Nyírvidék, 1904 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-06 / 45. szám

N Y I R V I D E K 3 és szerencsétlensége, hogy nem Ő Felsége, hanem más valaki lőtte agyon. Szegény pára! Fucscs a dicsőségének. Mint doktor, Elek barátomnál is felsültem, mert azt hallottam, hogy beteg, pedig hát 70 eves korához mérten jj kedélyben és egészségben találtam, de nem sültem fel mint muzeumunknak dajkája, mert négy darab érdekes tárgyat hoztam haza. Egy nézetem szerint igen régi, talán még bronzkorszaki, tehát mintegy 3000 éves gyürüt Ilona leánya, báró Wimraersberg Manóné ajándékozott ide; Elek barátom pedig egy ezüsttel berakott honfoglalaskori vaskengyt It, mert balkányi birtokának Verébsár nevü dűlőjének legmélyebb, — 20 év előtt még mocsaras — részéből vetelt fel az eke. Ezzel együtt hazánkban tudlommal csak négy honfoglaláskori díszített kengyel került napvilágra. E

4y a pestmegyei selypi pusztáról, egy Orosról Oláh Géza nyíregyházi ötvös úrtól, egy •a nyíregyházi János bokor lányáról Kertész Bertalan városi főkapitánytól, a negyedik a Gál Elek féle balkányi. Adott még egy hosszunyelü pecsétnyomót, melynek korongjára egy kigyóforma kacskaringós vonal van vésve, mely egy hegyével lefelé irányuló kard körül tekerődzik, a mely kard keresztvasarol itelve a XlV-ik századra vall. A kard mellett balra egymás felett P. és M. betű áll, jobbra pedig egy felösmerhellen állat ágaskodik a kard felé fordulva. A pecsétnyomó kerületének löbb mint felét ezen körirat foglalja el „MAKÓ VÁBASAÉ." Ed a pecsétnyomót a Sámson kötelékéhez tartpzo Tamási pusztán talalták. Hugy került Makó város pecsétnyomója a Tamási pusztára, fejtse meg az a ki tudja, én nem Egy kedves és azt hiszem, hogy ma már ritka ercklyetárgyat is kaptam, t. i. egy kokárdát 1848-ból, a melynek egy kis históriája is van. Ilyen kokárdái mint 14 eves fiu és ötödik osztályú gimnazista én is viseltem 1848. márczius 15-én. Akkor minden magyar úrinő nem csinált egyebet, mint kokárdákat hímzett és az utczákon jár va kis kosárkákban hordva fűnek fanak mellére tűzdelték. Párnap múlva már nemesi k Pozsonyban, de hazánknak minden városában ezzel voltak leányok, asszonyok elfoglalva. Gál Elek, a ki ma is csinos öreg, de nem vén ember, annak a hónapnak ulolsó napjaiban Szatmáron sétálván, feltűnő nyalka legény lehetett és egy szép fiatal hölgy szívére tűzte ezen most mar ritka ereklyét. Mai napig is hü maradt azon elvhez, melyet ezen kokarda jelképezett, de azt hiszem, hogy a szatmári tündérke sem mosódolt el einlekéből. A kokárda Magyarországnak gyöngyből hímzett koronás czimeréből ali, harántul egymás mellé helyezett vörös, fehér, zöld selyem szalagokra felvarva. A színek elhalványullak a szalagon, de annak szívében nem, a ki ezen ereklyét örök megőrzés végett muzeumunknak átengedte. Ezen három szín sok ember szívében sáppadozik ma. Adja Isten, hogy ismét felélénküljön. Meg virrad még valaha! Nyiregyháza, 1904. évi november hó 4-én. l)r. Jósa András. A magyarság megerősítése Szabolcsvármegyében. (Folytatás.) Érintenem kell összefüggésben egy másik orvoslást váró tünetet; a bevándorlást is. Mig a kivándorlásnál munkabíró fajbelit vészitünk el, itt élődi söpredék kerül a helyére. A rossz útra tévedt szabadelvüség jegyében működő közigazgatás tehetetlensége nem tudja elállítani se a vérvesztést se a fekélyesedést. A beözönlő népség könnyű szerrel megtelepszik, részt kér és vesz — Hívják be Muntán Tógyernél! rendelte el az elnök. Perez múlva az asszony belépett. Az urára rá nem nézett, kerülte a pillantását. — Muntán Tógyerné, Mohos Juliánná, szólt az elnök. A maga férjét gyilkossággal vádolják s maga mint tanú fog szerepelni ebben az ügyben De csak ú

3'y, ha akar. A törvény megengedi, hogy férje rokona ellen nem kényszerítheti a bíróság a tanút a vallomásra. — • De én vallani akarok, szólt elszántan az asszony. — Akkor figyelmeztetem, hogy esküt kell tenni a vallomásra. — Mindent elmondok a mit tudok ... És könny szökött a szeméből. Muntán Tógyer riadtan nézett a feleségére. Aztán dühösen felugróit. — Ne higyjenek neki. Hazudik. Csak szabadulni akar tőlem. — Hallgass Tógyer, szólt nyugodtan az asszony, Én az igazat fugom mondani. Sátán! nyögte a vádlott. Mondja Muntán Tógyerné, tudja maga ki ölte meg a segédjegyzőt ? — Tudom. — Kicsoda ? kérdezte tompán az elnök. — Én. A teremben zaj támadt. — Mi az? Talán nem jól értettem. Maga? — Igenis én öltem meg a segédjegyzőt En szúrtam a kést a szivébe. — Vigyázzon, hogy mit beszél. Ne vállalja magára a más bűnét. Mert ez is bűn. — Ccak az igazat mondom. Én öltem meg. Ő elcsábított és én vissza akartam tépni az uramhoz. Saj náltam ezt a szegény Tógyert, mert jó voit hozzám és szeretett még akkor is, mikor az egész világ telekiabálta a fejét az én szégyenemmel. Elmondja mindenkinek hogy az övé voltam. Elmond mindent, mindent . . . Es én fogtom a kést és beléje szúrtam. Igy történt te kintetes biróság. Az uram ártatlan. Ő akkor kint járt a Biagurán. Az elveszett tehenet kereste. Szombatos Elemér. a hitközségi életből, többségre jut, a műveltebb zsidó elkedvetlenedik, visszavonul vagy kiválik, a haladás megbénul sőt visszaesés áll be. Hatósági beavatkozásban volna egyben másban mód s talán a szándékon se múlna, de nyomban fö.támad a zsidjfalás vadja és a buzgó tisztviselőnek kellemvllenseg és a nem áhítozott ragadványnév a jutalma. A jöllnient görcsösen ragaszkodik ákombakomjaihoz, gyermekeit is rákapatja és tenyészik a zugiskola Senki hitében bántalom ne .ssek, de igazolni tulja-e valaki, ha ma Szabolcsvármegyében a zsidó papok és hitszónokok közt nincs egy se, a ki a törvény megkívánta képesítéssel bírna, avagy helyeselni lehet-e, hogy az isteni tiszteleteken, az ünnepi beszédekben a magyar nyelvnek nincs helye ? S ez a tényállás a zug

;skolák s a bevándorlás folyománya. l„y áll a sor, lanuságtételre hívom föl művelt és elfogulatlan zsidóinkat, hogy van e e képben tul-zás, az ö

;szes eszakkeleti vármegyékben es nálunk is. S éppen ettől az annyi jelesscggel ékes uri oszlálylol várnók el, 'érteni lehet, de megokolni nem, hogy miért hallgatott eddig is,) hogy a beözönlés eltensege ellen tiltakozó szavát felemelje. Lenne szavának foganatja, mert az a színe, hogy a törvény szerzés is csak azért neui bolygatja :< kényes keidést, hogy a zsidóság érzékenységét kiuié.je. A zsidó könnyen hajlik a magyarosodásra, mint magyar még szitlyáskodásával is tüntet és ha e folyamat az u'óbbi években nálunk vesztegel, 'ielyel közzel visszaesést is mutat, más ok hiányában, a mibe a tapasztalat is megerősít csak azt lehet fölenni, bog) a csapatosan betódult orosz, lengyel, oláh, zsidó, kiben hagyományként a vallás a nemzeti fogalommal eggyé ohadt, kinek ábrándképe az újjáéleszthető zsidóország, a kényes lelkiekben ránehezedik az idevalóra, terjeszti a csodapapok bálványozásai, mint hontalan a haza eszméjével szembeszáll, másrészt a mindinkább a mostvaló fölfogáshoz huzó iava zsidó nem érvénye=ili ellensúlyozó befolyását, a felsőbbség mint rnir.dig édes álmát alussza, a társadalom tájékozatlan és nem tud a veszedelemről — tehát az idegen hatás ellenállás nélkül fertőzi meg a lelkeket. A parlament vájjon mikor keríti sorát a karos bevándorlást hatályosan szabályozó törvény megalkotásának, holott a mostani langyos sincs nrg végrehajtva? Már pedig rámutalva a faji szempontot sértő jelenségekre, kiirtásuk eszközet elsőben csakis a forrás elreke^ztésében kereshetjük. A társadalom tegye meg tehát a mi tőle telik, a hol csak szeréi ejtheti, ártsa bele magát a helyi hatóságok dolgába, riagasson, kényszeritse őket következetes ellenőrzéssel, hogy a jogtalan letelepedést ne tűrjék s ugyanígy a hol nyomára akad, hogy egy zugiskola vert tanyai, terelje rá a figyelmet, os'orozzon minden jelenséget, minek hazafiatlan színe van, ugy remélni lehet, hogy az áradat megszűnik, az előtörtető világosság lassan csak behatol az odúkba, a sötétség eloszlik, a várfalként zárkózott sorok megtörnek s a haladás foghíja el jogos helyét. Helyén lesz itt megjegyezni, tudjuk különben mindannyian, hogy a mit a politikai bölcsesség már jórégen kimondott, a tarsadalom még mindig késik a jóvátétellel, t. i. a zsidóság elismerésével. Pedig a nemzeti allam kiépítésének egyik elsőrendű feladata, hogy a zsidó kérdést helyesen nyélbe üsse. Sürgős e tennivaló, mert elodázásával a veszedelem nőttön nő, sikert ígérő, mert e népben a zsidó fajérzet megernyedt és idehúz, háládatos, mert vele a számon kívül nagyfokú értelmi gyarapításhoz jutunk, általa a véghelyeken, a hol a törzsökös magyarságnak nyoma sincs, nemzetiségünk ellenálló bástyákat rak le. Az ajánlom óvakodjunk ténykedéseinkben a zsidofalásnak még a látszatától is, sőt fogadjuk testvéri szeretettel a közénkvalót, az érintkezésünk közösségébe került zsidó hű szövetségesünk lesz. A vármegye jövőbeli közművelődési szintájának emelése végett két szükségletre mutattam rá ; az egyik, hogy igyekezzünk mennél több tanyasi iskolát felállítani, a másik, hogy irtsuk az elhatalmazott zugiskolákat Egy harmadik kívánalom, a mivel az iskolai népnevelést formásán kiegészíthetni az, hogy megteremtsünk kellő számú földmives iskolát. Csodálatosképen a figyelő tekintet, ha a népneveles mezején valamerre vetődik, mindenütt bántó fonákságba ütközik. Avagy nem megfoghatatlan e, hogy egy kiválóan földmivelő vármegye gyermeke ne juthasson hozzá, hogy épen azokat az ismereteket sajátíthassa el, mikre kenyérkereseténél szükségé van, holott fontos érdek, hogy a gazda hasznosan, ésszerűen művelje földjet. Akár a nagyobb gazdaságokban mint sáfár, a botos ispán, gazda, akár a maga szegénységéber. keresi meg a mindennapit, az első követelmény, hogy értse a dolgát, nem ugy a hogy látta, hanem ugy ahogy a fej'ődő tudomány mai fokán megkívánja; egyrészt az alaposabb niűveiődest, másrészt a biztosabb magyarosodást érjük el, ha mennél több helyen földmives iskola támad fontosabb nemzeli vívmány ez, mint a mikor az uri nyomorúságra felkeszitő különböző fajtközépiskolák szaporodnak el. Ma a kisgazda az évtizedek óta megtaposott nyomon halad és még rá kell hagyni, hogy jól teszi, azt a csekély hasznot, mit a föld igy nyújt, tenné koczkára, ha úlmutató nélkül nekivágná az uj iránynak, a közép- és nagybirtokos tehet próbákat, a kisgazdanak se ideje, se földje, se pénze hozzá, különben mostani ósdi nézeteivel rá se volna bírható. Hogy térjen rá, hogy a helyes gazdáikot dás nem vaktaban való foglalkozás, a minek fogásailátva játszva elsajatithalja, ha nincs módja benne, hogy a tudást megszerezze? A népies füzetek, vándorfölolva sások lendítenek annyit a mennyit a nep ismerete körtnek tágításán, de a végczélt, hogy a kisgazda alapo san fölkeszülve, a föld miveléséiuk okat-fokat tudja soha se fogjak biztosithalni. Ne kilincseljünk az állami mankó után, ha a kezdők jó vegéről fogják, kivált ha azt bebizonyiijak, hogy dúsan gyümölcsöző, arányban csekély befektetésről van szó, a népesebb és tehetősebb községek rále-znek, hogy földmives iskolát állítsanak s a szegény ember fia éppen abban a korban mikor mar a népiskolát ott hagyta, testi munkára még gyönge jövőbeli kenyerének minden csinyjat-binját meg fogja tanulhatni. A társadalom tevékenysége azzal, hogy kezdeményezi a tanyasi nép- es a földmives iskolák felállítását, megveti az alapot, melyen a jól-rosszul kisembernek mondott paraszt és kisbirtokos gyermeke művelődő szükségletét kielégítheti, viszont másfelől a zugiskolák írtogalásával a haza- és nemzetellenes tanításnak vet gátat s mindkét irányban egy hatalmas lépest tettünk előre akkor, ha az eszme formát ólt, hogy ha-onlalra fanyalodva közművelődésünk vadona virágos kertté váljék. — A hogy a számsor egynél kezdődik, valamint a fa gyökerében lel támaszt,' azonképen a közművelődés kiforniazásában az elején kezdve, az alapok megrakasával indulhat meg a munka. Az alap az iskola, ezt építsük meg jó hozzávalóból szakértelemmel erősen. A tanitó az eszevei oktasson, a szívevei neveljen s azt a buzgalmát, hogy derék magyar fiatalságot eresszen ki az eletbe, a társadalom éber szeme kiserje és jóindulata támogassa. Ha minden gyermek részes lesz benne, hogy a legszükségesebb ismereteket megszerezheti s a bizonyos fokú tudás egyenlő mértékben közös lesz, egy igazi a nagy sokaságot átható közszellem fog alakulni s ebben mtg lesz a készség s az értelmi erő, hogy a társadalmi föladatait önmaga kezdeményezze és irányítsa s nem lesz szűkében a kiépítés és fejlesztés megkívánta eszközöknek se. Ila az iskola világosságot terjesztő faklya, jusson mindenkinek a fényéből, de a magyar iskola őrszem, mely a tudás fegyverével hódit, mennél sűrűbben helyezkednek el az őrszemek különösen a Nyírség elhanyagolt lalvaiban, annál hamarabb elerjük az idegenek teljes beolvadásának időpontját. A faji önállóságra léltékeny nemzeti érzés nem érheti be a nyelvegység kidomboritásával, a czél az emberi élet összes jelenségeiben megnyilatkozó nemzeti vonások kifejlesztese, a hol épen tisztán fenmaradlak megőrzése, a hol elhalványodtak, főlelevenitése, a hol hiányzanak, bevezetése. Sajálosságanak fentarlása nem mint őnczél fontos és nem habókos különködés, a nagy nemzetek forgatagaban ezek a nyelvvel együtt létünk biztosításának még politikai szerencsétlen alakulatok mellett is leghathatósabb eszközei. — Jelentőségük önczélu oldalokról tekintve szintén nyomós. A hogy az egyed bélyege, vonásainak tóbbfeleségéből alakul és ezek az ő becses alkotékai, a nemzeti nyomdék is összetevődik külön-külön ertékes nyilvánulásokból, nálunk az elmaradása vagy elváltozása az összesség benyomását is módosifja és egynek a kiveszése lelki kapcsolásuknál fogva az egeszben meglazulást idéz elő. A nemzeti vonások elválaszthatatlanul rátapadnak az emberre mint faji k egyedre és megkülönböztetik egy másiktól még legközönségesebb dolgaban is. Merőben tévesztett fölfogás az, mely egyedül a nyelvnek tulajdonit megkülönböztető hivatást s noha nincs helyén a két kellek közt a verseny támasztásának, ugy mondanám, hogy a nyelv külsőképpen, a többi összes ténykedéseink eltérő módja, a szokásainkban megnyilatkozó nemzeti nyomdék velejében bensőleg tesz mássá. Általában egyik szempont se kicsinylendő, mert a faji átalakulás, hol az egyikben, hol a másikban veszi előbb kezdetét es az egyik föltétel szerint már befejeződölt, mig a másikban csak ezután kerül sorra, a határvonal ingadozását nem lehet eltüntetni, megesik hogy pl. valaki tisztán beszél magyarul és kisül róla, hogy r ácz, a másik idegen beszéde daczára öntudatlanul magyarra vedlett át gondolkodásban, érzésben és külsőségekben. Nálunk akár a dologgal eltelő hétköznap, akár a vasár- és ünnepnap és különös alkalmak időtöltéseiben hovatovább feledésre kerülnek azok a szokások, mik a nép eletét még nem régiben oly színesnek, elevennek és a mi elsőbbet fontos magyarosnak bélyegezték. Divatját múlja a gyereksereg játékának ezerféle formaja, faluvégen, piaeztáján a fiatalság megannyi bohóskodása, a keresztelő, lakodalmi és temetési, név- és születésnapi szokásoknak sokféle változata, rengő kalászokat, ha kasza dönti, az aratók danája a mult dalos leikenek bágyadt, megtört visszahangja, szőlőszedés évadán megittasult lelkednek föl-föltörő kedvét csirnbókos kufár alkuja rebbenti el, szüntelenül egykedvűen peregn k le az élet mélyenjáró eseményei, az ősi ruházkodás baja odavan, polgáriasodik a paraszt, világ vásári a lelkülete, a kocsmáiás, pálinkázás nyavalyája veszti meg testét is, elméjét is, mindenben elfajzik, mintha évszázadok csapásai viharzottak volna el. Nyári vasárnap délutánján ugy fordult, hogy hat községen vitt keresztül az utam és utcza szeren, házak menten csak kártyázó csoporton akadt meg a szemem, ugy lehet, hogy a csapszékjárás ünnep délutánján tilos, hál más léha foglalkozás kerekedett felül. A köznép élete folyását a nemzeti vonások szellemében ugy kell irányítanunk, hogy a szegény ember a maga háza tájékán, kőzségeben és körülötte földi létét kellemesnek érezze s a helyeit, hogy etezakadó vágyai támadnának, vértezve legyen a kísértés ellen, t.i. gondolat- és érzelem világa ugy alakuljon, hogy a maga elelmódjaban necsak beérje, hanem ugy éldezze apró örömeit mint a testet váltott legnagyobb boldogságot. Legyen ez az életmód erkölcsi alapon tartalmas, magyaros, a fontosabban komoly, a helyenlevő vonatkozásokban színes, eleven, hagyjon meg minden kort, minden nemet és hozzáteszem minden állást az ősképekből századokon át kifejlett, ha nemzeti vonásokkal ékes szokásainak mai alakulatában. Ugy képzelem a megújhodást mint egy táborjárást, mely kérlelhetetlenül irtja-nyesi a népleieknek és a népéletnek minden eltorzulását vagy világvásari elfajzását és ugy képzelem mint a mezei gazda ujilá-ál, mikor a rikitott sorok közt friss, eleven erős palántát ültet el. S mindezt nem árt eleve megemlíteni, nem jelent fogékonytalansagot vagy idegenkedést, nem jelent veszteglést vagy elzárkózást, mindez nem azt fej zi ki, hogy csak az a beváló, a mi a nép lelkivilágának alapízeiből alakult meg, hanem jelenti azl, hogy ellogadja a jót, ha arravaló, csínján, óvatosan átformálva, abban a köntösben a mit a magyaros szellem ráaggat. Legyen a szegeny ember hitében erős, szeresse felebarátját, tisztelje az éltes kort, a felsőbbséget, becsülje meg az érdemet, érdeklődjek a közügyek iránt, karolja föl a jót, telteiben a régiek megdicserte középszer, számbavevés és meggondoltság pórázán járjon. S csak egyben, a haza szeretetében ne ismerjen végességét. Minden a hazatói ered és övé minden, nincs áldozat, melylyel fukarkodnia szabadna, ha róla van szó, teljen be a tudattal, ha gyarapit, ha családot alapit,