Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1905-04-30 / 18. szám

2 18-ik szám. N Y I R V I D É K 1905. április 30. gondoljak, hogy majd inogjon mindé i magától, — körülbelül úgy gondolkoznak, mint a nilusi tartományok fejedelmi tanácsa, mely a Nílusnak hajózható folyammá tetelére irányuló szabályozási kérelemre azt felelte, hogy ha Isten a Nilust hajózható folyammá akarta volna tenni, akkor már kezdetben úgy alkotta volna azt. Nem törődik a világ aprólékoskod.isával, hiúságával, baladása vagy visszamíradásával, ő önmigában visszavonulva akar élni s önmagával meg is elégszik, azért ritkán van benső barátja. Nincs hajlandósága a nyilvános közdolgokkal bíbelődni, de ha mégis vállalkozik rá, munkája sikerrel szokott járni. Elméje n -m fogékony, de hű ; tudománya leginkább idézésekből áll, mert szóról-szóra mlékszik s a betanultat nem egy könnyen felejti el. Mivel mindig alapos akar lenni, előadását rendesen Ádámon és Éván kezdi és a végtelenbe nyujija; különben egyoldalú s megrögzött eszméi vannak. Némelyek elég hibásan azt lartják a flegmatikusról, hogy tehelsége a filozofiai eszmékre fogékony, ez azonban n.igyon is téves né et, meit ő megelégszik a külső okokkal s rendszerint nem szokott s nem is igen tud az e-zmék mélyére hatolni. Hallgatagnak, nyugodtnak, türelmesnek avagy bölcsnek lenni : az nem mindegy. A ki az értelem meggyőződése fonalán elv- és jellemszilárdsáyra jutott s igy önmagát szellemileg nagygyá, lelkületét erőssé, edzetté tette, csak az lehet bölcs, ellenben az, kinél a véralkat flegmája a', értele.n inély meggyőződése nélkül adja a lélek nyugodtságát, a türelmet stb., az ( Sdk külsőleg o yan mint a bölcs, de értelme, jellemiránya homályos, szívderüje lo.npa,szívnemes -ége kikepzetler. A társaságban ügyetlen, untató, ámbár ő szótlanul is jól erzi magát barátai körében. Vallásában vakbu/.gósagr.t hajlandó s mint szónok hitástalan. Tudománya inkább elmé eti, s gyakorlati filozofiája nagyon csekély. Hivatalában rendes, a fegyelmet, gépiességet jól tűri, a burokratizmu-t szereti s ('elsőbbségének vakon engedelmeskedik, de főnőknek nem alkalmas, mert hiánjosan tölti be a liszté', m vei nem tud kormányozni s inkább szeret kormányoztatni. Birói hivatalra fppen nem való, még csak békebíráskodásra sem, mivel i^en f'.ületes s hajlandó mind a két felnek igazai adni, mire nézve jellemző példa egy magyarországi sváb falusi bíróval történt eset, t. i. a panaszosnak, miután ez panaszát előadta, a/.t felelte : du hast R"cht ! — de a p inas/.lo't meghallgatása ulán annak is igazat adott, — mit a biró felesége végig hallgatván, az idtlen bíráskodás feletti bosszankodásában odaszólt férjenek : a panaszosnak is igaza van, a vádlottnak is igaza van? — ha te ilyen módon biráskodol, akkor te egy hülye szamár vagy : — mire a biró egészen hideg flegmával azt felelte: „L)u hast a Reclit." Az elmondottakból nyilvánvolo, hogy a nyálkás véralkatunak nagyon is számbavehető előnyei vannak, de arnyoldalai sem kevesek, még pedig olyanok, melyek annak tulajdonosát éppen nem sorolják a kellemes emberek közzé, s nem is volna jó, ha az emberek nagyobb része e/.en kategóriához tartoznék, mert e-;ek s ámító önzése nagyon is rideggé, kietlenné tenné e földi életet, s maradi természetüknél fogva lehetetlenné válnék minden haladás. E fejtegetések folyamán láttuk, hogy a vénn :s felfortyanó és könnyelműségre hajlandó, a méla önmaga s mások iránt bizalmatlan, minek következtében nem méltányos, nem is emberszerető s e mellett a kiállhatatlanságig nehézkes s unalmas, úgy, hogy egész élete örömtelen, és komor sivataggá hervaszija környezete életét is, az epés vere könnyen felpezsdül, a nvkor a• Ián az indulat s szenvedely vakon és tartózko I is nélkül magával ragadja s hirtelen felfortyanó indulatja annyira túlbuzdul, hogy első hevében megsemmisítésére tőr ellenfeleinek, még az élettelen tárgyaknak is, a nyálkás a türhetetlenségig hideg számító, s ha megbosszantják, iszonyú szívtelen, sőt embertelen bosszuáló. Láttuk, hogy a vérmes és epés észjarása eleven, gyors, szíve érzékeny és jó, mig ellenben a méla és nyálkás felfogása lassú, sőt lomha, szívérzenvnyei pedig nagyon fejletlenek és egyáltalában nem emberszerető. De azt is kivehetjük a különböző temperamentumok ecseteiésebői, hogy a vérmes és inela kislelküségre és — Liza (örül, hogy nemsokára hallani fogja a vallomást) : Erre, erre vágyom én is! ... De fájdalom, eddig még nem találtam meg . . . — Nándor: De én már . . . (Hirtelen eszébe jut, hogy vájjon mit szólna hozzá Liza, h i kimondaná, hogy benne találta meg azt a nőt). Különben nem . . . nem . . . — Liza (kíváncsian): Mit akart mondani? — Nándor: Én? (Habozva) Csak egy rellexiót, hogy milyen szépen szállingóznak a hópelyhek ... és milyen boldogok lehetnek azok a kis madarak, melyek e hidegben összebújva álmodoznak a tavaszi ébredésről .. . — Liea: Milyen boldogok is lehetnek azok ! . . . — Nándor: Mert rátalállak egymásra! . . . — Liza: Mert megtalálták egymást! . . . — Nándor: Anélkül, hogy beszélni tudnának! . . . — Liza : Mert szivük vonzotta őket egymáshoz! . . . (A beszélgetés megszakad a kínos csend. A leányt bántja, hogy még mindig nem hallja a férfi ajkiról a vallomást, s egyszersmind valami kellemes bizsergést érez, melyről azt hiszi, hogy ilyen lehet a szerelem. A férfi érzi, hogy ennél jobb alkalom talán nem is kínálkozhat — nyilatkozni, és mégsem tud, mert arra gondol, hogy milyen köeönségesen hangzik ez: „én nagyon szerelmes vagyok magába". A bátortalanság és habozás visszatartja. Azt szeretné, ha a nő nyilatkozna Igy sétálnak szótlanul egymás mellett. A Liza karja véletlenül hozzáér a Nándoréhoz. Mindketten szemérmesen mondanak pardont. A kínos csendnek véget vet a toronyóra ütése. Hetet harangoznak. Nándor fellélekzik. Liza megszólal). — Liza: De most el kell válnunk. Ugy-e, holnap is találkozunk ? — Nándor: Hogyne, Liza. (Magában arra gondol hogy mégis jobb lesz túlesni — holnap.) kétségbeesésre bir hajlaml ís.iL'gal, mig az epés és nyálkás erős, szívós lelkületű. A méla és nyálkás hajlammal bir a fösvénységre, mivel nkább a külvilágra fordítják figyelmüket s annak kincsei teszik rabju;ki lelküket, holott a vérmes és epés áldozatkész, nagylelkű adakozó, ügyelniük inkább a • zellem és lélek belsejébe reflektál. Ha már mo?t ezen felsorolt véralkatok tisztán, teljesen keveretlenül forduluának elő, s e melleit nevelés és oktatás hiányában c-ak mint miveletlen vad ösz- | tönök. ősteht-tségek jelennén k meg az emberi életben. | akkor minden néven nevez nd> szocziális berendezke- j dés lehetetlenné válnék, m rt az egyén korlátozást nem , ismerő alapös/tönei minden társadalmi berendezkedést megakadályoznának, s kénytelen volna az esiyén vak I ösztönei zsarnoksága alatt magára hagyatva tengetni nyomot u|l életét. Azonban tapasztalatból tudjuk, hogy véralkat vegyülék nemcsak lehelő, de sőt száz és ezer féle árnyalatban olykor mind a négy véralkat vegyítve talá'u'ó azonban kiválólag uralgó rendszerint csak egy .-zokott lenni. Itt természet sen számtalan igen érdekes véralkat vegyüléket lehetne kombinálni s valo^ágos abracadabra bűv létrát lehetne felállítani, de azt tnir amü elt olvasóra bizzuk, hogy milyen keveredés felelne meg légin kább az ő Ízlésének. A mindennapi élettapasztalat mutatja, hogy az emberek véralkata és alaptehetjégei nem egyformák sőt inkább annyiféle, a hány az ember, s hogy a testnek és léleknek kifejlődött, vagy csak mutatkozó tul íjdonságai az a 1 a p r a j z szerint fejlődnek ki, mert képtelenség volna azt csak feltenni is, hogy attól el is térhetnének. Bátran elmondhaijuk, „terem az ember, mint a suba gallér", vagyis: valamint a szegfüvirág magjából nem fejlődhet egyéb virág mint éppen csak szegfüvirág és mag — akármily ksverékü tőidet vagy tiágyát adjunk is termő tala j inak, — úgy a gyermekek kifejlendő jellege és jelleme véralkatától, \ér»everekétől függ, de csak jellege és jellemének alapjara nézve, úgy hogy ezekből bármely körülmények kö'.ött es bármily mesterkélt akarattal, neveléssel sem lehet egészen kiforgatni. Igy például egy vérm°s gyermekből sohasem lehet olyan teljesen önálló, akaraierélylyel biró kemény „jellemet" fejleszteni, mint egy hasonló észbeli tehetségű s hasonló körülmények között növekedett epés vagy flegmatikus gyermekből. Azonkívül az rpés mindig több hajlammal fog birni az uralkodásra mint akár a vérmes akár a méla vagy flegmatikus s igy tovább folytathatnók az összehasonlításokat a végtelenségig. Folyt. köv. Egy kis kirándulás Németországba. A trieszti uszodából száguldozva és vigj orogva úsztam ki felé. Tollnak éreztem magama', de mikor vissza leié kezdettem us/.ni, meghűlt bennem a vér. mert nagy inegerőltetés-el is alig haladtam valamit. Karom nem fáradt ugyan el, csak a tüdőm. Szuszo,'ásómmal egy véka korpát is elfújtam volna. Mig voltam egy kicsit rémülve, de nem nagyon kicsit, inert — nem Pál, hanem — András fordulásánál rögtön belatlain, hogy a kissé háborgó ten,'érien a távoli partról vagy hajóról egy Vav Istvái-féle pályadíjnyertes tököt sem, annál kevésbbe pedig egy tökf jet és/re venni nem lehet. Segítséget netn várh ittam és igy lisz

:án in igamra leltem utalva. Az volt szerencsém, hogy a nagy szusíogásban — nem a vékából, hanem — koponyámból a korpa kifuvódott és agyvelő rukkolt helyébe. A mint ezt észre vettem, mint a féle éleim s ember, megparancsoltam neki, hogy gondolkozzék. Röglön kisütötte, h igy az „Adriai tenger" három százalék sót tartalmaz, léhát fajsúlya nagyobb az én testem lajsulyánál. igy hát ha eszeveszetten nem kapkodok, Kunszt lenne elsülyedni. Azt is kifőzte, a mit pedig korpa ésszel is tudhattam volna, hogy a tenger vize dagálykor a part felé, apálykor pedig a sik tenger felé áramlik. — Liza: Most már haza kell mennem, de holnap ismét. Ugy e ? — Nándor: Oh, hogyne! — Liza: Mert én nem tudom miért, de ugy vonz vaiami . . . magához. — Nándor (örül, hogy nem kell várni holnapig se, hanem túlesnek rajta most) : Én is ugy vágyakozom látni kisasszony . . . pardon . . . magát édes Liza! . . . — Liza: Maga oly különös férfi ! . . . Olyan más, mint akiket eddig ismertem. — Nándor (örömmel): Igazán más vagyok ? — Liza : Igen. — Nándor: De mégis, milyen? — Liza: Olyan, aki nekem nagyon . . . nagyon . . . különben most már el kell válnunk, hanem — holnap. Pont hatkor! — Nándor : Egész bizonyosan. — Liza: De eljöjjön ám, édes! — Nándor : Angyal! (Elválnak. Liza megy jobbra, az Orcy-ut felé. Nándor pedig balra, a Baross utczán. Mindegyik — fél hátra nézni. Mindegyik boldog, de mindegyik érzi, hogy hiányzik valami a boldogságahoz. A férfinak több hiányzik, mint a nőnek, mert a férfinak lassankint eszébe jut, hogy még ma se ment semmire. Még ma se történt vallomás. Mindegyik a holnapra gondol. S a férfi igy fűzi tovább gondolatait: különben az én ügyetlen fejem a hibás . . . Miért nem beszéltem ? . . . tehetett volna ... Eh, annál jobban fog menni holnap . . . Az a fő, hogy a kicsikét már eléggé szerelmessé tettem magamba . . . Tehát holnap! És aztán ugy fogunk élni, mint — madár az ágon.) (Folyl. köv) Ezért volt könnyű befelé, de annál nehezebb a part felé úszni. Hadi tervet főztünk ki a tenger ellen. Mai eszemmel a tengert muszkának, magamat pedig japánnak néztem volna. Mit nekem egy rongyos tenger. A mint említettem, jó uszó voltam és nem a karjaim, csupán a tüdőin faradt el, a mi akkor sem nyerte volna el a nagy dijjat. Hátamra feküdvén, tüdőm a víz nyomásától felszabadulva, csakhamar kipihente magát; karjaimmal pedig csupán anbyi munkát végeztem, hogy a h.ilada-ban nyert előnyt el ne veszítsem. A taktika bevált, mert nagy küzdelemmel, de e^y jó fél órai késéssel elértem az uszoda udv rát keritő egyik geiendát, melyet dobogó szívvel, lángoló szer tettel öleltem magamhoz és keblét el nem hagytam addig, mig magamat teljesen ki nem pihentem E<kor bújtam szégyenletemb n — n mi a föld, hanem — a tenger ali. hogy a kabintik > lőtt üssem fel fejemet. Eíeti kalandnak öiöm re aztán víg estét, nagy murit csapiunk. Másnap reg,-el — ha jol emlékezem, — macska simogatassal szórakoztunk. Eddig volt. A budapesti telefon hírmondótól tanultam azt, hogy ha az előbbivel ös-zefüggésben nem ál'ó dologro! akar fecsegni, unalmas és álmos hangon azt mondja, hogy Mas! és ezzel az előbbi bűnei meg vannak bo ' csátva. Na hát „Más!" Técsy Ferencz székely fiu collegám és lak ársam, a ki mint már feljebb elmondottam, mini a Társ.isKőrnek urnájából kikerült tig, daczára annjk, h takard soha sem volt a markában egy Bursch-spadász nt párpajban jol helyben hagyott, jobban szerete t Bécs felséges videkének szépségeiben gyönyörködni, mint hetüket rágni. — A rigorosumra való készülés tehát csak egy beteges csiga módjara h dadt. Azt tanácsoltam tehát neki, hogy menjen egy csendes magányba tanulni, a hol szórakozások nem kísértenek. Ilyi nnek ö>merlük Dürrensteint, a mely liliput vá roska 11 méitlöldnyire Becslől a Dunának balparljan fekszik, egy nagy sz kiás hegynek töve és a Duninak partja közzé szorítva, ugy hogy csak egyetlen-egy keskeny utczából áll. Szántóföldje me< annyi sincs mint Debreczennek vagy Szabadkának. — Összesen négy-öt holdnyinak becsülöm. Szőlő, illetve bortermelésből élnek. Azt hiszem, higy lakosai pultonnal hálukon jönnek a világra, mert az öt-hat éves gyermek is kis pultonokkal hordja fel a főidet a kőfalas kopár terraszokra, hogy a szőllő megteremhessen. A magas szikla-hegyen Dürrenslein várának romjai hirdetik a hajdani dicsőségnek, helyesebben mondva erőszaknak — ököljognak — emléket. A keresztes háborúból visszatérő oroszlán szívű Richárd angolkirály — Dalmáliában — személyes ellensége IV. Leopold ausztiiai herczeg áPal 1192. évben elfogatván, Dürrenstein várába záratott, és csak két év multán 100000 márka váltságdíj mellett bocsájtatott szabadon. Maga neutebeii igen szép várrom, ha ugyan a romot egyáltalán szépnek lehet mondani. A városban van egy odonizlésü nagyobb terjedelmű tömör emeletes épület, mely József császár elölt a Clarissa apácáké volt, az én ottlétemkor egy j.nnódu korcsmáros-fél: embernek tulajdonává vált. Itl húzódott meg Téchy, a kit odaköltözte után pár hónap múlva Lágler Lás/.ló alhleta termetű közös collegánkkal és barátunkkal és a ki később, a Dunába ölte magát, gyalogszerrel meglátogattunk. Téchy már ekkor egészen otthonos volt, csaknem dürrensteini spies/.bürgerré qualificálta magát. A betűt ekkor sem túlságosan szerette, inkább ösmerkedett és barátkozott fűvel- Iával; az udvarlás pedig kedvencz szórakozásai közé tartozott. Este faradlan érkezve meg az ódon apácza klastromba és alapos szemlét tartván az osztrák izlés szerint legfinomabb dürrensteini borokkal teli hordókkal ellátott tágas pinczékben, megállapítottuk, hogy az apáczáknak főjövedelmét a bortermelés képezte és azt, hogy vendégeik szomjan el nem puszi ulh ittak. Muszáj lévén lefeküdni, szidtuk József császárt mint a bokrot, mert csak száp apáczákro'i álmodhattunk. Técsy és Lágler már több mint 30 év óta a Clarissákkal oda fent 1-jtik a Kállai kettőst; a mely tánczról ma már Mazzantininak sincs fogalma, de melyet a Schmerling-féle kőkorszakban, Kálióban Sarkady Dániel, Pelyvásné, Fazekas Sándor pandúr hadnagy barátom — kuruez hajdú ivadékok — mutattak be néha a múltra fátyolt vető ivadékoknak ; a mely lanczból egy két figurát ma is betudnék mulatni, ha a kor inaimat a megérdemlett nyugdíjba nein helyezte volna. A tánezot épen ugy nem lehet szavakkal élvezhetővé — érthetővé — tenni, mint a színeket, hangokat, más szóval festményeket vagy zenedarabokat. Csak annyit állithatok, hogy az eltemetett híres Killai kettős vidám kedélyből merült vegyüléke volt a spanyol etiquelte sugallta hypocriti színezetű menüettnek és a frivol franczia cancannak, a mellyel a can-nak ellenkezői is émelyegtetik és undorítják a nézőt. Bocsánatot kérek, ha tánczról emlékezve, tollam bakugrásokat tesz és közbe szúrom a Kállai kettőst, a melyet már csak a mi híres B;nczy Gyula c'.igényünk tud elmuzsikálni es a ki 2K>00 forintos — a tokaji utcán rpitett — uri módon berendez tt fé íye lakásában harminc, év ota reménykedik ivadékr.t. G-akhogy az a baja, hogy haját a dér kissé már megcsípte. Meg nem állom, hogy mielőtt a dürrensleini egy napon átélt életveszélyes kalandjaimat e.mondanám, meg ne emlékezzem alyjáról is, a híres Benczi Bertiről, a ki a nagykállói Nagykáliayaknak, Ibrányiaknak, Vayaknak, Szunyoghyaknak borús napjait gyakran változtatta derűre. Benczy Gyula nem szégyenli, de nem is szégyeneiheti azt, hogy czigány, épen ugy mint nem szégyenli