Nyírvidék, 1904 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1904-05-29 / 22. szám

Dr. Mezősy B--la a tanilókat, Kubacska István a tanítók lelkes barátját Dr. Meősy B ;lá

l, Fazekas János a lelkészí kart képviselő Kálmán Dezsőt, Siotfan Lijos a rendező bizottság la/jiit, Kálmán Dezső Bogár Lajost, Bogár Lajos az ebedrende/.ő kedves hölgyeket, Kel men Adolf Mezősy Bélát, Szabó Anlal és Ná"ásy Gyula Kelemen Adolfot, Katz Sámuel Kubacska István járásköri elnököt szeretettel köszönteit'!. Délután 4 óia kőiül n< hányan haza készülődtek, a többiek pedig szállásaikra menve, szives vendéglátás mellett kellemesen töllö lék a délutánt. Este 8 órakor az ujfehértoi műkedvelő társaság a vendig k tiszteletére lánccal egybekötött szini előadási rendezett. Színre került: .A doktor úi * c. bohózat, melynek szereplői egvtől-eiáyig oly ügyesen alakítottak, amilyent műkedvelőktől ritkán láthatunk. A rendezés is mintaszerű volt. Ezután kezdetét vette a táncmulatság. Szép lányok, asszonyok s jó cigányzene mellett táncra perdúlt a fiatalság. S ha egyszer m-isszor egy egy ,óreg úr* is fölhevült a fi.talság tüzétől, — biz azon nem is ig n csodálkoztunk. Világos reggel volt, mikor a mulatók széloszlottak. Egyik szállásán lefeküdt, hogy az e^y i ap és éj történtét átálmodja, a másik m°g nem feküdt le, hogy el ne felejlse Az aztán igaz, hogy Uj fehértó kedves fészek; meg a? is, hogy a kedves fészeknek még kedvesebbek a lakói. És végre: hitünk szerint az is igaz, hogy a .Szabolcsvárrnegyei Taniló-E^ye-üiet" nyíregyházi járáskőiének a szép számmal megjelent tanügy- és tanitóbarátok részvétele mellett megtartóit értekezlete is hagyott a résztvevők szivében olyan erkölcsi rugót, mely azokat a magyar kultúra érdekében való biztos, állandó és ha kell, hevesebb lü^tetesre is képesekké te-zi. Májusi levelek. 1904. május 1. lljra kizöldül' a gesztenyefa lombja A visszatérő fecskepár sietve rakta meg fészkét az eszterbaj alalt, s a tél hidege elől a nádereszekbe huzódoit verebek ujjongva gyűltek össze a város piaczán, hogy a mikori a lehunyja álmos szemeit a bíborban születő n;<p, a m g alig-alig pelyhes kicsinyeikn k ele-irpelhessék a nap eseményeit. A koinor, s baljóslatú hírektől terhes áprilisi es'e csappongó zeneszó mellett, üde tavaszi fuvaloinuul siklott át május hajnalára, — de a kelő napnak legelső éltető sugára f gyosan löiö't meg, s a suhanó szellő az ólombányák sorvasztó szelével talalkozolt, a midőn a város közepére ért. Dermesztő csönd hm erősen markírozott arczu rendőrlegénység, s annak segélyszavára egy század élet-halálra kcsz huszár, betöltött kaiabinnal s élesre fent í-zablyával fogta körül a piacz terét, várva a fő I- api lány úrhuczi riadóját, különösen azokat a vérpiros-nyakkendős legényeket, kik előző nap este Prok Samu bácsi utján gőzölgő szajjal üzenlek hadat a fennálló tarsadalmi rendnek s a mesterek zsiros tárcsáinak. De íme este lett! s Crak gyáva nyulat szült a hegy. A bika-ingerlő bokányiak nyugodtan szopták tovább a polgártárs borát, s a majszter urammal egyetértve biztosan készilették elő a blaumontag torát. A'. e!ő<.ő nap nyershussal etetett, s puskaporszag'ol itta^n

11 csendlegénység pedig fokozo t Inrczi hangulatban rakta le a biztonság fegyverét, s a dijmenlés káplár csillagot. A huszárság is elvonult, — csak a katholiku; le np'oiu állott tovább az áprilisi napokra em'é\*eztetöen szótlanul, némán s rendületlenül. * * * 1904. május 17. Lezajlott immár a tavasz első ünnepnapja: a gyermekek majálisa is. Az ártatlan örömtől sugárzó arc<u kicsinyek hosszú sorban, víg zeneszó s heves dobpergés inellptt vonullak ki a Sóstóra, s velük együtt a nagyok közül sokan-sokan az első italóra. Mert bizony a kicsinyek inulalsága legtöbbször csak ürügy a nagy gy rmekeknek. Azoknak a bajuszos bácsiknak, a kik a boldogemlekezelü z>iros disznotorok lezajlása óla szomjas torokkal várják az első nyilvános tavaszi öntözést s a kik estere-hajnalra emelkedettebb hangula'ban, s még gyűiötlebb arczczal térnek pihe nőre, mint a szokatlan zajtól s a napi izgalmaktól ki fáradt kicsinyek. Az első etetés elérkezlét ilyenkor a vendéglő terraszán elh. lyezelt haran^oc ka jelzi. Gyorsan kiürül, m g ismét megtelik a f lbt nhapyott krigh, a zöldre festett asztalok f her UKZI öltem k, s a pillanatra beállott csöndet csakhamar a fagyos süllek utáni élénk ordítozás s a k szolgáló pincérek nyilvános szulytyongatása váltja l'ö. Küi.n a tanyai részen, a kenderáztalós telepi n sürgős cserét r. ndez a felig elszopott méz skalács s az oss.emajsi.olt csícsoné cukor a lefaragott nyelű nyiribic;kuval, hogy végleg megtartsa jogát a piacról fölmaradt szárnya-o< szániára, no meg később aria az időié, a ni kor a lökön hizlalt negy lo, s a mutatón.k mellé fogo't lógós boldog gazdája kissé szűknek találja a sóslói eidöt s elkezdődik a mgyok mulatsága, az évről-évre megismétlődő .ereszd el a hajam* jatéka . . . Ez a nap volt különben az tlső bemutatója a Sóstó új bérlőjének: Londvainak is. Az első vizsgara kíváncsi tanitoi kar s a velük együtt irző intelligenlia a födött ebédlő asztalát fogta körül s egy-egy fogás közben éber gondolkodásra serkenti a czigányzenétöl s a zavaros szónoklatoktól elkábult fejet, miként lehetne az ebéd valamivel hossza'.b s a dikcio-özön kissé rövidebb. Mert bizony némileg hatáios a kélségbeesésst I az az állapot, hogy a gőzölgő túróscsúszál kényfelen kihűlni engedni, érintetlenül higyni s valóságos Tantallusikinokat kiállani, a mig a másokhoz intézett, de szerényen önmagát dicsérő felköszöntő nyouian a szokásos contra, re-sub-Hirsch-Kossuth és mordeontra tóosztválaszok elc.itúlnak! Sa mikor aztán g ndos figyelemmel meg van vetve a bor-á/y s elfoglalja mdtó s reg nélkülözött helyét a telepi-bor, ismét megujul az eszmecsere, a szélesebb körű te-tu poharazás s nagy későn megállapíttatik az is, hogy valaki hiányzik, s hogy az egyenlőség nem teljes s hogy bizony csak megjelenhetett volna az a szegény zsidó tanító is — ebéd után! N Y I R V I D É K De odakünn ezalatt zene-bona támad. A kicsinyek élénk örömére a bácsik ráncigáljak egy Dást. Erös, gatyás-kordon veszi körül a viadorokat s addig, a mig Telepák Pis'a közbe nem szól, hirmat tenyerével Ki nem hámozza a' atyafiak arcát s széjjel nem o-a a műoirlfózók sas al.szták között egy pár olyan magyaros ki penkapomanyt, hogy gyorspolkát kezd járni a s sloi erdő : — addig nem is tudjut-, hogy az a két matador, a ki bottal ölelkezik, a Teledak Pisla tenyerevei csókolodzik s akit ho mi .üssed Gyuro!* — ne hagyd magad Jozso!" biztatásokkal c-iklandoznak. nem más, mint két csikolegelő--, vásá t. res és kender.iztatós magyar, a ki vála-z o polgár s mindeneknek meg nagyobb épülésére — városi képviseleti tag ! ... « » 1904. május 19. . . . Hiába minden crőíes.:ités, minden önáinitás — csak öregszünk ! — A pusztai csikós egyszerű homok ór.iján éppen uzy leperdül az idő, mint a mirvány palota rythmikus jirásu s búgó szavú mesteri müven. Hiaba várjuk vi.-sza az ellünt perceket, hiába kacagunk bele — látszói g gúnyosan, gondtalanul — az élet viharába, az a guny <s az a gondtalannak latszó kacagás nem má=, mint gyötrő félelem s elámított lelkünknek álombi lojtoit gyötrő vergődése . . . És a lünő idő egyszer fölkereste az allatok királyát: a í-zinai oroszlánt is. Nesztelenül lopódzott be a rettegelt barlangba s hátulról, óvatosan ráült a királyi főre. Hiába védekezett a puszta zsarnoka, háha razta meg még néhányszor hatalmas fejé' ; az egykor fönsé ges kiiályi szó, melynek hallatára rémüllen állott meg pusztító utjaban a büszke északi szél, mar csak panasznak let.-zett, a hu láuios sörenybe befészkelt deresedő szálak már csalhallanul az időre emlékeztettek s a királyi fenség symbolúma, a hatalmas farok, melynek egyetlen ütésétől bénúltan rogyott a földre ember és állat, már nem egyéb, csak dísz . . . Történt egyszer, hogy a királyi nyáj elrémülve látta, a mint a gyönge szarvas merész tusara kelt az öreg oroszlann d s a királyi fölség huszonki enc szúrástól vér. zve nyögve vonult vis'za p lotájába. Tanácsra gyűlt a nyáj s a mikor a vez.érkos félve remegte el a király előtt a fölajánlott segelyt, a fajdalmaban is fönséges alak megindultan könyörögte — liat. S megérkezett a princ, hogy átvegye az uralkodást Csakhogy — korrendum dictu — a sziklás lalaj, az erdőség, a mesterséges folyó átváltoztatták a királyi sarjt. Kutatva kereste rajta a nyáj, h >gy hova le'l a homlok, a díszes királyi fő, az isteni termet, a rettegett erő, s csöndet parancsoló királyi szó? S a mikor belátták, hogy ő nem az a kit vártak, hát felajánlották a puszták csendbiztosának. De perdűlt az idő, s az idővel szétbomlott a nyáj. Az elégületlenség szitva nőtt, s a korcsivadékot egy nyári napon fütykösével verte ki a népszerű juhász. Felajánlották hát a puszták gazdájának, a ki m g nagyobb ur, mint a győztes juhasz. A tanácsülésen sokan magjelentek — előzőleg leny Ivén a király borát s több-kevesebb szerencsével sikerült elérniök, hogy ú^y határozták meg a gazda jogkörét, a mint az a princnek éppen megfelelt. E'készült a nyáj; borba s pörköltbe fúll a vágy, hogy a nemes utódok méltó helyén lássák. A déluláni órákban, a midőn enyhébb lett a lég, a terveket csöndben megbeszélték, s naponta vidám pohárszó között, előre örüllek a biztos győzelem fölött. DJ óh le dőre nép, mi nem kene még ! S denique úgy esett, hogy a princ újra eleseit. S panaszszal sir a nyáj, hogy ha már minden elveszelt végső menedéknek jó lesz majd a puszták — adószedőjének . . . 3 Szabó Lajos. A te nagy és tiszta szíved tragédiája bevégeztetett ! Riasztó robbanással zúdult le a függöny s maradt utána — távol egymástól — két frissen hantolt sírhalom 1 Az egyikben te nyugszol, elhullva önkezed által, a másikban az a viruló szép leány, menyasszonyod, akit megöltél, mert nagyon szeretted! A nagy tragédiák fő eleme: a „világrend", mely rátör az ellene szegülő hősre s megsemmisíti, a te tragédiád történetében nincs jelenetezve. Csak az összeomlást látjuk, a megsemmisülést: az utolsó nagy jelenetet. Az előzményt, a kifejlést örök titokként zárja el sírod mélye s talán azé a szép viruló leányé, kinek piros, meleg vére a te kezed által omlott ki. Nagyon szeretted s megölted! Könybe borult szemmel állottunk koporsóitok mellett, de nem támadt föl szívünkben a megnyugvás, amelylyel a nagy tragédiák hősének bukását — legördülvén a függöny — a megríkkatott közönség fogadni szokta — a .világrend" joga érvényesülvén az ő haláluk által — ahogy utolsó utaitokra elkísértünk. A nagy, a hatalmas, a mindenek fölött való szerelem: ez volt a te végzeted! S az a szép menyasszony, üde, mint a feslő bimbó s ragyogó, mint a tavaszi napsugár, ennek a te nagy, hatalmas, mindenek fölött való szerelmednek lett véres áldozata. De hiszen a szerelem életetadó; miért haltatok ti meg miatta? Micsoda őrülete ennek a szent, magasztos érzésnek lett gyilkosává annak, akit olyan nagyon szerettél, s micsoda démon szállta "meg agyadat, hogy küszöbén szerelmes szived diadalának, mindent, mindent letarolj?! íuncs egy nyom, nincs egy jel, mely szíednek ezt a rettenetes fordulását, agyadnak ezt az iszonyatos elhatározását megmagyarázná! Nem lehetett más, mint őrület! * * , * íme a tragédia : Csütörtökön reggel, kevéssel 9 óra után, pír perez alatt futó tűiként terj dt el a hír a varosban, hogy S abo Lajos lelőtte menyasszonyát, Kertesz J inkát s azután öngyilkos lett. A hir igazat mond »tt. A rettenetes tragéiia E'tscher Simon főgimnáziumi lat ár házánál ment T gbe, akinél Kertesz Janka, mint feleség. nek húga, vendegként időzött. S abo Lijos, a nyíregyházi takarékpénztár könyvelője s lapunknak — Páfrány néven — evek óta állandó munka'ár-a, húsvét n ásod napjan vallott jegyei Kertész Jankával, Keriesz 1-tván k. semjéni nagybérlő gyönyörű szép 1 ányával. E-küvőjüket a jövő ho közepén akarták megtartani s a s/ep menyasszony, édes anyjával szerdán reggel Debreczenbe ment, bevásárolni a kelengyet. A délután 5V« órai vonallal jöttek vissza Nyíregyházám, megszállván Eltscher Simon főgimnáziumi tanarnal, kinek felesége szinten Kertesz leány. Este a szinhaxba mentek s velók Szabó Lajos is. Misnap — csütörtökön reggel Kertész Istvánné úrnő a 7 órai vonattal haza utazott Semjénbe, itt hagyva Janka leányát annak nővére, Eltscher Simonne úrnőnél. Szabó Lajos, a végzetes nap reggeléi 8 órakor távozott el hazulról, édesanyjanak Kisköz-utczai házából. Valamelyes érzékenységgel búcsúzott el övéitől, ami azonban nem tünt föl nekik. Valamivel 8' * ora előtte lap szerkesztője a r. kath. plébánia épület sarkan, a Hoschek-féle virag-kereskedés előtt találkozott vele s együtt mentek be az üzletbe. Egy névjegyet — a magáét — adott át Hoscheknek azzal az utasítással, hogy .kérem, tegye ezt bele a menyasszonyom részére rendelt csokorDa." Nehany pereznyi beszélgetés után, azzal vall el lapunk szerkesztőjétől, hogy siet, mert mielőtt főimenne a takarékpénztárba, elmegy itt időző menyasszonyához. Semmi izgatottság, nyugtaknsag nem látszott viselkedésén. Oda is ment egyenesen. Az udvaron levő egyik cselédtől megkérdezte, hogy beszélhetne-e már a menyasszonyával s az igenlő valaszra bement a házba. Kertész Janka, a viruló szép 19 éves menyasszony örvendezve fogadta el vőlegényétől a pár szál virágot, mire az kirántotta a zsebébe rejtett revolvert s gyors egymásutánban két lövést lett menyasszonyára. Az első lövés mellbe találta, a másik a koponyán. A következő pillanatban önmaga ellen fordította a f«gyvert. Az első lövés feje tetejét súiolla, a másik, a fültó mellett hatolva az agyba, leterítette. Miié a ház- úrnője s a cselédek — a lövések zajára berohan'ak a szobába — a szép menyasszony már holtan, Szabó Lajos pedig vonaglásban, ott hevertek a véres padozaton. Szabó Lajos rettenetes haláltusája több mint egy óráig tartott, mig végre ő is kiszenvedett. S mire a szálkái vonattal megérkezett otthonába, az édes anya, megjött a távírón az iszonyatos hir, hogy az édes, szeretett, a gyönyörűséges szép leány, kit pár órával az dőlt, mint boldog menyasszonyt hagyott Nyíregyházán, meghall, meghalt a vőlegenye keze által. • * • Szabó Lajos, k nek .komoly* társadalmi pozíciója, a nyíregyházi takarékpénztárnál viselt könyvelői állás volt, hivatolt iró volt azonban. A kenyér oda kötötte a pénz üzlet asztalához, de a lelke tele volt magasztos ideálokkal. Talán szabad nekünk is .Nyirvidék'-nek, mint a mi halottunkat is elsiratnunk. Kedves, szerelett és nagyrabecsült gyermekünk volt. A mi árnyékunkban bontogatta ki szárnyait üde, ifjú lelke. Buján fokadl a belű a tolla nyomán, de mindig hálás szivvel a gondos kertész nyesegető ollója iránt. Még ha elevent vágott is az az olló. A szive, ami gyilkossá telte s megölte, csupa eleven érzekenység volt minden szépnek, jónak, hibának és bűnnek megérzésere. Más életviszonyok közé jutva, kiváló iro és — különösen kiváló ujgágiró vált volna belőle, abból a nemes fajából az újságíróknak, akik tollúk minden vonásával a lelküket írják, az igaznak, a jónak, a becsületnek a szolgálatára * • * H.dála előtt való délután együtt távoztam el vele szegény Nádosy Dezső végtistlesfegéről. A takarékpénztár kapuja előtt megálloltunk néhány perezre. Itt mondta nekem a következőkel: Kedves bátyám, nagyon köszönöm a sok érvágást, amit egyszer-másszor, sokszor tett rajtam. De, ugy-e, most már mégis tudok irni. Adjuk ki a .Nyirvidek'ben megjelent tarczáimat kötetben. Szegény apámnak máig sincs síremléké. Erre szeretnék pénzt szerezni ezzel a munkával. .Tessék ráemlékezni, ha én elfelejteném.* Fölment aztán a hivatalába s ott másnap reggel kis papiron ezt a kézírását találták: .Jobb így!' • * .Páfrány* Most, hogy az év elejéo esztendős fennállását júbiláltuk a .Nyirvidékoek* s barátsjgos lakomára gyűltünk egybe, munkásai elapn k. öreg Jóba Elek vendéglátó házánál, Szabó Lajost én köszön'öttem föl s kértem őt, hogy — aki olyan sok szines Írásaival tarkítja a .Nyírvidéket,* változtassa meg irói nevét: ne legyen Páfrány, hanem .Sáfrány.* „A Páfrány örökzöld* felelte ő erre és én az is akarok maradni.