsétlenség ! Igen, ez nem volt más, mint vasúti szerencsétlenség ! . . *