Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1905-03-12 / 11. szám

o nyirvidék neki tetszett s melyet tőlünk ki tudott erőszakolni. Tehát uyersterményeinkeü gazdagodott, nyersterményeink feldolgozásából él és élt ezer és ezer munkás s terményeink viselték mindezt, hoz.áadva még a kétszeri fuvart, mint nyerstermény ki Ausztriába és be vissza mint iparczikk ! Hát ez egy öngyilkossági állapot! Már azt csak nem lehet elvitatni, hogy a sorompók felállításával meg fog változni javunkra a viszony?! Feltéve, hogy Ausztria azon gazdasági czikkeinkre vetne az ő szempontjából beviteli vámot, melyekre gyáriparának szüksége van, ki fizeti ezen vámot? talán a termelő? nem! Nem pedig azon egyszerű okból, mert ezen nyers anyagok már most is minimális árral szállíttatnak Ausztriába, tehát olyan árban, melyen alól más állam sem txportálhat s így azok termelése nem fizetné ki magat s így gyáripara érezné meg, melynek üzemét reducálni kfllene, vagy távolabb eső helyekről beszerezni a nyers anyagot, mi jelentékeny fuvar többlettel járna. Annyira azonban én a szomszédot elég okosnak tartom, hogy nem csinál a bőréből dudát — mint a közleméuy írója mondja — melyen elfujhatjuk azt a kedves nótát: „ej be hunczut a német." Marad részükre — az osztrák gyárosokat értem — még egy mód, t. i„ hegy gyarüzemük egy részét áthelyezik Magyarországra, a nyers termények helybeu lesznek feldolgozva s így azon nyers anyag, mely eddig feldolgozásra exportáltatott, természetesen Ctak mint ipari czikk kerül exportra, de zsírja itt marad, mí^ azon nyerstermények, mely a nagy gyáripar révén, mely százezreket foglalkoztatott, ezeknek úgyszólván táplálékát képezte, az helyben lesz elfogyasztva s így megtakarítjuk még a fuvarköltséget, melylyel az eddig Ausztriába szállíttatott. És itt vagyunk az országos fogyasztás fellendülésénél, melyet czikkíró is elismer s melynek reflex hatásában, mely Dem is lesz kicsi s nem is fog soká váratni magára, meg fogja találni Szabolcs vármegye gazdaközönsége is terményeinek árjavulását s biztos belföldi elhelyezését s így jutalmát is az önálló vámterület melletti lelkesedése és kitartásáért. De nem máról-holnapra; a csudák világa lejárt, Potemkin ipar a helyzetet nem sajnálja. Meggyőződésem, hogy az önálló vámterülettől az ország nagy anyagi sikert várhat, eltekintve a politikaitól, melyet feszegetni most nem akarok. Elképzelhetetlen az. hogy ha érdekeinknek megfelelő külkereskedelmi szerződéseket kötünk, az anyagi siker soká várakoztasson, pláne kimaradjon, mikor annyi időn keresztül érdekeink épen ezen téren teljesen ignorálva voltak. Ahhoz hasonlót, a mint Ausztria Magyarországgal a szerződések kötéséné! elbánt, c*ak Aesopusban találtam, mikor a róka meghívta A „ISpgridlék" tornája. F i n i 8. .... És a fojtó köhögés, mely melléből előtöri, egy pillanatra elvette eszméletét. Ugy feküdt a fehér párnán, mint egy haldokló angyal. Keble pihegett, lehér ajkai meg-megremegtek, lázas, sovány kis kezei mint vaskapcsok szorították a férje izmos kezeit . . . . A lenjugvó nap utolsó bucsu sugarai áradlak be nz ablakon — s midőn a nap már letűnt a távoli begyek mögé, mindjobban homályosult a glóriaszerü feny koszorú s nagyobbodtak az ijeszlő árnyak . . . . A sötét árnyak, melyek bútorok alatt lappanganak — és észrevétlenül, mint a tolvaj kerilik hatalmukba az egész szobát, leborulnak a tájra, úrrá lesznek a föld felett, rá fekszenek az agyra . . . . Úh, ilyenkor kétszeresen fái minden, hát még a sok bús emlek . . . A sápadt, beleg asszony felnyitotta szemeit s bágyadtan mosolyogva nézett körül, — nem tudta hírlelenebcn, hol van ; de midőn meglátta férjét s alig egy é.es kicsi fiát, akkor már megerté a helyzetet . . . . Akkor már tudta, hogy neki meg vannak számlálva a napjai. Napjai? Lehet, hogy csak órák vannak hátra életéből . . . * * * Harmadfél évvel ezelőtt történhetett, hogy Bényey László, az atbléta termetű, az asszonyoktól dedelgetett, de vagyonilag teljesen tönkrement földbirtokos oltárhoz vezette a kis Pethő Iimát. Azt mondták akkoriban a rossz nyelvek, hogy a roppant vagyonáért vette el a lányt, "de valójában őrült szerelem kötötte össze ezt a két bohó szívet. S i< nyleg boldog házas életet éltek, — lehet; hogy azért, lioiíy szerelmen kívül kerek félmillió korona készpénzt vita lány a házhoz, melyből kiválthatták s berendezhették a jol megterhelt ősi birlokot, s nemesi kúriát, ugyan a gólyát vacsorára, de lapos tányérban tálaltatott s így a gólya éhen maradt. Ideje a történelmi igazság kedvééri is, hogy egyszer a gólya azon szerepét vegyük át, mikor a komát ö invitálta meg. de az ételeket keskem és mély edényekben adván fel, a koma nem fért a jó falatokhoz. C.-ak aztán édes magyarom az edényeket úgy állítsd fel, hogy a koma fel ne dűthesse. Nyíregyháza, 1905 márczius 8. I)r. P. Elek Imre, ügyvéd Mi történjék a városháztérrel? Ez talán a legaktuálisabb kérdés ezídősz-rínt Nyíregyházán. A régi római katholikus templom el van bontva. A bontásból kikerült anyag legnagyobb részét elhordták. Ami még ott van, egy-két hét alatt elhordják azt is. Ideje hát, hogy azzal a kérdéss 1: mi történjék a a városháztérrel? az illetékes lenye/ők komolyan foglalkozzanak. Állalában két vélemény hallható. Az egyik szerint a régi templom helyét az úgynevezett napi piacz számára kell berendezni. A másik valamelyes kis kerlecskét szeretne látni a templom helyén. Mind a ket véleménynek vannak hívei és vannak ellenesei. Vizsgáljuk, kissé közelebbről ezt a kéidést. Most, mióta a régi templom teljesen elbontatott, bármely pontjáról be lehet látni az egésí lérsiget. Az első, ami szembe tűnik, a városháztérnek szinte hihetetlenül szabálytalan alakja. Csak a városháza és vele szemben az uj, róm. kalh. templom állanak szabályos vonalban A Korona, a takaiékpénztár bérháza, meg a többi privát házak, ahány, annyi saját külön építési és szabályozási vonalban áll, nagy hátrányára az impozáns tér szépségének. A második, ami szembe tűnik, a teret körülvevő épületek legtöbbjének ízléstelen külseje. A legtöbb épület magántulajdon lévén, ezt szrmrehányásképrn hangoztatni sem illik lalán, de mint tény, mindenki előtt ismert és feltűnő do!og. A harmadik körülmény, ami a ter szemlélésénél szembeötlik az, hogy a kövezett kocsiutak, a templom elbontása következtében alapos átépítést, illetve áthelyezést igényelnek. Talán csak az iskola utczáról a tokaji utcza felé vezető kőut maradhat a jelenlegi helyén. A városház utczából jövő és a városháza előtt elvonuló kőutat át kell helyezni, mert ez az ut a városháza északkeleti sarkától annyira eltávolodik, hogy a tokaji ulcza felé irányuló — legélénkebb — torgalom a kőut mellett bonyolodik le. A szekerek a kőut mellett, az ott álló ivlámpán belül kanyarodnak a tokaji utczába. Tessék megfigyelni. Ennek az áthelyezésnek, vagy legalább az áthelyezés mikéntjének megállapítása sürgős dolog, mert a készülő kis vasút a jelenlegi kőut szerint van tervezve és kitűzve. Okvetlen áthelyezést igényel a régi templom hála megett elvonuló kőut, amely a templom miatt, nagy kanyarodást ír le. A templom elbontása és a még ott levő épületanyag elhordása után a fogatok nem járnak többé azon a görbe uton, hanem természetszerűleg a legegyenesebb vonalban. Ezt semmiféle rendőri intézkedéssel nem lehet megakadályozni. Értelme sem volna. de higyjük el nekik, hogy szegényen is ép olyan boldogok lettek volna. Az asszony szeieime már elgyengült idegzetének beteges vonzalma volt, úgy ragaszkodott a férjéhez, mint a hogy ragaszkodik a vadon hatalmas tölgyéhez az igénytelen folyondár, — letépheted róla, de akkor megsemmisül. Mert a lelke mélyén ott élt a sejtelem, hogy nem sokáig él és akkor fog meghalni, midőn legszebb lesz az élete, midőn legjobban szeretne élni És mikor a kis Liczika megszületett, a lappangó kór egészen hatalmába kerítette a különben is gyenge szervezetet. És neki az ágyból kellett néznie, hogy kis fiacskája mint nő, mint lesz lassanként apjának hasonmásává. * * * — Ülj ide az ágyamhoz, érzem, hogy nemsokára itt hagylak benneteket, elakarom mondani egyetlen bűnömet, mely lelkem égeti, me lyei ellenetek vétettem, oh, de a melyért túlságosan büntet az Isten .... Volt rgyszer egy leány. Ott nőtt fel a vadregényes, erdőkoszoruzta hegyet között Maramarosban. Olyan bohó, ártatlan lányka volt — ideális lélek, aki csak kint érezte jól magat a csendes erdőben. Beszélgetett a fákkal, a suttog j lombokkal, a futó fellegekkel — női hivatásának tudatára ébredt már — s azok beszéltek neki szerelemről, emésztő, észbontó véghetei len nagy szerelemről. Férfiról, ki a menyországot nyujlja szerelmével s kinek hűtlensége felér a pokol kínjaival ... S a kis lány, a bohó kis lány látni chajtotla azt a férfit, kit szerelni tudna, érezni a/.l a részegítő szerelmet, következrék bár rá a legkeserűbb csalódás. Rimánkodott a futó felhőknek, a sóhajtó szellőnek, a zizegő faleveleknek küldjék hozzá azt a férfit, akit ifjú lelke egész hevevei szeretni ludna, kinek a csókja részegít, ki szemeinek boldogító né/.ésével a pokol tüzébe taszít s gyilkos mosolyával a nn nyekbe emel. De megÁt kell helyezni az orosi utcza elejéről a városháztérre vezzető kocsiutat és, a pazonyi utczáról pedig az iskola utcza irányába, a Korona mellett, uj összekötő kőutra van szükség. Ezek az utáthelyezések, illetve legalább is ezek, elkerülhetlenek. És ezek az elkerülhetlen löbb rendbeli utáihelyezés, tehát voltaképen a városháztérbe torkoló utczák forgalma, szabja meg a váro-házlér jővőb(ni beosztását és felhasználhatását. Ezekre való tekintettel ugyanis Mmérés és s;ámitás nélkül kétségtelen, hogy a váiosháztérnek a kocsiutak által igénybe nem vett, tehát az azok állal halárolt apró, szabálytalan alakú részletei az úgynevezett napi piacz számára ni m elegendők, nem hetivásár rapokon sem. Erről bárki is meggyőződhet, ha u ána néz és nem felejti el, hogy a tűzoltó laktanyát is m gában foglaló városháza kapubejáratának irányából minden u irány felé a szabad közlekedést korlátozni nem s'.abad. De nincs is arra szükség, hogy a városháztér piaeztér legyen. Ott van, közvetlen közelségben a Zöld ségtér. Az elegendő nagy. A város minden részéből könnyen megközelíthető. A \áios kikneztized lészéből oda menők a városháztéren mennek keresztül, tehát az ott levő boltok előtt s igy ezek sem vesziten k semm t a forgalom élénkségéből. Ezen felül ki van kövezve egész terjedelmében. Mig a városháztéren az esetleg piaeznak szái.t helyeket mulhallanul el kellene látni valamilyen burkolattal, ami önmagában is rengeteg költségbe kerülne. Ezt a buikolatott a város fejiődésévi I párhozamosan nagyobbodó piacz számára most is elégtelen lévén, mihamar ott kellene hagyni s a beleépitelt pénz elveszne. A zöldségtéren a piacz teljesen különálló helyen volna, mig a városháztéren bárminő korlátok alkalmazása mellett sem lehetne nagy áldozatok arán sem tökéletesen elejét venni annak, hogy a számtalan irányban jövő-menő kocsiforgalomból vagy esetleg a lovak megvadulása következtében szerencsétlenségek ne származzanak. Szóval ezer és egy ok szól a mellett, hogy a piacz a Zöldségtéren helyeztessék el. A Zöldségtéren jelenleg szekereken árulni szokott piaczi tárgyak — káposzta, dinnye, burgonya stb. — számára ott van a Buzatér északi oldala. Ott elfér és nincs messze. Partos, száraz hely. Nem kell kikövezni. A váosháztérre szánta a vármegye és a város a Kossuth szobrot. Szebb helyet nem lehetne találni. Már csak kegyeletes okokból sem volna illendő e körül a szobor körül piaezot tartani. Igaz, hogy Aradon is ott van a piacz a gyönyörű szabadságszobor körül. De Aradnak nincs más tere a piacz számára. És annak a szabadság-szobornak sem válik előnyére, hogy a zöldségei, csirkét, mi egyebet áruló kofák ülik körül és zengzetes oláh, meg magyar nyelven dicsérik áruikat, — meg egymást. Addig is, mig a szobor elkészül, létesítsen a várös egy kis kertecskét ott. Ugy is csak olyan iczi-piczi kertecske fér a kőulak közé, amennyi egy szobor körül okvetlen szükséges és a szemnek kellemes. Jól gondolja meg a város képviselőtestülete: ,mi történjék a városháztérrel?* — s vigyázzon, hogy a krajczárckat nézve (a városháza boltjait bérleszállási ól féltve — alaptalanul), forintokban ezreket ne dobjon ki haszontalanul! hittei nem fogadtak neki szót, neki kellett felkeresni azt, ki boldogitni volt hivatva .... Mert az ábrándos kis lányból hivatalos in is nagy lány lett, bosszú ruhát ad'ak rá s elvitték az első bálba. Mindentől meg kellett válnia, ami eddig kedves volt lelkének, olt kellett hagynia az égbenyúló hegyeket, a kies völgyet, a benne végigfutó folyót, mindent, mi eddig lelkét betölté .... S ő ment az első bálba. Ah, az első bál az, melyre más lányok öröm — repesve gondolnak Ő félt tőle. Sajnálta ott hagyni otthonát; talán lelke mélyén élt a sejtelem, hogy ezulán már minden másként lesz, hogy később ezerszer megátkozza majd azt az órát, melyben Istenhozzádot mondott kis falujának. Midőn a tánezterembe lépett, épen beharangozlak a négyeshez. Bele tudott volt nézni a napba, a nélkül, hogy meghunyoritotta vón' szemeit, most mégis elkáprázott a szeme a fénytől. Mag* sem tudta, miket beszelt az egyik rendező, kinek karján a terembe lépett, maga sem tudta, hogy került a kolonba. És a tánezosa beszélt hozzá; lágy, csengő volt a hangja. Beszélt mindenről; mondott bókokat behízelgő edes bókokat — ő pedig csak halgatta, alig tudott szólni is. Csak azt tudta aztán, hogy olyan hamar elmúlt az éj s ő már otthon fekszik ágyán, a zene már nem hallatszik, csak fülében cseng s az egésznek csak futó édes emléke maradt lelkében — s az ő képe szivében .... Fölébredt szívében az első szent szerelem s fönséges gyönyörűsége betöltötte egész lelkét. Aztán is olyan volt az élete, mint egy édes álom. Ő eljött, aztán eljött többször, minden nap, aztán megvolt a jegyváltás- és akkor csókolta meg e'őször. . . . És a mátkaság magával hozta a féltékenységet, az igaz szerelem minden kínját. Féltékeny volt a múltra. Egyszer — épen valami mulatságon voltak — a lány csupa szeszélyből nem tánczolt; hiába könyörgött neki vőlegénye, azt mondta, hogy hagyjon neki békét,