Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 27-53. szám)

1905-11-26 / 48. szám

6 51 -ik szám. N Y I R V I D É K 1905. deczernber 17. Alkotmány-védelem. Lapunk legutóbbi számában egész terjedelmében közöltük a belügyminiszternek azt a leiratát, amelylyel a vármegye közönségének október hó 10-dikén tartott közgyűlésén hozott alkotmányaédő határozatokat megsemmisítette. Ugyan ekkor jelentettük azt is, hogy Szikszay Pál alispán e belügyminiszteri rendelet e len, a törvényben biztosított felirati jogával élt. E felirat, a vármegye főispánja ulján ment fel a belügyminiszterhez s a következőleg szól: Méltóságos főispán Ur ! A m. kir. belügyminiszter urnák folyó évi november 9-én 111803—905. szám alatt kelt rendeletét véve, az ellen az 1886. évi XXI. t.-c. 68. §-ának c) pontjában gyökerező felirati jogommal kivánok élni s kérem Méltóságodat, hogy ezen feliratomat illetékes helyre feltei jeszteni kegyeskedjék. A fent hivatolt miniszteri rendeletet részint törvénybe ütközőnek, részint kivihetetlennek kell minősítenem s igy azt végre nem hajthatom, és pedig az alábbi indokok alapján. I. Kivihetetlen,' illetőiig idő előtti a n-ndelelnek az esetleg felfüggesztett tisztviselők javadalmának fedezésére felveendő kölcsön törlesztésére szolgáló ó°/o-os pótadó kivetését kimondó 444. bgy. 1905. számú határozat megsemmisítésére vonatkozó része, mert ezen határozatot a közgyűlés szabályszerű meghirdetés után, felülvizsgálat alá vétel végett felterjeszteni rendelte, ezen felterjesztés még részemről meg nem történt. A törvenyes kihirdetési határidő lejártával ezen határozatot külön felterjesztés kapcsán fogom a m. kir. belügyminisztériumhoz bemutatni; léhát annak felülvizsgálata még idő előtti volt. Mindenesetre kérnem kell, hogy a 111803/905. számú leirat keretéből a 444. bgy. 905 számú határozat kapcsoltassék ki és a felülvizsgálatra jogosult hatóság elhatározása az általam teendő külön jelentésre adassék, annyival is inkább, mivel az idézett közgyűlési határozat végrehajtása iránt semmi intézkedés nem tétethetett, másrészt az esell> gesen beadandó felebbezések is felsőbb hatósági intézkedést igényelnek. II. Az országgyülésileg meg nem szavazott adókra esetleg önként befizetett összegeknek az adóhivatalokba való beszállítását eltiltó 445. bgy. 1905. számú közgyűlési határozat megsemmisítésére vonatkozó belügyminiszteri rendelkezést törvényellenesnek minősítenem s annak végrehajtását megtagadnom kell, mert ujabb törvénynyel hatályon kivül nem helyezett 1504. évi I., illetőleg 1635. évi 88. és 1681. évi 12. törvénycikkekben határozottan tilalmaztatik az országgyűlés által meg nem szavazott adók beszolgáltatása; az 1790—91. évi 19-ik törvénycikk pedig világosan kimondja, hogy a koimányhatalomnak pénzbeli vagy ujoncbeli segélyek szabad ajánlat örve alatt sem bocsáthatók rendelkezésére. Törvényhozásunk azonban a folyó évre az adókat meg nem szavazta, sőt a folyó évi junius 2 1-diki határozatával a jelenlegi, a törvényhozás által K szavazott kormányt az állam közjövedelmeinek felhasználásától kifejezetten eltiltotta. Kétségtelen, hogy az 1905. évre adó megszavazva nem lévén, ilynemű köztartozások nem léteznek, tehát 1905. évi adót jelenleg még senki sem fizethet; ha befizetések még is történnek, ezek az állampolgároknak a majdan kivetendő adókra való beszámítás feltételével tett letéteményei, melyeknek igénybe vételére a kormánynak, a fentebb idézett törvények III. A Várromy Ferenc szemeire nem hozott álmot a hajnal sem. Büszkén bánt el vele, mint nagy úr a szegény emberrel. Betekintett hozzá s mint aki elteveszti az ajtót, pardont kér és tovább áll. Mikor a fényes hajmii sugarak beszűrődtek az ablakon, a mi Ferencünk egyszerre kijózanod itt félálmos kábultságából. Eszéae jutott, hogy neki még ma menni kell. Gyorsan kiugrott ágyából s öltözködni kezdett. Majd a mosdóhoz lépett. A jó hideg viz felfrissítette idegeit s arcára halovany pírt varázsolt, visszaadva üdeségét. Ezután az ajtóhoz lépett s lábujjhegyen kiosont. Egyenesen a parkba iranyozta lepteít Tele tüdővel szívta a balzsamos reggeli lebegőt. At meg átkóborolta a park utait. Minden fát, minden bokrot ismert. Mennyit futkároztak, játszottak itt Ilonkával. Minden kis helyet regi ismerős, jóbarátként üdvözölt. Még a két nagy hárs is úgy áll ott a halastó mellett, a park közepén, mint mikor elhagyta. Hogy suhognak a szellőre a lombjai ! Mintha sejtelmes, szép tündérmeséket regeinénei a múltról, mely eltűnt, elveszett. Olt van a két hárs alatt a kis tölgy pad is, Éppen olyan, mint volt, csak a kő mohosabb alatta. Mennyit üldögéltek itt szép, holdvilágos nyári estéken, mikor belefáradtak a játékba. Meg nevének két kezdőbetűje is ott van bevésve a hárson, amit az előtt való napon vágott be, mikor innen elment. Ott vannak mellette az Il< nka betűi is. Hogy megnőttek, hogy kiforrtak a fából. Szinte összenőttek; s ők menynyire távolodtak azóta egymástól ! . . . Ellenállhatatlan erő vonzotta, h"gy ltűjön a kis padra. Leült hat s tejet két könyökére támasztva, átadta magát gondolatainak. Ugy elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette, mikor háta mólóit zajtilanul szétnyílt a lomb, s azok közül két kis puha, fehér kezecske óvatosan kinyúlva, az ő két merengő szemét hirtelen és egyszerre ügyesen befogta. E műtétei után pajkos, csengő kacaj hangzott fel. — Találja hát ki! . . Parancsolom I . . tilalmával szemben jogosítványa nincs, tehát a törvényhatóság nem járt el törvénytelenül akkor, midőn kimondotta, hogy az ilyen befizetések gyümölcsözően helyeztessenek el pénzintézetekben, mivel az előbb említett belügyminiszteri leiratban idézett 1883. XLIV. t.-c. 44—47. szakaszai a községeknek oly természetű kötelességeiről szólnak, melyek a tőrvényhozás állal megszavazott adók beszedésére, beszolgáltatására vonatsoznak, ily teimészelü kötelességek pedig ez idő szerint a községi elöljárókkal szemben fennt nem állanak s azek nem kényszeríthetők arra, hogy az utólagos beszámítás feltélele mellett, mintegy biztositékként letelt összegeket az adóhivatalokba beszállítsák. III. A hadseregbe önként belépni kívánók részére szükséges u. n. belépési bizonyítványok kiál itását, és a hadsereg békelétszámának biztosítása céljából katonai szolgálatra vonandó póttartalékosok behívóinak kézbesítését megtiltó 446—905. számú közg)űlési hatarozat megsemmisítését törvényesnek szintén nem lehet tekinteni, inert a hadseregbe önként belépők az 1889. VI. t.-c. 16. § ának d) pontja szerint a hadsereg kiegészitésere használtainak fel s mint ilyenek az újonc jutalek pótlására szolgálván, azok belépésénél minden hatósági közreműködést törvényeink értelmében mindaddig, mig a folyó évi újonc jutalék megszavazva nincs, meg kell tagadnunk. •Ugyan ezen elvet kell alka máznunk a hadsereg békelétszámának kiegészítése céljából behívandó póttartalékosok behívó jegyeinek kézbesítésére vonatkozó közreműködés megtagadásánál is, mert, eltekintve attól, hogy ezen in ézkedés kijátszása lenne a törvényhozás újonc megajániási jogának: a képviselőház 1905. évi junius 21-iki hatarozata kimondta, hogy az 1888. évi XVIII. t.-cikkben megjelölt rendkívüli körülmények alatt az ujoncjutalék ily módon való pótlása nem értethetik. Annak jellemzéséül, hogy Szabolcsvármegye halóságai a törvényekhez szigorúan alkalmazkodnak, felemlíteni kívánom, hogy a póttartalékosok azon behívói, melyek törvényes időre szóló bevonulásra vonalkoznak, akadály nélkül kézbesittettek. IV. Végül a belügyminiszteri leiratnak az alkolmányvédő bizottságra vonatkozó törvényhatósági rendelkezés megsemmisítését kimondó részének törvényessége tekintetében is aggályaim vannak, mert mig egyrészt el kell ismernem a törvényhatóság azon jogát, mely szerint egyes előforduló kérdésekben javaslattételre küldöttségeket alakithat s igy ezen joga a fennálló politikai kérdésekben adandó javaslatokra nézve is fennáll, másrészt jeleznem kell, hogy ezen küldöttség a julius 12-én tartott közgyűlés 389. bgy. 905. számú határozatával lett eredetileg megalakítva, mely határozat a hileles jegyzőkönyv kapcsán felterjesztetvén, arra nézve, illetőleg annak egész tartalmára nézve 40 nap alatt a kormány nem nyilatkozott, tehát jóváhagyottnak tekinthető. A fentebb felsoroltak alapján tisztelettel kérem, hogy a sérelmes belügyminiszteri leirat visszavonása céljából indokolt felterjesztést tenni kegyeskedjék. Szikszay Pál, alispán. Egy kis kirándulás Németországba. Azon időben a finomabb iparcikkek külföldről, leginkább Ausztriából származtak hozzánk, a imlyeket a negyvenes évek elején Kossuth Lajos és más hazafiak, lelkes honleányok támogatásávala „Védegylet" létesítése által igyekeztek kiszorítani. A lángoló hazaszeretet körülbelül egy évig tartott, a mely idő alalt az elegáns női világ is csak honi ruhát hordott, azaz indigóval festett fehér pettyes, vagy csikós De a mi huszárunk nem sokat találgatott, hanem megragadta azt a két kis puha fehér, aranyos kacsót, csak ú^y láttatlanba össze-vissza csókolta . . . Mondanunk sem kell talán, hogy a pajkos, csintevő Ilonka volt. Aztán hogy, hogy is nem, csak egymás mellé ültek szépen ott a kis padon, mint régen, regen . . . Várromy Ferenc ráemelte fényes kekszemeit Ilonkára s mig kezét az Ilonka smaragdos alabástrom ujjacskáira tette: mily érzelemtől remegő hangon csak egy szót birt kiejteni: — Szeretem. — Én is, el nem múló szerelemmel — súgta Ilonka. Madardal trillázott a bokrok sűrűjében s a napsugar beragyogta a virágok kelyhén rezgő harmalgyóngyöket. — Mosolygott a föld . . . IV. A fentiek után kis regényünknek vegére érünk. A fényes menyegző meg volt hi> hónap múlva Az esküvőn ott volt az egész falu népe, aki Isten kegyelméből bírta kezét, lábát. Mikor a templomból a kastélybl vonult a fényes nászmenet, egy vén, ráncos képű anyóka minduntalan a vőlegény mellé igyekezett furakoini. De biz ezt alig tehette a sok fenyes, úri nép miatt. Mikor a véletlen szerencse végtére m;gis ircellé juttatta: hirtelen elkapta a szép vő'egény aranypaszomantos dolmánya szegélyét s össze-vissza csókolgatta, szemeiből pedig potyogtak a könnyek. Mikor a mi Ferencünk meglepetéséből magához tért s szemügyre vette a vén, töpörödött anyókát, csak akkor világosodott ki agyaban, nogy ez bizony senki más, mint a jó Kató néni, a hajdani vén szülésznő. No, — gondolta — ez a jó lélek már akkor is olyan vén volt, mikor én születtem, hogy a hamut is mamának mondta, s ehol ni, most is itt van ! Majd hozzá fordult: vászon vagy pamulszövetből készült öltözetet viselt, mert akkoriban még nálunk másfélét nem gyártottak. A divatnak varázsa azonban a hazaszeretet sza'milángját pokoli tüzével csakhamir túlszárnyalván, a tarkabarka papagaj-szerü öltözködés ismét visszahódította előbbi uralmát, hazánk hátrányára, Ausztria és a többi külföldnek előnyőre, mert hát Mohács óta gyarmattá igyekeznek törpiteni. A Védegylet csak akkor foghat ismét és állandóan létrejöhetni, ha egy — nemcsak nyelvében, de érzületében is — hazafias kormány a nemzet közóhajtásával egyezőleg az önálló vámterületet — még mielőtt végképen tönkre mennénk — megteremti, mert addig versenyképesek nem leszünk, mert a pénz cozmopolita lévén, ott vásárolunk, ahol szükségleteinket olcsóbban szerezhetjük be. Hát abban a negyvenes években számbavehető hizai kereskedelem nem volt. Az akkor még mesterségesen tönkre nem tett tiszavidéki középosztály, mely több ezer holdas birtokán nem kastélyokban, hanem többnyire nádfedelü házakban lakott, nem mászott járatlan utakon egy hétig Pestre, vagy két hétig Bec?be, hanem a dúsgazdag kelengyéket és minden egyéb nagyobb szükségleteiket, a két hétig tartó debreceni szabad-á„'on (országos vásár) szerezték ba ahol mellékesen Bíhiri, későbben Boka Károly nótái mellett alaposan ki is mulatták magukat. Némelyek ilyenkor ezereknek is nvkára hágtak, akik azonban csak kivételek voltak és csupán e miatt tönkre nem mentek, haném urak maradtak. Német-utca (mai Széchényi-utca) végén német kereskedők több utcát képező, kőből épített áruházakban ' értékesítették holmiaikat, a hol a két hét alatt 50—60000 vidéki hemzsigett. A brünni posztógyárosok pedig Bodrog-Keresztúrban építettek maguknak terméskőből csakis a vásárok alkalmával használt tágas helyiségeket, melyek még csak 20—30 ev előtt pusztultak el végképen a fold színéről. Ezen — a közlekedési eszközök hiánya miatt fennálló kényszer körülmények behatása alatt az úri kiasszonyokat a mailól eltérőleg nevelték. Édes nnyám zsebeházi Horváth Karolina a kinek édes anyja a mii is virágzó pesti nemes Ráth családnak volt tagja, igy pesti elsőrangú nevelő intézetből került haza, a hol azonban nem a német és francia nyelv tanítására fektettek a fősúlyt — amit asszony korában 100 közül 99 úgy is elfelejt, hanem tanítottak finom báli cipő varrásra, főzésre, szappan főzésre, sőt m -g gyertya mártásra és öntésre is ; mert a debreceni országos vásáron kivül finom cipőhöz nem juthatott, németül, franciául pedig otthon senkivel sem fecseghetett. Igen jól emlékezem arra, hogy anyámöntötte faggyú gyertyát használtunk; ha több vendég volt, szebeni kecske vagy juhfaggyuból készült gyertya járta. Egy inasnak este nem volt más dolga, mint az ezüst koppantót kezelni; ha pedig nagy társaság jött össze, a mikor sampányer, frórenesz, tortáta is szerepelt, viaszgyertya mellett tarokkoztak az urak több asztalnál. Huszonnégy hizott disznó zsírjába évente bele fulhattunk volna. Volt minden mint Madán, csak váltó nem volt, a mibe későbben a középosztály belefúlt. A magyar vendégszeretet ma is páratlan, de csak árnyéka a réginek, a mi azonban a háziasszonynak néha terhére is vált, nem azért, mintha talán sajnálta volna a vendégektől azt a mit elfogyasztottak, hanem azért, mert testi erejét kimerítette, még pedig nem ok nélkül, a mint mindjárt elmondom. Nagyatyám mint megyei főorvos a XVIII-ik század végén Nagykállóban lakott. Az akkori tisztviselők nem a fizetésért, hanem ambitióból szolgáltak és nem Kálióban a vármegye székhelyén, hanem vidékén, birtokaikon laktak. Csak a többnyire két hétre is terjedő szédriákra — megye gyűlésekre — jöttek be a vármegye székhelyére, a mikor a papokon a castellánuson (várnagy) és patikáruson kívül alig lakott nadrágos ember Kállóban ahol fogadó nem volt, ugy, hogy ilyen alkalmakkor 30—40 szálló vendége is akadt nagyanyámnak. Az aránylag szűk lakásban annyi vendegnek több időre ter— No, lelkem jó néni, bár nekem csak 21 napot jósolt, én azt kívánom, hogy a jó Isten kegyelmedet legalább még egyszer 21 esztendeig tartsa meg nagy boldogságban. Most pedig azt hiszem, fog egyet ugorni az én lakodalmomo'i 1 A jó néni bezzeg ugort volna tizet is, csak egyet birt volna. Ha latinul tudna, most biztosan felkiáltana: „Ö mihi preteritos referat si Jupiter annos I" De azért nagyon boldog volt. A fényes nászmeneltel ő is bevonult a kastélyba. Itt nem győzött betelni a nézéssel. Óh, be gyönyörű szép ember is lett ez a vőlegény! Milyen piros az arca, s a szemei hogy villognak a lelkemnek ! Az az aranyos ruha hogy áll rajta I Óh, be formás, be szép szál vitéz katona ! Hat az a szép fehér menyasszony I Hogy suhos* a selyem utánna. Be gyönyörűséges szép liliomszál! A teremtő Isten áldja is meg az én édes leikeimet . . . Olyan boldog volt a jó lélek, hogy majd elolvadt. Szinte megfiatalodott a nagy öröm miatt. Sürgott-forgott, alig találta helyet. Mindenkivel beszélni akart amit ó nagyon természetesnek talált az egyéni jogok legeslegrégebbike alapján.. Mosolyygva integettek szavára akik ismerték. Végre úgy éjfél felé belefáradt a sok nézésbe, beszédbe. Csak úgy észrevétlenül, lopva kisomfordált a járókelőkkel az ajtón. Haza bandukolt lassacskán. Elfáradt. Hogyisne ! Nyolcvannyolc esztendő nem kis-miska olyan két vén csikónak, mint az ő két bokája. Otthon ízibe leterítette a tornyos ágyról a takarót, ellüjta a mécsest s csak úgy ruhástól, ahogy volt, ledűlt a párnákra, fel lábát egy vén rozoga székre helyezve el. Senkije sem volt a jó léleknek ezen a kerek világon. Eoben is van egy jo : legalább, ha lefekszik az ember, nem kell jo éjszakát köszöngetni. Sietett a lefekvéssel, hogy mentől előbb felkelhessen reggel; mert holnap a lakodalom után mindenki aludni fog, s akkor kell az ember, aki ért valamihez — gondolta bölcsen — mikor