Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 27-53. szám)

1905-12-10 / 50. szám

1 2. 50-ik szám. N Y I R V I D É K 1905. deczember 10. Feldúlt vármegyei életünk ezen legbelső sáncaiban ki lejtett védelmi akció a nagy közönség előtt nem lehet titok. Indiskréció nélkül velem tehát a nyilvánosság előtt felemlíteni a tanácskozás egy hosszú vitára okot adó pontját: a királyi parancscsal tényleges szolgálatra behívott póttnrtalékosok segélyezési kérdését. Három kiemelkedő indítvány lételett, mindenik nemes szívre, magasztos gondolkozásra vall, mert a lényi gben eltérés nem volt, csupán a formiban. Hogy ezeket a szerencsétlen embereket — jobbára családfő let — a leájuk váró szenvedésekért kárpótolni, keresetnek üli családjaikat segélyezni kell, ebb^n vélemény eltérés nem volt. A segélyezés módja feletti nézetek voltak eltérők. Kállay András úr társadalmi gyűjlést indítványozott és pedig községenként, minden község társadalma a maga póttartalékosainak. Mezóssy Béla úr a község pénztárát akarta e célra igénybe vétetni. Ali-pán úr a községi szegény alapok feláldozását javasolta. Lélekemelő verseny ! Azok akiket illet hálával eltelve gondolba'nak az isteni gondviselésre, mely sorsukat ily intéző kezekbe helyezte. S ha meggondolják, hogy a közélet intézői sorsuk enyhitésere nemcsak saját zseböket nyitják meg, de a közvagyon ilyetén feláldozásától sem tartózkodnak: kell, hogy 1. töröljék könnyeiket s azon édes megnyugvással álljanak fegyverbe, hogy elhagyott tűzhelyeiken hatrahagyott családtagjaik jóléte lelett a béke angyala őrködik, a humanizmus virraszt s gyermekeik nem árvák, özvegyeik nem elhagyottak. És ha én, e sorok irója most behívott póttartalékos volnék, e hála érzet elrebrgése után letenném tollamat. De mert a községi élet gyakorlati embere vagyok hosszú időn át, kipróbált alások, prózai érdekek, rubrikák és rideg számokkal megküzdő, szegény községem szegénységét takargató, semmiből valamit teremtő, a közvagyon szerzésnél krajcároskodó közhivatalnok vagyok, folytatom e cikket. Kállay András úr indítványához szó sem férhetne, azon esetben, ha minden községnek egyforma társadalmat ezen társadalomnak egyforma vagyoni mérlege és egyforma számú behívott póttartalékosa volna. De meglörtenhelik, hogy például Nagyhalász község vagyonos társadalma, egy Kállay András nagyúri áldozatkészségé vei sztrencsésen ö-szehoz mondjuk 2000 koronát s azt megosztja a behívott 10 vagyontalan póttartalékos családfő közi, esik tehát egy csaladra 2oO korona, addig az én 4 szegény községein közül bármelyiket említem, a ltg'agyobb erőmegleszités mellett összegyűjt 100 koronát s igy behív ott 5 póttartalékosa kap fejenként 20 koronái. Ez lehat igy nem jól van ! A halászi póttartalékosnak csak oly nehéz a fegyver, nem keservesebb a megválás, s nem kevesebb kenyeret eszik az itthonn hagyott gyeimeke, mint a kisvarsánji szegeny póttartalékosnak a szintén itthonn hagyott gyermeke. Mezóssy Béla ur a közteherviselés legarányosabb megosztási módozatát, az adóalapból élő kö?s. gi pénztárt nyitja meg. Hat hiszen valójában ez sem fg)ébb, mint társadalmi erőforrás. Lehet belőle meríteni, meríteni ... de gondoljuk csak meg milyen kancsóval!? A felsőbb régiókban ezt a kancsól gyakran darabokra törik — ha egyébbel nem, a formalitások bunkójával. Addig amig a hozandó határozatok jogérvényesek les/.nek, az a szegény póttartalékos c.alád éhen vész. És ha a községi képviselőtestület mindenütt Csupán Mezóssyekből állana ! nem sírt az okos kis leány, hát mégis megnyugodott. Még se rosrz hírt hozhat. Mert el is feledtem mondani, hogy András bojlár öt-hat évvel ezelőit Debrecenben a Simonffyak számadó juhásza volt. Egy izben Szegiden 2500 forin'ért juhokat adott el a guzdaja lészére. Máskor is megbízták öt ilyrnnel, de a mondott esetnel külőnö-en jart. A bojtárja egy detek szép legtny volt és inig Debtecenbe érkéz ek a maguk laligajával, útközben a bojtárja leütötte s elvette mind a jénzt. felig holt volt, a midőn a kis ló bevitte a Simonffyak tanyájára a taligát. Akkor még nem voltak csendőrök, bál nem tudták megtalálni a bojtárt, vagy tudom is én, lalan azok sem tudtak volna megtalálni, mivelhogy nagyon ügyes gazember volt. A Simooffyak nem okoztak a számadót, de ez annyira szíveie vélte a dolgot, hogy elmei.t s beállolt öcscséhez, Jóskahoz, bojtárnak. Azt mondta András, hogyha a gazdájának a pénzel nem tudta megőrizni, nem erdemes arra, hogy a juhait őrizze. S aztan hiaba marasztották a vén szolgál. Elbúj dosott, mig Joskahoz nem került Szabolcsba. A kis lány az utolsó kérdesre it lelt. — Most jölt édes apam haza. alig egy fél órája. — Volt már B—y uraságnál ? — Nem volt. — Hat miért ? — riadt fel András - első dolga az volt. Tudhatja en rólam. — tette aztan hozzá. — Azt mondta az a bácsi, hogy ráér. — Melyik bácsi, te beka ? — Bárdi bácsi haragszik, akkor én nem beszelek. Ekkor leült az öreg bojlár a földre a kis lany mellé es úgy kezdelt vele beszilni. — De muszáj ám beszelned, — szólt iehelőleg halkítva hangját — tudod muszáj Mert ha nem beszelsz, soha nem lesz piros páni likad. Alispánunk segélyforrása a szegény alap feláldozása szerény véleményem szerint — < zen formalitások bunkójával m g nagyobb összeütközésbe jön. Igaz. hogy a cél szentesíti az eszközöket" s én például nemcsak hivatali alárendeltségből de meggyőződésből is. engedve Alispán ur intenciójának, szívesen feláldoznám ezen alapokat, melyeket községeimben 26 keserves esztendőn át gyűjtögettem, évi 20 forintos meglakaiitásokkal, s még azt sem fájlalnám, hogy az általam ültetett fa kivágatott m'előtt gyümölcséi élveztem volna, — de kérdés, hogy a község többsége a többi szegények érdekében nem azt mondaná-e erre: nem adom, mert ez nem a póttartalékosok alapja, de szegény alap, melyet teljesen feláldozni egyoldalulag nem engedek, már csak azért sem, mert ezen alap létezését törvény rendeli. De mert teljes hilem és meggyőződésem az, hogy feláldozni okkal móddal mégis lehetne, kérdés segítve volna e ez által a póttartalékosok családjain? Éi keibm. mert ugv velem, hogy több községben ezen alap alig számbavehető csekélység. Mezőssy Béla ur szavaival élve tebá': .keresem a formit, de nem találom meg" csekélységem azt indítványozná, hogy mindhárom erőforrásból merítve: társad.lmi ulon gyűjtsünk, községi pénztár és szegeny-alapokból adományozzunk bizonyos összegeket; rakjuk ő sze egy közös perselybe és adjuk oda e perselyt vármegyei Alispán ur kezébe, hogy méltányosan ossza fel a vármegyei póttartalékosok számaránya s vagyoni helyzetéhez mérten Elvégie akár nagyhalászi, akár kisvarsányi lakos, csak nern tgyébb az a szegény póttartalékos mint a poliiika áldozata, kikért a vármegye szive egyaránt dobog . . Tóth Jó.sel. A törvényhatóságok ellenállása*) Irta: Kossuth Lajo3. A magyar alkotmányos szabadság nem kegyadomány, hanem a magyar nemzel souverainitásának kifolyása. Ez a jelleg ősi öröksége a magyar nemzetnek a vét szerződés óta. A nemzet adott felségjogokat és hatalmi kört az államfőnek; a nemzet adott neki, nem ő a nemzetnek; — midőn az 1711. XI. t.-cikk a királyi hatalmat akként jellemzi, hogy az .engedélyezett hatalom" (concessa sibi suprema potestas), a magyar állam jog ezeréves sark alapelvének adott kifejezést. De az engedélyezéssel a magyar nemzet a maga souverainilását nem aüdicálta, részt tartott fel az ősi magyar alkotmány a nemzet szamára az államhatalom minden functioiban. E részeltetés, a m. ly a magyar nemzet elévülhetetlen ősi joga, az által jutott gy. korlati érvényre, hogy a nemzel politikai közélete soha sem volt csupán az országgyűlésre szorítva, hanem a közérdek minden ágazatába cselekvőleg benyúló, autonom intézményekkel lett megvalósítva az .intezményes önkormányzat", mely az alkotmányos életnek célja is, lényege is. Ez intézményes önkormányzat szervi i közölt a történelmi fejlődés a megyei szerkezelet oly hivatásokkal ruházta lel, melyeknek fontosságát Magyarország sajátságos viszonyai közt alig lehetne túlbecsülni. Azonban vann. k, a kik ma u ár az úgynevezett parlamentáris rendszer mellett a megyei intézmény ősi hivatásaira nem helyeznek annyi becset, mint egyrészt a szabadság, másrészt a jővtndő biztosításának érdekében helyezniök kellene. Mi, az 1848 iki törvényhozás munkásai, kik talán elbizakodottság nélkül igényt la Ihalunk azon elismerésre, hogy a szabadság emberei voliunk s a haladó-kor szükségeinek utján sem járatlanok, mi miskép gondolkoztunk ; s engem a tapasztalás, melyei hontal .n-ágoin harminchárom évi hányatlalásai közben különféle országok s nemzetek állapotúnak közvetlen szemlelete állal megszerezni alkalmam volt, csak megerősite t azon nagyra*) Iratainak X. kötetéből. A kis lánynak nemcsak a piros pántlika, hanem András bátyjának különös viselkidé^e is fellűnt. Kis gyerrm kékben is meg van az a szándék, hoíjy azoknak, akiket kedvel, hasznára szeret lenni s mig nagy emberek sokszor mulatják csak ezt a szándé%ot, a kicsik mindig őszintén igyekeznek a belé ük helyezett várakozásnak megfelelni. Csakhogy a kicsiket az istenadta romlatlan szívből eredő jóakarat sokszor komikussá teszi. Magda oly fontoskodó arcot vágott, hogy az öreg bojtárnak kedve volt felölelni a kis aranyost s azt a furcsán mosolygó kis szíjai megcsókolni. De most egyéb dolga volt. — Ne atról beszélj Magdikám — hanem azt mondd meg, hogy eladta-e apád a birkakat. — El ám, mindet, de miniét. — Hát a p. nz nála van ? — Nala ám, én is láttam, mutat'a a bugyillárist. — Mutatta ?! Hal aztán latta a bácsi is ? — Látta ám, még ugyancsak nézte. — Igin? Hát osztán, te Magda, van annak a te apádnak esze ? — Azt nem tudom. — Én sem. Hanem mondd csak, hát édes anyád otthon van ? — Nincs. Az apám elküldte, hogy m°njen el Anarcsra a .Jajdefáj" zsidóhoz bort venni, mert ott jó bor van. — Igen? Ejnye no. Hát a Ferkó bojtár? — Azt meg i lküldte a bácsi, hogy menjen .Végigül e

s" zsidóhoz szivart venni, mert ott jó szivarok vannak. — Hüj ? hogy két sorban álljon a jajdefáj azon a te bácsidon ! — Hát téged minek küldött ide? becsülésben s ragaszkodá-ban, melylyel az önkormínvzati intézmények iránt mindig, különösen az 18i8-ík> törvényhozásnál közreműködésemkor is viseltettem. A 48-iki törvényhozók az alkotmanytnn és társadalmi tudomány axiómáiból s a világ törtenelmének ulmutatasaibol azon meggv őződ sre jutottak, hogy az; önkormányzati intézmények organizmusára a parlamenlaris rendszer mellett is szükség v n, ha szabad nemz.' tet akarunk A parlament igenis hivatva van csúcsát kepezni az alk tmányosság piramisának. D; egymaga egyedül nem piramis; fedele, tetője a szabaddá,' épülelénefc, de maga egyedül még nem szabadság épület. Nemzeteket sajat sorsuk mesterévé a parlamentáris kormányrendszer egymagában még azon esetben sem lehetne, ha az allamfő szemelyében nincsenek idegen erdekek kumulálva, melyeknek nyomása védekezést tesz szükségessé De mert e védekezés szük-ége Magyarországon tagidhitatlanul fenforog, lehetetlen nem • rezni. hogy ha az intézményes önkormányzat a valódi alkotmányos szabadságnak mindenütt a világon nelkü öz.hetlen nellé.e, nálunk magyaroknál, még ennél is több, nálunk az ország törvényes önállásának s önrendelkezesi jogának semmivel sem pótolható biztositéka. Nemcsak helyhatóság, mely a particularis helyi éidikek ellátásával foglalkozik; hamm törvényhatóság is, hatósága a lörvéffynek s mert az, tehát gátja a bármi néven nevezett hatalom tulierjesz.ked.si viszk.-legéi ek ; védvár, melynek sáncai mögött a törvén) hitósági közélet által örökében tartott liazafís'g fegy vei ével az alkotmány felett a nemzet maga őrködött. Meg volt e törvényhaiósagban valósítva az intézményes önkormányzat azon lenyeges kelleke is, hogy a polgároknak paizsul szolgáljon a kőzponli hatalom közveilen nyomása ellen, mert a megyék lévén az állami közigazgatás közvetilői, a közigazgatas végrehajtása nem a polgári érdekközösségi ől kikülönített, a polgárokkal mintegy szembeállított külön mandarin kaszt altal keze.te elt, mely a helyett, hogy a nemzetet az állani sze.nelyesilőjének tekintené, csak a halalom-gyakorlas substral urnának tekinti, mely jogra nem is hivalkozhalik, csak kötelességet kell ismernie; s ezen felfogás oly bru a is eljárást von maga ulán, mely a polgarokat a törvény es kötelezettség határán tul terjedő oly sanyargatásokkal is sújtja, melyek az allam hasznával arányban nem álln k, hamm kezellek az állami közigazgatás végrehajtását a megyek saját tisztviselőik által, kik, mint a megyei közönségnek tisztviselői nem szünlek meg polgárok lenni, nem vollak polgártársaiktól érdekben elválasztva. Ezen tekintetek, s nem pusztán az ősök hagyománya iránti keg)elet vezérelt minket, 48-iki törvényhozókat, midőn mind a mellett, hogy az ország kormányát felelős miniszterekre, még pedig minden idegen befolyástól függetlenített felelős miniszterekre bíztuk s ellenőrzésüket és a', ország jogainak megőrzését a népképviseleti alapra fekietett parlamenttel biztosítottnak hittük : mégis lörvényne iktattuk, hogy a megyei szerkezetet hazánk alkotmanyossága védbástyájanak tikinljük s minden hatóságának, a miniszteri kormányzat mellett is, teljes épségben fmtartasát, sőt az. önálló köztőrvényhatósagi joggal felruházott városokra is kiterjesz.teset örökségül hagytuk az utódokra. ... Jól esik visszaemlékeznem, hogy egykori nagy ellenfelem, Széchenyi István is, velem tökéletesen egyetértett. Az 1848. pozsonyi országgyűlésen és pedig akkor, midőn a miniszteri kormanyzat mar ki volt víva s ő egyik miniszterré volt a királynak felterjesztve, egesz határozottsággal oda nyilatkozott, hogy a .megyei szerkezetet fenn kell tartani, mert ha a municipiumokat elvesztjük, azon főgaranliát vesztjük el, melyre zivataros időkben támaszkodnunk lehet." Jól esik visszaemlékeznem, hogy Deák F. renc is, még pedig a 60 as években, pestvárosi valasztoinak köszönetet mondva bizalmukért, az ország közt. rvényhalóságainak önkormányzati jogát „nemzetünk alkotmányossága egyik lényeges intézményének" vallotta. Leheletlen nem fájlalnom, hogy sokan azok közül, kik magukat vagy Széchényi, vagy Deák követőinek vallják, mesterük, vezérük e nyilatkozatáról megfeledkeztek . . . — A bizony furcsa. Azt mondta, hogy jöjjek ki ide az öreg bojtár bácsihoz s mondjam meg neki, hogy én estig itt maradok. F. lu^rott az öreg, majd visszaült s hangjai csendesre erőltetve szolt: — Éde- kis Magduskám, — még csak azt mondd meg, de igazán, n..-m mondta édes apád a nevét ann k az . . . íze bácsinak. — De mondla ám, várjon csak András bácsi . . mindjárt — igen, Somogyi uramnak nevezte. Fe ugrott az öreg s nagyot kiáltott. — E-i Istenem! Te adtad őt a kezembe, a ki nem enged d a bűnt büntetés nélkül. Itt az en bojiarom Aztán ott hagyta a kis leányt, rohant a falu felé. Még a homok is kongani látszott a lába alatt, a mint feltartózhatlanul rohant. A kalap lehúllott fejérői, ősz hajfürlei ziláltán lobogtak hol szeme előtt, hol arca mellett. Futlaban a széles ing lengett kezen s látszott, a hatalmas inakkal telt barna kéz. A» öreg futtában azt is megnézte. Majdnem a regi még _ mormogá a vén bojlár. Aztán végig csúsztatta kezén a kemény tölgyfa botot. Ez is megjárja. Az ember, k rémülten tértek ki előle. Azt Iliitek meg van őrülve. Épen hogy jókor érkezeit. Amint e juhászház elé ért, a melym k ajtajaban a juhásznak kutyája szűkölve kaparta az ajtót, a felnviló aj'óban egy izmos veres kepü ember jelent meg kezeben revolverrel. — Állj meg, mert meghalsz! — kiáltott a közeledő öregre. — Te állj meg bojtie! — kiáltott az öreg és élőie rohant. Megsiratod rögvest, hogy nem lány az anyad. A nnnt ezt a dörgő hangot meghallotta az emb r, futni kezdett.