Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 27-53. szám)
1905-10-01 / 40. szám
6 4'j-ik szám. N Y I R V I D É K 1905. október 1. A magyar keresztyén nők lapja a „Mustármag" megjelenik minden hónap elején szeptember és augusztus hónapok kivételével. Előfizetési ára : egész évre 2 korona Megrendelhető Vargha Gyulánénál Budapest II., Mész u. 6 szám. Amerikai dolgok. Már mindent megírtak Ametikáról. Megírták, hogy milyen nagy akciókban fejlődött a kereskedelme, ipara, milyen mesébe illő dolgokat produkált az amerikai munka és találékonyság; hogy mennyi milliót áldoztak paráderr és hogy milyen királyok olt az acél, vas, vasút slb truslok fejei*. Annyi mindent ir'ak már avatott és avatatlan kezek erről az újvilágról, szinte nehéz mir ujat mondani róla. É-i egy mesét fogok mondani egy emberről meg egy újságról, ugy ahogy hallottam most az ősszel ahogy azt elmesélte nekem egy amerikai kolléga. És < olyan igen természetesnek találta. Mikor két újságíró leül az absintb mellé, csak uj Ságokról, meg zsurnalistákról folyhat a szói Pláne, mikor egy idegen földre vetődött magyar újságíró beszélget egy yankeevel. Mr. Dana, a New York Sunnak a szerkesztője. Értelmes, nagy poiltikai látkőrü ember, de ér deklődik minden újságíró iránt és igen kellemes leereszkedő modorú ember. Meghívott egy pohár absinthre és beszélgettünk. — Milyen újságok vannak maguknál? Kérdezte. — Kis újságok. Nincs milliónyi olvasója egyik nek sem. — Hát miért nem csinálnak? — Ha azt ugy lehetne csinálni, mondtam keserűen. — Nézze Barátom. Nem a közönség csinálja az újságol, hanem az újság a maga közönségét. Nézze meg például a New-York Journált. Ösmeri annak a törtenetél? Nem ? No jo, maj 1 elmesélem. Van itt egy ember, ugy hívják Hearst. t'iaial újságíró volt, de jó összeköttetései voltak. Nagy tervekkel indult neki a világnak és most az ő lapja .üti" még a New-York Heraldot is. E'határozta, hogy csinál egy nagy lapot. Olyan arca van, mint Na poleonnak volt. El is kereszteltek később az „ujságiiás Napoleonjínak". Anuiikában már nehéz nagy dolgot csinálni, mert itt sok nagy dolog van. De ő megcsinálta. Addig jart-kelt, mig igy részvénytársaságot toborzott össze. Volt nekik öt millió dollár (25 millió korona) alaptőkfjük. Aztán mikor együtt volt a pénz, a fiatal Hearst elárasztotta Amerikát hirdetésekkel. Amerre ember jár, amerre vasút jár, amely háznak a fedele kiadó volt és ahol elektromos hirdetéseket lehetet alkalmazni: mindenütt olt rikitott a plakátja: .Olvasd a New-York Journált." És csak egy fél esziendő múlva jelent meg a NiwYork Jouinál, miután 5-ből négy milliót hirdetésre köl töttek. Egy centért adott akkora lapot, mint mások 2—3 cenlért és ő volt az első aki ráfizetet a papirosra. Mert csak fel cent volt az övé a lap árából, az ujsag pedig hétköznapon 40—5') oldal. De ami elesett a réven, az bejött a vámon. A hirdetések behozták duplán amit az árusításnál vesztett. Meri ugy csinálta a dolgot — folytatta Mr. Dana, — hogy plakátokon, közjegyzőileg igazolta, hogy az ő lapját 2 millió peldanyban nyomják. 11a nem kelt el, elosztogatta. A hirdetők tehát szívesen tizeitek kétszeres árat neki, mint másoknak. Aztán még egy reklámot eszelt ki. Minden riporlerje külön automo bilon járt. Vagy 40—50 automobil futkosott éjje.-nappal a város utciin és mindegyiken rikitó, öreg betűk hirdették : „Olvasd a New Yoik Journalt*. Ez az ötven automobil neki belekerült 50 ezer dollárba. Ennek az évi kamatja 2 ezer dollár. Nos: nem gondolja ön, hogy csak ezek az automobilok felértek ezer dollárnyi reklámmal ? Az ember egyebet se lát egész nap, mint a Journál automobiljait. Azlán mesés volt az is, hogy mint jelent meg az első szam. Ekkorra az újság belekerült 5 millió dollarba. És megolvastatta, hogy hany szó és hány belü van az első számban. Aztán nagy betűs cikkben megirta, hogy az ő lapjának minden szava 200 és minden betűje 30 dollárba került. Semmiféle politikai párthoz nem szegődött, hanem azt megtelte, hogy minden laptól elcsalta a legjobb riportereket és a legügyesebb embereket, ha háromszoros pénzébe került is. Ennek most 5 éve es már van a részvénytársaságnak 100 milliónyi va.yona. És mindezt a fiatal Hearst szerezte nekik. Az amerikai népnek letszik az ilyesmi. Szeretik a vállalkozó szellemű embereket és szívesen segítik. Ha valaki ügyesen, de ügyesen csapja be őket: akkor mosolyognak és megéljenzik az emberi. Ez a Hearst, — mikor a spanyol smerikai háború volt, külön kis villamos hajon kisérte az amerikai hajórajt és a kábellal kötötte össze, ugy küldte haza a sürgönyeit. Persze külön láviró hivatala van a szerkesztőségben. Jo dologért nem sajnál semmiféle összeget. Vasárnaponként 100 oldalon jeknik meg a lapja. Különinelléklelet ad a gyerekeknek, a szobalányoknak, van 1< 0 fele rovati, mindenről, de mindenről. Ili a csizmadia társulatnak gyűlése van, akkor közli az elnöklő csizmadia arczkepét, ami azt jelenti, hogy annak az egész familidja megveszi az újságot egy fél evig utana. Meg sok mindent mesélt nekeiu Mr. Dana erről az emberről. Gondoltam ehmgyek megnezem. Beküldtem a névjegyemet, kijött elébem az előszobába. Komoly arczu egy 27 -28 éves ember, félti nőén liaso ilit a Napoleont ábrázoló képekhez Épen olyan kis ember, nagy hassal, a feje közepéről ritka hajfürt lóg előre, a homloka mugas kidomborodo. B-vallottam n<.ki, hogy semmi igyeb celorn nincs, mini hogy kezet fogjak vele. Sokat hillottam róla, hat csak kíváncsiság vezetett. Leültetett egy székre, aztán kérdezősködött magam felől. Elmondtam, hogy ki vagyok és hogy a magyar . ászlóval j jöltem. Ez alatt ő jegyezgetett és másnap mikor kezembe vettem a lapot, egy cikket olvasok magamról. Elmondta, hogy én milyen .jeles" ember vagyok, de a hunezut ugy lüntelte fel a dolgot, min'ha én esik azért jöttem volna Amerikába, hogy meglássam őt és tanulmányozzam a lapját, amelynek ilt Európában is olyan nagy hire van. Ez az ember az igazi amerikai zsurnalista, aki mindenből a lapjanak csinál hasznot. Szebenyci József. Plac/.i árak. Nyíregyháza, 1905. szeptember dó 31) án. A. nyíregyházi termi-nyesarno - rái bnioirVmttt termény árai Buza 50 kgrauitól 7.25-tól 7.35-jg. Rozs 50 . 570--IŐI 5.80-ig. Árpa 5° . 5 60-tól 6.80-ig. Zab 50 . ti 00-lói 6. O-ig. Tengeri 50 , 8 30-tó: 8.10-ig. Szesz literenkint 44 — fillér adóval 1 knr 48 fillér. Felelős szerkesztő: INCZÉOY LAJOS. Kiadó tulajdonos: JÓBA ELEK. Nyilt-tér*) Óriási raktár az iskolai idényre leány- és fiu- czipőkben, fehér és szines ingek, gallérok, zsebkendők és harisnyákban Eisler Károly drsra.tü.zletéTDen. Nyíregyházán.. 528 — 5.' — 8 Telefon szam 114. 4-13 20 - 11 Szolyvaí ásványvíz. Elsőrendű szakférfiak vegyelemzése alapján litliion tartalmánál fogva kiváló hatású köszvény-, vese-, hólyag-bajoknál, úgyszintén gyomor-, torok-, tüdő- és gégebántalmaknál. Eredeti tulajdonságát éveken át megtartja a palaczkokban.. Vasmentes! Könnyen emészthe ő ! Csiramentes! Borral igen üdítő ital. s^ Kapható mindenütt. 417-14-24 Prospektus kívánatra ingyen és bérmentve. ELSŐRENDŰ GÖNCZIHORDÓ 8 korona darabja. Kapható : TREUHAFT SALAMON kádárnál Tokaj. 580-2 — 1 1 O 1 *E rovat alatt közlüttekért nem vállal felelősséget a szerk. 3/1905. SZ. biz. Hirdetmény. A nyíregyházi kir. törvényszék mint telekkönyvi haló.-ág 1905. évi szeptemb r hó 28 an 11622. sz. a. kelt végzésével kieüIdőtt hízói tság ezennel közhírré leszi, hogy I'aszab községre vonatkozóiig az 1830: XXIX., 1889: XXXVIII. és az 1891: XVI t.-czikkek értel neb n szerkesztendő telekkönyvi belétek készítésének munkálata folyamaiba tétetvén, a hely-z ni eljárás a nevezett községben 1905. évi október hó 15 én fog kezdődni. A kitűzött halárnapon a telekkönyvi és a kalaszteri birtokrészletek azonosítása veszi kezdetét. Az a határnap, a melyben a belétszerkesztő bizottság a helyszínen a további teendőket megkezdi, a községi elöljárósággal külön fog közölletni. Ennélfogva felszólitlatnak: 1. mindazok, a kik a telekjegyzőkónyvekben előforduló bejegyzésekre nézve okidalolt elő erjesztést kivannak tenni, hogy a bizottság elölt a kiiűzött határnapon megkezd n lő eljárás a ait jelenjenek meg és előterjesztéseiket ig.zolo okirataikat mulassák fel; 2. mindazok, akik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, hogy a tulajdonjog telekkönyvi bekebelezései a kitü ölt határidőig a telekkönyvi hatósághoz in ézett szabályszerű beadvány uljáu kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti kérelmeik előterjesztése végett a bi/ollsjg előtt jelenjenek meg, ha pedig telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek, az átirásr.i az 18:>Ü: XXIX t -cz. 15-18. § ai és az 1889: XXXVIII. t.-cz. 5., 6., 7. cs 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kiküldölt bizottság előtt igazolják, avagy o la hassanak, hogy az átruházó telekkö iyvi tulajdonos az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szóval elismerje és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánítsa, meri különben jogaikat ez ulon nem érvényesilhetik és a bélyeg- és illeték-elengedési kedvezménytől is elesnek; cs 3. azok, a kiknek javára tenyleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszünl egyéb jog van nyilvankönyvileg bejegyezve, ugyszintén az ily bej gyzésekkel lei beit ingatlanok t u' jdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kéretni 'zzek, illetve hogy törlési engedély nyilvánitá-a végett a kiküldött buo tság előtt jelenjenek m.g, mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezménytől elesnek. 586—3—1 Nyíregyháza, 1905. évi szeptember hó '.'8-án. Bene János, Dr. Csány Iván, kir. betétszerkesztő, kir. tkvvezetö. kir. betétsz. albiró. 475/1905. v. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldőlt végrehajtó az 1881. évi LX. l.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírre teszi, ho/y a nyit egyházi kir. járásbíróság 1905. Sp. II. 185/8 szamu végzésé folytán Csillag I,nác és lársa keéki lakos végrehajt Uók javara Kii ston G íborne keeki lakos ellen 4'JO korona tőke, ennei 1905. évi március hó 21. napjától számítandó 5% kamatai és e liird. es hirl. közlés dijával egyült eddig összesen 138 korona 36 fill. perköltség köveUlés erejéig elrendelt ki dégilési vegrehajlas alkalmával bíróilag felülfoglalt és 2153 koronára becsüa szoba bútorok, kocsi és lószerszím stbből álló ingóságok az alap és lelülfoglaltalók köve:elései énjéig is nyilvános árverés uljan eladatnak. Mely árverésnek a nyiregyh ízi kir. járásbíróságnak 1905. V. 9ál/5. számú kiküldést rendelő Vi^zése folytán a helyszínén, vagyis Keéken, alperesnő lakásán leendő eszközlésére 1905. évi október hó 5-ik napjának délelőtt 10 órája határidőül kitűzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok árverésen, az 1881. évi LX. t.-cz. 107. §-a értelmében szükség esetén a legtöbbet Ígérőnek bejsáron alul is el fognak ad itni. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t.-cz. 108. §-ban m -^állapitott feltételek szerint lesz kifizetendő. A tett ívelés betudandó. Kelt Nyíregyházán, 1905. évi szept. hó 15. napján. 585—1 —I Szántó Atinin, kir. bir. végrehajtó. Apró Hirdetések felvétetnek kiadó-hivatalunkban Iskolautcza 8-dik szám, továbbá Jakobovits Fanny kis.isazooy dohány tőzsdéjében. Kii hirdetés után ingyen lapot APfiOHMDETESEK Apró Hirdetések felvétetlek kiadó-hivitalunkban Iskolautcza 8-dik szám, továbtá Jakobovits Fannykisasiionj dohánytó'.suéjében. ötven H7.ÓD felttl a lapot fél nem adauk. áron adjak. Apró Hirdetések egysieri közléie 10 szóig 40 fillér, mind n további szó 4 fillér. Az első és vastag betűvel szedett szarak kétszeresen diámittatn&k. Hirdetések pos.':'. utján is beküldhetők, a közlési dij készpénz vagy levélbéljegekbeu melléklendő. Minden hirdetésről a kiadóhivatal ingyen ad felvilágosítást. Levélbeli felvilágosítás csak a hirdetes • rálaazbcíycg beküldése mellett adatik. Ilyen betűvel szedve 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fill. Az első és vastag betűvel szedett szavak kétanny'. Ilyen betűvel szedve 10 szóig 80 fillér, minden további szó 8 fillér. Az első és vastag betűkkel szedett szavak kétszeresen számittatnak. ••—• -<x xx Kiadó bolthelyiség Kossuth-utca 33. szám alatt mészárszék és hentes üzletnek igen alkalmas. 121 -1 — 1 80 van bizonyítsa, hogy a legjobb és legolcsóbb koz vetítő az apró hirdetés marad. \ ki társat, pénzkölcsönt stb. keres, biztosan és leggyorsabban el éri czélját, ha igénybe veszi a „NYIíSViDErl" Apro h i r d r o s a k rovatát. Joglialqato, ki Budapesten is ho-í-zubb nleig dolgozott iroiliban. Nyíregyházán szerény feltételek mellett ügyvédi irodában alkalmazást keres, i im a kiadóhivatalban. 120—3—1 Kiadó pince. Az l^kola-utcaj 5. szám alatii házban egy tágas, száraz pincehelyiség azonnal kiadó. 1:21 — 1 — 1 Cimbalom órák. Alapos oktatást ad hangjegyből tanulók számára a cimbalom tanításból l'usztai Jolinka, édes atyja Pusztai Simon pedig cigányosan, hallás után tani t feltűnő sikerrel. Sárkány! utca Ili . 122—8—1 4 5000 forint tőkével egy 14 év óta működő, ez évben leégett, de újra felépíttetett gőzmalomhoz, molnár-társat keresek Cím a kiadóhivatalban. 1-23-3—1 Szentmihályi-utca fi. sz. ház eladó vagy kiadó. Értekezhetni lehet ugyanott. 12ö—1— 1 : 12 drb 5-6 Híres használt jó hordót, hlként 2 Irt es 30 drb uj gönci hordót, párját '.) forintjával számítva Benedek Pal, 117-2 2 Tokajban. — Cimbalom tanitónö alapos oktatást ad KOTTÁBÓL. Szíves megkereséseket Kállai-utca 39. szám alá kérek. 115—3—3 ^f^röucuT "ő^ha^H* de^ Magasabb családnál ok karban levő rollós üzlet-ajtó és leveles nevelő-tanító vagyok. Az kirakat kiphaló. elemi iskola osztályaira és a kozepMarsalkA Lajos, '-^ola négy osztályában szereny pazonyi-utca 5. szám. i feltételek mellett órraadasra ajanl116—-2-4- ' kozom. Cim: g. kath. paplak.^ ^ i '-TiTíVi ií.«wror™""' • mtin winiiiwiiiBrimr i í^K' •féle A gyermekek kiválóan fejlödnek vele és neui szenvednek emesztési zavarban. Kitűnően beudlt hányás, bélhurut, hasmenés stb. esetén. A bel- és külföldön sok ezer orvos ajánlja. Legjobb táplálék egészséges és gyomorbajos gyermekeknek. Kapható gyógyszertárakban és drogériákban. Diet. tápláló szerek gyára ^ KUFEKE R. Wien 1. és Bergedorf-Hamburg. l-féle