Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 27-53. szám)
1905-10-29 / 44. szám
2. 44-ik szám. N Y I R V I D É K 1905. október 29. Halottak napjára. Ne sírni menjünk a temetőbe, hamm emlékezni — régiekről. Emlékezni a boldog, szép időre, amelyet azokkal töltőltúnk, akik a hant alatt fékü-zn k, akik <TŐ«ek vidámak és lellerősek voltak hajdanin. eppen ugy mint mi. Nincs miért sirni a halottiért, ők a túlvilágon tul vannak mar mindenen es ahogy a hit mondia mint tisztult szellemek varnak a fe támadásra, i, legfeljebb magunkat temető ui tidőrökre a kedves, hagyott c földön a lialotl, >ó fájdalmával érzi, hogy tét kiegészítette, az a maga könnyei tisztult, nemesült temet taa ti inak. isztabb ik, erl. erz I i közvetlenebb ku túra a zanal és akik ez ünnepet a kereszteuysegLmerték bűvös, tiszta ereje! azoknak a lyek a sírokhoz kötnek. Mert nincsen i abszolút magabaszállásnak, annak a inak az emberszeretetnek es nunesült amely a kedves halott sírjánál el. sir nem túri meg a hazugsagot, amit az ember a sírok fölött allva ij, őszinte imi az. amely halottak estély, n a temetőben az elők ajkaról az eg felé száll Mily sz.-pek a sírok fölött inlottak esélyén kigyulladó lángok, amelyek hirdetik, hogy lobogo elet és alkotás roska.lt itt a sirbi, hogy ne eijen és ne alkosson többe. A kis mécserekből az emiékezes világanak hatalma* langúzóne ziidul a szivekre, d*s m» ne W CWfc cmlekezünk a mecsek lángjánál, a tűz, amely a sírok fölött él, arra int bennünket, hogy nincs örökös halál a sir alatt, mert feltámadunk! Oda van írva a temetők kapujába ez a hatalmas szó, amely magában foglalj i minden reménységet a hivő emberiségnek, amely aira int, hogy ne a kétségbeesés lemondásává!, hanem az örök élet reményével kihűlt szivében lépje át a temető küszöbét a halott. Odaatról soha vissza meg nem tért senki, mi van a síron tul, — de mikor bezárul az ajak, amely percek vagy napok előtt de édes volt, amikor megbénul a szív, mely pi lanat előtt még érezni tudott — nem tudunk, nem akarunk hinni annak, hogy ezzel vége, örökre vége lett mindennek. Ktll valaminek lennie odaat — feltámadunk, feltám iduuk ! Ne a kétségbeesés, a lemondás könnyeivel a szemetekben, hanem a feltámadás remenyével a szívetekben menjetek ki hatollak napján a temetőbe. Higyjetek abban, aminek hite nélkül veglelenül sivár az élet. lligyjetek abban, hogy lesz még egyszer ünnep a világon! A magyarországi temetőkben egy nagy darab história van eltemetve. Itt feküsznek 111 glialt nagyjaink, akik küzdöttek lelkük minden elszántságával, innden csepp vérükkel, hogy az utódok számára megtartsak ezt a sz.p hazát. És nincs olyan temető M tgyai országon, ahol nem feküdne e t'yes katonája a szabadságharcnak. Értselek meg az idők jelét és külön ünnepeljetek a halott -zabad-ughareosok siijánál. Rájuk ne csak a rokonságuk emlékezzek, hanem az i gész elő, hizáját szerető közvélemény, díszítsétek fel sírjaikat polgártársak és zarándokoljatok el oda, ahol feküsznek es szenteljetek meg újra es újra emieküket. Elszántságát és bizodalmát a nitgyur nép nemcsak a maga erejebői meríti, hanem a múltból, a temetőből, a szabadságharcosok sírjából is Az ő sírjuk sok mindent mond el nekünk, amiket könyvekből nem tanulhatunk, amikről beszélni n.m szoktunk — de amiket érzünk a féltékeny hazaszeretet minden hevességével. különösen az idén, emeljük egyutial hazafias ünneppé is a halottak napját, hogy lássa a v lag, lássak a felhők mögül a megdicsőült szabadsaghősök is, hogy mi Őrizzük emlékeiket és példaikon lelkesedni tudunk. Mert a halottak ünnepe nemcsak a halottaké, az az élők ünnepe is ! Rabsegélyző-egyesület Nyíregyházán. A nyíregyházi kir. törvényszék elnöke a következő (elhívást intézte Szabolcsvarmegye és Nyiregyhaza városa közönségéhez, melynek közlésére minket is felkért: Az utolso ket evtized társadalmi mozgalmai között nem áll utolsó helyen az a törekvés. \y rabsegély ző —il KI reggel, ablakomból a zöld levele- —befutott hazra esett ai első tekintetem : mikor az este^Jarangszo nyugalomra hívta a munkásokat, én is oda térdeltem a szűz szobra aia, a bérestk es napszámosok közé s imádkoztam erte . . . Variunk, elmúlt a hat bet, meg c.-ak 4—5 napja volt a szabadságidejéből, h.iza kellett érkeznie. Egy vasárnap délután átmentünk Tamási ispánekhoz a Gyula-majorba, olyan különösek, tartozkodo.k voltak .uok az emberek, mintha valamit titkolnának, vagy felmnek tőlünk. Anyám elmondta otthon amit náluk hall tt: Karoly az urasagtol még ujabb negy hetet kért, mert meg akar házasodni, jegyben jár. Felkacagtam, nem akartam hinni, de később a lapokban is olvastam, axlan az unokaöcsével, az írnokkal a lakast berendeztette, azt a negyszob.i-. • - mm-páni lakul, k-tszuzlépesnyire az én ablakomtól. — Ismertetek a intnyarszonyt ? Senki sem tudott semmit. Az öcscse beszélte, hogy csinos, meg leiig gyermek. A bútorok és a berendez, s e.arulta, hogy jomodu, mert sokat es szépet hozott a házba. Már az e-küvo napja is ki volt tűzve, mar a kocsi is ki voit rendelve az alloniasra, hogy luza hozza okét a kész, puha teszekbe Éjjelre vártak, virasztoltain s a kocsi zörgéaére kiugrottam az agyból, bogy meglessuui okét a/, ablakból. D; semmit se láttam, az ej sötét, csillagtalan volt a a kocsi lámpás mellett csak homályos alakokat lehetett kivenni, akik mögött az ispáni lik kapuja bezárult. A sorsom tűrhetetlen leli, szenvedtem, kinokat ailottam ki, de szerettem volna okét látni, szemébe akartam nézni annak az embernek és kíváncsi volt. m arra az asszonyra, akiért engem megcsalt, elhagyott. Am nem mozdultak ki a hazbol; a ház néma voit es csci des. — És nem is latiad? — De latiam. Tegnap este vacsora usán kint sétáltunk a földeken, lehetett mar vagy tizenegy, mikor egyletek alakításával igyekszik közremunkálni azt a célt, hogy a büntető igazságszolgáltatás által sújtott egyének sokszor a körűim nyék kényszerítő nyomása következtében ne dobassanak ismét vissza a bun ösvenyere, hanem hasznos tagokul adassanak vissza a társadalomnak s ha a bűnteles kiállása által megjavultaknak látszanak. a javulás utján továbbra is megtartassanak. Hogy mennyire áthatotta e kérdés fontossaganak érzete az egész magyar társadalmat, el >g ha arra utalok, hogy mig lt$86-ban csak 3 rabsegelyezési egylet állt fent és működőit, ma már a rabsegélyezési egyleteknek szama meghaladja a 20-at s nincs olyan számbavehető nagyobb város, ahol rabsegelyezési egylettel ne találkoznánk. És ha tigyelembe vesszük, hogy a büntető igazságszolgáltatás, bar akaratlanul a valódi bűnösök mellett azoknak elhagvatott és szükséget szenvedő családtagjaiban ártatlanokat is suji. ha tekintetbe vesszük, hogy a letartóztatási in'éz .lekből kiszabadultak viseletét figyelemmel kisérni, irányukban a velünk született és sokszor indokolatlan idegenkedést es bizalmatlanságot erdemükhöz képest elenyésztetni, a jo magaviseletű vagyontalanokat becsületes keresetmódhoz juttatni, őket közvetlenül, a agy közvetve segélyezni, s/.óval odahatni, hogy a bűn • cselekmenyek elkövetésére hajlamosított egyének nevelés, segélyezés gyógyítás, munkaszerzes. menedékhely nyújtás és sokszor egy jó szo árán e térről elvonassanak, nem csupán szorosan vett ember-baráti kötelesség, hanem azon egyedüli preventív mód is, melylyel a börtönök lakóinak számi leginkább apasztható : teljes nagyságában előliünk all ama törekvésnek nemes volta, mely a rabsegélyezés céltudatos eszközléséhez fűződik s am n°k intézményes megvalósítása első sorban is társadalmi érdek. Jol tudom, hogy ma az olcsó sikerek korát éljük. Idegesen élünk, rohamosan haladunk s nincs időnk, hogy útközben csak egy percre is megállva, a dolgok mélyére tekintsünk. S minthogy ez valósággal kórlün.t ma már, épen azért, mert a rabsegélyezéshez nem fűződik külső, pillanatnyi siker és mert munkája nehéz s lankadatlan kitartást és ügyszeretetet igénylő, de áldásos, mint a májusi eső, amelynek titkos munkáját nem látjuk, csakgjümölcseit élvezzük : azt is nagyon jól tudom, hogy a rabsegelyezés egyike a közjotékonyság legnépszerütlenebb nemeinek. Mintha hallanám a megjegyzést, lingy a rabok számára po'otákat épilünk, mig a becsületes, szegény em jer kunyhóban nyomorog. Ne feledjek azonban azok, akik igy gondolkoznak, hogy az egyem szabadság drágább kincs, mint a legfényesebb palota es hogy a rabsegelyezésnek, tevékenységének összességét es végeredményét tekintve épen az a célja, hogy a társadalomnak ne legyen szüksége azokra a fényes palotákra. És mert ez ehő sorban társadalmi érdek és mert a büntető rendszerünk eme fogyatékosságát pótolni hivatott patronage általában sokkal több rugékonyságot, ügyszeretetet és az emberi nyomorúság iránt sokkal fogékonyabb szívet igenyel és a tevékenységi köre is sokkal nagyobb, semhogy annak működése egy szűk hivatali szobába volna szorítható, a rab segélyezési akciónak tarsadalmi (érről kell kiindulnia s ugyanott mozognia is, anélkül azonban, hogy a társadalom nagyobb megtertieltetésével járna és anélkül, hogy tagjaitól nagyobb anyagi áldozatot kívánna, mint ammnyire azok épen képesek. Csekély '2—3 korona épen az, amit tagjaitól evente kiván s inkább arra törekszik, hogy a rabsegélyezesi akciónak minél szelesebb rétegek legyenek megnyerhetők. És hogy mily nemes az a cél, amelynek eléresehez a társaddom tillereit nyújtja, legyen szabad e helyütt csupán két megtörtént esetre hivatkoznom. Epp a napokban történt, hogy a csendőrség egy nyomorult asszonyt szállított be a törvényszék fogházába. Az asszony néhány nap múlva egy egeszséges gyermeknek adott életet s minthogy a fogház újszülöttekre nincs berendezve s minthogy mar az a legutolsó ruhadarab is elfogyott, amit a volt fogházorvos az e célra egy pár nemeslelkü úrnőtől összekert pénzen beszerzett, "ennek a nyomorult asszonynak meg csak egy darab rongy se állott a rendelkezeséie, hogy azzal újszülött gyermekét betakargathassa. hazajöttünk. Az augusztusi égről sűrűn hullottak a csillagok, nem is emlekszem, hogy valaha annyi csillagot láttam volna hullani. Szótlanok voltunk mind, már, hetek óta azok vagyunk. Én azonban gondolkoztam, hogy miért kellett eppenennekem ily boldogtalannak lennem.. Gondolataimbol leptek riasztottak fii, alig husz lépésnyire előttünk közeledtek ketten, velünk szembe, nem volt kitérés. Ugy váltam a la'álkozást és mégis megremegett a szivem. Nem. nem akartam őket látni, odasúgtam apamnak. hogy ne szólítsa meg őket, ha ők nem szólanának. Már egészen előttünk voltak, halk köszönést hallottam, nem inertem föltekinteni, csak éppen hogy egy pillantást vetettem a feles. gére. Az asszony szorosan a karjában voTt kapaszkodva, egészen hozzá simult, mintha feltette volna és oly esdve, oly szelíden nézett ram, mintha csak azt mondta volna: .ne bántsd ne vedd el tőllem, én is nagyon szeretem.. .* Mikor utánok néztem még jobban összebújtak, gyenge szel kerekedett nyomukban ez vitte őket, vitte en tőllem nagyon meszszire. Egész ejjel sírtam, nem volt maradásom, reggel vonatra ültem, most ilt vagyok édes jó nagyanyám, hadd maradjak itt magánal, ebben a csöndes, maganyos házban, ugy-e szeretni fog engem. ?. . . £s oda borult az asszony lábai elé, csókkal halmozta el a kezét s felnézett ra a fajdalomban megtisztult nyugodt, szelíd aiccal. Az öregasszoy karjai közé emelte s megcsókolta magas, nyilt homlokát. . . .Lent kocsidöcöges hallatszott az utcán s meszsziról a kintorna szaggatott, elhalló hángját hozta a kcsza estiszel. A nap éppen akkor szállt alá a hegyek mögé s valami különös, egyformi szürkeség borított el mindent. Omikron. Nyomorúságán a kir. törvényszéki orvos segített. A másik eset a mult évi esküdtszéki ülésszak alkalmával történt meg. Az esküdtbíróság egy embert, aki neiét megölte s akinek 4 élő, tíz éven aluli gyermeke vo't 8 évi fegyházra itélt. Rá pár hónapra az egyik esküdttel tahlkoztam, aki, szó esvén az előbbi ítélkezésről így szólt: „Hát uram, hogy mi azt az embert bűnösnek mond'uk ki s azért a törvény 8 évi fegyházra Ítélte, azt értem, Dj mi lesz most azzal a 4 gyerekkel ?' Igen, mi lesz azzal a 4 gyerekkel? Ki segítsen rajluk ? Ez a kérdések kérdésa! Az állam, — az nem segít. Büntető rendszerünk nincs erre berendezve. Ki há°t ? A társadalom ! Éppen azért annak kiemelese mellett, hogy ha Szabolcsvármegye területére egy rabsegélyző egyesület felállítása sikerrel járna és az alakulási viszonyok ismerete es a kitűzött cél elérésére célba vett eszközök nem hagynának fent kétséget annak életképessége felől, hitem szerint az államhalalom sem zárkóznék el bizonyos mérvű anyagi támogatástól, azzal a kéréssel fordulok Szabolcsvármegye és Nyíregyháza város társadalmához, hogy Szabolcsvarmegye területére egy rabsegélyző egylet megalakítása és további részletek megbeszélése vegeit folyó évi november hó 4 én d. e. 10 orakor a nyíregyházi kir. törvényszék főtárgyalási termében (földszint 35. szám) minél szamosabban összegyűlni és a netán megalakuló egyletet törekvésében erkölcsi és anyagi támogatásukban részesíteni szíveskedjenek. Nyíregyházán, 1905. évi szeptember hó 28-án. A ki r tőrvényszék elnöke : Megyery üéza, kir curiai bíró. A földosztó szociálistákról. Sajnálattal állapítható meg, hogy a közelmúltban erősen terjed' a vidékén is a szociálizmus. Ezt nem is kell számokkal bizonyítani. Eleg, ha fölemlítjük, hogy egy már kiveszett, veszedelmes fajtája most újra föltárnád. Varkonyi István földosztó szoclálizmusára még vissza emlékszünk. Ez a budapesti háziúr, midőn a nemzetközi szociálista partból kikopott, új szociálista pártot alakított. Minden tudás és alapos megfontolás nélkül, veszedelmes jelszavak segitsegével lángba borította a magyar vidéket és a n^pet valósagos anarchisztikus mozgalomba, forrongásba ugrasztotta. Ösmerjük ezt a mozgalmat tőviről-hegyire. Az egész világ szociologusait és szociálistait foglalkoztatta ez a különös és természetellenes jelenség. Nem értették, hogy egy müveltségileg fejletlen nép igy minden átmenet nélkül forradalmi mozgalomba indul a szociálismusért. Ezen különösen a nyugati szocialisták csodálkoztak, akik tudják, mily nehezen lehet a földmivelő népet, melyben rendszerint a legerősebb a nemzeti érzés, a szociálizmusnak meghódítani. Mi ösmerjük ezt a csudaszert, mely Varkonyi István pillanatnyi sikeret előidézte. Ei nem volt szociálizmus, hanem közönséges politikai szélhámosság, lelkiismeretlen, a következményekkel nem számoló dem?~ógia, földosztó parasztfogdosás. Várkonyi pártjának nem volt programmja. Várkonyi csak pártot akart, maga sem iudta minek. Nem számolt azzal, hogy egy párthoz vezető kell, aki céltudatosan a híveket irányozza, csak a vezéri virtus dühüngött benne, csak a hiúság ösztökélte. Csak igy érthető, hogy lehetetlen dolgokat igért, hogy hihetetlen, megvalósithatlan célokat tűzött ki és előrelátása teljesen cserben hagyta. Várkonyi latszólagos sikerét részint az illetékes körök a népet teljesen elhanyagoló migatartá-. sának, részint a magyar nép földéhségéoek köszönhette. Hiszen csak úgy érthető, hogy egy teljesen szürke ember, minden vezérségre képesítő mult nélkül, képes volt egy oly törvénytisztelő, rendhez ragaszkodó népet, mint a magyar, forradalmi mozgalomba sodorni. A nép azt se tudta, hogy honnan jött, kicsoda és mi garantálja szavahihetőségét és mégis követte a legveszedelmesebb térre : az anarchiára. Csak teljes elhagyottsága, a nemtörődömség által elhanyagoltsága teszi érthetővé ezt a vak fanatizmust, mely az Alföld népét Várkonyival összehozta. Hozzájárult ehez Várkonyi vakmerő agitációja : a földosztás. Kiadta a jelszót: földet a népnek, mert ha nem adnak, hát erőszakkal vesz. Agitátotorai műveletlen parasztemberek voltak, akik másképen nem tudtak hatni a népre, csak Temetői utakon. Oszi rózsa, fehér őszi rózsa ... Az elmúlásnak sápadt virága illik ehhez a naphoz, halottak napjához. Ha stílszerű mezbe akarnák öltöztetni a halottak szomorú emléknapján a temetőt, nem fekete, gyászos lepellel kellene bevonni a fejfákat, hanem fehér őszirózsa permeteggel kellene elárasztani a sírokat. Ez volna a halál kőltőisége, poézise. Mintha fehér szemfedő omlanék az elmúlás sö'ét országára, mintha fehér ágyba temetkeznék az élet . . . * Halottak napján szeretem a temetőt járni. Nekem is van halottam, egy fáradt ember, egy nemes szív, egy nagy lélek. Már alig hogy magam elé tudom idézni alakját. Gyermek voltam, amikor elköltözött a mindenség atyjához a legjobb atya. Halottak napján minlha kezen fogna ez a nemes, nagyszívü ember és végig vezetne a temetőn. Közben egyre hallgatom korholó szavát, ezt nem jól tetted fiain, ezt máskép kell csinálni . . . O, ő az en csöndes szavú oktatóm, az én drága euilekü jó atyám, aki szelíd kék szemével aggódón figyeli a földi téreken bolyongó tiát . . . * Nézem a fehér sírköveket és olvasom a stereotyp felírást: Itt nyugszik . . . Eltűnődve állok meg a sokat mondó kezdet előtt, íme pihenőre tért itt is egy zaklatott élet, örök álomba sülyedt egy fogékony, eszméket termő emberi lélek. Ah, hát ez a halál ? Ez a nyugovás, < z a földbe eltemettetés ? Vájjon csakugyan nyugszik-e a sírba omlott földi bolyongó? Vájjon ebben az örök körfutásban, az örök rohanásban csakugyan pihenő állomást jelent
