Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 27-53. szám)

1905-09-24 / 39. szám

XXVI. évfolyam 39, szám. Nyiresryháza ÍOOÍ mber 24. ÉK A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: postén vagy helyben házhoz hordva Az előfizetési pénzek, megrendelések s a A l aP "etleini r-szct képezó küldemények, lap szétküldése tárgyában leendő felszó- 1 " erke s" 3 »>»" kéretn e< beküldeni. Etf észévr e 8 korona. ^mZóso/fc J 6ba Elek kia dó-tulajdonos ^rmentetlen lerelek csak i 8mert kexektól kSrlé.e 1> fillér; több«9ri ks.lé, e.e.íbeíV Félévr e 4 ' könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám , ^ i l\ „ „ „, A nyilt-téri ka.lemén.yek dija .oronkint 60 fi Negyed évre . 2 , (Jánoszky ház) intezendök :i i A kéziratok csak vila*os klranatra . ai Apró hirdetesek 10 »«<Si g4> fii..minden lorábbi Negyed Egyes szára ára so fillér I illető költségére küldetnek víbsih. Hirdetést dijak: Minden négyszer hasibíott petit »or egvsier . .. „„, ... . .r .. . f u fillér 4 fii. Vastag betűvel aiedett kétmereacn >141011 Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szarn); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát. Altalános Tudósító és Grünman­del Henrlk és Társa ál |a l Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajabari Bécsben, es Budapesten, valamint Németország es Sveicz fővarosaiban. Kérelem Szabolcsvármegye községi- és körjegyzőihez ! Vármegyei fő- és székvárosunkban, az Úr egyezerkilencszázölödik esztendejének, Kisasszony­hava l'J-ik napján, Szabolcsvármegye díszes udvarházának kisebbik tanácskozó termében össze­gyűlétek tisztújításra. Volt a tanácskozásnak még más egyéb tárgya is: holmi felirati javaslatok, anyagi helyzetetek javítása, szellemi niveaulok emelése, düledező egyleti életelek falainak meg­támasztgatása stb.; de hát ki a manó törődnék az effélékkel, — hanem csak az alkotmányos önkormányzati életműködés legérdekesebb részét, a restaurációt említem a tárgysorozatból fel. Összegyülétek . . . annyian, hogy alig tud­tatok restaurálni. Nem csodálom, hogy ily érdek­lődés után alig akadt a horogra tisztikar! Meg­kínáltátok az elnökséggel a volt veterán elnököt, Moravek Gusztávot; utána a hosszú idők alelnökét Andó Sámuel érdemekben megőszült, komoly munkában edzett bajnokait közéletünknek. Egyik sem állott kötélnek; nagy tudásaik, tapasztalataik kincses házába elvonulva, nézték vergődéseteket, ,sőt alig yolt kapható ember a többi tiszti állá­sukra is. Lemondott, menekült mindenki, mintha hajótok sűlyedő hajó volna! . . . Szomorú gyülekezet volt. az nagyon! A sok, nálamnál érdemesebbeket mellőzve, a harmadik szavazáskor engemet ért megtisztelő bizalmatok. Elnöki széketekbe ültetve, a kérésemre helyén maradt tisztikarral együtt kötözgetjük azóta egy­leti élelünk sebeit. Minő sebek! Teremtőm, minő kóros álla­pi ! Az 1848 — 49-iki szabadságharc Mészáros Lázárjával szólok, aki a zempléni csata szégyen­letes futását igy regisztrá(ta: „Szeretnék pincéből beszélni, hogy ne látszék arcom halványsága!" . . . y>t ii Halott madárkám. Ki egykor annyi dalt daloltál — Kesergőt, vígat, altatót, — Megérdemelsz te is szegénykém Utolszor egy-két árva szót. Dalommal úgy temetlek én el, Mint egy cigány a másikat : Úgy elsirat a bucsunótám, Kis párom, úgy — úgy elsirat! Hisz' egyetlen barátom voltál, Mikor mindenki elhagyott, Mikor elhagytam a világot, M'ót^ én is rab vagyok . . , A búzaszom — hej ! — mindkettőnket Rabul tartott nap nap után, Mert jobb mindennap valamicske, Mint sok — csak néha — néha tán. A rabságot mi fel se vettük, A múlt pedig feledve lett. Egy sóhajunk se sírta vissza — A régi szabad életet. Alkut kötöttünk a világgal, Lemondtunk róla szívesen ; Nem kellett annak végtelenje, Csak egy két rendes búzaszem. — Neked már az se kell . . . szabad vagy S nálam bizonynyal boldogabb ! Mert lásd, neked akadt még egyed, A ki dalával megsirat, Ki álmában még visszaszólít, Ki holtad után is s?ere(, Ki eltemet egy csendes helyre . . . De hát majd engem ki temet ? Nem is beszélek! Elfödöm arcomat. A nyilt sebeket letakarom azzal a fátyoldarabbal, melyet egyleti Nestorunk, Moravak exelnök ma vett le­velének eltépett lapjából szőttem : „Nagyon örülök, hogy egylelünk Tégedet állitolt ügyeink vezetői­nek élére. Szívből jövő kívánságom, hogy a ren­delkezésedre álló pihent erővel sikeresen mű­ködhess mindannyiunk érdekében ; főként pedig, hogy sikerüljön neked az, ami nékem, minden igyekezetem dacára nem sikerült — hogy: az elernyedt egyletbe né.ni életet galvanizálj; s hogy mindehez adjon az Isten neked erőt, egészséget!" Óh, ha adna!? .... Ha én Cassandra-szóval élhetnék! Ha én Sámson erejével bírva, betörhetném azt a kripta­ajtót, amelyen belül lethargiában fekszik 160 bajtársam! Hogy ráznám fel őket álmukból, hogy kiáltanám feléjük: „Ébredjelek! Isten szabadnapja magasra hágva az ég azúrján, munkára hív titeket; mindenütt Elet van, csak ti nálatok Halál! Fel a vitorlákkal, marokra'az evezőket!!" Hogy állanék én akkor ennek a hajónak — mely most a patkányok sűlyedő hajója — a korrnátiykerekénél! S minő útja volna annak a hajónak 1 Egyleti életünk felvirágzásának jótékony illa­tával elárasztaná a közélet mezejét: társadalmi téren, érett gyümölcsének magvait elhullajtva, áldásosán hatna a közjóra. Anyagiak melleit szellemi előnyöket érlelne meg a család és a közélet javára. 80 munkabíró férfi, ugyanannyi tevékeny fiatalember vállvetett működése ép úgy nyomokat hagyna a községházak és a törvény­hatóság termében, mint a jqtékonycélu tánc­vigalmak parkettjén. És czeft áluinszerü perspektíva megvalósitá­sájiaa nem kellene egyéb, minthogy a vármegye Asmadal. Aprók az udvaron. Irta; Yerner JenS. Aprók játszanak az udvarunkon. Édes gyönyörűség hatja át a szivemet s meg is könnyezem, ahogy a pufók képükre kiül az édes ártatlansag. Programul nélkül vég­zik cselekedeteiket, mégis, mintha gondos rendszer után folyna a munkájuk. Csupa mese az eg.-sz. Az elejétől vé­ges-végig. Apa-anyát játszanak, azt a játékot, a melyet mi is végig játszottunk annak idején az udvaron. Azért neve­zem hat mesének. Mese, a melyet a képzelet ösztökél cse­lekvésre, mese, mely a való eletlől messze eltér gyönyörű mozzanataival. Ha nem nevetnének ki az emberek, kiválasztanék a sok rossz ember közül egy csapatot, jönnenek az ud­varomra figyelni. Lesnék el, hogy mdyen tudománynyal lehet elviselhetővé bnni az életet. Egyben bizonyos va­gyok, abban: hogy ezeket a gyermekeket megértené min­denki, ha csak e f'y pdlanatra is gondolna boldogtalan csaladi otthonára. Mert ezeknek a gyermekeknek a szájá­ból ugy folyik a sok édes szó, a szeretet diktátuma, mint valami bővizű csobogó patak. Oh, hogy szeretném atliivni azt a boldogtalan ko­vácsot, aki amoda, egy kőhajtásnyira lakik hozzam Jön­ne csak at egy keve-et, hadd szegyenitene meg az ő kicsi fia. Tanulna meg, hogy a kérgis tenyerű emberek is tudnak örülni az életnek, amellett odahaza édes meg­nyugvással vannak az urak akaratjin. — Édes kis Katuskám, — igy a kis kovács — csak egy kicsit segíteni jönnél ki a konyhabol, hogy ütnél a vasra Szaporan no, inert elég a vasam. Gyere-gyere feleseg, a legény a faluban jir pénzért, magam nem birok a dologgal. Es Katus, ki tömzsi praclijával ott gyömöszölte a tésztát, mit konyhámból kierőszakolt, hirtelen a köténye­be töröli azt a szorgos kezet, míg gondoskodásával fgy községeiben szerte élő, robotmunkát végző 80 fő- és ugyanannyi okleveles aljegyző egymással kezetfogva, egyleti élelünket támogatnák, önja­vukon kivül a közjót munkálni, sorompóba lép­nének, tagsági díjaikat lefizetnék, gyűléseinket látogatnák. Egyletünk alapszabályainak 1S81. évi már­cius hó 23-án történt jóváhagyása óta, hasztalan küzd az érthetetlen törvény ellen. Mintha ellen­felek volnánk, ugy magunkra vagyunk hagyatva testvéreink részéről. Pedig hát: „Epeursi mouve!" Minden mozog! Lüktető élet mindenfelé. Mi pedig hullaszagot terjesztünk; a vegybomlás pro­cessusa előtt állunk. Csak nézzünk körül! Alapszabályaink jóváhagyásakor Nyíregyháza város gyűlésének székhelye mi volt, s mi ma? Egyetlen vasutvonala ma ötfelé ágazik. Népligetjc helyén rozs- és kukoricatáblák; akkori sugárútja bűzhödt árok ; díszes székháza helyén földszintes vittyilló; Bessenyei szobor helyett Jókai Mór aranytollával rajzolt „Magyar Nábob"-jának lörik­szakad csárdájához hasonló ronditvány. Ezeregyéjszakába illő tündéri kép a múltnak helyén mindenütt. Utcán, közéletben, kuliurában! Csak a mi egyletünk maradt fakó, sivár élettelen, mert magára hagyták azok, akiknek elsősorban jólétükért küzdött. Pedig az alkotásoknak egész csoportja vár még reánk. Nyugdij-ügyünk szégyenletesen ren­dezetlen. Az aljegyzői állások szervezetlenek és betöltetlenek. Szolgálati viszonyaink tűrhetetlenek. Szavunk a törvényhatóság épületének kapujáig sem ér el. Pedig azon bekiáltani csak egy élet­erős egylet hangján lehet. Szabadság, függetlenségért, politikai téren mindent kockára tudunk tenni, társadalmi téren ugyanazért négy korona tagdijat sem áldozunk. eperfalevéllel lefödi a tésztát, hogy a légy be ne lepje, igyekszik az ura után. A ház büszke, de dolgos ura, még visszanéz, új­fent megsürgeti az as=zonyát. Ne piszmogj hát édes, hanem gyere. Megyek-megyek, Csak letakartam a tésztát egy sza­kajtó ruhaval. A gonosz párált esúíTa tennék. Kukoricákéról kapnak azlán a markukba es az édes munka a homlokon gyöng yözött ki egy pár vizcsepptt. — Igy szeret' m, igy. Most már kész van a Galambo­sék kocsirudja. Akar in indjárt mehelriek a kocsin a malomba. — De már mért ne türelmetlenkedjek az ebéddel. Egyszeriben kcszen lesz. Előkaparitom Zsuzsát, a cseledet. — Zsuzsa te hol botorkálsz ? — Iit vagyok, nemzetes asszony .' A ruhátteriget'm. Zsuzsa csakugyan a kerítésre fűszfaleveleket ra­kosgat. — Elő, no! — Gyere, inert a majszter uram éhes ! Siessünk az ebéddel! Zsuzsa szaporá n neki is lát az aszlalteritésnek. Honnan tanulja el? az ég tudja ! A szolgabiróné ugyan­csak őrzi otthon, hogy olyasmit meg ne lásson. A cselé­dek körében meg nem tűri, mégis hogy elleste a cselé­dek tipusszerű forgolódasaiL Lám-lám, a kis Böske, milyen ügyes kis leányka vagy te! Eközben vendégek röpülnek be a portára. Kocsin eyünnek. Hosszú kukoricaszáron lovagol Tamadó Palika. Mégmegis rángatja a Szilaj száját, ahogy nem áll meg a kí­vánt helyen. A gazda is előre igyekszik. Két apró tenye­rét össze veri csudálkozásában. Én látok-e rosszul, vagy csuda történt, gyere Katus (bekiállt a konyhába): Katus te, itt vannak a komáék ! — Csak tán nem ! —szalad az asszony az udvarra. — De bizony ők ! Le no a kocsiról, Panna asszony, C/imbalmos tanár kis leánykája, egy ugrás-al Kalus nya­tóS^íL Nagy Elek

Next

/
Oldalképek
Tartalom