Nyírvidék, 1904 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1904-10-30 / 44. szám

XXV 7. évfolyam. 44. szám. IVyirepryháza, 1904. október 30. ÍDEK. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. — < x j­& Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon, toa —— Kluüzetésl feltételek: Az előfizetési pénzek, megrendelések s a a £ A^P ^eHomi résiét képeió kttldeméiyek, Hirdetési dijak: no8tán vagy helyben házhoz hordva : lap szétküldése tárgyában leendő felszó- * c" me a at t " ere tneK bekaldeui. Minden nígyaaer haaibiott petit aoreiraieii Egész évre . 8 korona lamlásokjóba Elek kiadó-tulajdonos f 0­adutnak el lsm9rtkeíektl5 1 közlése l. fillér; .Sbbsaari k^lé. ese.ében's fill. Félévre 4 köny vnvotudájához iskola-utcza 8. szám . I, I. L, . An,il|.t4rika.lemények dija noronkint 60 fillér. fel evr e * " 3 /1 r - i uj. \ • ii A kéziratok csak világos kivanatra s az Apró hirdetések 10 saóigí > fii., minden további aaó Negyed évre 2 , (Janoszky haz) intezendok. illető költségére küldetnek vissza. 4 fii. Vastag betűvel «edett kétszeresen .aimit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivata ban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Altalános Tudósító és GrUnman­del Henrik és Társa Sitii Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. Kesergő, — K'.'t közlemény. — II. A közügyek iránti érdeklődésünknek legfőbb ragója az a tudat, hogy az intézésükben való részesedés nemcsak puszta formalizmus, nem csak az elveknek passiv fenntartása és hangoz­tatása által van biztosítva, hanem ha ez a ré­szesedés súlyt és életet jeleut. Jelenti azt, hogy nem egy fizetett hivatalnok sereg gondolkozik, akar és cselekszik politikailag a nemzet szűkebb­kürü vonatkozásban a vármegye közönsége — helyett, hanem e gondolkozásban, akarásban *és cselekvésben mindnyájan részei vagyunk a nagy nemzeti egésznek. Részesei vagyunk a közügyek feletti tanács­kozásnak, véleménynyilvánításnak és határozás­nak úgy, ha véleménynyilvánításunk, tiltakozá­sunk, határozataink nem hangzanak el üres sza­vak gyanánt, de súlyúknál fogva a nemzetet ér­deklő kérdésekben eredményeket is tudnak lét­rehozni. A vármegyei közgyűlések ez irányú műkö­dése most erőtlen és hatálytalan funkezió, mert a szerep, melyet oly hosszú időn betöltöttek nem az első rendű tényezők szerepe immár, csak a népség, katonaság és kardalosoké. Éljenezünk, protestálunk, görög tüzeket gyújtuuk — ily mó­don nagy zajt ülni még mindig képesek vagyunk — de a néző jól tudja, hogy — haj, nem raj­tunk fordul meg többé a nagy színjáték sorsa, mely egy nemzet életét példázza. — Színpadi népség es katonaságnak lenni nem lehet ambi­cziója^az embereknek. A kik mindezekben a teljes czentralízáczió hívei, s a kik e törekvésüket a közigazgatás egyszerűsítésének ártatlan jelszava alatt igyekez­nek ujabb időben érvényesíteni, azok rendén va­A „Hyirridlék" tárcsája. Jeltelen sírnál. Kit senki meg nem gyászol, nem sirat, Hadd álljak meg besüppedt hantodon! Ila látnál, nem tűrnél meg itt magad S elküldenél más hantjához tudom ! Szerény valát, azért nincs sírköved, Szerény s nem a hiuk közül való, Kiket a lét hulláma fölvetett S a hízelgés felejtéstől megóv. Es dolgozzál serényen a honért; Hívatlanul, mondták az emberek. Azért akadt kevés, a ki néked élt Es gúny, közöny kiolták lelkedet. Oh nem, nem olták, lelked most is él, Közöttünk jár, kik véled érezünk ; Szívünkre száll, mely egy jobb kort remél, S éleszt, ha már kifáradt két kezünk. A napsugár, lelkednek párja ez, Baráton, ellenségen ugy pihen; Miként te voltál hozzájok nemes, Mig rád borult a sír, a jeltelen ! . . . Keszler Károlv. % Büntetés. Irta : Karsa Eörs. „Kedves Orvos úr nem birom tovább ! Bevallom, hogy szeretem ! Pokoli kínjaim vannak ! Megkellett mon­danom, meri ba nem, . . . elégtem volna! . . ." \ lónak találják a dolgok ilyen állását s még ezt a szerepet is soknak és olyannak vélik, mely az egységes és szilárd közigazgatás elvével vesze­delmes ellentétben áll. De hát kettő közölt kell választanunk. Vagy megszakítunk minden összekötletést a múlttal s nemzeti életünk törvényeivel, melyeknél fogva a vármegyei önkormányzat még mindig a magyar alkotmánynak egyik szükséges biztosítéka, nem­zeti önrendelkezésünknek pedig elengedhetetlen tényezője. Vagy pedig az intézmények fejlődésé­nek történeti folytonosságát, nemzeti jellegét — melybe annyira beleéltük magunkat, — egyszó­val mindent feláldozunk a czentralizáció elvének, mely másutt lehet jó és szükséges elv, de ná­lunk, a mi közjogi viszonyaink közölt a nem­zeti erőknek megkötését, dermedését és halálát jelentené. Hogy elkedvetlenedtünk a közügyek intézé­sében való részesedéstől s a vármegye közön­sége összetett kezű szemlélője, közönyös nézője lelt a közgyűléseknek, annak a fentebbieken kí­vül egyébb okai is voltak, melyek azonban já­rulékos természetűek — Mióta a vármegye az uj keretek — jobban mondva korlátok — kö­zött éli életét, az életviszonyok felelte megsoka­sodtak s evvel együtt a közigazgatás önkormány­zati alakjainak, a vármegyének feladatai is. Igy bővült meg a közgyűlések tárgysorozata annyira, hogy annak vita nélküli letárgyalására is kél három nap szükséges. A legaprólékosahh viciná­lis vonatkozású dolgok, melyek csak egy közsé­get, vagy egyeseket érdekelnek, a vármegyei köz­gyűlés gyámkodása alá kerültek s az aprólékos ügyek e szürke tengerében ellankad a legaczélo­sabh, legbuzgóbb érdeklődés is. E kérdés egyéb mozzanataira alkalomadtán még vissza fogunk térni. „A? Istenért asszonyom, a Férje a szomszéd szo­bában a szívgörcsöktől elalélt, és alig várom, hogy esz­méletre terítsem és ön kiburczol ide. Beszéljünk erről máskor, de nekem uz ura mellett a helyem!" „Nem engedem ! . . . Nem ! Végig kell engemet hallgatnia. Én az ünnepeli szép asszony, egy beteg ember­nek vagyok a rabja már öt év óta ! Magam előtt látom a sorvadó halált és mellelte önt, a viruló egészséget, a ki kötelességszerüleg mindig megakadályozza a halai munkáját. Miért ? Hogy én még tovább is rab legyek ! Hát nem érez szánalmat irántam ? Hit nem tudna megszereln 1 ? Nem vagyok talán elég szép? Igy szólt és őrjöngve simult az orvoshoz. „Hallgasson tovább. A beleg mellett folytonosan magát láttam? Önkénteenűl is összehasanlitotlam ma­gukat ! Ne csudálja, ha megszerettem Migát. Miga az oka és magának is szerelnie kell engem. De asszonyom, hál ba már igy áll a dolog, tudja meg, hogy én is szerelem! Gyötrődtem m >gáerl, de most már engedjen a beleghez! Első kötelességem! Mindjárt engedem csak még valamit mondj in meg nekem. És az asszony puha karjával átölelte a férfit, aki sehogysem tudott szabadulni ; de mar nem isig-n akart az imádott teremtés mellől eltávozni. „Mondja meddig élhet a férjem ! „A ferje elélhet még egy évig is, ha folytonos felügyelet alalt van. Minden ilyen roham i alkalmával, élete hajszálon függ. Hat halgasson rám, szólt tovább és még szorosab­ban simult az orvoshoz. „Hagyjuk most meghalni! Mentsen meg engem tőle és légy az enyém egyedül az enyém!! Suttogva szólt és oly erősen szoritolla magához a férfit, hogy az elkábulva már válaszolni sem tudott. Erős czáfolatául mindannak, a mit közöny­ről és pusztulásról ide irtunk, valaki a régiek közül Rákócziról szólván, hittel és meggyőződés­sel kopogtatta meg a zöld asztalok tábláját, az elmúlt közgyűlésen. A nagy csendességben úgy tetszett nekünk, mintha e kopogtatás életre akarná szólítani a koporsójában fekvő vármegyei szel­lemet s ezt a hitet és meggyőződést látva szinte megbántuk már, hogy az őszi hervadásba keserű hangú elégiát irtunk rólad, régi időknek omla­dozó romja: magyar vármegye! —yi— TEMETŐ ÜNNEPE. Meniijünk a temetőbe, ez a nap a halottaké. Hintsük tele a sírokat az emlékezés virágaira!, gyujtsuk fel a halál éjszakáját a kegyelet lobogó lényével, ez a nap a halottak napja. Mindnyájunknak van halottja. Ahány 'érzés csak él bennünk, az mind oJafüz bmnünkel a temetőhöz. Ezer szállal vagyunk odakötve a temetői fej fához, amely intelmo az emberi elet múlandóságának, az örökkévaló enyészetnek. Halottak napjan ölelkezik az élet a halállal. A végletek lalalkozása felségesen egyenlíti ki az emberi sors és emberi tereinlés szélsőségéit. Ez a nap a benső in gerősödés napji, az a nap, a mikor az ember, a természet ura diadalmaskodik a halál félelmén, amikor ennek a sötét fogalomnak enyhítő vonatkozásait keresi s az emlékezés könnyeivel mossa le lelkéről a kishitű­ségel, a halállól való irtózatol. Az a szeretet, amely a sirhoz vezeti az élő embert, a kibékülést jelenti a halál gondolatával. Szivünkben jajgathat a fajdalom, de azérl egész lényünket odaadjuk e napon az enyészet fogal­mának. Amíg nehéz léptekkel járjuk a temető útjait, meglepi lelkünket a halál az elmúlás békés hangulata és nem lázadozunk, nem háborgunk a különös sors Ebben a pillanatban borzasztó hörgés hallatszott a másik szobából. Az orvos kifejtelte magát az asszony karjából és rohant be a másik szobába. Az asszony a rémülettől lenyűgözve mozdulatlanul maradt. M nd mfele élesztési kísérlet hiába valónak bizonyult! Az orvos negyedóri múlva kitámolygott a szobából és tompa hangon jelen­tette a nőnek: a f-rje meghalt. Az asszony az orvus nyakába ugrott felkiáltott: Végre hát enyém vagy. És én s abad vagyok 1 Az orvos eltaszitotta magától ! Kijozanodva, fagvosan szólt: Asszonyom, ha már elkabitva, a kellő ovatosságot elmulasztva, talán én okoztam az ura balálál, de már ezért jutalmat nejj kí­vánok ! . . . Beszélgetés a gyorsvonaton. Optimista: Tekints kívül atyafi nemünknek e di­csőséges hirczterén, a melyet te sötéten látó lelkeddel affile bús siralomvölgynek larlasz, amelyen nyögve hordja jármit az emberi állat. Nyisd fel jobban a sze­medet s ám lasd, mint emelkedik fel az Isten képmi­sara leremtett ember a csatatér fölé győzelemmel, dia­dalmasan, mint száll fel a magasba, kinyitja messzire két karját, szemeit a magasban jártatja, kutatja a min­denséget . . . Tekintete elől kitér minden élő lény, ke­zeinek érin'isére meghunyászkodik a legbüszkébb, a leg­gyilkosabb fenevad is, mert hát ő a teremtés büszke­sége, a természetnek az ura, akinek mindent meghódító ereje és hatalma : az ész és az akarat, amelyne'c bűvös hatalma alatt meghódol minden ami mozog és nyüzsög a földtekén! Sőt nemesik az előre terjed ki hódító ha­talma! Szolgálatába kényszeríti a természeli erőket is, s lépésről-lépesre diadalmisan hóditva, meghódítja majdan magát a nagy természetet is! Meglásd atyafi, a dicső ember előb'j-utóbb teljesen le fogja rázni a ter­mészet korlatoíó törvényeinek jármát s eljön majd az Mérnöki iroda. NAGY ELEK okleveles mérnök Ny ir egy házán, iskola-utcza 13. száin a Nyirvizsza­bályozó társulat mellett dr, Prok Gyula ügyvéd úr házában. Elvállal mindenféle mérnöki munkát u. m. földméréseket, tagosítást, út, híd, vasúti, vízépítési munkálatokat és épület tervezéseit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom